Hirdetés

CeBIT 2011: újdonságok és hírek az Asus műhelyéből

Az Asus jó szokásához híven számos újdonsággal készült az idei CeBIT-re. Talán a legnagyobb figyelmet a WAVI Xtion kapta, ami lényegében az Asus Kinect klónja. A PC-khez tervezett eszközről már korábban írtunk. Röviden összefoglalva olyan eszközről van szó, mely lehetővé teszi a kijelzőn megjelenő tartalom vezérlését közvetlen érintés nélkül. A gyártó elmondása szerint az előre telepített Xtion Portal interfész intuitív PC kezelést tesz lehetővé, valamint segítségével az ASUS @vibe friss, multimédiás tatalmai közt is böngészhetünk.

Asus WAVI Xtion
Asus WAVI Xtion [+]

A termék tulajdonképpen két részből áll. A Xtion a mozgásérzékelős kamera, mely USB 2.0-s felületen kapcsolódik a vezérlőhöz. A mozdulatok érzékelése nagyjából 0,8 és 3,5 méteres távolság között lehetséges, a látószög pedig kellően széles ahhoz, hogy az utasítások feldolgozása zavartalan legyen. A kamera által érzékelt információk a WAVI névre keresztelt eszközbe kerülnek, amit számítógép és a kijelző közé kell kötni. Ebben egy HDMI ki- és bemenet, valamint két USB 2.0-s port áll a felhasználó rendelkezésére. A fehér doboz lényegében az információkat dolgozza fel. A termék támogatja a WHDI technológiát is, amivel vezeték nélkül továbbítható a tartalom 25 méteren belül.

A WAVI Xtion megjelenésével kapcsolatban az Asus a második negyedév végét jelölte meg, de ez a dátum közel sem biztos. A piaci bevezetés pillanatában rendelkezésre álló alkalmazások közt megtaláljuk majd a MayaFit Cardio Lite mozgásérzékelős, fitneszes játékot és a BeatBooster névre hallgató, verseny-kalandjátékot ahol a felhasználóknak testmozdulataikkal kell sugárhajtású repülőgépet manőverezniük.

Hirdetés

Az alaplapok piacát sem hagyhatta figyelmen kívül a gyártó. Az Asus elsősorban a B3-as, azaz javított lapkakészlettel rendelkező Sandy Bridge-es megoldások érkezéséről beszélt, ami az Intel új generációs platformját érintő hibával kapcsolatos. A frissített alaplapok termékspecifikációja, teljesítménye és exkluzív funkciói változatlanok maradnak, vagyis az összes javított verzió maximálisan kompatibilis a cserélt darabokkal. Az új termékek a B3-as típusjelzés alapján megkülönböztethetők lesznek a régi, hibás modellektől, amelyek garanciális cseréjét bármikor megkezdheti a felhasználó.

Új alaplap is érkezik, méghozzá a Rampage III Black Edition, ami egy igazi csúcsmodell lesz. A termék LGA1366-os foglalatba illeszthető processzorokat fogad, a háromcsatornás DDR3 memóriacsomagokat pedig hat DIMM csatoló várja. A lapkakészlet szerepét az X58-as északi és az ICH10R-es déli vezérlőhíd tölti be, a hűtés pedig a ROG vonal jellegzetességeit hordozza.

Asus Rampage III Black Edition
Asus Rampage III Black Edition [+]

Az ATX méretű alaplap négy darab PCI Express x16-os portot kapott, és lehetőség lesz a CrossFireX illetve a 3-way SLI alkalmazására. A további bővítőkártyákat két x1-es PCI Express foglalat várja. A meghajtókat két darab 6 Gbps-os és hat 3 Gbps-os SATA port fogadhatja. A termékhez tartozik egy Asus ThunderBolt kártya, ami Xonar családba tartozó digitális hangprocesszor, valamint egy Bigfoot Networks Killer E2100-as hálózati vezérlőt tartalmaz. Az USB portok között lesz 3.0-s és 2.0-s interfész is, továbbá az eSATA kivezetésről sem kell lemondani.

A VGA-k piacára egy GeForce GTX 580-as kártyára épülő ROG MATRIX GTX 580-as termék érkezik, melyről egyelőre nem sokat lehet tudni. Az biztos, hogy a három bővítőhelyet elfoglaló DirectCu II hűtőt fogja alkalmazni, és számos tuningot segítő technológiát kínál az iTracker szoftveren belül. A termék érkezéséről sajnos nincs adat, továbbá az órajelekről sem tudunk beszámolni.

Asus ROG G74Sx
Asus ROG G74Sx [+]

A gyors notebookok piacát a G74Sx fogja felpezsdíteni, mely szintén a ROG termékcsalád része. A 17,3 hüvelykes, 120 Hz-es kijelzővel rendelkező masina 1920x1080 pixeles felbontást kínál és támogatja a 3D-s tartalmak megjelenítését. A belsejében az Intel Huron River platformja dolgozik, ami második generációs Core i5 és i7 processzorokat alkalmaz 8 GB kapacitású DDR3-as rendszermemória mellett.

Asus ROG G74Sx
Asus ROG G74Sx [+]

A grafikus vezérlő szerepét a GeForce GTX 560M tölti be, amely rendelkezik HDMI 1.4-es interfésszel is. Az adattárolásra számtalan lehetőség kínálkozik SSD és HDD formájában, míg az optikai meghajtó akár a Blu-ray médiákat is támogathatja. A notebookon található majd USB 3.0-s felület, illetve SPDIF kimenet is.

Asus VG278H
Asus VG278H [+]

A kiállításon feltűnt még a VG278H jelzésű monitor, ami 27 hüvelykes LED-es háttérvilágítású kijelzőt alkalmaz. A megjelenítő támogatja a 3D-s tartalmakat, és HDMI 1.4-es bemenettel is rendelkezik. További újdonság a RT-N66U jelzésű gigabites router, ami képes a 2,4 illetve az 5 GHz-es kapcsolatok egyidejű kezelésére. Az N-es vezeték nélküli Wi-Fi szabványt támogató eszköz 450 Mbps-os adatátvitelre is képes, a 600 MHz-es processzora pedig megfelelően kezeli a meglehetősen extrém terhelést is.

Asus RT-N66U router
Asus RT-N66U router [+]

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés