Tegnap kezdődött annak a német fiatalnak a bírósági pere, aki tavaly rászabadította a világ windowsos számítógépeire a Sasser férget. A 19 éves Sven Jaschan tárgyalása – mivel a vírus megírása idején még kiskorú volt – zárt ajtók mögött zajlik, és várhatóan három napig tart majd – írja híradásában az BBC.
Jaschant – aki ma egy it-biztonsági cégnél dolgozik – komputerek megrongálásával, közérdekű szolgáltatások megbénításával és illegális adatmódosítással vádolják. Ezekért akár öt évig terjedő börtönt is kaphatna, de mivel fiatalkorúként áll a bíróság előtt, szerényebb büntetésre számíthat.
A féregírót egy – a Microsoft által felajánlott 250 000 dolláros jutalom bejelentése után érkezett – tipp alapján fogta el a német rendőrség egy alsó-szászországi kisvárosban, Waffensenben. Jaschan állítólag beismerte, hogy ő írta a Sassert, mégpedig azért, hogy hírnevet szerezzen magának a programozók körében. Eredetileg egy olyan vírust tervezett írni, amely a Mydoom és Bagle férgeket takarította volna le a fertőzött számítógépekről – ez volt a Netsky.A –, ám később a kódot továbbfejlesztette.
A Sasser azzal, hogy lefagyasztotta és újraindította a pc-ket, gyakorlatilag lehetetlenné tette azok használatát. A féreg gépek tízezreit fertőzte meg világszerte. Hatására egyebek mellett megbénult az ausztrál vasúti forgalom, míg a tajvani postahivatalokban kénytelenek voltak papírt és tollat használni az adminisztrációhoz. A nyomozók szerint Jaschan nem sokkal letartóztatása előtt egy újabb Sasser-változatot szabadított el, mely az eredeti romboló hatását volt hivatott mérsékelni.
A féreg – szemben a tipikus vírusokkal – felhasználói közreműködés nélkül terjedt a windowsos számítógépeken, a Microsoft operációs rendszerének egy súlyos hibáját kihasználva. Noha a szoftvergyártó már korábban befoltozta a biztonsági rést, számos vállalat elmulasztotta telepíteni a javítócsomagot.
Bíróság előtt a vírusíró

Nem számíthat szigorú büntetésre a tavaly komoly károkat okozó Sasser szerzője.
Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+
PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Szeptemberben lesz az informatikai biztonság napja
It-biztonsági konferenciák és rendezvények sorozatát hozza az idei ősz.
-
Microsoft: júliusra is jutnak kritikus hibák
A havi csomagba ezúttal három jelentősebb biztonsági frissítés került.
-
Felfüggesztettet kapott a Sasser szerzője
Nem pénzt, hanem hírnevet akart szerezni.
-
Az év vírustámadása készül
Egymással versenyeznek a Windows 2000 operációs rendszert támadó férgek.
Előzmények
-
A vírusok helyét a kémprogramok veszik át
Az IDC szerint a számítógépek kétharmadán található spyware.
-
Váltságdíjat kér az új vírus
Titkosítja a fájlokat, a visszafejtéshez szükséges módszert pedig csak pénzért árulja el.
-
Sober: a viruló vírus
Nem rafinált, mégis látványosan terjed.