A világ vezető üzletiszoftver-gyártójaként ismert SAP kiszélesítette stratégiai együttműködését az IBM-mel, nem utolsó sorban azzal a céllal, hogy lépéselőnyre tegyen szert az Oracle-lel folytatott éleződő versenyben. A kooperáció elsősorban olyan területekre terjed majd ki, amelyeken az SAP jelentős lemaradással küzd amerikai riválisával szemben.
Az AMR amerikai tanácsadó cég nemrégiben közzétett adatai szerint ugyanis az SAP vásárlóinak kétharmada használja az Oracle adatbázis-kezelőit. A megdöbbentő adatokra válaszul bejelentették, hogy még ebben a negyedévben bemutatják az IBM által fejlesztett DB2 Universal Database adatbázis-kezelő új változatát, amely újdonságai révén SAP-rendszerekre optimalizálva működik majd. Az SAP ezen túl értékesítési folyamataiban is változtatásokat tervez.
Miután az Oracle a PeopleSoft-akvizícióval, majd nemrégiben a kiskereskedelmi szoftverfejlesztésben érdekelt Retek felvásárlásával erősített, az SAP közvetlen riválisává vált. Igaz, ma még a cég bevételeinek csupán kisebb szelete származik az üzleti szoftverekből, a forgalom 80 százalékát az adatbázis-kezelők adják.
Az SAP az IBM-mel szövetkezik
Azóta történt
-
Elkerülhetetlen az Oracle-SAP háború
Vajon melyik nagy szoftverfejlesztő platformja lesz a vállalati számítástechnika alapja?
-
Tovább vadászgat az SAP
Folytatódik a PeopleSoft-felhasználók csábítgatása.
-
Megerősítette vezető helyét az SAP
A német szoftvervállalat növelte árbevételét és nyereségét.
-
Újabb kartellgyanú a közbeszerzésben
A GVH szerint a hazai it-cégek előre lezsírozták a pályázatokat.
Előzmények
-
Apadt az Oracle nyeresége
A PeopleSoft-felvásárlás költségei lehúzták a profitot.
-
Az Oracle lenyelheti a Reteket
Az Ellison-birodalom elhalászhatja a német SAP orra elől a szoftvergyártó céget.
-
Kesztyűt dobott az Oracle az SAP-nek
A Retek Inc. megszerzésért indul harcba a két óriás.
-
Budapesti fejlesztőbázist alapít az SAP
Kutató-fejlesztő bázist telepít hazánkba a világ harmadik legnagyobb szoftvergyártója

Aktív témák
- Előzetes élménybeszámolókon a Borderlands 4
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- Arch Linux
- Azonnali processzoros kérdések órája
- E-roller topik
- Telekom mobilszolgáltatások
- Autós topik
- Melyik tápegységet vegyem?
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- További aktív témák...