Hirdetés
Az Apple TV 4K legfrissebb verziója 2021. áprilisában mutatkozott be, ugyanazon az eseményen, amelynek keretein belül az AirTag nyomkövetőt is bejelentették. Utóbbi piacra dobásával az Apple jelentős lépést tett afelé, hogy szinte bármit meg tudjunk keresni iPhone-unk segítségével, sőt, azóta az AirPods fülhallgatók már extra nyomkövető nélkül is képesek erre a funkcióra, fura módon viszont az otthoni környezetben a legtöbbször keresett eszköz, az Apple TV távirányítója ezt még nem tudja.
Persze biztosan sokaknak eszébe jutott már, hogy egy AirTag használatával ez a probléma is orvosolható, a gond viszont az, hogy ezt nem könnyű ízlésesen kivitelezni, hiszen egy, a távvezérlőre celluxozott nyomkövető minden, csak nem szép vagy praktikus. Az Apple eszközeihez tervezett, minőségi tokjairól ismert Nomad nemrég megoldást talált a problémára, méghozzá egy olyan, bőrből készült védőtok formájában, amelynek belsejében egy külön kis rekeszt alakítottak ki az AirTag számára.
A tok funkcióit felsoroló listának ennek a végére is értünk, de felesleges is lenne tovább cicomázni egy ilyen eszközt, általában erre szokás mondani, hogy amilyen egyszerű, annyira nagyszerű. Az persze már más kérdés, hogy a tok 39,95 dolláros vételára megér-e annyit a felhasználóknak, hogy megvásárlása után egyszerűbb legyen a távirányító lakáson belüli megtalálása, főleg azt figyelembe véve, hogy maga a távvezérlő ennek csak a másfélszeresébe kerül, ráadásul egy új modell beszerzésével lehet, hogy a tokot tehetjük is majd el a fiókba – bár remélhetőleg az Apple már dolgozik azon, hogy az új változatnál már extra kiegészítők nélkül is használhassuk majd a Find My-t.