
Tim Cook
Habár a legismertebb ilyen („Az Év Embere”) listát a Time magazin készíti, a tekintélyes gazdasági lap, a Financial Times hasonló címe is kiemelten fontosnak számít, és idén az Apple vezetőjének, Tim Cooknak ítélték ezt oda. (A vezérigazgató egyébként a Time-nál is jelölt volt, de idén nem ő, hanem az Ebola ellen küzdők kerültek végül a szokásos címlapra).
Az indoklás szerint azért Tim Cookot választották, mivel sikeresen felelt meg egy különleges kihívásnak: a legendás Steve Jobs utódaként már eleve bizalmatlanság fogadta, sokan támadták, sokan tartottak attól, hogy a világ egyik vezető informatikai cége Jobsot nem tudja pótolni, ám Cook helyreállította a bizalmat, megnyugtatta a befektetőket, a cég pedig korábbi és új termékeivel nemhogy megőrizte népszerűségét és piaci pozícióját, hanem sikeresebb, mint valaha.
Külön kiemelik, hogy a cég üzleti morálját, stratégiáját megújította, szakított a „mindent a profitért” szemlélettel, oldotta a vállalat belső és külső férficentrikusságát, nagy hangsúlyt helyez a környezetvédelmi szempontokra, emellett erősítette a közösségi ügyekben való részvételüket – pl. nagy és pozitív visszhangot váltott ki azzal, hogy bátran és nyíltan vállalja fel szexuális másságát.