Hirdetés

Kivizsgálja az 500-as sorozatú alaplapok USB-s jelvesztését az AMD

A probléma rendkívül véletlenszerűen jön elő, és a hardverkonfigurációk csak egy részét érinti, így adatgyűjtésbe kezd a cég, hogy reprodukálhassák azt.

Hirdetés

Az AMD hivatalosan is reagált arra a problémára, amelyre már többen panaszkodtak az elmúlt hónapok során. Nevezetesen arról van szó, hogy bizonyos 500-as sorozatú alaplapok véletlenszerűen elveszíthetik a kapcsolatot az egyes csatlakoztatott USB-s eszközökkel. Nem egyértelmű, hogy mikor és miért történik ez, és hiába végzett belső vizsgálatot a vállalat, egyelőre nem tudták reprodukálni a hibát. Utóbbi nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs gond, bőven elképzelhető, hogy a hardverkonfigurációknak csak egy kisebb részét érinti.

A fentiek miatt az AMD arra kéri az 500-as sorozatú alaplapot használó ügyfeleit, hogyha az egyes USB-s eszközeik furcsa módon lekapcsolódnak, akkor az alábbi oldalon írják meg a jelenséghez vezető tevékenységet, illetve biztosítsák a cég számára a pontos hardver- és szoftverkonfigurációt is. Utóbbi ahhoz kell, hogy a vállalat konkrétan össze tudja rakni ugyanazt a hardvert a laborjain belül, hiszen a probléma megoldásához mindenképpen reprodukálniuk kell azt.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények