Hosszú távú oktatástámogatási együttműködést kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara és a Sybase Inc. termékeinek hazai disztribútora, a Sybase Products Hungary Kft. A támogatási szerződést kedden írta alá Dinnyés Ferenc, a kft. ügyvezető igazgatója és dr. Kozma László, az kar dékánja.
A támogatás keretében az intézmény a Sybase legmodernebb szoftvereszközeinek licenceit kapja meg, több mint 120 millió forint összértékben. Az ELTE IK ezeket szeptembertől a Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék adatbázis- és nyelvi laboratóriumaiban használja fel. A licenceken felül a Sybase ingyenes telefonos támogatást is biztosít az alkalmazott szoftverekhez, és azok oktatásában is részt vállal. Az együttműködés kiterjesztéseként a felek megállapodtak egy „Sybase Alkalmazásfejlesztési Kompetencia Központ” jövőbeli, az ELTE IK eszközbázisán történő megvalósításának kidolgozásában is.
A nagyszabású adományt az tette lehetővé, hogy a Sybase világszerte nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az oktatásban, elsősorban a mérnökképzésben való részvételre, így az eddigi 80 százalékról 100 százalékra növelte az oktatási intézményeknek juttatott licencek támogatását.
A szoftvervállalat a mostani együttműködés keretében két termékét bocsátotta korlátlan oktatási célú használatra az egyetem rendelkezésére: az iparág első számú adatmodellező és alkalmazástervező eszközének számító PowerDesignert, valamint a WorkSpace Java alkalmazásfejlesztő eszközt.
A Sybase magyarországi disztribútorával kötött megállapodás révén az ELTE olyan intézmények sorához csatlakozott, mint a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara, vagy a Budapesti Műszaki Egyetem Informatikai Kara, amelyeken a korábban megkötött támogatási szerződéseknek köszönhetően szintén Sybase termékek bevonásával folyik az oktatás.
A Sybase támogatja az informatikusképzést az ELTE-n
- Írta: Erasmus
- Forrás: IT.news
Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!
PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.
- Kapcsolódó cégek:
- Sybase
Azóta történt
-
Sybase-szoftver az ELTE Informatikai Karának
Az adatmodellező és alkalmazástervező PowerDesignert kapta meg először az egyetem az oktatási támogatás keretében.
-
SPSS-labor létesült az ELTE-n
A TáTK-s hallgatók már nemcsak a statisztikai szoftvereket, hanem a Clementine adatbányász alkalmazást is használhatják.
-
Nyerő a Sybase adatbázisszervere Linux alatt
A felhasználók szavaztak: a Sybase ASE a legjobb adatbázisszerver Linux alatt.
Előzmények
-
Vállalati informatikai központ a Debreceni Egyetemen
Az Alerant támogatásával kialakított SOA Technológiai Központ a hallgatók naprakész képzését segíti.
-
IT-biztonsági képzés indul a Gábor Dénes Főiskolán
A Noreg szakemberei részt vállalnak a tananyagok összeállításában, az oktatásban, és szoftverekkel támogatják az intézményt.
-
Tanulmányi-kutatói központot indít az IBM és a BME
Az IBM a Műegyetemmel együttműködve ma nyitotta meg a Center of Advanced Studies budapesti egységét. Kapunyitás az IBM belső kutatási szervezetei felé.
-
CISSP-képzés indul a Műegyetemen
Az infobiztonságiak elit csapatába kerül, aki a képzés végén sikeresen teljesíti a közel hatórás elméleti vizsgát.

- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Számtech boltosok memoárjai, azaz amikor kiborulunk...
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Gyúrósok ide!
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Nintendo 3DS és DS topic
- Synology NAS
- PlayStation 5
- További aktív témák...