A házikók három különböző változatban érkeznek: az első az AR3 alapmodell, mely fém oldallapokkal és egy HDD-, valamint power LED-eket lekapcsoló gombbal közeleg - ez utóbbi jól jöhet majd az éjszaka sötétjében. A második, AR3 TG névre keresztelt példány a hobbiépítők örömére edzett üveg oldalpanelt visel, a harmadik, AR3 TG RGB jelzésű variáns pedig az üveglap mellé teljes belső RGB világítást is kap, ami támogatja gyakorlatilag az összes nagyobb alaplapi RGB-s rendszert, mindemellett a színkavalkádot szoftveresen, vagy a házban elhelyezett kontroller egység segítségével is vezérelhetjük majd.
SilentiumPC Armis AR3, AR3 TG és AR3 TG RGB [+]
Mindhárom testvér 452 mm magas és 433 mm mély, ám míg az AR3-as 203 mm széles, addig az AR3 TG és TG RGB 5 mm-rel kövérebb. Az I/O paneleik szabadon áthelyezhetőek alulra vagy felülre, így az USB/audio portok és a ventilátorokat (a TG RGB esetében világítást is) szabályozó kezelőszervek helyzete testre szabható - persze ez nem egy világrengető újdonság, de mindenképpen kellemes tulajdonság. A felhasználóknak amúgy lehetőségük lesz az előlapot a saját, 3D-nyomtatott takarólemezükkel még egyedibbé varázsolni.
A házak belsejében az egyszerű, de nagyszerű elv uralkodik: az alsó, tápegységet/merevlemezt takaró burkolat a megfelelő kábelmenedzsment elősegítésének érdekében moduláris jellegű, de akár teljesen el is távolítható, ha arra lenne éppen szükségünk. Maximum négy SSD-t és két HDD-t építhetünk be, illetve kapunk egy 5,25"-es meghajtókeretet is, melyet ki is penderíthetünk a kuckóból, ha úgy ítéljük meg, hogy csak a helyet foglalja.
Az AR3-asok két 120 mm-es Sigma PRO ventilátort (az AR3 TG RGB-nél egy Sigma PRO Corona RGB az egyik) kaptak a csendes hűtés védjegye alatt, és összesen tíz légkavaró vezérlésére van bennük potenciál a beépített, (fordulatszám tekintetében) háromlépcsős kontroller segedelmével. A kalyibákban amúgy hat ventinek van dedikált hely.
Egy robbantott ábra, melyen jól elkülönülnek a széria főbb alkotóelemei, megkönnyítve a mustrát [+]
A processzor felett 159 milliméternyi hely áll rendelkezésre, így a léghűtések jelentős többsége gond nélkül applikálható a foglalatra. A készítők gondoltak a vízhűtések szerelmeseire is, legyen szó akár épített rendszerekről, akár kompakt megoldásokról; elölre 240 mm-es, hátulra 120 mm-es radiátort szerelhetünk be. Ezt a tényt megkoronázandó, minden venti és a házak felső szekciójának nyitott része porszűrőkkel van ellátva. A videókártyát illetően 375 mm-es hosszúságig gondolkodhatunk, tápegységből pedig maximum 240 mm-es darabot passzinthatunk be.
Árak tekintetében szerencsére nem szálltak el a lengyel srácok; az Armis AR3-as 42, az AR3 TG 50, az AR3 TG RGB 63 eurót kóstál.