Hirdetés

A DDR2-800 memóriák éve

Hirdetés

Az idén piacra kerülő asztali chipsetek többsége, úgy látszik, már hivatalosan is támogatni fogja a DDR2-800 (PC2-6400) memóriákat. Tavaly óta ismert, hogy az Intel Broadwater kódnevű lapkakészletei közül három (az üzleti konfigurációkba szánt Q965, illetve a konzumer PC-kbe kerülő G965 és P965) kétcsatornás vezérlője a DDR2-533 és DDR2-667 mellett tuning nélkül kezeli ezt a memóriatípust is. Az X-bit labs információi szerint ugyanez jellemzi a VIA előkészületben lévő PT900 chipsetjét, valamint a SIS későbbre várt 665-ös és integrált grafikus vezérlővel ellátott 671-es modelljeit.

Ugyancsak közszájon forgott, hogy ha nem is teszi hivatalossá, de az AMD is módot ad Socket AM2 foglalatba illeszkedő, DDR2 memóriavezérlőt tartalmazó processzorai esetében a DDR2-800 sebesség kihasználására. Az X-bit labs egy bizalmas dokumentumra hivatkozva most azt közölte, hogy a Socket AM2-es egy- és kétmagos CPU-k már megjelenésüktől fogja támogatni fogják a DDR2-800 memóriákat is.

Az új processzorok bemutatkozása a június első hetében megrendezendő Computex kiállítás idejére várható. Az első napvilágra került tesztek szerint a váltással az AMD egyelőre csupán a RAM-gyártás trendjeit követi, a DDR400 és DDR2-800 memóriával használt, de egyéb paramétereikben hasonló Athlon 64-ek teljesítménye ugyanis elég jól fedi egymást, gyorsulásra aligha lehet számítani.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények