Hirdetés

Idén is lesz 24 órás hackerverseny

A kancellar.hu és az Eötvös Loránd Tudományegyetem már negyedik alkalommal rendezi meg 24 órás hackerversenyét, az IT Security Coding Contestet. A rendezvény idén először nemzetközi lesz, azaz a világ bármely országából nevezhetnek kétfős diákcsapatok, az egyetlen feltétel, hogy mindenkinek személyesen meg kell jelennie december 3-án 14 órakor a verseny helyszínén, az ELTE lágymányosi campusának déli épületében.

Hirdetés

A verseny célja, hogy a hallgatókat megismertesse az IT-biztonság olyan problémáival, kihívásaival és technikáival, amelyekkel nap mint nap találkozhatnak mint felhasználók. A való életből vett, kihívást jelentő és izgalmas problémákra kell megoldásokat találniuk, széles körben ismert algoritmusokat és kódokat kell optimalizálniuk és testre szabniuk.

Az eddigi versenyeken a csapatoknak három feladatot kellett megoldaniuk, de az idén a szervezők szakítottak a hagyományokkal, és öt megoldandó problémát állítanak a versenyzők elé. A több feladat egyben nagyobb szabadságot is jelent, nincs sorrendiség, s a feladatok nagyon különbözőek lesznek, a csapatok maguk döntik el, melyik áll a személyiségükhöz, kompetenciájukhoz, kreativitásukhoz a legközelebb. Az egyik feladat elkészítésében idén is – a már angol nyelven is olvasható – PET Portál & Blog segített, ez a privát szférát erősítő technológiák, vagyis a PET-ek témakörével lesz kapcsolatos.

A verseny végén a megszerzett összesített pontszám a döntő. A szabályok nem változtak, bármilyen segédeszköz használható a megoldás eléréséhez, csakúgy, mint a gyakorlati életben, a rendelkezésre álló idő viszont limitált, a problémák megoldására összesen 24 órájuk van a versenyzőknek. A három nyertes csapat összesen egymillió forint készpénzt nyer majd.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények