Nokia Solutions and Networks márkaoldal
Átadták az 5G hálózatok mérésére szolgáló labort az Óbudai Egyetemen
A labort az Óbudai Egyetem, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nokia Enterprise Magyarország és a Vodafone Magyarország együttműködésében alakították ki.
Több mint 100 informatikai szakembert vesz fel a Nokia Magyarországon
Új, digitális telekommunikációs hálózatok fejlesztésével foglalkozó IT Kompetencia Központ létrehozását jelentette be a Nokia Budapesten.
Jön az 5G, de a fejlesztők már a 6G-n dolgoznak
Dél-Koreában is megindult az 5G bevezetése, igen nagy sikerrel, ám a vállalatok már a továbbfejlesztést tervezik.
A Nokia és a kínai távközlési óriás kötött szerződést
A Nokiát megalapozottan írták le a telefonbizniszben, viszont a hálózati üzletága a korábbi évekhez hasonlóan csúcsra jár.
A finn állam Nokia-részvényeket vásárolt
Az egykori csodavállalat távközlési üzletága a mai napig sikeres, és hogy az is maradjon, ezért szállt be az állami befektető.
Gyengült a Nokia, mégis felülmúlta az Ericssont
A hálózati eszközök piaca lefelé tart jelenleg, de úgy tűnik, a Nokiánál jobban kezelték a helyzetet, mint a konkurenciánál.
A kognitív mobilhálózatok lehetőségeit kutatta a Nokia és a BME
Egyre nagyobb a terhelés a szolgáltatók hálózatain. Valós idejű, önálló erőforrás-optimalizáció alkalmazását javasolja a konzorcium.
Az Alcatel felvásárlása emelheti újra a csúcsra a Nokiát
Az elmúlt hét legizgalmasabb piaci pletykája mindenképp az, hogy a finn cég úgy találhat esetleg magára, hogy egy felvásárlással erősíti meg pozícióját a hálózati piacon.
Kárpótlás a finneknek: adatközpontot épít a Microsoft
A központ még papíron sem létezik, de a megvalósítását már elhatározták.
A Nokia kivásárolja a Siemenst
A kifejezetten sikeresnek mondható üzletág, a Nokia Siemens Networks teljes egészében a Nokiához kerül.
A kormány és a Nokia Siemens Networks stratégiai megállapodást kötott
A megállapodást ma délután fél kettőkor írták alá, beszédet tartott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, illetve Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft. ügyvezető igazgatója.
A gödör alján a Nokia – van-e innen visszaút?
A 2012 harmadik negyedévi adatok is borzalmasak, és nagy kérdés, hogy az új modellek, illetve a karácsonyi szezon megfordítja-e a trendet.
Öt éven belül tízezer százalékkal nő az okostelefonok adatforgalma
A Nokia Siemens Networks igyekszik felkészülni: újításuk a hívások és az adatátvitel egy időben történő lebonyolítását és négyszer annyi készülék kiszolgálását teszi lehetővé a hálózaton keresztül.
Elbocsátások várhatóak a Nokiánál
Az új vezérigazgató jelentős átszervezéseket tervez a hatékonyság javítása érdekében.
Bővíti budapesti központját a Nokia Siemens Networks
A cég Magyarországra hozza globális vasúti kommunikációs központját, ahol a GSM-R rendszer fejlesztése folyik majd.
- E-roller topik
- Padavan firmware
- Nem várható egyhamar saját EUV-s berendezés Kínától
- Októbertől javul a Windows 11 biztonsága, de többen nem fognak neki örülni
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Luck Dragon: MárkaLánc
- OLED TV topic
- Őrült népszerűségnek örvend a Wardogs, pedig még meg sem jelent
- Milyen TV-t vegyek?
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- További aktív témák...