Apple IT café márkaoldal
-
Megérkezett Magyarországra az iPad
Hírünk megjelenésének időpontjában megkezdődött a táblagép hivatalos hazai forgalmazása. Mozgolódás látható a készülékre szabott tartalmak esetében is.
-
Több mint negyvenmilliót adtak a korai Apple-gépért
Egy, a számítógépekért szenvedélyesen rajongó olasz gyűjtőhoz került a technikai ritkaság.
-
A gyerekek is iPadet vennének
Egy amerikai felmérés azt vizsgálta, hogy milyen elektronikai eszközökre vágynak leginkább az iskolás korú gyerekek.
-
Frissítve: Készül az iPad bevezetésére a magyar T-Mobile
A T-Mobile mobilinternetes tarifacsomagokat alakít ki az Apple táblagépéhez, de azt még nem tudni, hogy forgalmazni is fogja-e az eszközt.
-
Hamarosan megjelenik az első tabletnapilap
Rupert Murdoch újabb kísérlete, a kizárólag táblagépeken olvasható The Daily a jövő év elején indul. Nem kell majd többet fizetni érte, mint egy appért.
-
Jövő tavasszal jön az iPad 2?
Tajvani források szerint 2011 februárjában indul be a frissítés sorozatgyártása, és a bejelentésre is sor kerül még az első negyedévben.
-
Nyomulnak az androidos táblagépek
A Google rendszere lesz a második számú platform a tableteken, a Windows viszont csak nyomokban lesz felfedezhető.
-
Egyelőre tarol az iPad
A tabletpiacon a harmadik negyedévben alig volt versenytársa a 95 százalékos részesedést megszerző Apple-nek.
-
Az Apple mobilban is nagy
A látszólag megállíthatatlanul növekvő amerikai vállalat a negyedik legnagyobb mobilgyártó a világon.



- Jól áll az ARM-os Windows helyzete, de a játékoknál nem jön az áttörés
- Linux kezdőknek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Mobil flották
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Ingatlanos topic!
- Medence topik
- Formula-1
- További aktív témák...