Hirdetés

2012. május 27., vasárnap

Útvonal

Fórumok  »  Fáradt gőz  »  Formula-1 2009 - Archívum VII. (téma lezárva)

Hozzászólások

(#37001) hunnylander válasza BMW001 (#37000) üzenetére


hunnylander
(őstag)

A McLaren pitwall csak a dolgát tette és elővigyázatos volt, mert már retteg az FIA-tól. Ők a GPS pozíciókat látják és látták, hogy Lewis sárga zászló alatt Trulli elé került ezéert utasítoták a pozíció visszaadására. Azt nem láthatták és tudhatták, hogy trulli hogyan került Lewis mögé, mert a közvetítésben ez nem volt, és hiába nézték a videofolyamot, azon a Vettel-Kubica esetet adták agyba-főbe.

A Toyota pitwall volt a bugyuta: Meg kellett volna kérdezni Trullitól, hogy merre kolbászoltál, amikor Lewis megelőzött? Kinn voltál teljes mértékben a pályán kívül? - Gyerekek elhagytam a pályát, Lewis akkor ment el. - Hoppá, akkor nem maradhatsz előtte, hiába is volt előzékeny veled, tessék visszaengedni, különben a 4. hely helyett kapunk egy DT-t és 0 pontot. Perceik voltak erre szépen átgondolni, átbeszélni. Csakis magukat és a szabálykönyv szigorát okolhatják, a McLarent semmiképp sem.

[ Szerkesztve ]

www.HunnyF1.com

(#37002) !Overdose! válasza hunnylander (#36999) üzenetére


!Overdose!
(senior tag)

A te álláspontod is benne van a pakliban, de azért én nem vennék rá mérget.

Ne haragudj,ne vedd magadra, mert téged csíplek, de szívből gyűlölöm a McLaren-t 1997 Jerez óta.

Eat Sleep JDM

(#37003) hunnylander válasza !Overdose! (#37002) üzenetére


hunnylander
(őstag)

A McLaren semmi rosszat nem tett a dologban, nézd vissza a közvetítést. A BBC közvetítésben Brundlenak egyből szemet is szúr, hogy a Toyota valamit rosszul csinálhatott, hogy kerülhetett újra Lewis elé, amikor egyszer már Lewist besorolta a rendszer a 3. helyre (azután, hogy Trulli elhagyta a pályát, és megelőzték, szabályosan).

A Toyota is leginkább figyelmetlen volt, de szándékos csalással egyik csapatot sem vádolhatod meg. Ha ilyet tett volna a McLaren, Lewis kapta volna a +25-öt. A McLaren pitwall a GPS és az érvényben lévő zászlójelzés alapján, saját szemszögükből nézve teljesen logikusan és szabályosan járt el. A Toyota pitwall viszont már figyelmetlenül és meggondolatlanul, hosszú perceik voltak tisztázni a befutó előtt, hogy maradhat e pilótájuk a 3. pozícióban.

a büntetés a szabálykönyv szerint teljesen érthető és jogos, maximum csak méltánytalannak tarthatod, de ez van, ha ennyire rugalmatlan és nincs jobb büntetés az esetre.

[ Szerkesztve ]

www.HunnyF1.com

(#37004) sekli válasza hunnylander (#37001) üzenetére


sekli
(PH! addikt)

na ez a másik, mi lenne ha a versenyzők tudnák a box utcára és a safety carra vonatkozó szabályokat...? de ha nekik ilyen baromi megterhelő lenne, akkor valaki a boxban..., vagy ha neki is, akkor legalább lenne kéznél a szabálykönyv ilyen esetekre..., elég gyakran bakiznak a csapatok a szabályok ismeretének hiányában... ez azért mégiscsak az autóversenyzés legmagasabb osztálya... :U

[ Szerkesztve ]

(#37005) hunnylander válasza sekli (#37004) üzenetére


hunnylander
(őstag)

Tudják ők, de mindent nem tudhatnak. Pl. Lewis nem tudhatta, hogy Trulli miért maradt el? Elhagyta e a pályát mind a négy kerékkel vagy csak hárommal, stb. A McLaren pitwall szintén csak azt tudhatta, hogy sárga jelzés van érvényben, mióta, és hogy ezalatt az autók hogy haladtak a GPS pozíciók alapján. És ez alapján láthatták, hogy Lewis sárga jelzés alatt megelőzte Trullit, ezért utasították, hogy engedje vissza...

[ Szerkesztve ]

www.HunnyF1.com

(#37006) [CS]Blade2 válasza BMW001 (#37000) üzenetére


[CS]Blade2
(őstag)

Ha mégis fellebbeznek így már lehet esélyük. Azért ebben simán benne lehet, hogy direkt elengedték, hogy később így egy helyet nyerjenek vele.
Többször is volt már olyan eset, ahol az esetleges szándékosság gyanúja miatt ítéltek a másik fél javára.
A Toyota jó, de nincs mindig lehetőségük ilyen eredményre, és nem lehetnek biztosak benne, hogy ez nem marad továbbra is így.
Egy próbát megérne szerintem. Mégis csak a dobogótól fosztották meg őket.

(#37007) Pompi válasza [CS]Blade2 (#37006) üzenetére


Pompi
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

"Azért ebben simán benne lehet, hogy direkt elengedték, hogy később így egy helyet nyerjenek vele.
Többször is volt már olyan eset, ahol az esetleges szándékosság gyanúja miatt ítéltek a másik fél javára."

Azért itt elég nehéz lenne a McLaren (vélt) szándékosságát bizonytani. Szerintem hunny elég korrektül leírta mindkét fél oldaláról a dolgokat.

--= (Hardver)Apróim: http://pompi.hu/aprok =-.

(#37008) Oliverda válasza !Overdose! (#37002) üzenetére


Oliverda
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

"Ne haragudj,ne vedd magadra, mert téged csíplek, de szívből gyűlölöm a McLaren-t 1997 Jerez óta."

Na, mit tettek ott? Mert én semmi rosszra nem emlékszek...

"Minden negyedik-ötödik magyar fiatal funkcionális analfabéta – derült ki a nemzetközi felmérésekből. Az arány a felnőttek körében sem jobb."

(#37009) AMD Power válasza !Overdose! (#36998) üzenetére


AMD Power
(Jómunkásember)

Ez nem volt szép a Mercitől... De Hamilton csak azt tette amit mondtak neki.

Eladó komplett irodai PC. http://hardverapro.hu/apro/elado_komplett_irodai_pc/friss.html

(#37010) Oliverda válasza AMD Power (#37009) üzenetére


Oliverda
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Nem Trulli ellen irányult az utasítás hanem Hamilton érdekében. Nem értem hogy ebben mi a nem szép. Tavaly agyba-főbe büntették őket. Ezek után szerintem érthető a túlzott óvatosság.

"Minden negyedik-ötödik magyar fiatal funkcionális analfabéta – derült ki a nemzetközi felmérésekből. Az arány a felnőttek körében sem jobb."

(#37011) DigitXT válasza Pompi (#37007) üzenetére


DigitXT
(PH! kedvence)

Szerintem hunny elég korrektül leírta mindkét fél oldaláról a dolgokat.
Igen: de ebből valójában az látszik, hogy sz*rok a szabályok...:DDD
Ill. kritikus pillanatban valahogy sosem sikerül jól értelmezni őket.

***** Ha személyi edzőt keresel, tudok ajánlani egy jót: http://rigokati.eu :-) *****

(#37012) !Overdose! válasza hunnylander (#37003) üzenetére


!Overdose!
(senior tag)

Tudod mit? Ezegyszer meggyőztél-

Oliverda: Szépen megkérték DC-t, hogy ugyan engedje már, hogy Hakkinen megnyerje élete első versenyét, különben ki van rugva.

Eat Sleep JDM

(#37013) brownus válasza !Overdose! (#37012) üzenetére


brownus
(PH! addikt)

ezért kockafejűt kéne utálnod nem a csapatot...

most hirtelen talma jut eszembe aki leszarta mit mond a csapat és nem engedte el kalliót aki ezzel bukta a vb-ét.
vagy régi kedvencem monty, az bepisált volna a röhögéstől, hogy mit?? engedjem el??

htc iS - CM7.2rc2 ॐ

(#37014) hunnylander válasza Pompi (#37007) üzenetére


hunnylander
(őstag)

Fel kellene ismerni, hogy egy csapat emberei a pitwallon nem multimozizás céljából tartanak maguk előtt egy csomó monitort. Azok nagyrészén Live Timing és egyéb technikai adatok mennek, és ők is nézhetik a verseny közvetítés videófolyamát, de nincs külön kamerájuk pl. Trullira állítva, hogy tudhassanak minden manőveréről. Ezt a Toyota pitwallnak kellett volna átrágnia Trullival. Egyértelműnem jogos a büntetés, függetlenül attól hogy méltánytalan mértékűnek érezhető, mert egy sima pozíció visszasorolás lenne az ésszerű, de a szabályok vaskalaposabbak és nem teszik lehetővé. Sárga zászló alatti előzés: drive through, na épp ezért tette a McLaren is amit tett ugyanis ők a saját infóik szerint azt látták, hogy Lewis sárga zászló alatt előzött egyet, ergo szóltak is neki, hogy engedje vissza. Faramuci helyzet, de még mindig ott volt több perc a Toyotának a SC-os nyugalomban, hogy átgondolja, hogy hoppá, jár ez a pozíció nekem, ha a pályán kívül kolbászoltam és emiatt elvesztettem a 3. helyet?

Kellenének finomabb, gyengébb büntetési lehetőségek a szabálykönyvbe, kellene egy jobbszándékú fickó az FIA élére aki megreformálna a szabálykönyvet is...

...ennyi a tanulság az egészből, meg az, hogy a Toyota is elég muja volt az egész hétvégén, mert se a technikai szabályzatot (hajlékony szárny), se a sportszabályzot nem sikerült rendesen észben tartania.

Sajnálom őket a szerencsétlenségükért (mert azt, hogy ilyen hercehurca kötődik a 3. helyhez, holott Trulli futott ki a pályáról, saját hibájából vesztette el a dobogós helyet), de annyira nem kell sírniuk, mert elég ütős csomagjuk van, próbálják megszerezni azt az elkótyavetyélt jó eredményt a következő versenyen.

[ Szerkesztve ]

www.HunnyF1.com

(#37015) [CS]Blade2 válasza Pompi (#37007) üzenetére


[CS]Blade2
(őstag)

Nem kell bizonyítani, legalábbis az eddigi években történt büntetések alapján. Pl. Mikor MS leparkolt Monacoban. Ott is szándékossággal vádolták, mivel így a többieknek esélyük sem volt megverni az időmérőn.
Itt ugyanaz a helyzet, az elengedéssel később egy ponttal többet kapott, vagyis szintén lett valami felé előnye.

(#37016) AMD Power válasza !Overdose! (#37012) üzenetére


AMD Power
(Jómunkásember)

Na én ezt nem felejtem el soha Nekik.... Mika úgy nyerte élete első versenyét meg ,hogy DC elengedte. Büszke is lehet rá. :U

Eladó komplett irodai PC. http://hardverapro.hu/apro/elado_komplett_irodai_pc/friss.html

(#37017) proof88 válasza BMW001 (#36996) üzenetére


proof88
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Na igen, ha én milliárdos lennék, építtetnék egy titkos szélcsatornát és szólnék valamelyik csapatnak, hogy ha feltűnés nélkül idejöttök, akkor kisebb összegért titokban használhatjátok a szélcsatornát, senki nem ellenőrzi. :D

Eladó hardverek: http://bit.ly/JHxY4z :: Eladó könyvek: http://bit.ly/LT3LPN :: 2012-es futamokat tartalmazó versenynaptáraim: 1.: kategória szerint: http://bit.ly/wRjRqN :: 2.: időrend szerint ömlesztve: http://bit.ly/A2bqE3

(#37018) JJános válasza !Overdose! (#36994) üzenetére


JJános
(PH! addikt)

Annyit konkrétan el tudok fogadni, hogy hátulról egy toyota, balról Webber zárja az útját, jobbról meg a fű. A lökést nem látom, lehet, mert öreg vagyok.

De ha nincs lökés, akkor is lett volna egy kis pitty-putty.

VCRC- KTCC!

(#37019) greenmukk válasza !Overdose! (#37002) üzenetére


greenmukk
(tag)

[OFF][/OFF]Elmondanád nekem hogy mi történt '97-ben? :F Akkor még nemérdekelt a forma1(kicsi voltam) :))[OFF][/OFF]

[ Szerkesztve ]

SÜRGŐSEN ELADÓ!!!! SAMSUNG YP-P2 MP3/MP4 LEJÁTSZÓ 13000ft ! http://hardverapro.hu/apro/surgosen_elado_samsung_yp-p2_mp3_mp4_lejatszo/hsz_1-50.html

(#37020) -=Sziszi=-


-=Sziszi=-
(fanatikus tag)

Schumi véleménye a Vettel-Kubica esetről

Egyet értek vele. Ha már büntetnek akkor ne ennyire. 10 rajthely kicsit sok.

Üdv Szisz

(#37021) hunnylander válasza greenmukk (#37019) üzenetére


hunnylander
(őstag)

97 Jerezt írt, annyira én sem értem, hogy ez, hogyan kötődik a McLarenhez negatívan. Akkor már inkább 98 Spa.

[ Szerkesztve ]

www.HunnyF1.com

(#37022) BMW001 válasza hunnylander (#37021) üzenetére


BMW001
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

98 Spa -t ne is emlegesd, mert megint mindjárt felrobbanok a méregtől. :((( Én azóta utálom az egész bagázst, és ezen nem változtathat semmi. DC és RD akkor elvette Schumi 3. VB címét. :W :W :W Büntetlenül, és ez megbocsájthatatlan. :(((

[ Szerkesztve ]

MPower // BVB Borussia Dortmund ist Deutscher Meister 2012!!!

(#37023) !Overdose! válasza hunnylander (#37021) üzenetére


!Overdose!
(senior tag)

Nem a McLaren vezetése utasította DC-t, hogy engedje el Hakkinent? De. Hát így kötődik negatívan a McLarenhez.

Eat Sleep JDM

(#37024) Peat;) válasza Integra (#36967) üzenetére


Peat;)
(PH! addikt)

Gusztustalan? Nézz utána kicsit, a Renault már egyszer kérelmezte a maiakhoz hasonló diffúzorokat...igaz kicsit megelőzték a korukat. 2007-ben volt asszem. Meg az is igaz hogy őket elutasították. A lengéscsillapítóval is megszivatták őket. Gusztustalan? Ja, csak most akkor kinél is?

[ Szerkesztve ]

(#37025) Peat;) válasza Peat;) (#37024) üzenetére


Peat;)
(PH! addikt)

Lehet keverem valamivel, de az tuti hogy a Renault diffúzorát elutasították, már nem tudom mikor, annyira nem is foglalkoztat, kifejlesztik és lenyomják a Brawn-t ;]

(#37026) !Overdose! válasza Peat;) (#37024) üzenetére


!Overdose!
(senior tag)

És az nem lehet, hogy 2007-ben még más szabály vonatkozott rájuk vagy, hogy bár hasonló volt, de amiben eltért az szabálytalan volt?

Eat Sleep JDM

(#37027) Peat;) válasza !Overdose! (#37026) üzenetére


Peat;)
(PH! addikt)

Tényleg nem tudom, nem is érdekel. FIA-t sosem szerettem, így felesleges belemenni. Azt tudom, hogy a Renault az egyik legkreatívabb csapat volt. Aztán elkövették azt a hibát, hogy tavaly a motorszabályt tartották be, idén meg az areot. Ezért gusztustalan a csapatvezető egyesek szerint..szerintem is egy nagy tahó Briatore de a bunkóság mögött ott van az igazság is.

(#37028) hunnylander válasza !Overdose! (#37023) üzenetére


hunnylander
(őstag)

Nem lehetett, hogy DC-nek szemcsésedtek a gumijai, láttunk már ilyet. :F :D

De akkor te Schumacher fan lehettél, na nehogy már zavarjon egy team order, ezt minden csapat megjátszaná egy bajnoki címért, még csak nem is kell messzire tekinteni a múltba, az elmúlt években is volt team order. Ja és DC idejében még nem is tiltották a szabályok, nekem így rémlik. ;)

[ Szerkesztve ]

www.HunnyF1.com

(#37029) !Overdose! válasza hunnylander (#37028) üzenetére


!Overdose!
(senior tag)

Pont ez a lényeg, hogy nem múlt rajta se bajnoki cím, se semmi. 97-ben volt az utolsó versenyen. Egyébként DC-nek szurkoltam. Nem szemcsésedtek a gumijai, hanem DC bevalotta, hogy team order volt és a mai napig nem kapott rá választ, hogy miért utasították.

[ Szerkesztve ]

Eat Sleep JDM

(#37030) sekli válasza hunnylander (#37005) üzenetére


sekli
(PH! addikt)

lehet, hogy akkor most valóban nem erről van szó, azonban mégis úgy érzem, hogy van egy nagyfokú bizonytalanság a szabályismeret kapcsán... Na majd most vasárnap írok egy jobb példát... ;)

[ Szerkesztve ]

(#37031) hunnylander válasza sekli (#37030) üzenetére


hunnylander
(őstag)

Ez egy tipikus faramuci helyzet volt.

A szabályokat tudhatják, a helyzeteket nehéz átlátniuk, és erről nem tehetnek. Pl. a McLaren pitwall nem láthatta Trulli lemaradását videon, csak GPS-en. Lewis sem láthatta és elemezhette, hogy jé Trulli elhagyta a pályát mind a négy kerékkel ezért hiába kér a csapat rá, hogy engedjem magam elé, nem teszem meg... stb.

Na majd most vasárnap írok egy jobb példát... Ezt mire érted? Számítasz valami újabb hasonló esetre? :F Szerintem az ilyen elég ritka.

[ Szerkesztve ]

www.HunnyF1.com

(#37032) Motion_Blur


Motion_Blur
(PH! félisten)

Hamilton: A McLaren szenvedni fog Malajziában

Legyen igazad kedves LH :R

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#37033) hunnylander válasza Motion_Blur (#37032) üzenetére


hunnylander
(őstag)

De vigyázzál, mert Ausztráliában azt mondta, hogy még az egy pont se fog összejönni, most meg a Previewban pontszerzést emleget: I know we’ll be pushing as hard as ever to put more points on the board in Sepang. Mi lesz ebből így, győzelem? :P

Remélem a disznósajt elázik Sepangban. A futam el lett tolva pont a rendszeres mindennapos monszunesőbe. :DDD

[ Szerkesztve ]

www.HunnyF1.com

(#37034) Motion_Blur


Motion_Blur
(PH! félisten)

Egyébként oltári nagy ökörségnek tartom, hogy a lágyabb és a keményebb keverék között már két fokozat van. Sok értelme lesz az olyan futamoknak, ahol a végére összejön két különböző keveréken futó autó és az egyik bealázza a másikat, mert 3-4 mp-el gyorsabb lesz.. vagy ütközés. Lehet, hogy ez volt sokak vágya, de szerintem ezzel degradálódik a sport.

+ hol vannak már a mostani autók szépségben a tavalyiakhoz? Sehol...

hunnylander: esőben majd a ***** barikelló büntet asszem :R

[ Szerkesztve ]

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#37035) sekli válasza hunnylander (#37031) üzenetére


sekli
(PH! addikt)

az, hogy a pilóták bizonytalankodnak a safety car-os szabályokkal kapcsolatban az szerintem viszonylag gyakori..., néha a csapatok is hibáznak, (ekkora) büntetés azonban tényleg ritka...

egyébként van valami statisztika, hogy az elmúlt öt évben a versenyek hány százalékán volt safety car...? csak kíváncsiságból érdekel, a bwin az előző futam előtt 1.5x -ös oddsot adott annak, hogy bejön a biztonsági autó..., szerintem ez a legtutibb fogadható esemény...

[ Szerkesztve ]

(#37036) BMW001 válasza hunnylander (#37033) üzenetére


BMW001
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

A disznósajt az miből ragadt rájuk? :DDD

MPower // BVB Borussia Dortmund ist Deutscher Meister 2012!!!

(#37037) hunnylander válasza Motion_Blur (#37034) üzenetére


hunnylander
(őstag)

Ki kell autózni az előnyt a keményeken, ha a lágyat rakja fel valaki utoljára. Vagy le kell rövidíteni, 8-10 körre jó az jelentős köridőromlás nélkül, hosszabbat meg nem kell tervezni.

De el kell ismerni, az új aeroval együtt rendkivül felfüszerezte a versenyt. :)

Konstans esőben valóban esélyes egy BGP győzelem, de itt könyen lehet délutáni zuhé, ami nem tart egy futamhosszni ideig, tehát lehet változó aszfalt, az meg lutri és bárkinek kersztbe tehet, illetve kedvezhet.

www.HunnyF1.com

(#37038) hunnylander válasza BMW001 (#37036) üzenetére


hunnylander
(őstag)

A disznósajt az első jelentése a brawn szónak, de az Izom GP is elterjedt már. :D A szó jelenthet izmot és izomerőt is.

Találó név, mert ezek izomból nyernek... :O

[ Szerkesztve ]

www.HunnyF1.com

(#37039) BMW001 válasza hunnylander (#37038) üzenetére


BMW001
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Ez jó. :DDD

MPower // BVB Borussia Dortmund ist Deutscher Meister 2012!!!

(#37040) Oliverda válasza !Overdose! (#37029) üzenetére


Oliverda
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

DC abban az évben már két versenyt is nyert. Melbourne és Monza. Ezért adták át Hakkinen-nek az első helyet. Na meg azért (is) mert ő még nem nyert addig soha egy versenyt sem.

"Minden negyedik-ötödik magyar fiatal funkcionális analfabéta – derült ki a nemzetközi felmérésekből. Az arány a felnőttek körében sem jobb."

(#37041) Motion_Blur válasza Oliverda (#37040) üzenetére


Motion_Blur
(PH! félisten)

Milyen aranyosak, végül is is erről szól a versenyzés :DDD

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#37042) gV válasza Motion_Blur (#37034) üzenetére


gV
(őstag)

esőben majd a ***** barikelló büntet asszem

be is bas*na, ha az az ember büntetne akit annó Schumi büntetett hirtelen ami eszmbe jutott: 1997 monaco, 2004 spa (időmérő)

(#37043) Oliverda válasza Motion_Blur (#37041) üzenetére


Oliverda
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Na igen. [link] :DDD

"Minden negyedik-ötödik magyar fiatal funkcionális analfabéta – derült ki a nemzetközi felmérésekből. Az arány a felnőttek körében sem jobb."

(#37044) -Mike- válasza Oliverda (#37040) üzenetére


-Mike-
(őstag)

No meg azért is mert DC megkapta a prémiumát amit akkor verseny közben kért a csapattól rádión.))

Complicated human being.

(#37045) Oliverda válasza -Mike- (#37044) üzenetére


Oliverda
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Kapott még 7 évnyi szerződést... szerintem annyira nem járt rosszul.

Ez jó. :D

"Minden negyedik-ötödik magyar fiatal funkcionális analfabéta – derült ki a nemzetközi felmérésekből. Az arány a felnőttek körében sem jobb."

(#37046) Oliverda


Oliverda
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Oh deer... :DDD

"Minden negyedik-ötödik magyar fiatal funkcionális analfabéta – derült ki a nemzetközi felmérésekből. Az arány a felnőttek körében sem jobb."

(#37047) proof88


proof88
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Ezeket a videókat még nem láttam:
Montoya: You're a f..... idiot! :DDD
Flying marshal :D
Coulthard illegal parking :D
LOL
Juice fight
---
És a végén a mókás Kimi #1, #2

Sajnos ma már nem mókázik, megváltozott. :F
Ehelyett erőből nekimegy az embernek: #1, a kisgyereket sem kíméli, #3
Kimi ittasan ad interjút!!! (ezt a sz.. videót :DDD)
no offense! :)

Eladó hardverek: http://bit.ly/JHxY4z :: Eladó könyvek: http://bit.ly/LT3LPN :: 2012-es futamokat tartalmazó versenynaptáraim: 1.: kategória szerint: http://bit.ly/wRjRqN :: 2.: időrend szerint ömlesztve: http://bit.ly/A2bqE3

(#37048) brownus válasza proof88 (#37047) üzenetére


brownus
(PH! addikt)

ugye tudod, hogy fake az a video??

htc iS - CM7.2rc2 ॐ

(#37049) D@ni88 válasza proof88 (#37047) üzenetére


D@ni88
(PH! addikt)
LOGOUT blog

hát mintha kicsit be lenne lassítva a hangja :D, nem részeg az...

(#37050) okoska. válasza proof88 (#37047) üzenetére


okoska.
(lelkes újonc)

Be van lassítva a videó... Jó az a kis Juice Fight, hiába, az ember mindig szeret játszani. ;)

'i'm working on a dream...'

Útvonal

Fórumok  »  Fáradt gőz  »  Formula-1 2009 - Archívum VII. (téma lezárva)
Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.