Hirdetés
Page 1
Manapság ha valaki multiplayer-centrikus játék fejlesztésére adja a fejét, akkor leginkább két lehetőség közül választhat: vagy megpróbál valami egészen újszerűvel előrukkolni, és reménykedik, hogy sikerül egy nagyobb adag játékos fejét elcsavarnia, vagy pedig előkotorja valamelyik jól bevált receptet, és olyan jól készíti el azt, mint még soha senki. A középút általában nem igen jellemző, de legalábbis nem túl kifizetődő: az online élmények hónapokra, sőt, gyakran évekre szólnak, így az ember általában nem igen engedheti meg magának, hogy ne a csúcsminőséget képviselő palettából válassza ki a neki tetszőt - na meg persze mindig kellemesebb érzés milliók között jónak lenni, mint egy pár tízezres közösségben. Éppen ezért nem meglepő, hogy a fejlesztők az esetek többségében végül az utóbbi, biztosabb opció mellett kötnek ki: az Epic Games sem a világ innovációját kívánta bemutatni az Unreal Tournament III-mal, de szerencsére ez nem is az a franchise, amely ordítana a gyökeres változtatások után.
DOUBLE KILL
Többen minden bizonnyal felvont szemöldökkel olvassák a fenti sorokat: na nem feltétlenül a leírtak miatt, sokkal inkább azért, hogy miért is foglalkozunk egy bő fél évvel ezelőtt megjelent játékkal. A felvetés jogos, hiszen mind a PC, mind pedig a PlayStation 3 tulajdonosok rég belemerülhettek már az UT3-ba, az Xbox 360 tábor azonban csak most, hosszú hónapok várakozását követően teheti csak rá a mancsát játékra. A hasonló esetek gyakran egy extra tartalomcsomag formájában érkező kiegeszteléssel végződnek, és ez most sincs másképp: az Xbox 360 verzió az összes eddigi DLC mellett bónusz pályákkal, karakterekkel, osztott képernyős játéklehetőséggel, és persze a kötelező Achievement-ekkel bővült - igaz, a másik két változatban elérhető és népszerű modolásról a Microsoft szigorú furmányainak köszönhetően sajnos most le kell mondanunk.
MULTI KILL
A sorozat már korábban is tett kisebb konzolos kitérőket, ám ez az első olyan alkalom, hogy egy epizód nem csak a PC-sek kiváltságaként indul útra, így minden bizonnyal akadnak az olvasók között UT-szűzek, akik számára jól jönne egy rövidebb gyorstalpaló. Nos, íme: az Unreal Tournament egy vérbeli, klasszikus multiplayer FPS, amely tökéletesen mentes mindenféle sallangtól, zsenialitása pedig pont egyszerűségében rejlik, a kulcsfontosságú addikciófaktort ugyanis leginkább az elképesztően pörgős játékmenet csempészi az összképbe. És mielőtt a magányos farkasok és/vagy az Xbox Live nélkül árválkodók már kattintanának is tovább: erőteljes pozitívuma a játéknak, hogy a bot-oknak köszönhetően egyedül is legalább akkora élményt nyújt, mint multiban - erre a későbbiekben még érdemes lesz visszatérni. Az Epic ráadásul volt olyan kedves, hogy összehajított számunkra egy öt felvonásból álló single player (avagy tetszés szerint kooperatív) kampányt is, amely köré még egy egyszerűbb, és látványos átvezetőkkel tarkított sztorit is felépített: a konkrét játékmenet persze itt is a megszokott meccsekből áll majd, de egy-két érdekes aprósággal azért megtoldották a formulát. Az egyik az, hogy egy-egy bizonyos objektíva teljesítésekor speciális következményekkel találhatjuk szemben magunkat a következő meccseken (ez egyértelműen az újrajátszásra való késztetés kedvéért került be), míg a másik a kártyák megjelenése, amelyeket az összecsapások előtt játszhatunk ki: igen jól jöhet például néhány plusz csapattag, ha épp komoly túlerő ellen kell felvennünk a harcot. Ezen szekció felépítéséért egyébként külön dícséret illeti az Epic csapatát: a kampány remekül bemutatja, hogy relatív egyszerűségének ellenére mennyire változatos is a játék - személy szerint kicsit sajnáltam is, amikor az utolsó meccset követően előbújt a stáblista.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
