Hirdetés

Újdonságok Windows 7-tel

Alaplapok



A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 25% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Hirdetés

Alig érkezett meg az LGA1156 foglalatba illő, Lynnfield magos Intel processzorokhoz való alaplapok első hulláma, máris itt a második. A Gigabyte az alap P55 széria után bevezette a P55A-t, melynek tagjai két lényeges pontban térnek el a korábbi modellektől. Egyrészt gyorsítottak SATA vezérlőjükön, mely támogatja a legfrissebb, SATA3 szabványt, ami 6 Gb/s-os sebességre képes. Természetesen ez a módosítás nem vonatkozik az Intel ICH10R déli híd által hajtott csatlakozókra, csak a Marvell márkájú SATA3 vezérlőre kötöttekre. A másik újítás szintén a hármas számmal kapcsolatos: az USB 3.0 támogatása, ehhez a NEC áramkörét használják.

Egyelőre csak három, meglehetősen drága modell érkezett a hazai piacra a Gigabyte P55A sorozatból. A legolcsóbb P55A-UD4 éppen csak egy picivel kevesebb ötvenezer forintnál, tehát nagyjából öt ezressel drágább a korábbi P55-UD4-nél. Paraméterei mondhatni a szokásosak, tehát LGA1156 processzort, négy foglalatban DDR3 memóriát kezel, két hosszú PCI Express aljzata pedig nem csak az AMD CrossFire-jét, hanem az NVIDIA SLI-jét is hivatalosan támogatja. A fejlett adattárolós részen hat merevlemezt kezel az Intel chipkészlet, de csak SATA2 sebességgel, további két SATA2-es külső csatlakozót irányít egy JMicron vezérlő, a két SATA3 aljzatért pedig a Marvell vezérlője felel. Hálózati adapterből egyet kapunk, a hangrendszer alapja a Realtek ALC889 kodekje, és a FireWire sem hiányzik. Természetesen a vásárlócsalogató trükköket is bevetették, tehát van jó nagy, hőcsöves hűtés, rengeteg fázisú áramellátás és tengernyi tuningos meg zöld kiegészítés.

Ezen a téren még egy fokkal jobb a több mint 56 000 forintot kóstáló Gigabyte P55A-UD5. Nagyobb a hűtőbordája, fázisból is többet telepítettek rá, de ezeknél lényegesebb fejlesztés a megduplázott Gigabit Ethernet vezérlő. Továbbá háromra bővítették a hosszú PCI Express csatlakozók számát, tehát még több VGA-t gyömöszölhetünk bele. A kínálat csúcsát most is az UD6 utótagú modell jelenti, melynek ára közelíti a hetvenezer forintot. Lényegesen nem fejlettebb az UD5-nél, de a fázisok számát azért tovább növelték, és került rá egy diagnosztikai kijelző is, memóriafoglalatait pedig hatra bővítették. A felsorolt Gigabyte alaplapokra három év garancia vonatkozik.

Más irányból közelíti meg az extra LGA1156-os alaplapok témáját az Asus. A Maximus III név már magában is sokat sejtet, és a vörös-fekete színkombináció látványnak sem utolsó. Az ATX méretű, Formula utótagú modellt a tuningosoknak találták ki, tehát abszolút minden rajta van, a rengeteg fázistól kezdve az óriási bordákon és tuningos kapcsolókon át egészen a kényelmesen kivezetett feszültségmérési pontokig. Ráadásul az egészet mindenféle okos szoftverrel is megtámogatták, ami elvileg helyettünk végzi el az időigényes finombeállítások egy részét. Hardveres paraméterek közül magától érthető a két SLI-s és CrossFire-ös PCI Express aljzat, a két eSATA csatlakozó és a Creative lapkájára építő SupremeFX hangmodul. A Maximus III Formula 64 000 forint körüli áron kapható, tehát olcsóbb, mint a Gigabyte P55A-UD6.

Annak sem kell csüggednie, aki a Maximus III Formula stílusát és képességeit szeretné microATX méretben. Nekik készült a Maximus III Gene, amely szinte mindent tud, amit nagyobb testvére, legalábbis a tuningos funkciókat illetően. A kisebb méret miatt azért néhány kompromisszumra szükség volt. Elmaradt például a harmadik hosszú PCI Express aljzat, de azért az SLI-nek és a CrossFire-nek nem kell búcsút inteni. Kicsit egyszerűsítettek a SupremeFX hangmodulon is, melyet az alaplapra költöztettek, az adattárolás terén pedig beáldoztak két SATA csatlakozót – így is maradt hat. A kisebb Maximus III vételára 54 000 forint körül mozog. Az Asus szintén három év garanciát vállal az alaplapjaira.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Azóta történt

Előzmények

  • Tengernyi notebook

    A notebookok mellett még sok érdekesség került heti piaci bemutatónkba.

Hirdetés