Egy kis iPod-történelem

Már két és fél éve annak, hogy utoljára iPod modelleket teszteltünk. Sok termékcsalád már annak is örülne, ha ezt az életkort megélné, de az Apple zenelejátszóinál egészen más a helyzet, lassan ugyanis tizedik születésnapját ünnepelheti az összesen huszonhárom tagot számláló portfólió. A termékek helyzete viszont egészen más, mint pár évvel ezelőtt volt. Kilenc éve még pont az iPod volt az a termék, amelyik megmentette az Apple-t a csődtől, most viszont kis túlzással csak egy mellékterméke az iPhone-nak, hiszen minden akörül forog. Persze ez közel sem azt jelenti, hogy az almás cég egyéb termékei (tehát a Mac-ek, az iPodok és ezek kiegészítői) nem sikeresek, épp ellenkezőleg, hiszen rengetegen vannak azok a felhasználók, akik annyira megszerették az iPhone-jukat, hogy más eszközökben is a cupertinoi vállalat mellett teszik le a voksukat. Ettől függetlenül kijelenthetjük, hogy jelenleg nem az iPodok a húzótermékek.

[+]

Jelenleg négyféle iPod kapható az Apple kínálatában, melyek közül három most esik át a szokásos termékfrissítésen. Az egyetlen kivétel az iPod classic névre hallgató lejátszó, mely kérdéses, hogy az újabb modellek fényében mennyire lehet sikeres, valószínű, hogy inkább csak presztízsértéke miatt van még a piacon, a kvartettből ugyanis ez az egyetlen modell, mely hasonlít az eredeti, tehát kilenc éve megjelent iPodra. A többiek viszont egészen mások, gyorsan vegyük át, hogy tesztünk alanyai mely célcsoportokat célozzák meg.

[+]

Ha méret szerint haladunk előre, akkor az iPod shuffle-lel kell kezdenünk a sort, mely a cég egyik legolcsóbb terméke. Egy aprócska, kijelző nélküli zenelejátszóról van szó, mely ideális sportoláshoz, plusz alternatíva lehet azoknak is, akik mindenképp szeretnének egy iPodot vásárolni, de nincs pénzük egy fejlettebb modellre. Sorban őt követi az iPod nano, a család legfurcsább tagja, melynek minden egyes generációja más és más. Alapvetően mindegyik klassz, átütő sikert viszont egyik sem ért el az eladások tekintetében, pedig eredetileg az igen népszerű iPod mini fejlesztéseként képzelték el. A tesztben szereplő, hatodik generációs modell változott a legtöbbet elődjéhez képest, gyakorlatilag egy új kategóriát is teremtett, ami a negyedik generációs iPod touch-ról már nem igazán mondható el. Ez az eszköz ugyanis nem más, mint egy kifilézett iPhone; minden évben a telefon premierje után pár héttel/hónappal kerül piacra, átemel pár újdonságot, de hogy mennyit, az mindig változik.

iPod touch 4G

A bemutatót a legnagyobb modellel, azaz a negyedik generációs iPod touch-csal kezdjük, hiszen valószínűleg erre kíváncsi a legtöbb olvasó. Ugyebár az iPhone GSM-modullal nem rendelkező, tehát telefonálásra nem használható kistestvéréről van szó, mely a szórakoztatás mellett egyéb hasznos funkciókat is kínál. A kérdés tehát alapvetően az, hogy az iPhone 4 újdonságai közül melyeket kapta meg az új touch?

[+]

A méret nem változott számottevően az előző generációs eszközhöz képest, csak kicsit soványabb lett, mint elődei voltak; a paraméterek összességében igen meggyőzőek: 111 milliméteres magasság, 58,9 milliméteres szélesség, 7,2 milliméteres vastagság (!) és 101 grammos tömeg. Az anyaghasználat a kicsomagolás után kellemesnek tűnik, de összességében nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, a hátlap ugyanis itt is tükörsimára polírozott alumíniumból készült, ami sajnos igen hajlamos a karcolódásra, pár hét használat után tehát már sanszos, hogy egy kissé leharcolt eszköz benyomását fogja kelteni az egyébként újnak mondható kütyü.

Picit átrendeződtek a szerény lélekszámban felvonuló gombok és egyéb elemek, a bekapcsológomb balról jobbra került (tehát már ott van, ahol az iPhone-on is). A dizájnolás keretein belül két részre szakadtak a hangerőszabályzó gombok, alul viszont változatlanul maradt a Dock Connector névre hallgató adatcsatlakozó és a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenet. A hátlap legérdekesebb része az eddigi műanyag betétlap helyén (mely az adatkommunikációs antennákat rejtette) lévő kamera, aminek a párját az előlap tetején is megtaláljuk. Alapvetően videórögzítésre szánták, a felbontás állóképeknél 960x720 pixel, videókat pedig 720p-ben rögzíti 30 képkocka/másodperc sebességgel, ami elég jónak mondható. (Tesztvideóért katt. ide!).

A legnagyobb változás azonban a kijelzőt érinti, az eddig használt 320x480 pixeles helyett egy 640x960-as TFT-LCD terpeszkedik rajta, melynek képátlója (3,5 hüvelyk) és érintésérzékelő technológiája (kapacitív, multi-touch) is megmaradt. Az egyező paraméterek ellenére másfajta panelt kapott, mint az iPhone 4, ugyanis a használt technológia itt nem IPS, hanem sima TN+film, de ennek ellenére is ragyogó színekkel és elképesztő kontrasztaránnyal operál, gyakorlatilag csak a betekintési szöge marad el a már sokat emlegetett nagyobb testvérétől. A dolog azonban nem vészes, szemből és kicsit oldalról nézve is csodálatos a kép, örülnénk, ha minden hasonló eszközbe ilyen kerülne.

[+]

A hardverről röviden azt mondhatjuk, hogy nagyon rendben van. Az újdonság az iPadből is ismerős processzort kapta: 1 GHz-es órajel, ARM-Cortex A8-as alap, ARMv7 architektúra és PowerVR grafikus gyorsítóchip. A teljesítménnyel tehát alapvetően nem lesz gond, még úgy sem, hogy a beépített memória méretét nem növelték az almások, az elődhöz hasonlóan 256 MB DRAM dobog az aprócska készülékben (az iPhone-ban ennek dupláját találjuk). Szintén a hardveres részt érinti, hogy fejlődött a mozgás érzékelésére hivatott giroszenzor és a WiFi is, utóbbi már a 802.11n szabványt is ismeri, bár csak a 2,4 GHz-es frekvenciasávon. A Bluetooth viszont nem újult meg, a verziószám továbbra is 2.1, ami természetesen a sztereó headsetek támogatását is jelenti. Egyéb hardveres változás nincs, megmaradt a mono hangszóró és a mikrofon is, utóbbit elsősorban a hangvezérlésnél fogjuk használni, de jól jöhet a Skype használatakor is.

A harmadik generációs touch-nál problémás volt, hogy a legkisebb, 8 GB belső memóriával rendelkező gép hardver tekintetében gyakorlatilag egy második generációs termék volt; jó hír, hogy a negyedik generációnál már nincs efféle átverés, elvileg a 8, a 32 és a 64 GB-os verzió is ugyanazt tudja; az kérdéses, hogy a 16 GB-os változat miért maradt ki a repertoárból.

Az Apple minden új iPhone megjelenésekor kihoz egy új operációsrendszer-verziót is, mely idén egy névváltással is párosult: az eszközökön mostmár az úgynevezett iOS, annak is a 4.1-es verziója található meg. A legnagyobb újítás egyértelműen a részleges multitasking, hogy ugyan nem valósan, de egyszerre négy alkalmazás futhat a háttérben. A dolog működése korrektnek tűnik, az alkalmazásokat gyakorlatilag leállítja a rendszer (szünetelteti), de bizonyos szolgáltatásokhoz folyamatos hozzáférést biztosít. Így lehetséges, hogy az Apple alkalmazásboltjából ingyenesen letölhető Skype háttérben tartva is képes hívásokat fogadni, vagy az, hogy a chat sem szakad meg, ha háttérbe küldjük. Ez a módszer szerencsére nem túl erőforrásigényes, sem az akkumulátort, sem a processzort nem falja.

[+]

A készülék funkcionalitása alapvetően nem változott, az alapértelmezetten feltelepített alkalmazások a következők: zenelejátszó, videólejátszó, webböngésző, e-mail kliens, jegyzettömb, naptár, YouTube, Google Maps, tőzsde, időjárás-előrejelző, számológép, óra. Újdonság az iPhone-ból már megismert FaceTime, mely egy jó minőségű, WiFi-n keresztül működő videótelefonálási metódus, mely kizárólag a 4. generációs iPhone és iPod touch között működik. Szinte hihetetlen, de az Apple komolyan azt gondolja, hogy ők most, 2010-ben találták fel ezt a szolgáltatást; a FaceTime az első indításkor ki is írja, hogy "az emberiség mindig is vágyott erre a funkcióra, épp ezért most elhozta az Apple". Ezúton is köszi, srácok!

[+]
Mappák a menürendszerben (balra), multi-tasking (jobbra)

Szintén újdonság a GameCenter, mely egy olyasmi, játékokkal kapcsolatos rendszer, mint a Steam. Erősen socialnetworking-szagú, azaz felvehetjük barátainkat, akiket meghívhatunk játszani; versengés, toplisták, teljesítési szintek, minden van, ami csak kell. A játékok egyébként varázslatosak ezen a kijelzőn, a jelek szerint a hardver is elég erős ahhoz, hogy elhajtsa a mobilos szemmel nézve elképesztő felbontást. A régi alkalmazások természetesen pixelnégyszerezéssel futnak az 4. generációs masinán, a grafika kevésbé tűnik meggyőzőnek, mint egy előző generációs (azaz kisebb felbontású kijelzővel rendelkező) modellen, pedig ezt semmi nem indokolja. Valószínűleg inkább arról van szó, hogy a szemünk hamar hozzá tud szokni a tűéles képhez, ami után a simán éles már egyenesen csúnyának tűnhet.

[+]

Talán érdemes megemlíteni, hogy az AppStore-ba való belépés után a masina egyből le akarja nekünk tölteni az Apple iPaden debütált könyvolasó alkalmazását, az iBooks-ot, mely az új iPod touchon is kellemesen hat. Még nem szóltunk az üzemidőről: 40 óra zenehallgatás vagy 7 óra videónézés - videózni mondjuk legfeljebb a YouTube erejéig fogunk, a DivX/XviD formátumú mozgóképeket nem támogatja a gép, egy-egy mozi átrakásához mindenképp konvertálnunk kell.

iPod nano 6G

Nagy változáson esett át az iPod nano. Összement, holott már előtte sem volt nagy. Az ötödik generációs modell egy hosszúkás, videólejátszásra is alkalmas, kamerával ellátott multimédiás ékszerdoboz volt, a folytatás viszont egészen más: gyakorlatilag olyan holmi, mint egy kijelzővel ellátott iPod shuffle, de mondhatnánk azt is, hogy egy tényleg miniatűr iPhone. A kezelőfelülete ugyanis nagyon hasonlít az iOS-re, de nyilván egy egyszerűbb rendszerről van szó.

Így néz ki az új iPod nano...

37,5 x 40,9 x 8,8 milliméter, 21 gramm; ez számokban kifejezve a hatodik generációs iPod nano. Hat színben létezik, a visszafogottabb lelkületűeknek világosabb és a sötétebb tónusú szürke, a fiataloknak pedig rikítózöld, égszínkék, narancssárga és lila a választék. A borítás teljes egészében fém, illesztési hézagokat nem hogy nagyítóval, de mikroszkóppal sem lehet találni, még a hátlapon lévő csíptető is elképesztően minőségi darab. A kijező 1,54 hüvelyk átlójú, 240x240 pixel felbontású, ez 220 pixelt jelent inchenként. A panel érintésérzékeny, mely nyilvánvalóan kapacitív, de ezen felül még multi-touch-os is, tehát érzékeli a többujjas taperolást, amit egyedül a képernyő forgatásánál lehet használni, azt ugyanis nem a beépített gyorsulásérzékelő oldja meg, pedig még az is van benne. Az iPod nanót tehát nem lehet fordítva felvenni, a kijelzőt arra tekerjük, amerra akarjuk - szó szerint. A képminőség egyébként kiváló, a napfényben való olvashatósággal sincs gond, a betekintési szög pedig közepes; pl. futás közben akkor is simán látjuk, amit látnunk kell, ha netán nem pont szemből csodáljuk meg a TN+filmes LCD panelt.

...amihez fülhallgatót és adatkábelt kapunk

Ha a hátul lévő almácska szerinti irányt nézzük, felül találjuk a kikapcsológombot és a két hangerőszabályzót, alul pedig a szabványos Dock Connectort és a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenetet; több csatlakozó nincs is az eszközön. A hardverről nem sokat tudni, a belső memória mérete kiszereléstől függően 8 vagy 16 GB lehet; nyilvánvaló, hogy flash-alapú tárhelyről van szó. A funkcionalitás az apró méretből adódóan relatíve korlátozott, a filmjátszás élményéről le kell mondanunk (nem is lenne értelme), de zenélni, rádiót hallgatni, fényképeket nézegetni és futást mérni tudunk. Ha utóbbi nem lenne egyértelmű, akkor inkább úgy írjuk: van fitnesz funkció.

Mindenképp említésre méltó extra funkció a felolvasás, mely két részre bontható: a zenék előadójának és dalcímének elmondására, valamint a VoiceOver nevű kisegítő lehetőségre, mely gyengénlátóknak segíthet az eszköz használatában. Előbbi sajnos csak olyan fülhallgatóval működik, amin van felvevőgomb (a gyári nem ilyen, de az iPod touch-hoz például az van), azt hosszan megnyomva gyönyörű magyarsággal hallhatjuk a hazai előadók nevét és a szintén magyar dalcímeket, de más nyelveknél (még az angolnál is) pocsék kiejtést kapunk. Ha viszont átállítjuk a nyelvet mondjuk angolra, fordul a kocka, a brit előadókat nagyszerűen, a magyarokat pocsékul fogja mondani a nano. Magyarán nincs nyelvfelismerés, csak egy tényleg kiváló hangmodul, tehát félmegoldásról van szó, de még így is előremutatóbb a konkurenciánál. A VoiceOver a kijelzőn megjelenő feliratokat olvassa fel, ha rájuk nyomunk, a kiválasztáshoz kettőt kell klikkelni; iPhone-ról és iPod touch-ról ismerős lehet.

A menürendszer kezelése és sebessége a fenti videó alapján valószínűleg mindenki számára tiszta, de azért pár mondat erejéig kitérnénk rá, hátha vannak olyanok, akiknek munkahelyükön tiltva van a YouTube, de olvasni azért tudnak minket. Készenléti képernyő nincs, ha bekapcsoljuk az eszközt, egyből a menübe jutunk, mely egy oldalon négy darab ikont tartalmaz, amikből összesen tizennégy darab van, ami négy oldalt feltételez. Az ikonok sorrendje és a háttérkép szabadon cserélhető, az egyes helyekre belépni a megfelelő gomb/menüpont megnyomásával tudunk, a kifelé haladáshoz pedig egy határozott ujjmozdulat szükséges jobbra. Vannak olyan helyek is, ahol egy fordított mozdulattal (ujj balra) tudunk továbblépni, ilyen az óra, ahonnan a stoppert és a visszaszámlálót is elérjük. Ébresztő nincs, mivel a készülék fülhallgató nélkül nem tud hangot kiadni magából.

A kezelés alapvetően pofonegyszerű, ugyan pár perc megszokást mindenképp igényel, de utána már gyerekjáték. A zenék közötti navigálás még a teszt szereplői között is itt a legegyszerűbb feladat, a menüben ugyanis majdnem minden külön ikont kapott. Többek között szűrhetünk a különféle ID3-tagekre (előadők, albumok, műfajok, szerzők) vagy elindíthatjuk a Genius-mixeket, melyek műfaj szerint kategorizált muzsikák, ezek kreálására az iTunes ad lehetőséget (a nano-t ugyanis a touch-hoz hasonlóan ezzel a szoftverrel lehet szinkronizálni, Windows és OSX alá egyaránt ingyenesen elérhető). A sebességgel nincs gond, egy reccenést sem tapasztaltunk, a képnézegető is piszok gyors, a fotók pedig nagyítás után egész jól látszanak: a művelethez egy dupla "kattintás" kell, a multi-touch, mint már említettük, itt nem működik. Az üzemidő is igen meggyőző: 24 óra zenelejátszás.

iPod shuffle 4G, összegzés

A negyedik generációs iPod shuffle-nél alapvetően nem történt sok változás. A dizájn hasonló a második generációéhoz, csak a méretek lettek impresszívebbek: a teljes egészében fémmel borított apróság 12,5 grammot nyom, kiterjedése pedig 29 x 31,6 x 8,7 milliméter. Tehát egészen kicsi. Öt színben létezik (világosszürke, kék, zöld, narancs, lila), nagyon hasonlít az előző oldalon bemutatott eszközre, csak nincs kijelzője, hanem egy ötirányú navigációs pad található rajta, hátul viszont ugyanúgy ott figyel a csíptető. Az elöl lévő gombok a számléptetés, tekerés, hangerőállítás, valamint play/pause funkciókat látják el, felülre a 3,5 milliméters fülhallgató-kimenet (mely egyben az adatkábel helye is), a felolvastató billentyű és a csúszkás bekapcsoló került. Utóbbinak három állása van: kikapcsolt, sorban játszó és shuffle, azaz véletlenszerű.

Biztosan felesleges elmagyarázni, hogy a 2 GB-os belső tárhellyel rendelkező eszköz hogyan működik: ha véletlenszerűre toljuk az előző bekezdés végén említett gombot, akkor össze-vissza jönnek a számok, ha sorban játszunk, akkor az abc rendje szerint haladva következnek. 2 GB-ra alapvetően több száz szám ráfér, így könnyen el lehet veszni benne, ilyenkor jön jól a nano-nál már említett felolvasó funkció, mely itt dedikált gombot is kapott felül: a magyar hallhatóan nincs a támogatott nyelvek között, viszont itt már úgy-ahogy felismeri a szám címének a nyelvét, tehát az angol/német/spanyol muzsikákat más-más hang olvassa fel, bár nem mindig tökéletesen. Más funkció nagyon nincs, még az akkumulátoros üzemidőről kell szólnunk: az új shuffle nagyjából 15 óra folyamatos zenehallgatást tesz lehetővé.

A helyzet az, hogy az új iPodok nagyon meggyőző eszközök. A hangminőségük nagyjából ugyanolyan, mint a korábbi eszközöknél volt, nem mondhatnánk, hogy bajnokokat avathatunk, a gyári fülhallgatókkal közepes minőségben szólnak, ha viszont rájuk kötünk egy tényleg minőségi kiegészítőt, meggyőzően muzsikálnak, a hardver tehát jónak mondható. A zenei formátumok támogatása nem változott (AAC, Protected AAC, HE-AAC, MP3, MP3 VBR, Audible, Apple Lossless, AIFF, WAV), a muzsikákat az iTunes névre hallgató, Windows és OSX alá is ingyenesen elérhető szoftverrel tolhatjuk fel az eszközökre, melynek léteznek alternatívái is, ezekről a tisztelt fórumozók nyilván írnak majd a kapcsolódó fórumtémában. Természetesen nem kell, hogy jogtiszta vagy interneten vásárolt muzsikák kerüljenek feltöltésre, grabbelt gyűjteményünket is gond nélkül szinkronizálhatjuk. Bár a viszonylag elterjedt WMA formátumot az eszközök nem támogatják, az iTunes átkonvertálja az ilyen fájlokat, a FLAC-cal viszont nem boldogul a szoftver, ami komoly hiányosságnak mondható.

Az értékelésnél haladjunk csökkenő sorrendben az újdonságok között: a negyedik generációs iPod touch jelenleg a multimédiás lejátszók csúcsa, nem csak zenélni lehet vele, hanem a webet böngészni és... lássuk be, a telefonálást leszámítva gyakorlatilag bármit, amit az iPhone-nal, hiszen a szoftverkínálat ugyanaz, a lehetőségek szinte végtelenek, plusz nem szabad elfeledkezni arról, hogy egy igen komoly játékplatformról van szó. Az árát meg is kérik, de talán nem annyira veszélyesen: a 8 GB-os modellért 75 000, a 16-osért 100 000, a 32-es verzióért pedig 130 000 forintot kell az asztalra dobnunk.

Ár/érték arányban kevésbé tűnik megnyerőnek a divattermék iPod nano, mely elképesztő, használható, de tulajdonképpen nem más, mint egy pici zenelejátszó. 8 GB-os tárhellyel 53 000, 16-ossal 65 000 forintot kérnek érte. Az új shuffle viszont kellemes áron startol, a kizárólag 2 GB-os tárhellyel rendelkező masina ára 17 000 forint, ami azért furcsa, mert a jelenleg kifutó, előző generációs verzió ára ennél 2000 Ft-tal több. Az iPodok közös vonása a kiváló összeszerelési és anyagminőség, a közepes minőségű fülhallgató és a hosszú üzemidő: a többi már választás kérdése.

iPod touch 4G iPod shuffle 4G	iPod nano 6G

Bocha

A lejátszókat az Apple magyarországi PR ügynökségétől kaptuk tesztelésre.