Tavaszi hardvercsokor

Megjelenítés




Végre, végre megjött a tavasz! A hazai hardverpiac ugyan még a természetnél is lassabban ébredezik, de már megérkezett az újdonságok első, kisebb hulláma. A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 20 % áfa hozzászámításával.

Hirdetés

Tovább bővült a hazai, virtuális GeForce 7900 GT kínálat. A Gigabyte picivel 105 000 forint fölött kínált újdonságát olyan gyorsan elkapkodták, hogy még tesztlaborunk is lemaradt róla. Ez a jelenség egyelőre nagyon általános, ugyanis az NVIDIA és partnerei a jelek szerint nem tudják kielégíteni a keresletet. Jó kis kártyáról van szó, mely a GeForce 7800 GTX-szel is felveszi a versenyt, ráadásul olcsóbb a korábbi csúcsmodellnél, amiért még most is legalább 120 000 forintot kell fizetni. Az új, felsőkategóriás GT megjelenésével tovább csökkent elődjének, a GeForce 7800 GT-nek az ára, mely - kiszereléstől és gyártótól függően - jelenleg 75-90 000 forint környékén kapható. Hogy meddig maradnak a piacon a 7800-asok, azt egyelőre nem tudni, de nem jósolunk nekik hosszú jövőt, ahogyan a GeForce 7600 GT fényében elhalványult GeForce 6800 GS-nek sem.

Tovább folytatja passzív hűtéses hagyományát a Gigabyte. Ezúttal a legerősebb Radeon X1600, az XT száját fogták be egy termetes bordarendszerrel, amit két hőcső köt össze. A meleg lekezeléséről három testes borda gondoskodik. Az első a GPU fölött feszít, a második a VGA-val szomszédos kártyahelyet foglalja el, a harmadik pedig a nyomtatott áramkör fonákján található. A sok vas teljesen hangtalanul és minden bizonnyal hatékonyan lehűti az alacsony csíkszélességen készülő, kis fogyasztású GPU-t, de ne feledjük, minimális légmozgásra még így is szükség van.

Videokártyák hűtésével kapcsolatos az Evercool két újdonsága. A Nighthawk (VCF117) ismerős lehet azoknak, akik olvasták a Jetart JACSH1-ről szóló írásunkat. Az Evercool variánsán csak a borda fölötti légterelőt szabták át, de azt alaposan. A borítás az F117-es vadászgépre hasonlít, talán erre utal a termékkódja is. Az újonc vételára kedvezőbb a Jetartnál, csupán 5000 Ft.


Evercool Nighthawk akcióban

Csupán háromszáz forinttal drágább, de sokkal merészebb az Evercool Turbo2. A hatalmas alumíniumbordát két hőcső köti össze a rézből készült alappal, ami kompatibilis az összes mai csúcskártyával. A szellőzésről 80 x 80 x 10 milliméteres ventilátor gondoskodik, percenkénti fordulatszáma kétezer. A hűtő 162 x 112 x 44 milliméteres mérete ellenére is csupán 300 grammot nyom.

Tovább csökkent a legolcsóbb, 17 hüvelykes TFT monitorok ára. A DVI bemenettel is büszkélkedő Daewoo L1711MN-ért pár hete még 59 000 forintot kellett fizetni, de ezen a héten már 55 000 forint ellenében a miénk lehet. Még olcsóbb az E-Yama 17NE1-S, melynek nincs digitális bemenete, TN panelje 14 ms alatt reagál, és vételára picivel 52 000 forint alatt van.

A hét legérdekesebb monitorát az Acer prezentálta. Az AL1916WS 81 000 forint alatti vételára ma már nem tartozik a legkedvezőbbek közé, de csak a normál 19 hüvelykesek között. Ha figyelembe vesszük, hogy ez a modell szélesvásznú, 1440 x 900 pixel felbontású, máris teljesen más fényben tűnik fel az ára. További jó pont, hogy válaszideje csupán 8 ms, de ebből már sejteni lehet, hogy TN paneles, így betekintési szögei nem túl nagyok. Kontrasztaránya 500:1, fényereje 300 cd/nm, sajnos digitális bemenete nincsen.

Ház és hűtés

A nagyszerű X-QPACK után további Aspire házak is bekígyóztak a hazai piacra. Az X-Dream II, az X-Cruiser és az X-Plorer is a moddolós, plexiablakos, kéken világítós stílus kedvelőinek készült. Az X-Dream II ezüst és fekete színben, plexiablakkal és 420 wattos táppal 19 000 forintért kapható. A 475 x 196 x 425 milliméteres belsőben négy 5,25"-os, két előlapi és négy belső 3,5"-os meghajtó fér el.

A szellőzésről alapvetően két 80 milliméteres, kéken világító, UV LED-es ventilátor gondoskodik, melyek közül az egyik az oldalsó plexiben, a másik a tetőn kapott helyet. Opcionálisan előre két további nyolcast, hátra pedig 8-12 centiméteres szellőztetőt szerelhetünk be. Az előlapon helyet kapott még egy LCD kijelző, amin a belső hőmérsékletet követhetjük nyomon. A homlokzatról nem hiányozhatnak a csatlakozók sem.

Picivel nagyobb termetű az X-Cruiser. Külső mérete 490 x 196 x 432 mm, de belsejében ugyanannyi meghajtó fér el, és szellőzési kialakítása is megegyezik a Dream II-vel. Amiben jelentősen eltérnek, az az előlap. Az X-Cruiser homlokzatán három analóg műszer található. Az egyik hangerőt mutat és szabályozó is tartozik hozzá, a másikról hőmérsékletet olvashatunk le, a harmadikról pedig öt ventilátor fordulatszámát, melyek egyben szabályozhatóak is. A meghajtók és egy ventilátor a testes ajtó mögött bújik meg. Az X-Cruiser vételára táp nélkül 20 500 Ft, és fekete vagy ezüst színben kapható.

Szintén új az X-Plorer. Méretét és szellőzési képletét tekintve ez a modell is megegyezik márkatársaival, de az eleje eltérő. A homlokzat felső felét elfoglaló, kissé aszimmetrikus, rácsos betétű ajtó mögött négy 5,25"-os és két 3,5"-os meghajtóhely található. Az alsó részen, a hőmérsékletet kijelző panel környékén vannak az előlapi csatlakozók és gombok. Az Aspire X-Plorer vételára táp nélkül 16 700 Ft, és háromféle színkombinációban kapható.

Aki esetleg nem talál megfelelő 14 centiméteres ventilátort Cooler Master Stacker 830 házába, vagy csak egyszerűen minimális hang mellett hatalmas légszállításra vágyik, annak figyelmébe ajánljuk az Aerocool 14 centiméteres Streamliner ventilátorait. A hatalmas szellőztető percenként ezret pörög, és eközben 20 dBA alatti zajt produkálva 54,7 CFM levegőt mozgat meg. A csúszócsapágyas óriáshoz 12 centiméteres adapter is jár, hogy a szokványos ventilátorhelyekre is rögzíthessük. A Streamliner egyelőre csak kék színben kapható, 2750 forintért.

Ventilátorok szabályzásához nagyszerű a Sunbeam Chromatic WindMill 2 előlapi panel. Az 5,25"-os meghajtóhelyre beilleszthető alkalmatossággal hét kis szélmalom munkája szabályozható és követhető nyomon. Termetes LCD kijelzőjén hőfokok és fordulatszámok mellett a pontos időt és dátumot is mutatja a készülék, melynek vételára 12 500 Ft. Kétféle színben, feketében és ezüstben kapható.

Mindenféle

Teljesítményéhes modderek fogják szeretni a Western Digital legújabb Raptor X 150 GB merevlemezét. A sima Raptor fantasztikus sebességéről már tesztben is megbizonyosodtunk; az X verzió érdekessége, hogy borításának egy része átlátszó, így szabad rálátást biztosít a felső tányérra és író/olvasó fejre. Otthon ne tessék próbálkozni ezzel! Az extra Raptor vételára túltesz sima változatán, majdnem százezer forint.

Kevésbé formabontó újdonságokat is prezentált ezen a héten a Western Digital. Megérkezett a legnagyobb, 500 GB-os, SATA II csatolós kaviár, melynek vételára 96 000 forint környékén alakult. Debütáltak a hazai piacon a MyBook Essential külső adattárak is. Az Essential termékcsalád az egyszerűbb, a Premiummal ellentétben csak USB csatlakozója van. A MyBookok kétségtelenül legnagyobb erénye a szokatlanul elegáns, könyvszerű forma. Az adattárat nyugodtan a könyvespolcra helyezhetjük, nem fog kilógni a kötetek közül, nem látszik meg, hogy egy számítógépes eszközről van szó. Érdekesség, hogy használaton kívül a merevlemez lekapcsolja magát. Az egyszerűbb széria ugyan nem tud egy gombnyomásra adatot menteni – ez a Premium sorozat privilégiuma – de adatmenedzseléshez a Google-től származó szoftvert kapunk hozzá. Jelenleg háromféle merevlemezzel kapható a MyBook Essential. A legkisebb, 160 GB-os modellért 32 200 forintot kell fizetni. Sokkal kisebb a fajlagos költsége a 250 GB-os változatnak, melyhez 38 400 forintos ár tartozik. A középső modellnél GB-ra átszámolva csak pár forinttal olcsóbb a 320 GB-os, 47 000 forintos verzió.

A végletekig helytakarékos, mégis okos kiosztású, olcsó billentyűzettel örvendeztette meg híveit az A4 Tech. A klaviatúra a ma egyre elterjedtebb ezüst borítású, fekete billentyűs színeket kapta. A laposság mellett érdekessége, hogy zárt tervezésének köszönhetően cseppálló, így egy teás/kólás/kávés balesetnek sem lesznek végzetes – zárlatos – következményei. A billentyűk kialakítása az egysoros Enter és a nem standard pozíción elhelyezett ű betű kivételével nagyszerű. Mindkét Shift és a Backspace is jó hosszú, a kurzorbillentyűk körül nincsenek további zavaró gombok. Az új, LCD720H névvel fémjelzett klaviatúrát már csak 1500 forint körüli ára miatt is érdemes kipróbálni.

Érdekes készlettel rukkolt elő a Canyon. Ugyan weboldalán nem találtuk meg a Musicpack elnevezésű csomagot, de komponenseire ráleltünk. A triót egy 256 MB tárolókapacitású MP3-lejátszó, kis hangfalkészlet és egy fülhallgató alkotja. A lejátszó a 32, 128 és 196 Kbps-os zeneállományokat kezeli és USB tárolóként is működik. Egy darab AAA elemről 12 óráig tud zenélni. A hangszórók a JBL hasonló termékeire hajaznak, de teljesítményük csupán kétszer 1,5 watt. A fülhallgató szintén fehér színű. Hajlított szárát kényelmesen, fejünk mögött tudjuk elvezetni, kábele 1,2 méteres. A gyártó szerint a füles érzékenysége 120 dB, és 20-20 000 Hz-es frekvenciatartományban dolgozik. A készlet vételára megközelítőleg 22 000 Ft.

Akinek sürgősen videobemenetre van szüksége, és nem szeretne videokártyát cserélni vagy TV-tunert venni, annak készült a Conceptronic Home Video Creator. A kis, USB-re dugható eszközzel kamerás felvételünket vagy régi videóinkat juttathatjuk a számítógépre. A kép S-video vagy kompozit (RCA) csatlakozón érkezhet, a hangot sztereó (jack) aljzat várja. Természetesen a kompakt kis masina csak szoftveres tömörítésre képes, legfeljebb 720 x 576 pixeles képméretben. A Conceptronic Home Video Creator vételára 14 300 Ft.

Logitech webkamerák

A Logitech különféle webkameráit új trükkökkel dobja fel. Legfrissebb újdonságuk a Video Effect virtuális álarctár. Segítségével különböző animált, 3D-s karakterek bőrébe bújhatunk, vagy kétdimenziós kiegészítőket aggathatunk magunkra. A rendszer lelke egy képelemző algoritmus, mely felismeri az arc jellegzetes elemeit – szemeket, szájat, arcformát – és ezekhez igazítja a 3D modellek gesztusait. Ha mosolygunk, a szoftver észreveszi, és elhúzza a figura száját is. Ugyanezen az elven működik az arcunkat kétdimenziós elemekkel – mint például, szemüveg, bajusz, fejfedők – kiegészítő eljárás is.

A komolyabb Logitech webkamerák nem csak érzékelni tudják, hanem követik is arcunkat, így nem fogunk kicsúszni a képből. A módszer akár több emberre is figyelni tud, így környezetünket is bevonhatjuk a csevegésbe. Valamivel egyszerűbb, de szintén hasznos a RightLight képjavító és RightSound hangjavító eljárás. Ezek korábban kép és hangszerkesztőkből ismert trükköket – mint például gammakorrekció, élesítés, frekvenciakiemelés – használnak.

Sajnos ezeknek az újdonságoknak még komolyan megkérik az árát. A legolcsóbb Video Effectes Logitech kamera a QuickCam Pro 5000; vételára 17 200 Ft. Felbontása 640 x 480 pixel, interpolálással akár 1,3 megapixeles állóképet is készíthetünk vele. Természetesen a maszkolás mellett az arckövetésre, valamint hang- és képjavításra is képes. USB-re csatlakozik, vezetéke 1,8 méteres. Valamivel 23 000 forint fölött kínálják a Logitech QuickCam Fusiont. Felbontása már ténylegesen 1,3 megapixel, és interpolálva akár 4 megapixeles állóképeket is készíthetünk vele, de mozgóképben továbbra is a 640 x 480-as méret a felső korlát. Nagyobbra nincs is szükség, hiszen annak továbbításához már komoly internetes sávszélesség kellene.


Logitech QuickCam Pro 5000 és Fusion

Notebookokhoz készült, álarcos, követős, javítós a QuickCam for Notebooks Pro, melyhez 27 000 forint környékén juthatunk hozzá. Hardveres képességeit tekintve megegyezik a Fusionnal, de praktikus tokot és még egy mikrofonos headsetet is kapunk hozzá. A Logitech webkamera-paletta csúcsát a QuickCam Sphere jelenti. A kör alakú kamera 22,8 centiméteres, teleszkópos száron nyugszik, amivel kényelmesen szemmagasságba állíthatjuk. Fő érdekessége, hogy motoros mozgatásának köszönhetően automatikusan követi arcunkat vízszintesen 189 fokos, függőlegesen 102 fokos tartományban. Sajnos a temérdek extrának keményen megkérik az árát, a QuickCam Sphere esetében ez 35 000 forintot jelent.


Logitech QuickCam for Notebook Pro és Sphere

A QuickCam Pro 640 x 480-as érzékelőjét kapta a Communicate STX Plus, melynek érdekessége, hogy a 14 600 forintos vételárban már egy headset is benne van, így még jobb hangminőséget érhetünk el, mint a beépített mikrofonnal. A mikrofonnal egybeépített fülhallgató ezúttal nem egy hangszórós szükségmegoldás, hanem teljes értékű fülhallgató. Olcsóbban – 9000 forintért – és szükségkészlettel kapható a QuickCam Messenger Plus. Ennek a kamerának a felbontása már csak interpolálással éri el a 640 x 480 pixelt.

rudi