Buli, haverok, DeliriumXL!
Az Insomniac fejlesztőcsapat idén volt húsz éves, és ennyi idő alatt már igazán rájöhettek volna ők is, hogy igazán az őrült humor, az állandó akció és a színekben tobzódás áll nekik igazán jól. Nem véletlen, hogy legnagyobb sikereiket a Ratchet-szériával érték el, és talán az sem, hogy legújabb alkotásuknak is az a legnagyobb erénye, hogy ezekre a pillérekre épít. Igaz, az a régi híveknek talán meglepő lehet, hogy most nem a Sony konzolján, hanem a Microsoft gépén találkozhatunk vele, de ez a tény természetesen nincs kihatással a Sunset Overdrive minőségére. A játékot ihlető eredeti leírás, a „rock and roll világvége” leírás megdöbbentően jól illeszkedik a programra, amely egy káoszba és küzdelembe zuhanó, szörnyekkel teli városba, Sunset Citybe repíti a játékost.
Itt persze nem valami atombomba vagy kísérleti laborból elszabadult vírus okozza a gondokat, hanem egy új energiaital, amelynek egyik apró, véletlen mellékhatása az, hogy a fogyasztók szinte azonnal narancsszín szörnyetegekké alakulnak. A kiváló marketingkampánynak köszönhetően a „fertőzés” végigszalad az egész városon, alig néhány ember marad életben, köztük természetesen hősünk is, a névtelen, általunk létrehozható, öltöztethető takarító. Mint a régi mondás tartja (?) bajban ismerszik meg a szuperhős, és miután kis szerencsével sikerült túlélnünk az Overcharge DeliriumXL ital által kirobbantott első szörnyinváziót, csatlakozhatunk egy parányi ellenálló csapathoz, hogy a) valahogy életben maradjuk, b) esetleg megmentsünk másokat, és c) ha nem nagy megerőltetés, valahogy takarítsuk ki a vérszomjas lényeket a napfényes városból.
Persze küzdelmünk nem lesz egyszerű, néha saját bénaságunk okozza majd vesztünket, másszor pedig a finoman szólva is excentrikus szövetségesek okoznak méretes galibát. És persze ott vannak a narancsszín, OD névre keresztelt szörnyek (változatos méretekben, azonos agresszivitási szinttel), a pár óra alatt megalakult high-tech rablóbandák és a nemsokára megérkező energiaital-gyártó cég, a FizzCo robot rendfenntartói is. Illetve mindent elpusztító robotkutyák, egy cserkészekből álló diktatórikus szervezet, a korhűséget túlzásba vivő live-szerepjátékosok, minden idők legellenszenvesebb egyetemistái és egy rakat másik fura karakter… A meglehetősen nagy, de képességeinknek köszönhetően elég gyorsan átszelhető város telis-tele van ikonokkal, melyek központi missziókat, mellékküldetéseket, kihívásokat, versenyeket és gyűjtögetnivalókat jelölnek; vagyis e téren nincs sok meglepetés.
A játékmenet egyik legfontosabb eleme a közlekedés. Bár a város tele van gazdátlan autókkal, a vezetés nem elég rock and roll hősünknek, így ez a lehetőség kiesik, ehelyett a mindeddig lappangó akrobatikus képességei kerülnek előtérbe. A legfontosabb képességünk a korlátokon, síneken, tetőkön, való siklás, a gördeszkás játékokból ismert grindelés lesz; ezt tudjuk hatalmas ugrásokkal, korlátgyakorlatokkal, vízszintes falonfutással, illetve később kis repüléssel és egyéb extrákkal kombinálni. Noha hősünk itt sosem fog olyan lendülettel közlekedni, mint a Prototype 2 szó szerint repülni tudó főhőse, és nem ugrik majd kilométereseket, mint a Crackdown feltápolt ügynöke, kis gyakorlással parádés mozdulatokat adhatunk elő. Két-három órányi rutin kell csak ahhoz, hogy a föld érintése, vagy akár lelassulás nélkül jussunk el a város egyik széléről a másikra. Az első pillantásra posztapokaliptikusnak tűnő környezet nemsokára egy ugratókkal és folyosókkal teli játszótérré változik.
A változatos mozgásra szükség is lesz, mert a Sunset Overdrive hiába használ külső kamerát és tűzfegyvereket, annyira messze áll egy fedezékharcot használó tipikus akciójátéktól, amennyire az csak lehetséges. Életben maradásunk legfőbb záloga az állandó mozgás: eközben mi pontosabban célzunk, ellenfeleink csak nehezen tudnak utolérni minket, és a magasból sokkal jobban látszanak a lőszert vagy gyógyító ikont tartalmazó ládák is. Igaz, mindennek eredménye sokszor az, hogy egy viszonylag rövid vezetéken csúszkálunk ide-oda, folyamatosan lövöldözve az alattunk tomboló hordára (az akrobatika azért is fontos, mert egyes fejlesztések, támadási lehetőségek csak akkor elérhetőek, ha Style-mércénk elég magas szinten van). Hiába a használattól fejlődő őrült fegyverek, a hősünkre, illetve a fegyverekbe aggatható kiegészítők, sajnos maga a harc igen egyszerű lett. Különösebb taktikára az állandó mozgáson túl legfeljebb egy-két főellenfélnél van szükség, az automata célzás néha már zavaróan erős, így a küzdelmek viszonylag hamar elveszítik varázsukat.
Bár néha rá vagyunk kényszerítve, a földön való álldogálás bizony nem célravezető taktika. [+]
Ez pedig sajnos csak még feltűnőbb az igencsak repetitívvé váló küldetések fényében. Lényegében mindegyik arról szól, hogy valahová el kell mennünk, és ott fel kell markolnunk valamit, vagy, jóval gyakrabban, ki kell nyírnunk néhány tucat ellenfelet. Igaz, néha van csapdalerakással fűszerezett bázisvédelem, vonatkergetés, lázcsillapító és piócák által keltett rémálom, hajókísérgetés vagy mondjuk egy-egy rém egyszerű repülős szakasz, de ezek vagy nincsenek igazán kidolgozva, vagy – a bázisvédelem esetében – annyiszor ismétlődnek, hogy az ember megunja őket.
Káosz, balhé, élvezet!
Szerencsére hiába ül le kicsit a játék a közepén, a végére, illetve multiplayerben megint meg tud lepni már egyszerűen azzal, hogy még ekkor is kínál fel új fegyvereket. Az Insomniac már legelső játékában, a Disruptorban is különleges arzenált adott a játékosnak, és ez azóta is játékról játékra védjegyük maradt. Szerencsére ez a Sunset Overdrive esetében sincs másként, és bár a játék elején kapott tüzes shotgun, robbanó plüssmaci-vető vagy a bakelitlemez-lövő is tud pusztítani, ezek potenciálja eltörpül a játék végső szakaszában bevethető arzenál mellett. Savfröcskölő, ágyúkopter, hologramfegyver, a beszédes nevű murderang és egy rakat másik – mindet élmény használni, főleg, amikor már a maximális ötödik szintre fejlesztettük őket. (A fegyvereket drága pénzért megvehetjük bázisainkon, illetve ingyen elnyerhetjük őket a multiplayer Chaos Squad csatákban – utóbbi lényegesen egyszerűbb folyamat…) Érdemes minden ágyú statisztikáinál megnézni, hogy melyik ellenféltípus ellen hatékony, mert legrosszabb esetben csak a sebzésünk 25%-át adjuk le, optimális esetben pedig akár meg is kétszerezhetjük lövéseink erejét.
A Chaos Squad, vagyis a játék multiplayer részlege tökéletesen illeszkedik a játékhoz: őrült mókáról van szó, amelyben nyolc játékosnak kell összedolgoznia. Minden szakasz két fejezetből áll: nappal különféle küldetéseket kell végrehajtani, majd amikor leszáll az éjszaka, egy akár ezer ellenfelet is felmutató bázisvédelemben lesz részünk. Egyszerűen elképesztő, hogy mekkora mészárszéket lehet ilyenkor rendezni; és bár nyolc közepesen erős játékos tűzereje már egészen lenyűgöző, egyszerűen annyi ellenfél jön ilyenkor, hogy nem könnyű megvédeni a generátor(oka)t. A jutalom hatalmas, az élvezeti faktor az egekben – semmiképp ne mulaszd el kipróbálni ezt a játékmódot!
A nyolcfős multiplayer minden képzeletet felülmúló káosszal és pusztítással jár! [+]
A játék grafikai stílusa egészen egyedi, képregényes, színes, alaposan kidolgozott. A látótávolság hatalmas, a karakterek, bár sokszor igen ellenszenvesek, példaértékűen vannak kidolgozva, az átvezető jeleneteken pedig látszik az odafigyelés. Az apró részletek azok, amik miatt igazán meg lehet kedvelni a játékot: a rengeteg eltérő újjáéledési és teleportálási videó, a különösen brutálisan szétlőtt ellenfeleknél képregényes hangutánzó szavakká – SPLAT, BLAM, POP – összeálló vérgejzírek, a vadabb fegyverek effektjei mind-mindgyönyörűek. A képfrissítés gyakorlatilag teljesen stabil, ami az akrobatikus közlekedéshez elengedhetetlen is.
Maga a történet sekélyes kicsit, de legalább kellő humorral van tálalva. Nem a fingós viccekre, szexuális célzásokra koncentráló Saints Row-széria stílusában, sokkal inkább saját magát, a videojátékokat és az internetes mémeket figurázza ki a játék. Főhősünk az egyik erőltetett küldetésnél beszól, hogy ez igencsak gyanús fordulat, másszor segítőnk azért nem figyel ránk, mert a Redditen talált egy érdekes témát. Nem olyan a humor, hogy fogod a hasad a nevetéstől, inkább olyan felhorkanásokkal tarkított mosolygás kísér minden jelenetet, mint amikor egy jobb Tumblr-oldalt görgetsz végig.
Nem bánnánk, ha egy fotómódot kapna még a játék az InFamous Second Son mintájára. [+]
A Sunset Overdrive tehát bebizonyítja, hogy az apokalipszis tehát vidám is lehet. Igaz, ehhez nem árt, ha hősünk mellett egy kicsit mi is megelégszünk az egyszerű örömökkel, a puszta mészárlás élményével. Maga a harc jobbára csak a puszta tűzerőnk miatt kellemes, a küldetések jobbára az unalmas menjoda-öldmeg utat követik, amit teljesen ellensúlyozni az sem tud, hogy mind az odamenés, mind a megölés jól működik. És bár a játékban bőven van 30 órányi egyjátékos tartalom, maga a történet 10-12 óra alatt azért letudható, utána marad a kihívások, másodlagos feladatok végtelennek tűnő áradata. Én ekkorra már belefásultam annyira a játékba, hogy ezekkel nem törődtem – cserébe viszont a multiplayer meglepően lekötött. Remélem, lesz második rész, nagyjából ugyanezzel a stílussal, csak kicsit több, változatosabb tartalommal!
Pro:
- Színes, stílusos, látványos!
- Őrült fegyverek, meglepően sok fejlesztési lehetőséggel
- Vad, kaotikus, élvezetes multiplayer
- Ön- és stílusparódiába paródiába hajló humor
Kontra:
- Rendkívül repetitív küldetések
- Igen egyszerű harcrendszer
80
A Sunset Overdrive kizárólag Xbox One-ra jelent meg.
