Gothic és Trónok Harca
Ha valaki kívánságlistája még nem duzzad volna kezelhetetlen méretűre, remek hírem van: most ez is meg fog történni. A szokásos tavaszi Steam demófesztivál elindult, és sok száz ígéretes játékot kínál kipróbálásra – néha néhány héttel, máskor néhány évvel a majdani megjelenés előtt.
A hagyományoknak megfelelően a kínálat elképesztően tarka, az egyfejlesztős szürreális kísérletektől a csaknem nagykiadós méretű produkciókig mindenki megmutatja azt, hogy hogy áll a fejlesztéssel. Biztos vagyok benne, hogy mindenki talál a millió metroidvania roguelite pornójáték között is pont neki kitalált játékot – feltéve, ha hajlandó egy kicsivel a Top 20 alá is benézni. Az alábbiakban bemutatjuk a Steam Fest néhány nagy nevét, és ellensúlyként beszámolunk egy sor különlegesebb játékról is.
Kezdjük figyelmeztetésekkel: a Nyras Prologue nevet viselő demó nem a tényleges Remake-ből származik, hanem prezentációs céllal hozták létre a titkolózást kicsit túlzásba vivő fejlesztők. Az engine ugyanaz (sőt, állítólag ugyanazokkal a mod-eszközökkel készítették, amit majd a játékosok is megkapnak), a helyszín és a küldetések viszont a kellemetlenül ellenszenves Nyras nevű NPC előútját mutatják be. Ettől függetlenül több dolgot már most leszűrhetünk a Remake-kel kapcsolatban is: az új verzió meglepően látványos lesz, főleg, ami az arcokat és a páncélokat illeti, a harc viszont egyelőre súlytalannak, taktikátlannak és lomhának érződik. Bár a keményvonalas Gothic-fanatikusok minden apró változtatás miatt utálják szegény játékot („mi az, hogy lecseréltétek a Scavengerek hangját?!”, őrjöng egy madárhang miatt riasztóan hosszú posztban valaki Steamen), a demó valahogy tényleg nem adja át egyelőre azt a szabadságot és komplex reputációs rendszert, ami miatt millió hibája ellenére is oly sokan megkedvelték az eredetit. Ki tudja, talán hasznosabb lett volna egyszerűen a tényleges játék első óráját kiadni demóként?
Ha nem lenne benne a címben is említett csavar, a The King is Watching valószínűleg akkor is szórakoztató stratégiai játék lenne. Elvégre a megvédendő kastélyfalak mögött számtalan teendőnk van: ki kell alakítani a gazdaságot, fejleszteni kell épületeinket, új varázslatokat kell szerezni, narratív helyzetekben kell döntéseket hozni, relikviákat kell vásárolni – és persze az egyre vadabb hullámokban támadó seregek ellen is meg kell szervezni a védelmet. Már önmagában ez is remekül hangzik, főleg ezzel stílusos, remekül animált pixelgrafikával. Pedig ez még csak a kezdet, hiszen az igazi trükköt az viszi a játékba, hogy kicsiny birodalmunkban mindig csak az a régió dolgozik, amit a király éppen szemmel tart! A négyzethálós terület felett szabadon mozgathatjuk-forgathatjuk az uralkodó fókuszát jelképező mezőt – amit méregdrágán ugyan, de növelni is lehet. Ez a megoldás az épületek elhelyezését az átlag stratégiai játéknál sokkal fontosabbá teszi, hiszen egyszerre mindig csak az egymáshoz közeli épületek üzemelhetnek. Nálam ezzel a különleges húzással rögvest a kívánságlistán landolt a program.
Rendben, teljesen egyértelmű, hogy a Solasta II nem pont ilyen lenne, ha időközben nem jelenik meg és arat kolosszális sikert a Baldur’s Gate 3. Nem hiszem azonban, hogy ez gond lenne: az ismerős 5. kiadású D&D szabályaira építő, de saját világot használó Solasta II demója könnyen irányítható, taktikus harcokkal, valamint az első részhez mérve megdöbbentően látványos grafikával hódít. Kifejezetten jól működik, hogy látjuk a kockadobásokat, illetve, hogy a partitagok nem csak egymás közt beszélgetnek sokat, de az átvezető jelenetekben is mind részt vesznek. Mivel ezt egy 35 és nem egy 800 fős stúdió fejleszti, a radikálisan sokfelé ágazó történet helyett egy, a küldetések megközelítése terén sok döntési lehetőséggel kecsegtető, de a lényeget tekintve azért nagyjából hasonló mederben zajló narratívát várhatunk.
A Netmarble játéka rögvest azzal nyit, hogy közli, minden begyűjtött adatunkat eladja a Google-nek – őszinte, de mélységesen ellenszenves ablak ez. A meglepetések folytatódnak a Trónok harca világába cseppet sem illő modellkinézetű, partira sminkelt karakterekkel, de ezt a furcsaságot leszámítva azért sikerült átvenni a sorozat hangulatát. Nem csak az ott is szereplő karakterekről és megannyi ismerős szinkronhangról van szó, de még a nyilván nem minden puskaport ellövő demó is felvillant családi meg politikai drámákat egyaránt. Bár a bejárható területek és a fontos helyszínek közti távolságok egyelőre finoman szólva sem olyan gigásziak, mint azt esetleg várnánk, Westeros modellezésével nem volt bajom. A játékmenet az, ami még nem az igazi: a harc megkapja az „egyszerű” jelzőt, a lopakodás már a „primitív” leírást is kiérdemli, az ellenfelek intelligenciája pedig jóval ez alatti szintet képvisel. Nem fújnak riadót, nem zavarja őket társaik hullája, öt méternél messzebb nem látnak, ráadásul, ha kicsit is elfutunk, teljes nyugalomban térnek vissza posztjukhoz. Extra pofonként a fejlődési rendszer pont azokra a félszázalékos sebzésnövekedésekre épít, amelyek semmi diadalérzetet nem okoznak, és amelyektől nem leszünk érezhetően erősebbek. A demó sajnos nem győzött meg arról, hogy a Kingsroad jobb lenne a korábbi Trónok harca-feldolgozásoknál, de potenciált azért látni benne – már csak azért kell drukkolni, hogy a fejlesztők kapjanak annyi időt, hogy komolyan javítsanak a most még nem túl élvezetes részeken.
Ez a pakliépítős fantasy kártyás játék is a Slay the Spire nyomdokain halad, de oly sok pofátlan klónnal szemben saját ötletekkel dobja fel a taktikus csatákkal és elágazó útvonalakkal dolgozó alapreceptet. A legfontosabb extra most talán a három eltérő szinten zajló csata: tulajdonképpen három vonatkocsiban kell lények, felszerelések és varázslatok segítségével olyan védelmet kialakítani, ami képes megvédelmezni az egész hóbelevancot hajtó mágikus máglyát. Bár a demó csak egyetlen fajt enged irányítani, így is egész sokféle lehetőség feltárult előttem, ahogy két hosszabbra sikerült nekifutásom során új lapokkal, illetve a régiek fejlesztésével vagy kombinálásával a paklimat egyre durvábbá fejlesztettem.
További apróságok és érdekességek:
Bár városépítő stratégiai játéknak tűnik, valójában logikai játék – mintha a Carcassonne egy fura, ellenfél nélküli verziójával játszanánk. Városunkat mindig folyóparton kell felépíteni, általában a Tetrisben látott, négy mezőből álló alakzatokat felhasználva. Célunk a legértékesebb városok kialakítása e fix elemekből, de ezt sokszor különféle előírások vagy szabályok nehezítik.
Minden hasonló összeállításban szükség van egy korlátok nélküli állatságra, és idén ezt a pozíciót a Fear FA 98 érdemelte ki. A fejlesztő a Silent Hill és a 2000 előtti FIFA-széria összeházasítását ígéri, a nem mindennapi koktél a valóságban pedig egy őrült focis játék képében jelenik meg: egy mindenkire mérges démon is mászkál a pályán, a játékosok néha megállnak vért hányni, a mágikus pallost felvéve szó szerint utat vághatunk magunknak a védők között és így tovább. A magányos fejlesztő rengeteg extra képességet, csapatot és meglepetést tervez, és csak remélni tudom, hogy lesz erre ereje – jelen, roppant korai állapotában egy kétperces kipróbálásnál több nincs benne, de a megfelelő módon bővítve akár igazi siker is válhat belőle.
A Haste arra a kérdésre ad választ, hogy milyen lenne a Tiny Wings mobiljáték, ha áttennénk az egészet 3D-be: gyors, trükkös, és helyenként élvezetes. A játék lelke itt is az, hogy a dombokról történő ugratásokkal úgy landoljunk, hogy iszkoló-csúszó karakterünk még nagyobb lendületet kapjon. Az oktatófejezet sajnos nem sokat segít a részletek elsajátításában, és nem egy pályán még el is lehet tévedni, de az alapok jól működnek, és amikor elkapjuk a fonalat, kiválóakat lehet suttyanni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
