Hirdetés
Idős játék
Kíváncsi sólyom tekint le a vándorokra a magasból: a fiú és lova elszántan haladnak a szűk hegyi ösvényen, ügyet sem vetve a szakadék által jelentett veszélyre. A ragadozó egy éles rikoltást követően otthagyja a párost, ők pedig elszántan folytatják nehéz útjukat erdőn és mocsáron át. Kitartásukat siker koronázza, előbb-utóbb elérik céljukat, egy nehéz, ősi faragásokkal teli kőkaput, ennek megnyílásakor pedig feltárul előttük egy emberi szem által eónok óta nem látott világ.
Wander és Agro – a vándor és hátasa – tovább folytatják útjukat a gigászi kőhídon át, míg végül el nem jutnak egy, a vidék fölé magasodó gigászi szentélyszerűségbe. A főteremhez érve Wander leszáll lováról és az oltárra helyezi az eddig ölében óvott, takaróba csavart terhét; hamar kiderül, hogy egy csodaszép fiatal lány testéről van szó. A látogatókat egy furcsa, kettős hangon beszélő, éterihang szólítja meg – ő a kegyhely lakója, Dormin. Wander előáll kérésével: a lány, Mono feltámasztását akarja, és ennek érdekében bármire hajlandó. Dormin belemegy az alkuba, cserébe a templom 16 szobrának elpusztítását kéri; aprócska gond, hogy ezt kizárólag élő inkarnációik, a vidéket járó kolosszusok legyőzésével lehet elérni. Wander készségesen bólint rá az ajánlatra, még az sem bátortalanítja el, hogy Dormin nyíltan megmondja: cselekedeteinek ára óriási lehet. Wander felül Agro hátára, a hatalmas lépcsőkön keresztül elhagyja a szentélyt, a napba tartja kardját, hogy a visszaverődő fény megmutassa az első kolosszus helyét, és indulhat a vadászat – és azzal együtt minden idők egyik legjobb játéka!
Kevés olyan játéktervező van, akinek munkájára szinte azonnal ráismer az ember, de Fumito Ueda mindenképp e szűk csoportba tartozik – noha eddigi három alkotása mind egyedi, különleges játékmenettel rendelkezett, hangulatuk igen hasonló volt. Mindegy, hogy az Ico kastélyában kutattunk kijáratot keresve, hogy a Shadow of the Colossus végtelen sztyeppéit róttuk vagy a Last Guardian fejtörőin dolgoztunk, az elhagyatottság, sőt, a kilátástalanság érzése mindig körülöttünk volt. Rég letűnt birodalmak romjai közt kell Ueda játékaiban helyt állnunk, a történetmesélés pedig gyakorlatilag alig létezik – minden játékos maga rakja össze saját verzióját a látottak, átéltek alapján. Ilyen a Shadow of the Colossus is: sosem derül ki pontosan, hogy kicsoda az oltáron fekvő lány és milyen kapcsolat fűzi Wanderhez. Csak célzások vannak arra, hogy miféle lény is Dormin, de több lehetséges elmélet is felállítható vele kapcsolatban – és ha van játék, amely inspirálja az efféle gondolkodást, hát az a Shadow of the Colossus.
[+]
Fumito Ueda minimalizmusra való törekvése azonban nem csak a történetmesélés terén érhető tetten, de a játékmenet is lecsupaszítva jelenik meg – játékaiban mindig egyetlen dolog áll középpontban, azok nincsenek tele mellékküldetésekkel és térképén sem tenyésznek százszámra az ikonok. Ha nagyon reduktívak akarunk lenni, a Shadow of the Colossus tulajdonképpen egy akciójáték, benne egész pontosan 16 küzdelemmel. Wandernek 16 kolosszust kell legyőznie, és sok mást ezen kívül nem is tud tenni a játékban. A Tiltott Földet madarakon, gyíkokon és lepkéken kívül nem lakja más lény, Dormin sem az a beszédes fajta, így a játék java részét Agro társaságában töltjük egy hatalmas – de tényleg, a lélekre terhet rakóan idomtalanul óriási– világban.
[+]
Érdekes, hogy míg gyakorlatilag minden fejlesztő igyekszik a lehető legjobban megtölteni világait, addig az Ueda által vezetett csapat ennek ellenkezőjével éri el, hogy a Shadow of the Colossus rónái emlékezetesek maradjanak. A központi szentély mindenhonnan uralja a horizontot, és a kolosszusvadászat során rengeteg érdekes és látványos helyszínt is fel fogunk keresni: dús erdőt és homokbuckák szinte végtelen birodalmát, ködös mocsarat és egykorvolt városok romját, ormok közt rejtőző tengerszemet és mély kanyont.
[+]
És ahogy ez a különleges hangulatú táj is elképesztő érzéseket kavar fel az emberben, úgy a kolosszusok legyőzése sem feltétlenül diadalérzettel és örömmel jár. Minden ilyen ősi lény legyőzése inkább egy tragédiaként fogható fel, hisz a monomániás (ha!) Wander bármiféle tépelődés nélkül végez ezekkel az ősi, sok gondot nem okozó, tulajdonképpen békéskreatúrákkal. Mert ne legyen bennünk kérdés: e világban Wander az agresszor, aki kizárólag azzal törődik, hogy Dorminnal való alkujának rá eső részét teljesítse.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
