Anime Wars
Az, hogy ki mennyire fogja elviselni, netán megkedvelni-megutálni az új Sakura Warst, kizárólag attól függ, hogy az illetőnek milyen mértékű az anime-tűréshatára. És nem is az okos, a kliséket nélkülöző, esetleg azokat fejük tetejére állító sorozatokra, netán a Ghibli-minőségű remekművekre utalok itt, hanem a legtöményebb shounen panelek elképesztő áradatára.Ha olyan játékos vagy, akinek 2020-ban elfátyolosodik a szeme egy elképesztően drámainak szánt zenére megkomponált „a barátság mindent legyőz” monológtól, aki azonnal lázba jön, ha kedvenc japán szinkronszínészét hallja megszólalni valahol, aki önfeledten tud kacagni, amikor a főszereplőt sokadszorra is női bugyogóval a kezében érik tetten, akkor tétovázás nélkül irány megvenni a programot!A Sakura Wars tehát büszkén és arcbamászóan anime; aki esetleg olvasta írásaimat korábban, az tudja, hogy önmagában ez nem zavar – de itt bizony néha még én is a fogamat csikorgattam.
Ki tudja, talán a karanténba őrültem bele, és valójában nincs itt semmi baj – de akár még az is megtörténhetett, hogy az új Sakura Wars zsibbasztóan buta történetet kapott. Logikátlanul viselkedő karakterek és deus ex machina-hegyek váltogatják egymást, és minden olyannyira panelekből áll össze, hogy az anime-rajongók kilométerekről látják majd előre a fordulatokat. Engem meglepett a dolog –eddigi egyetlen igazi találkozásom a sorozattal az éppen tíz éve megjelent ötödik rész, a So Long, My Love volt, és az cseppet sem ilyen volt. Az egy percig sem vette magát komolyan, humora inkább a szituációs helyzetkomikumra és a slapstickre épített, nem pedig a „főszereplő ismételten bezuhan a női karakter mellei közé” jellegű jelenetekre.
No de mielőtt telefanyalognám az egész oldalt, fussuk le a kötelező köröket: a Sakura Wars-szériaeredetileg annak a Red Companynak a mesterműve volt, akik korábban a Tengai Makyou-játékokkal már ismételten lenyűgözték Japánt. Míg utóbbi a fantasy műfajt újította meg humorral és remek történetekkel, addig a Cseresznyevirág-Háborúkegy sokkal furább mesét regéltek el. Az 1996-os SakuraWars az 1920-as években játszódott, főszereplői pedig gőzhajtású mechák, azok rendkívül csinos leány-pilótái, illetve egy, az egész démonháborút levezénylő fiatalember voltak. A csaták körökre osztott, igen taktikus összecsapások voltak, de nem klasszikus RPG volt ez, hisz a hangsúly ott is, és a későbbi részekben is az alakítható párbeszédeken, a barátnőnek befűzhető lyányokon és persze a steampunk ’20-as évek fura megoldásain volt. Ez lényegében a mai napig, az új epizódig így van, azzal a különbséggel, hogy a démonok elleni viadalok ma már valós időben, aktívan hentelve zajlanak.
Bár az új rész már a valós világháború helyett a démonok által indított invázió igája alatt nyögő negyvenes években játszódik, olyan sok minden nem változott: megint Tokióban vagyunk, hősünk ismét egy fiatal tengerészkapitány, akit legnagyobb megdöbbenésére egy színház menedzserének neveznek ki. Ez persze nem rendes színház, hanem a Birodalmi Harci Revü, amely szimplán egy álca a démonok elleni háború első frontját jelentő kommandó számára. Hogy miért van szükség erre a rejtőzésre, és hogy miért küzd az emberiség, vagy legalábbis Japán fennmaradását biztosító csapat elkeserítő pénzhiánnyal, az igazán sosem derül ki, de a helyzetünk innen adott: úgy teljesíteni munkánkat, hogy színházként nyereségessé váljunk, hogy démonvadászként eljussunk a bestiák fészkének legmélyéig és hogy eközben lehetőség szerint mind az öt színésznő/mech-pilóta belénk habarodjon.
Néha a Sega néha szerepjátékként jellemzi a Sakura Warst, de ez nem igazán helytálló – nincs szintlépés, nincs igazi karakterfejlődés, és lényegében minden olyan játékmechanika hiányzik, amit általában ehhez a műfajhoz társítunk. Még kalandozni sem lehet, hisz a játék túlnyomó része a színház épületében beszélgetve játszódik, de ha néha elhagyhatjuk azt, egy-egy utcánál, egy-két épületnél többet egyetlen pici helyszín sem tesz ki. A Sakura Wars a ritkás harcokat leszámítva a párbeszédekről, illetve az azokat kísérő jelenetekről szól, megannyi személyes kapcsolatunk építéséről, és persze a kiválasztott hölgyemény magunkhoz édesgetéséről.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
