A lehetőségek játéka

Természetesen a Risen 3 továbbra is egy szerepjáték: a főhősünk fejlődik, mi pedig a területen (amely ezúttal is sok-sok szigetből áll) rohangálva, hajózva, vagy éppenséggel úszva megpróbáljuk elsajátítani, kitanulni, amire szükségünk van. A programban ugyanis a szintlépés nem jár azonnali megvilágosodással, komoly pénzt kell arra fordítanunk, hogy egy-egy mester megossza velünk a tudását, ráadásul nincs univerzális városközpont, ahol egymás mellett álldogálnának a tanítani akaró karakterek, így folyamatosan mozgásban kell lennünk ahhoz, hogy olyan karaktert neveljünk ki fickónkból, amilyet szeretnénk. Menet közben három különböző frakcióhoz csatlakozhatunk, és ezek mindegyike más és más képességekkel láthat el bennünket. A választás nem kényszer, hanem egy megfontolandó lépés, ráadásul a nagyszerűen megalkotott világ miatt az ember úgy érzi, hogy nem elpazarolja a döntést hanem bejárja az egyik utat, amelyet a fejlesztők úgy-ahogy megvilágítanak előtte. Ez a fajta hozzáállás meglepően üdítően hat: az emberen nem jön elő a legtöbb szerepjátékban bizony megtalálható kényszerérzet, nem érzi úgy, hogy ha kihagy valamit, elszalaszt egy soha vissza nem térő alkalmat. A maximalista játékmód amúgy sem a Risen 3 játékosok barátja: nincs arra lehetőség, hogy egy végigjátszás során minden apróságot, sztoriszálat és mellékküldetést megoldjunk, viszont pont annyi opciónk lesz, hogy ha véletlenül csak egyszer vágnánk bele az akár 40-50 órás kalandba, akkor se legyen hiányérzetünk.

[+]

A harcrendszer a fejlesztőstúdiótól megszokott módon igencsak felemásra sikerült: bekerült a vetődés a szokásos hárítás mellé, ez viszont gyakorlatilag kívülről szemlélve eszetlen ugrálássá és kétségbeesett csapkodássá varázsolja a csatákat, amelyek még így is sokkal több taktikát és megfontolást követelnek meg, mint a széria eddigi darabjaiban. A harc központi szerepet kap, így egy idő után meglehetősen unalmassá is válhatna az azonos sablon mentén felépített adok-kapok (hárítás, vetődés, ütés, erős ütés, esetleg varázslás). Ezt azonban a fejlesztők változatos ellenfelekkel (szörnyek, egzotikus rémek, humanoidok) sikerrel orvosolják, csak pár órás folyamatos játék után érzi az ember, hogy kicsit pihentetnie kell a programot, vagy bele kell fognia a harc nélkül megoldható, relatív sokféle alternatív elfoglaltságba. Lehet elásott kincsek után kutatni, beszélgetős küldetéseket megoldani, vagy csak szimplán felfedezni a településeket, feltörni a zárt ajtókat, kifigyelni a szigetlakók életét. A Risen 3 az a játék, ahol a játékos dönti el, mikor mi az, amire kedve van, nem pedig a fejlesztők erőszakolják bele a saját ritmusukba. Ahhoz, hogy ez működjön, persze cinkosául kell szegődni a stúdiónak: nem szabad elvárni, hogy a monoton jeleneteket majd megtöri a narratíva, magunknak kell felfedeznünk a lehetőségeinket.

[+]

Ami alapvetően nem könnyű: a sok-sok sziget, a milliónyi küldetés és a rengeteg apró elrejtett lehetőség több tucatnyi játékórára biztosít szórakozást, amely során az ember ugyan észreveszi a program ordító hibáit (grafikailag, technikailag egyaránt, no és persze a szinkron terén), csak egyszerűen túl tud rajtuk lépni. Nagyon kevés program képes arra, hogy mellé leülve megszűnjön az idő, hogy valójában egy másik világban érezze magát a Risen 3: Titan Lords azonban pont ilyen. Nem tudjuk, hogy lesz e folytatás egy másik stúdiótól, de az biztos, hogy fel kell kötni a gatyát: a játék ugyan talán elavultabb, mint a korunkban megjelenő programok, cserébe lelke van, ezt pedig évek-évtizedek óta meg kell becsülni, főleg annak tükrében, hogy nem lehet tanítani vagy leutánozni.

Pro

• Hatalmas nyílt világ
• Rengeteg lehetőség
• Végre van jellemfejlődés a történetben

Kontra

• Grafikailag elavult
• A szinkron nagyon gyenge
• A harcrendszeren lehetett volna még csiszolni

NightBagoly