Előzmények, történet, menü
Azzal, hogy a mobiltelefonok okosakká váltak, bizony képesek lettek alkalmazások futtatására, amit manapság a fejlesztők előszeretettel hasznának ki. Rengetek program és játék lát napvilágot, számos nagyon érdekes produktum születik, ám azért még mindig kevés például az olyan autóversenyzős játék, amivel órákat el lehet ütni még egy viszonylag kisebbnek mondható kijelzőn is. A Reckless Racing viszont pont ilyen, és habár egyáltalán nem szimulátor, mégis izgalmas játékmenetet garantál. A szoftversorozat első részét még a Polarbit fejlesztette, és 2010 év végén került kiadásra, a kritikusok pedig kitörő lelkesedéssel fogadták a játékot.
Nem véletlen, hogy nem sokkal később jött a folytatás, és most itt nem csak a második részre kell gondolni, hanem a Getawayre is, hiszen ott a versenyzés helyett már inkább a sérülés nélküli célba érés, valamint az ellenfelek kilökése volt az elsődleges. A fejlesztést egyébként már 2014-ben átvette a Pixelbite, az ő kezeik közül került ki tesztünk alanya, a Reckless Racing 3 is. A játék a sorozat korábbi tagjaihoz tökéletesen illeszkedik, hiszen most is az a cél, hogy különféle járgányokkal a verseny után a dobogó legfelső fokára álljunk fel. A game-et iOS-re és Androidra lehet letölteni, sajnos Windows Phone variáns nem készült belőle.
[+] Személyre szabhatjuk az irányítást
A menürendszer nagyon jól áttekinthető, alul a fő módokkal találkozunk: verseny, árkád, egyszeri esemény, bolt, jutalmak, opciók. Ha valaki nem akar nulláról indulni, akkor az alkalmazáson belül meghatározott mennyiségű pénzösszegeket is vásárolhat, hiszen ez alapján lehet például pályákat, autókat feloldani. A csomagok 25-től több mint 1 millió dollárig terjednek (ez a játékon belüli virtuális bankót takarja), nyilván utóbbihoz nem kevés pénzt kell a fejlesztők számlájára átutalnunk. A beállításokon belül a két legfontosabb talán a grafika és az irányítás. A vizuális kinézeten felbontás, árnyék, részletesség és élsimítás növelésével vagy csökkentéséve is változtathatunk, így akár egy régebbi, gyengébb IGP-vel rendelkező eszközön is futtathatjuk a játékot.
[+] Rengeteg jutalmat gyűjthetünk a játék során
A Pixelbite fejlesztése már támogatja akár a Bluetooth-on keresztül csatlakoztatott kontrollereket, de természetesen kijelzőről is vezérelgetjük az autókat. Ilyenkor nem csak azt változtathatjuk meg, hogy kormánnyal, vagy sima gombokkal szeretnénk kanyarodni, hanem hogy automatikus legyen-e a gázadás, vagy hogy az említett billentyűk a megjelenítő mely részén helyezkedjenek el. Az Achievements (azaz jutalmak) szekcióban XP-pontokat gyűjthetünk, amiket az első kocsivásárlásért, a maximális nehézségi szint teljesítéséért, a világbajnokság megnyeréséért, az első egymillió dollár megkeresésért és még sok másért kaphatunk, így a Game Centeren vagy a Play Gamesen keresztül megmérkőzhetünk barátainkkal eredményeivel is.
Hirdetés
Játékmódok, élmény, összegzés
Három fő játékmódot találunk a menüben: tudunk karriert kezdeni, árkád stílusban játszani, vagy csak egy sima versenyt indítani. Az árkádban az a jó, hogy nincsenek fejlesztési költségek, csak – ahogy maga a játék is fogalmaz – a tiszta küzdelem marad. Itt 32 futamon kell elsőként célba érnünk, különféle pályákon, más-más autókkal történik az előzgetés, ezt a gép előre adja meg, szóval végig jól és ügyesen kell vezetni, valamint taktikázni, különben gyorsan kicsúszhat a kezünkből a győzelem. A versenynap teljesítése már egy kicsit más, hiszen itt kizárólag azokkal a járgányokkal és azokon az utakon csapathatjuk, melyeket már a karrier módban feloldottunk.
[+] Részletesen kidolgozott járművek
A karrierünket teljesen a nulláról kell felépítenünk, hiszen több osztályban és több sorozatban veszünk részt az igen hosszú játékmenet során. Van C-B-A divízió, ilyen sorrendben nehezednek a feladatok. Háromféle játéktípusban próbálhatunk szerencsét, van a normál versenyzés, ahol tényleg az a legfontosabb, hogy a célszalagot mi szakítsuk át elsőként. Adott a drift, amiben a farolás mestereivé kell válnunk, minél nagyobb szögben és minél nagyobb sebességgel kell az ellenőrzőpontokon áthaladunk ahhoz, a legmagasabb eredmény a miénk legyen. Utolsóként a Gymkanában tolhatjuk, itt Ken Blockhoz hasonló mutatványokat kell végrehajtani, vagyis előre megadott útvonalakon szükséges különféle bójákat, épületeket, járműveket megkerülni, méghozzá a lehető legrövidebb idő alatt. Hatféle környezetben összesen 36 pályát tartalmaz a játék, melyhez 28 autó vagy kamion tartozik.
[+] Öt ellenféllel kell megküzdenünk
A kameraállást egyébként meg kell szokni, hiszen nem hátsó nézetből irányítjuk az autót, hanem mindig fordulgat a kamera, ráadásul úgy teszi mindezt, hogy többnyire alulról tekintünk a járműre, szóval azért aki még nem próbálkozott ilyen típusú vezérléssel, az könnyedén összekeveri majd a jobbra és a balra gombokat, bár az is igaz, hogy néhány perc után már minden úgy fog menni, mint a karikacsapás. Versenyzés közben van nyomvonal, ami segít helyes irányban haladásban, valamint a megfelelő pillanatban való fékezésben, de természetesen ki is kapcsolhatjuk, ha nincs rá szükség. A grafika egyébként nagyon gyönyörű, bár az is tény, hogy annyira azért nem jönnek ki a részletek, mint amikor testre szabjuk a verdákat. Ettől még maximumra állítva bizony megemelhetjük a nem létező kalapunkat, mivel jók az effektek, szépen megrajzoltak a pályák. Nem szabad viszont elfeledkeznünk az eszközünkben lévő hardverről sem, hiszen például egy LG G3-on már azért képes volt megakadni QHD felbontás mellett a versenyzés.
Összességében elmondható, hogy a Reckless Racing 3 nagyon jól sikerült, mondhatni hiánypótló játék, ami egy kicsit talán hasonlít a Micro Machines sorozatra, ám grafikailag sokkal fejlettebb, játékélményben pedig abszolút hozza az említett szoftver képességeit. Az irányítás nem tipikusan autóversenyzős, mégis könnyedén megszokható, a rengeteg pályának, valamint a saját magunk által teljesen személyre szabható autóknak köszönhetően pedig sokáig le fog kötni a RR3. A nehézségi szintet kiválóan eltalálták, nem könnyű mindig nyerni, nagyobbfajta munka kiépíteni a tetemes előnyt, és elég egyetlen hiba is ahhoz, hogy máris a mezőny közepén találjuk magunkat. Az állítható grafika szintén okos dolog, hiszen így akár gyengébb eszközökön is elfut a játék, ha pedig valamilyen csúcsmodellel rendelkezünk, akkor bizony érdemes maximumra állítani a vizuális dolgokat, hiszen tényleg bámulatos szépen megrajzolták a fejlesztők a dolgokat. A program nem a legolcsóbbak közé tartozik, viszont megéri az árát, pláne az autós játékok szerelmeseinek, hiszen jó sok órát el lehet tölteni majd a Pixelbite fejlesztésével.
A Reckless Racing 3 iOS-re és Androidra is letölthető, előbbi esetén 815 forintot, utóbbinál pedig 775 forintot kell letennünk az asztralra, ha pedig nem szeretnénk nulláról kezdeni, akkor rendelkezésre állnak alkalmazáson belüli vásárlások is.
Legendd