Előzmények, pozitívumok
Számunkra a 2015-ös Project Cars az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetése volt. Az autós versenysport egyik fellegvárából, az Egyesült Királyságból érkező Slightly Mad Stduios nevéhez korábban is kötődött néhány autós játék, az alkalmazottak többsége a szimulátorosok körében mai napig híres GTR2 és GT Legends játékokon is munkálkodott egykor, mégis meglepődtünk azon, hogy a szimulátoros hangulat és pontosság mellé mennyire velős játékélményt tudtak csempészni, ahogy azt meg is ígérték. Az első Project Cars-t mindenki a legnagyobb költségvetésű, AAA-konkurensekhez kezdte hasonlítani, miközben a Cars megszületéséhez erőteljesen hozzátartozott, hogy egy hatalmas játékosközösség segített a finanszírozásban – enélkül biztos hogy nem akkor és olyan minőségben készült volna el, pedig így is csúszásban voltak az eredeti dátumhoz képest.
Felsorolni is nehéz lenne azonban, hogy azóta mennyire kiváló autós játékokat volt szerencsénk tesztelni, az egyik legutóbbi élmény volt például a Forza Motorsport 7, de a Gran Turismo Sport 7-tel is remek volt körözni. Az a bizonyos léc tehát még magasabbra került, ezekhez képest a Project Cars már feltűnően kiforratlannak, kontrollerrel nehezen irányíthatónak és tartalmilag is visszafogottnak érződött.
Ez utóbbinak biztosan vége: alsó hangon megduplázták az aszfaltcsíkok számát, összesen 63 helyszín és 146 nyomvonal került bele, így mindenféle kategóriának és autótípusnak lett egy ideális helye. Az autólsita is erősödött, összesen 180 kocsiból választhatunk, a nyitott kerekű géposztálytól a ralin, a GT1-en, a túraautókon és a GT3-on át az utcai autóig és a veteránokig mindent kipróbálhatunk, és ahogy az már az előző résznél is megvolt, nem maradt el a 100 köbcentis gokart-termékosztály sem.
A fent említett felhozatal már bőven elég lenne ahhoz, hogy a változatosságról szuperlatívuszokban beszéljünk, de a váltakozó évszakok és időjárási viszonyok teszik igazán megunhatatlanná ezt az alkotást, itt tényleg nem arról van szó, hogy ha esik, akkor töröl az ablaktörlő és hallhatóan csapódik a kerékdobokba a víz, az autók többsége kiváló visszajelzést ad az eltérő hőmérsékletű aszfaltokról, illetve teljesen mások lesznek a táj-és fényviszonyok. Ez utóbbiban egyébként is hatalmasat villant a játék: nincs igazán jó grafikája, ami az autók belterének kidolgozottságát vagy a háttér megvalósítását illeti, viszont a karosszériákon vagy az aszfalton megcsillanó fény olyan, hogy attól bárki ledobja az állát.
A lenyűgözöttség állapota az autók hangjánál tetézik: nem is akkor lepődtem meg igazán, amikor a fenekem alatt lévő Porsche 936 Spyder rekedtes énekét vagy a Ferrari 288 GTO lágy öblögetését meghallottam, sokkal meglepőbb volt a környezetemben lévő kocsik hangja, amik jelenlegi elképzeléseim szerint a lehető legélethűbben szólaltak meg a fejhallgatómon át. Inkább elengedtem azt a Lancer Evo VI-ot vagy a '66-os Fastback Mustangot, azért a hangélményért megérte. Később persze jöhetett a revans. A kontrolleres irányíthatóság rengeteget fejlődött, igazi szimulátoros élményt persze továbbra sem ezzel fogunk átélni, aki viszont a PC-s kormányszettjét szeretné kihasználni, az készüljön fel alaposan, hiszen a Project Cars 2 nagyon komoly gépet kíván, ha a fejlesztők által vizionált 60 fps-t szeretnénk stabilan tartani, márpedig ki ne szeretné. Sajnos konzolon sem tökéletes a helyzet, előfordultak akadozások, fps-visszaesések, és ez az a pont, ahol sajnos elérkezünk a nem várt részhez.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
