Ilyen lett a Panasonic idei csúcs LCD tévéje

Kipróbáltuk a 4K felbontással, HDR támogatással kecsegtető, OLED-re hajazó dizájnnal bíró GX810E tévét!

Panasonic GX810E

A Panasonicnál az elmúlt években a televíziókkal kapcsolatos kommunikáció elsősorban az OLED modellekről szól, de ez nem jelenti azt, hogy a japán cég hanyagolta volna a hagyományosabb LED LCD készülékeket. Sőt, a vállalat ezen a fronton is gőzerővel fejleszt, aminek egyik kézzelfogható eredménye a szokatlanul vékony, a cég állítása szerint pazar képminőséget produkáló GX810E család.

Panasonic GX810E
Panasonic GX810E [+]

Ennek 58 hüvelykes változatát kaptuk kölcsön egy rövid teszt erejéig, és értelemszerűen nem csak arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen a képvilág, hanem arra is, hogy hogyan muzsikál az integrált hangrendszer, és milyen a házon belül fejlesztgetett okostévé-rendszer.

Hagyományos külső

A Panasonic jó ideje dolgozik azon, hogy amennyire csak lehet, csökkentse LCD tévéinek vastagságát, és hogy az erőfeszítéseik sikerrel jártak, annak ékes bizonyítéka a GX810E. A készülékház felső része rendkívül vékony (igaz, alul kiszélesedik), és ennek köszönhetően külsejében kicsit az OLED televíziókat idézi. A káva alig egy centiméter széles, kikapcsolt állapotban láthatatlan, ugyanis a kijelzővel egy síkban helyezkedik el.


[+]

Az alsó részen végigfutó sötétszürke csík remekül harmonizál a fekete képernyővel, azonban a vékony, hajlított, fémszerű talpról ezt sajnos nem mondhatjuk el. Szerintünk egyáltalán nem passzol ide, sokkal jobb lett volna, ha a vállalat OLED tévéinél már megismert, monumentálisabb állvány mellett teszik le a voksukat a döntéshozók. Szerencsére ilyen változatban is kínálják a készüléket, amely GX800E név alatt fut.


[+]

Vannak olyan gyártók, akik kísérleteznek a ki- és bemenetek unortodox elhelyezésével, és azokat egy külső dobozra pakolják, a Panasonic azonban maradt a már jól bevált megoldásnál, így ezeket a hátlapra építette. Található itt három darab HDMI 2.1, egy-egy USB 3.0, USB 2.0, Ethernet, kompozit, komponens, optikai digitális és analóg audiocsatlakozó, illetve a fizetős műsorok dekódolásához szükséges CI+ slot.

Főbb paraméterek
Panasonic TX-58GX810E
Panel VA LCD
Háttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 58 hüvelyk (148 cm)
Maximális felbontás Ultra High Definition (3840x2160)
Maximális fényerő 600 cd/m²
HDR HDR10, HDR10+, Dolby Vision, HLG
24p lejátszás támogatott
Képbeállítások Dinamikus, Játék, Mozi, Normál, Sport, True Cinema, Egyéni
Hangbeállítások Alapbeállítás, Beszéd, Felhasználó, Környezet, Stadion, Zene
Hangszórók 2 x 10 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/T2/DVB-S2/DVB-C
Interfész 3 db HDMI 2.1, 1-1 db USB 3.0, USB 2.0, komponens, kompozit, digitális audió, analóg audió, Ethernet, CI+ slot
Extrák digitális zajcsökkentés, integrált böngésző, letölthető alkalmazások, kislexikon, EPG, médialejátszó, okostévérendszer, beépített Wi-Fi, UHD felbontás, felbontás felskálázása, eSugó, HDR támogatás, Bluetooth, Miracast
Teljesítményfelvétel 92 watt, készenléti üzemmódban: 0,2 watt
Méret 129,7 x 75,9 x, 6,5 cm (talppal 129,7 x 80,9 x 22,9 cm)
Tömeg 20,5 kg (talppal 22 kg)
Gyártó honlapja www.panasonic.hu
Termék honlapja Panasonic TX-58GX810E
Fogyasztói ár kb. 330 000 forint

Képminőség

A Panasonic (legalábbis most még) nem foglalkozik a kvantumpontos eljárások fejlesztésével, így e készülékükbe is egy hagyományos VA LED LCD panelt építettek. Ezt egészítették ki a saját, HCX képfeldolgozó chippel, amely elméletileg a színek pontos visszaadásáért, a hibátlan mozgásmegjelenítésért felel, és tartalmazza a különféle képmódosító, képjavító technológiákat.


[+]

A képalkotási eljárásból fakadóan a tökéletes, 0 cd/m² fénysűrűségű fekete, és ezáltal a végtelen kontrasztarány megteremtésére nincs mód. Normál képmódban például 148,6 cd/m² fehér fényerő mellett a feketeszint 0,036 cd/m², a valós kontrasztarány pedig így 4131,4:1. A kép kontrasztossága egyébként szemre is rendben van, amit lehet markánsabbá tenni a Dinamikus kontraszt bekapcsolásával, viszont ilyenkor számolni kell azzal, hogy a finom átmenetek egyszerűen eltűnnek. Ettől függetlenül játékoknál néha éreztük szükségét annak, hogy ezt bekapcsoljuk, mert egyszerűen erőteljesebbnek, látványosabbnak tűntek a tónusok. Az LCD tévék nagy hányadára a mai napig jellemző nagyon enyhe fátyolosság itt is érzékelhető, ami egy kicsit fakóbbá teszi a színeket, de ez csak akkor tűnik fel, ha egy OLED mellé tesszük. Akkor viszont eléggé.


[+]

A háttérvilágítás Edge-LED típusú, azaz a fénykibocsátó diódákat a keretbe építették. Ezek után nem volt különösebben meglepő, hogy a homogenitás nem tökéletes: a műszeres mérések arról tanúskodtak, hogy akár 22 százalék is lehet az eltérés az egyes képtartományok között. Ugyanakkor ebből a mindennapi használat során nem sok minden látszik, azaz zavaró felhősödés, foltosodás nem igazán tapasztalható tévézésnél filmezésnél, viszont homogén, sötét tartalmaknál a a sarkoknál megfigyelhető az átszivárgó háttérvilágítás.

A betekintési szög remek, csak nagyon kiszorított pozícióból érzékelhető az árnyalatok enyhe fakulása, de invertálódástól nem kell tartani. A mozgásmegjelenítés során tapasztaltunk anomáliákat, ugyanis néha meg-megdöccent a kép, illetve enyhe elmosódásba is belefutottunk gyenge minőségű forrásból származó tartalmak esetén. Ezen viszont egész hatékonyan lehet segíteni az Intelligent Frame Creation funkció segítségével, amely virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé. Van arra is mód, hogy fekete képkockák beillesztésével teremtsük meg a folyamatosabbnak tűnő mozgás illúzióját – a Tiszta Mozgás nevű opció aktiválásával –, ám ilyenkor enyhe vibrálás érezhető, így ezt jobb nem erőltetni.

Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett
Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]

A tévé képes a 4K felbontás megjelenítésére, és megkapta a vállalat saját felskálázó technológiáját is, amely elméletileg feljavítja az alacsonyabb részletességű anyagokat. Azonban hiába kapcsoltuk ezt be, semmilyen látható változást nem tapasztaltunk, úgyhogy a csoda ezúttal is elmaradt: a Panasonic sem tudott pixeleket leakasztani a semmiből. A készülék támogatja a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítését, de mivel a maximális fényerő viszonylag alacsony (600 cd/m²), ezért a HDR effekt nem annyira látványos, mint az e téren jobban teljesítő riválisoknál. Természetesen ezt a televíziót is ellátták konverziós technológiával, amely képes az SDR anyagokból HDR hatásút kreálni, azonban ez a szolgáltatás nem működik túl jól, hiába próbálkoztunk vele, semmilyen változást nem érzékeltünk aktív állapotában.

Előzetes és színhelyes beállítások

Az előzetesen programozott képmódok tekintetében a Panasonic ezúttal is kitett magáért, hiszen hat előre beállított mód közül lehet kiválasztani a legszimpatikusabbat, amelyek között találhatóak nagyobb és alacsonyabb fényerejűek, hideg és meleg színvilágúak, valamint természetesen olyanok is, amelyek nagyjából a középutat képviselik. Tehát jó eséllyel mindenki találhat olyat, ami passzol az ízléséhez, és még egy felhasználói fióknak is szorítottak helyet.

Profil/beállítás Dinamikus Játék Mozi Normál Sport True Cinema
Fényerősség (fehérpont) 297,9 cd/m² 157,5 cd/m² 108,4 cd/m² 148,6 cd/m² 297,6 cd/m² 93,2 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,065 cd/m² 0,0455 cd/m² 0,0343 cd/m² 0,036 cd/m² 0,0638 cd/m² 0,0289 cd/m²
Kontrasztarány 4584,4:1 3464,3:1 3162,3:1 4131,4:1 4661,9:1 3228,2:1
Legnagyobb delta E 9,8 5,34 4,93 5,34 13,88 4,49
Átlagos delta E 5,1 2,97 3,03 2,8 5,36 2,34
Színhőmérséklet 12 900 K 9700 K 8000 K 9700 K 13 000 K 6800 K

Egy i1 Display Pro típusú kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Dinamikus, Játék, Mozi, Normál, Sport, Játék. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt, a színhőmérsékletet, illetve a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.


[+]

Ezután a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk elérni, ami szinte tökéletesen sikerült is. A fényerő 119,7 cd/m², a színhőmérséklet 6500 K, a feketeszint 0,0426 cd/m², a kontrasztarány pedig 2809,7:1 lett. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzatok a mért színteret ábrázolják. Eszerint a kijelző 124,2 százalékban fedi az sRGB színteret, de ezen belül a számottevő pontosság 97,8%, ami a tévék esetében igen jó eredménynek számítanak. Az átlagos delta E 0,23, a legnagyobb pedig 0,76 lett: ezek extrém kiváló értékek, úgyhogy mindenképp érdemes rászánni egy kis időt a paraméterek módosítására, a helyes beállítások megadására.

Színpontosság
Színpontosság [+]

Ideális beállítások
Panasonic TX-58GX810E
Háttérvilágítás 68
Kontraszt 90
Fényerő 0
Színtelítettség 50
Színárnyalat 0
Képélesség 40
Színhőmérséklet Meleg 1
Élénk színek Ki
Adaptív háttérvilágítás-vezérlés Ki
Környezetérzékelő Ki
Zajcsökkentés Ki/Automatikus
MPEG-javítás Ki
Felbontásjavítás Ki
Dinam. tartományátalakítás Ki
Intelligent Frame Creation Ki/akadozás esetén akár maximumra is állítható
Tiszta Mozgás Ki
Kontrasztvezérlés Ki/(játéknál mehet az Auto)
Gamma 2,2
Fehéregyensúly vörös szint +12
Fehéregyensúly zöld szint +1
Fehéregyensúly kék szint -2
Vörös vágási szint -7
Zöld vágási szint 0
Kék vágási szint -33

Kezelés, médialejátszó

Saját okostévérendszer

A Panasonic évekkel ezelőtt vette át a Mozilla által elengedett, Firefox-alapú okostévéplatformot, és azt fejlesztgeti házon belül. 2019-ben már a My Home Screen 4.0-ás változatánál tartunk, ebbe a televízióba is ez a megoldás került. Földrengésszerű változásokat nem hozott az új verzió, azaz a magyarul is kommunikáló My Home Screen továbbra sem túl szép, viszont cserébe gyors, könnyen kezelhető és bizonyos korlátok között személyre is szabható.


[+]

A felhasználó eldöntheti, milyen funkciókat, szolgáltatásokat, menüpontokat, alkalmazásokat kíván látni a kezdőképernyőn, ahonnan ezeket gyorsan elérheti. A korábbi verziók nagy erőssége volt a betonbiztos, atomstabil működés, viszont a GX810E-t már sikerült egyszer lefagyasztanunk egy szimpla nyelvváltással, és ezen az újraindítás nem, csak az áramtalanítás segített. Többször nem sikerült előcsalni a jelenséget, de ez ettől függetlenül meglepő és bosszantó hiba.


[+]

A termék mellé az elmúlt évek Panasonic tévéinél már megismert távirányítót pakolták. Ezen rengeteg funkciógomb található, amelyekkel gyorsan és közvetlenül elérhetőek az egyes szolgáltatások. Egy ingyenesen letölthető app segítségével okostelefonnal is kiváltható a távvezérlő, és a készülék képes együttműködni az USB-n keresztül csatlakoztatott billentyűzettel és egérrel is. A cég a termékkommunikációban kihangsúlyozza, hogy az Amazon Alexa és a Google Assistant támogatás révén a készülék beszédhanggal is irányítható, illetve ily módon is lehetséges rákeresni a különféle netes alkalmazásokra, de nekünk nem sikerült aktiválni és használni ezt a szolgáltatást. Ennek hátterében lokalizációs problémák állhatnak, más gyártónál is megfigyeltük korábban, hogy Magyarországról valamiért nem működik ez a dolog.

Netes tartalmak

Az okostévérendszer részét képezik a különféle netes alkalmazások, amelyekből nagyjából száz darab található meg a kínálatban. A trendeknek megfelelően ezek túlnyomó részét a különféle tartalomszolgáltató appok, tehát filmek, sorozatok megnézésére alkalmas szoftverek, videómegosztók, zenei adatbázisok teszik ki. Az olyan fontos darabok, mint a YouTube, Netflix, Amazon Prime stb. nem hiányoznak, mint ahogyan a játékok sem, de ez utóbbiak annyira primitívek és nehézkesen kezelhetőek, hogy még rövid ideig sem szórakoztatóak. Az applikációk futtatása egyébként pofonegyszerű, a rendszer kellően gyors, továbbá böngésző is rendelekésre áll, így szörfölgetni is lehet a tévén, és a sebességgel itt sincs probléma.


[+]

Médialejátszó alkalmazás

A gyárilag telepített médialejátszó alkalmazáson ezúttal is alig változtatott a Panasonic, ami azért baj, mert eddig is ez volt tévéik egyik leggyengébb pontja. A kezelőfelület mai szemmel már borzasztóan régimódinak tűnik, használata nehézkes, lejátszási lista összeállítását nem teszi lehetővé, de az is igaz, hogy a mappák és az állományok listázhatóak keletkezésük dátuma szerint vagy ábécésorrendben is.


[+]

A képeknél csak a JPG szabvánnyal boldogul, az EXIF adatokról le kell mondani, viszont diavetítés elindítására van lehetőség. Az audiotartalmak közül MP3 és WMA mellett a FLAC formátum megszólaltatását is támogatja. Az ID3 tagek dekódolásával olykor problémái akadnak, a lemezborítót és a dalszövegeket sem képes megjeleníteni.


[+]

Médialejátszós tesztpakkunk végigpörgetése során konstatáltuk, hogy a rendszer a DivX és a QuickTime anyagokkal nem boldogul, ez utóbbiakat ráadásul fel sem ismerte. A többivel nem volt különösebb gondja, a 10 bites, 4K HDR állományokat is gond nélkül futtatta. A surround állományok közül a Dolby True HD, a DTS HD Master Audio és a Dolby Atmos is áthághatatlan akadályok elé állította, ami nagyon nincs rendben. A  külső feliratok kezelése megoldott, ráadásul úgy, hogy a karakterek pozíciója és színe is módosítható, így a szöveg szinte mindig jól látható, és ha el lenne csúszva a képhez képest, az is orvosolható. Azt jó tudni, hogy az alkalmazásboltból letölthető a manapság igen népszerű Plex app, így aki elégedetlen az előre telepített szoftverrel, az választhatja ezt is.

Hangrendszer, extrák

A Panasonicnál biztos úgy vannak vele, hogy ha valakinek van pénze egy ilyen tévére, akkor az biztos ki tud fizetni egy normális külső hangrendszert is – legalábbis erre utal, hogy mindössze két darab, 10 wattos rejtett hangsugárzóval látták el a készüléket, tehát a mostanában a felső kategóriás modelleknél egyre gyakrabban megjelenő integrált mélysugárzó innen kimaradt. Ezek után valószínűleg nem meglepő, hogy a basszusokkal nagyon szűkmarkúan bánik, ezek gyakorlatilag hallhatatlanok, a hangzás vékonyka, hiányzik belőle a dinamika, és hajlamos a finom részletek egybemosására. A sztereó hangteret el lehet felejteni, viszont az is tény, hogy a hangerővel nincs gond, és durva hanghibákat sem tapasztaltunk.


[+]

Az előzetesen programozott hangmódokat innen sem hagyták ki, amelyek a szokásoknak megfelelően már elnevezésükkel is jelzik, hogy milyen típusú tartalmak mellé szánták őket (pl. Zene, Stadion). Emellett a felhasználónak arra is van módja, hogy manuálisan változtasson az arányokon, a dinamikakompresszió funkció sem hiányzik.

Kislexikon

A tévé rendelkezik egy beépített használati utasítással, azaz kislexikonnal, amely ezúttal is az eSúgó névre hallgat. Ebben témakörök szerint csoportosították az egyes fogalmakat, így egymás után sorakoznak például a képminőséggel vagy a médialejátszóval kapcsolatos bejegyzések, de kulcsszavakra is rákereshetünk, ami biztosítja, hogy mindent hamar meg lehessen találni. Ez a szolgáltatás egész jól sikerült, rengeteg hasznos információt el lehet olvasni a televízió működéséről és működtetéséről, ami nagy segítséget nyújthat többek között a helyes beállítások meglelésében is.

Bluetooth

A Bluetooth technológia révén mód van arra, hogy vezeték nélküli úton csatlakoztassunk a televízióhoz valamilyen külső hangrendszert. A termékek felismerik egymást, a párosítással sincs gond, a kapcsolat stabil maradt és késleltetéssel sem kell számolni. Elméletileg van lehetőség arra is, hogy a tévére küldjünk ki kompatibilis eszközökről hangot, tehát hogy a tévét Bluetooth hangrendszerként használjuk, azonban ez nekünk nem jött össze. Próbáltuk több eszközzel is, de egyiket sem látta, és azok sem látták a televíziót.


[+]

Tükrözés

A Panasonic GX810E támogatja a Miracast technológia használatát, azaz képes a kompatibilis eszközök képernyőjének tükrözésére. A késleltetés azért érzékelhető, ami a játékok egy részénél már problémát jelenthet, de mondjuk filmnézésnél, videózásnál egyáltalán nem okoz gondot.

Értékelés

Bár az okostévérendszer nem túl szép, és egyes funkciók kicsit nehézkesen érhetőek el, de ettől függetlenül a kezelés többé-kevésbé rendben van. A hangalapú vezérlés mondjuk nem működött, és egyszer fagyást is tapasztaltunk, de ez azért még bőven tolerálható. Az elérhető internetes alkalmazások köre nem túl nagy, viszont a legfontosabb appok nem hiányoznak. A beépített médialejátszóra ráférne egy alapos ráncfelvarrás, a kezelés, a kiegészítő funkciók és a formátumtámogatás terén is messze elmarad a riválisoktól.


[+]

A beépített hangrendszer hozza a kötelező minimumot, de annál nem többet. Az olyan extrák, mint a Bluetooth vagy Miracast támogatás, illetve a beépített kislexikon jól működnek, és van is értelmük. A kép minősége alapvetően rendben van, de azért hibátlannak nem neveznénk, viszont az is tény, hogy színpontosság terén például kiemelkedő teljesítményt nyújt. A konzervatív, visszafogott dizájn teljesen korrekt, ennek köszönhetően a tévé gyakorlatilag minden típusú belső térbe harmonikusan beilleszthető. 330 000 forintba kerül, amivel a hasonló méretű 4K HDR televíziók között a drágábbak közé tartozik, de ha az összképet nézzük, a tudását, akkor azért korrektnek mondható ez az összeg.


Panasonic GX810E LED LCD televízió

elefant

A Panasonic GX810E tévét a Panasonic magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés