Hirdetés
SilverStone LC02 - belső
A kis házat kinyitva egy belső polcot fedeztünk fel. Ezen lakik majd a vékony optikai meghajtó és az egyetlen merevlemez. A balra látható tápegység a ház oldalához simul, szinte alig vesz el helyet. Ventilátora középre, a processzor sejthető helyéhez közel került. A táp előtt van a korábban kívülről látott 60 x 60 x 25 milliméteres ventilátor, melynek alaplapra köthető, háromtűs csatlakozója van.
A meghajtókat tartó fémlemezt felhajtva hatalmas egybefüggő teret találtunk. Jobbra hátul van még egy üres, hat centiméteres ventilátorhely.
A nagy szabad térből és sok rögzítési pontból, no meg a specifikációkból arra a megállapításra jutottunk, hogy bizony az apróságba akár egy teljes értékű, ATX alaplap is beszorítható. Gyakran folyamodnak ehhez a megoldáshoz a gyártók, még ha a vékony építés és az elforgatott kártyahelyek miatt a csatlakozók többsége kihasználatlan maradt is. Pentium D 830-alapú tesztrendszerünk befért ugyan az alsó szintre, de ilyen melegedő processzort nem tanácsos HTPC-be építeni, ráadásul többnyire teljesítményére sincs szükség.
Az előlap oldalán lévő csatlakozóknak nagyon hosszú vezetékei vannak, pedig minden alaplapnak a hozzájuk közel eső részén szoktak lenni a megfelelő érintkezők. Ez valószínűleg amiatt van így, mert a modult nagyobb házakban is használják. A FireWire köteg végén egy normál csatlakozó található, amit a ház hátulján kell majd kivezetni, hogy a hátsó aljzatba köthessük.
A flexATX tápot egy fémpánt és hátul néhány csavar tartja a helyén. Hat centiméteres ventilátora mintegy kiegészítőként ül a tetején. A légkavaró előtt meglehetősen vaskos rács van, ami ugyan csökkenti hatékonyságát, de a 220 wattos csúcsteljesítmény nem igényel olyan intenzív hűtést.
Az áramforrás vezetékezésére pillantva látszik, hogy ez is egy külső forrásból származó egység, és nincs teljes mértékben az LC02-höz igazítva. A legfeljebb két meghajtót fogadó házhoz fölösleges a négy négytűs perifériacsatlakozó és a két floppyetető. Az extra vezetékek némi kábelezési nehézséget okozhatnak majd, hiszen a hely eléggé szűkös.
A táp hátsó végén lévő szellőzőre egy fémlap került, hogy meleg levegője ne jusson vissza a házba, hanem kívülre távozzon. A hat centiméteres ventilátor Superred címkéje a tajvani Cheng Home Electronicra utal. A kis légkavaró csúcssebessége megközelítőleg 4000 fordulat percenként.
A táp beszállítója az Enhance, melynek termékei a Shuttle minigépeiben is megtalálhatóak. Az ENP-2822 csúcsteljesítménye 220 watt. Egyetlen 12 voltos ágán 16 A leadására képes, ami 192 wattot jelent. Ez a teljesítmény bőven elegendő egy erősebb Athlon 64 és egy felső-középkategóriás videokártya meghajtásához is.
A házat szellőztető, 60 x 60 x 25 milliméteres ventilátor az Everflow-tól származik, mely a SilverStone régi partnere, de sok más gyártó mellett a GlacialTechnek és a Gigabyte-nak is szállít. Az F126025SL kód mögött egy csúszócsapágyas jószág rejtőzik, melynek 3600-as percenkénti maximuma méretosztályában alacsonynak számít; a gyártó 23,4 dB(A) hangerőt jelöl meg hozzá.
Mivel úgyis csak legfeljebb két bővítőkártyahelyet lehet kihasználni, érdemes az LC02-be microATX alaplapot telepíteni, mi is így tettünk. A kisebb lap mellett kényelmesen elfértek az előlap kábelei is.
A bővítőkártyákhoz három fordítóelemet kapunk. Mivel az LC02 tervezésekor még az AGP volt az irányadó grafikuskártya-foglalat, ezért két toldót is kaptunk hozzá, amellyel az első és második kártyahely használható. A SilverStone kínálatában vannak PCI Express átalakítók is. Az alsó bővítőhelyet PCI kártyákhoz használhatjuk, erre való a rövidebb elem.
A PCI kialakítása kicsit trükkös. Ha a processzorfoglalathoz legközelebb eső két bővítősínünk PCI Express, akkor már csak egy félmagas PCI kártyát tudunk beszerelni, a legszélső PCI pedig használhatatlan. Ennek tudatában kell alaplapot választani az LC02-höz, de a mai gazdag kínálatban ez nem lesz probléma, és ne feledjük, az ATX lapok is beférnek.
A felső szinten, a jobb hátsó sarokba került a 3,5 colos merevlemez. Kár, hogy 2,5 colos átalakító nem jár hozzá. Sajnos félmagas optikai meghajtót nem tudtunk beszerezni, de kezeléséhez egy IDE felületű átalakítót mellékeltek. Mivel a két meghajtó meglehetősen távol van egymástól, érdemes SATA merevlemezt használni, így a kábelezés is egyszerűbb. Az alsó szintre a gyári processzorhűtőt telepítettük, mert meglehetősen szűk volt a hely. A kiszemelt, nagyon jó árú, AM2 foglalatos Athlon 64 3500+ hűtésére ez is bőven elegendő lesz. Mivel elsődleges célunk a mozizás volt, videokártyát nem szereltünk be, hanem az ECS RS485M-M alaplap integrált grafikus vezérlős Radeon Xpress 1150 chipkészletére támaszkodtunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!