Linux – játékosan

Linux és játék

Ha akárcsak öt évvel ezelőtt is feldobtuk volna a linuxos játékok témáját, akkor azt legtöbben egy lesajnáló mosollyal, valamint a Sokoban, a Tetris és hasonló emlékezetes, ám mai szemmel még enyhe megfogalmazással élve is puritán felületű alkotások felemlegetésével reagálták volna le. Ma már sokkal jobb a helyzet, a Linux alatt épp olyan színvonalas játékok fejleszthetők, mint Windowsra vagy Macre. Az évek során kinőtte magát néhány igazán jól sikerült nyílt forráskódú játékprojekt, folyamatosan fejlesztették a windowsos játékok Linux alatti futtatását (is) menedzselő Wine-t, és idén belépett a képbe a játékipar nagyját saját kínálatában tudó Steam is. Mindezek együtt a különféle emulátor-megoldásokkal együtt több tízezer elérhető játékot jelentenek, persze a fő kérdés, hogy milyen minőség érhető el a pingvin szárnyai alatt, vajon szükségünk lesz-e külön tanulmányokra és jár-e valamilyen kockázattal, ha nekiindulunk ennek a modern kalandnak? (A témát még szeretnénk folytatni, de hogy milyen irányban, arról megkérdezzük olvasóinkat is: a szavazás e cikk utolsó oldalán található.)

Jó ingyenes játékok

Ingyenes operációs rendszerhez ingyenes játékok is járnak. Egy frissen telepített Linux alkalmazáskészletében is szerepel néhány egyszerű játék, de nyilván nem szeretnénk itt leragadni. A nagyobb disztribúciók szoftverboltjában (pl. Ubuntu alatt a Szoftverközpontban) a Játékok kategóriában százszámra vannak bevált alkalmazások. Ezek telepítése pár kattintásba és egy jelszó beírásába kerül. Az Ubuntu Szoftverközpontban nemcsak ingyenes, hanem fizetős játékok is kaphatók, de utóbbiak vannak kisebbségben.

Az ingyenes, sok disztróban pár kattintással bevethető játékok közül kiemelkedő a 0 a.d., valós idejű stratégia, mely professzionális grafikai színvonalat hoz. A régi klasszikusok sem kerülhették el sorsukat, a FreeCiv és FreeCol a Civilization és a Colonization nyílt kódú klónjai. Akcióban az Unreal Tournamenttel összevethető az Alien Arena, legalábbis grafikában bizonyosan. Az Old West’s mára már majdnem elfeledett, vadnyugati, interaktív videó alapú lövöldözős hangulatát hozza a Smokin' Guns. Ha MMORPG kell, akkor nyílt forráskódú alapokon, teljesen ingyenesen élvezhető a PlaneShift. Tucatszám elérhetők valóban kiváló alkotások.

linux

Rengeteg valóban jó játék egyszerűen nem szerepel a disztribúciós szoftverboltokban, különféle okokból. Sokszor pusztán azért, mert nem vette fel senki sem a hivatalos repositoryba (raktárba), vagy mert nem felelt meg a követelményeknek, és nem hagyták jóvá. Ilyenkor az adott játék honlapján sorakoznak a részletes információk, hogy miként illeszthető a rendszerbe a program.

linux

A zárt kódú ingyenes játékprogramok között érdemes esélyt adni a Wolfenstein: Enemy Territorynak, amelyhez hasonlókért egy évtizede még súlyos pénzeket fizettünk ki Windows alatt. Van ingyenes alternatívája a régi, felülnézetes GTA-nak Greedy Car Thieves néven. Ingyenes MMORPG-nek ott van a Regnum Online.

linux

Sokszor pusztán csak ki kell csomagolni a programot valahová egy alkönyvtárba a home mappán belül és elindítani a telepítőt (Windows-like módszer), vagy elindítani magát a fő programfájlt, és a játék elindul (mintha a .exe állományra kattintanánk egy hordozható Windows-alkalmazás mappájában). Általában a disztro alap kicsomagoló eszközei kezelik a ZIP archivumokat, néha szükség lehet egy univerzális be, illetve kitömörítőre, ilyen például a Windows alatt is ismert 7z (7 Zip). Máskor Debian vagy Red Heat formátumú csomagban kapjuk a szoftvereket, melyeket a csomagkezelővel kell kibontatnunk és beillesztetnünk a rendszerbe. Sajnos olyan is akad, hogy bonyolult, terminálos parancsokat kell elsütnünk. A Linux játékélménynek ez egy kicsit árnyékosabb szelete, de azért nem leküzdhetetlen.

Hirdetés

Hogy ne csak a nevek és címek alapján kelljen elindulnunk a Szoftverboltban, hát érdemes megnéznünk egy-két játék toplistát, merthogy ilyen Linuxra is létezik. A Linuxlinks.com gyűjteménye 42 gyakran használatos alkalmazást listáz, a www.cahilig.net slágerlistája pedig 100 igen jól kidolgozott címnek ad helyet, rövid leírással és képekkel. Hasznos magazinok a linuxos játékok témájában a www.gamingonlinux.com és a rootgamer.com is.

Wine, CrossOver

Wine vagy CrossOver a megszokott címekért

Vannak címek, melyeket úgy megszoktunk, hogy nagyon hiányoznának, ha Linuxra áttérve le kellene mondanunk róluk, mert csak windowsos változatban elérhetőek. Nincs mese, ilyenkor kénytelenek vagyunk a Wine-hoz fordulni, mely nem csak a Microsoft Office-t képes futtatni, hanem számos játékot is. Sajnos mindig akad néhány játék, aminek kapcsán nagyon sokat lehet bajlódni a telepítéssel és beállításokkal, így bőven megéri előre ellenőrizni, hogy mely játékokat sikerült már másoknak munkára bírni korábban. Erre egyik legjobb hely a WineHQ alkalmazás adatbázisa, ahol Platinum, Gold és Silver kategóriás toplistákba sorolva tallózhatjuk a szoftvereket. A Platina listában található szoftverekkel, játékokkal kapcsolatban a „csont nélkül hasít” élményre számíthatunk, a Gold kategóriában lévők esetében némi beállítgatással kiválóan üzemelő címek sorakoznak, míg a Silver csoportban azok, melyek alapvetően futnak ugyan, de kisebb problémák akadnak velük. Az oldalon a besorolás főcímekre kattintva részletes keresésbe is foghatunk, ezerszám tartalmaz a lista címeket.

linux

Próbaképpen egy régi klasszikust, az Age of Empirest sikerült gyorsan és fájdalommentesen feltelepítenünk a Lubuntu rendszerre. Megjegyeznénk, hogy míg Windows 7 alatt lehet küzdeni a hibás, élvezhetetlen pályát eredményező színmegjelenítéssel, addig a Wine beállításaiban automatikusan megszabhatjuk, hogy melyik Windows-változat API-ját szolgáltassa a rendszer. Beállítható az is, hogy ablakban jelenjenek meg eredetileg teljes képernyős játékok.

Persze az élet nem mindig egyszerű, vannak címek, melyek nem futnak ilyen simán. Könnyen lehet a Google révén konkrét segítséget találni a beállításokhoz, de ha valaki szeretné ezt az időt megtakarítani, akkor áttérhet kereskedelmi alapokra. A CrossOver ugyan pénzbe kerül, de leveszi a bíbelődés terhét a vállunkról, és vásárlás előtt élesben kipróbálható. Ha valakinek kevés gyakorlata van Linux és Wine alatt, és nem érzi úgy, hogy ezzel megsérti a szabad szoftver szellemiségét – vagy ez cseppet sem zavarja – akkor érdemes kipróbálnia.

Linux játék és saját Steam Live Linux kockázatmentesen

Senki sem szívesen bolygatja meg megszokott otthoni gépét, így kétszer is meggondoljuk, hogy egy próba kedvéért a gépre telepítsünk-e egy második operációs rendszert. Szerencsére a Linux rugalmasságát kihasználva ugyanúgy futtathatók a rendelkezésre álló játékok egy USB-kulcsról indított Live rendszeren, mint egy fix telepítésűn. Nincs más dolgunk mint készíteni egy perzisztens Linux Live kulcsot, beállítani a drivereket, és rátelepíteni a kívánt játékokat, vagy akár a Steam-klienst (a Steam-installáció menetét alább külön ismertetjük). Egy 8 GB-os meghajtó 3-4 GB-os perzisztens területtel már elegendő, az OS felett megmaradó tárhelyre akár Steam-játékok is telepíthetők. A jó támogatottság miatt kezdőknek célszerű az Ubuntut választani.

Ha nem modern, 3D-s játékokban leljük kedvünket, hanem pont a régi, annak idején stílusteremtő címek ingyenes változataira vagyunk kíváncsiak, akkor elég, ha körülnézünk a Knoppix Live CD-n. Ez a disztribúció volt az első, mely Live Linuxként volt használható, és azóta is elsődleges küldetése, hogy minél több Linus-szoftvert tegyen kipróbálhatóvá az operációs rendszer feltelepítése nélkül, gyakorlatilag egy tetszőleges gépen. Több száz alkalmazás és rengeteg játék is megtalálható és kipróbálható rajta.

linux

Konkrétan csak a játékokra koncentrál a linux-gamers.net Live Linuxa, mely letölthető a live.linux-gamers.net-ről. A játékőrültek a legjobb ingyenes projekteket próbálhatják ki úgy, hogy fel sem kell telepíteniük a Linuxot a gépre.

Retró és Steam

Retró játék és Linux: Viszlát, Commodore USA!

Nagy volt az öröm 2011-ben, mikor jöttek a termékhírek a megjelenésében a régi Commodore 64-et mintázó C64x-ről. Egy Commodore USA nevű cég vette fel a régi nevet és igen drágán, de – a képek alapján – jó minőségű retró PC-vel kínálta a játékokért a 8 bites korszak óta rajongó közönséget.

linux

Ugyan számos jogi vita nehezítette a Commodore USA munkáját, és nem bizonyult túl sikeresnek a Mac Minire hajazó „megújult” Amiga sem, de a cég egy retrójátékosok érdeklődésére utazó operációs rendszerrel, a Commodore OS-sel is gazdagította az IT történelmet. A Commodore OS egy Mint Linux leágazás, mely régi designelemekkel és emulátorral fokozta a hangulatot. Sajnos tavaly decemberben elhunyt Barry Altman, a Commodore USA elnöke, ami véget vetett a történetnek, a commodoreusa.net URL már egy ideje nem elérhető. Ugyanakkor érdekes módon a Commodore USA Facebook-oldalán az aktivitás példásan folyamatos, köszönhetően talán egy máig harcoló retróalakulatnak. Sajnos a Commodore OS fejlesztése is leállt, ha valakinek még megvan letöltve, akkor elmélázhat régi idők dicsőségén.

linux

Persze nem kell ennyivel beérnünk, Linuxon ugyanúgy hozzáférhetők a régi gépeket idéző emulátorszoftverek, mint Windows alatt. NES, SNES, arcade (MAME) Sinclair, Commodore emulátorokból többféle is megtalálható az Ubuntu szoftverközpontban és más disztrók kincsesbányáiban is. A ROM-okat (azaz a lemez- és szalagtartalmat tároló állományokat) más forrásból kell beszereznünk, de nem lesz nehéz ingyenes letöltőhelyeket találni az interneten.

Steam – csak bírják gőzzel!

Sokakat meglepett, hogy a Valve kiadta a Steam linuxos változatát. Az eddig sokmilliós windosos felhasználótáborral dolgozó cég egyszerre egy olyan kis réspiacra kezdett koncentrálni, mint a Linux-felhasználók tábora, mely a w3schools.com böngésző statisztikáinak tükrében kevesebb, mint 5 százalékot tesz ki. Azt sem mondhatnánk, hogy rohamosan nő a közönség, 2010-ben és 2011-ben is járt már a Linux aránya hajszálnyival 5 százalék felett, ám egyelőre úgy tűnik, hogy stagnál. Persze a Valve azért ennél többet remél a jövőtől a Linuxszal kapcsolatban, támogatja a Steamet futtató pingvines operációs rendszerrel (is) felszerelt PC koncepcióját. Fel is karolta a Kickstarter projektként megbukott Xi3-at, és a cég által kidolgozott Piston nevű minigépeket be is mutatták az idei CES-en. A kis csinos gép akár négy képernyőt is képes kezelni, és nagyobbik változatába erő is szorult rendesen. A távlati cél azonban a Steambox, azaz a Steam saját játékkonzolja, ami Linux nélkül bajosan születhetne meg, ezért is a nyitás a natív klienssel az ingyenes operációs rendszer felé. Az asztali Linux lehet ugyan réspiac, de ha a konzol terve miatt a fejlesztés amúgy is többplatformos irányba tolódik el, akkor ez nem ró sok többletterhet a vállalatra. Valamennyi konzolos versenytárs pingvines alapokra építkezik, ahogy a teljes mobilipar is, így ha a desktop Linux kis szeletet is fog kihasítani a játékvilágból, az biztos, hogy valójában a Linuxot bottal sem piszkálók is nap mint nap támaszkodnak tudására, akár konzolhoz, akár okostelefonhoz nyúlnak. (Persze erről nem kötelező tudomást venniük.)

Steam-telepítés: kitt-katt, vagy pár sor

A Steam az Ubuntut ajánlja klienséhez, aminek akár üzleti okai is lehetnek (még ha erről nincs is tudomásunk), de leginkább annak tudható be a dolog, hogy egyszerűen sokan használják az Ubuntut, készséges az önkéntes támogatói közösség és kiválóak a webes segédanyagok is. Mivel a Steam semmit nem használ az Ubuntu speciális szolgáltatásaiból (pl. Unity felület), ezért simán beüzemelhető más Linux disztribúciókon. Az Ubuntu leágazásokban nem kell még a terminált sem megnyitnunk, de más Debian alapú disztrókban is elég egyszerű a folyamat, néhány parancssor az egész.

linux

Persze Ubuntu alatt van a legegyszerűbb dolgunk, a Szoftverközpontban pár kattintás a telepítés. Próbaképpen egy Ubuntu-leágazás, a Lubuntu alatt a Lubuntu szoftverközpontban is kutakodtunk, de az nem listázta a Steam-klienst. Feltelepíthettük viszont az Ubuntu szoftverboltját, ami a Steam kulcsszóra rákeresve már készségesen kiadta azt, amire vágytunk.

Vannak, akik dicsérik a Linux Mint teljesítményét játékok terén, a kedvükért utánanéztem, hogy ugyanez miként alakul ott. Bizonyára akad parancssor-mentes megoldás, de hála a Ctrl-C/Ctrl-V párosnak egyszerűbb a Terminalt használni. Írjuk be az alábbi sorokat és mindegyik után üssünk Entert (és persze ha kell, akkor adjuk meg jelszavunkat).

  • sudo apt-get install curl jockey-common
  • wget -c media.steampowered.com/client/installer/steam.deb
  • sudo dpkg -i steam.deb
  • sudo apt-get install -f

OpenSuse alatt sem lesz épp nehéz dolgunk, itt a jó webes támogatás megkímél minket a termináltól. Menjünk el a software.opensuse.org/package/steam URL-re, válasszuk a saját OpenSuse verziónknak és architektúránknak (x86 vagy x64) megfelelő 1 click install linket, és az RPM csomagfájlokhoz rendelt felbukkanó ablakban is az egy kattintásos telepítést (1 click install).

<linux

Innentől kezdenek a dolgok pont úgy alakulni, ahogy Windows alatt is. A Steam letölti a frissítéseit, karbantartja magát, majd bátorít minket a bejelentkezésre (akinek még nem lenne Steam felhasználói fiókja, az létre kell hogy hozzon egyet, ez persze ingyenes).

Steam és a jövő

Steam: nagy nevek nagy grafikával

A Steam végképp segíthet eloszlatni azt a tévhitet, hogy a Linux alatt csak sakk, Sokoban, Galaga és mindenféle pingvines platformjáték érhető el. A modern, többplatformos fejlesztőeszközökkel (pl. Unity) készült mai alkotások ugyanazt a színvonalat hozzák, mint amit konzolon vagy Windowst futtató gamer konfigurációkon szokhattunk meg. Ennél fogva a teljesítményigény is az egekig szökhet, a játék részletességi beállításaitól függően, se minőségben, se gépigényben nincs lényeges különbség. A rootgamer.com összehasonlította a Counter-Strike demó teljesítményét többféle beállítással ugyanazon a konfiguráción Windows és Linux alatt, az eltérés 1-2 százalék a Windows javára, ennél csak a legnagyobb részletességű bloom effektus használatával volt tapasztalható.

A húzósabb nevek között első helyen említhető a zombis FPS kategóriába sorolható Left 4 Dead 2, mely júliusban dobta le béta-tojáshéját Linux alatt.

linux

linux

A startégiai vonalon talán a Crusader Kings és az Europa Universalis emelhetők ki, mint klasszikusok. Ne feledkezzünk meg a rajzfilm hangulatú Team Fortress 2-ről sem, melyet minden idők legmagasabbra értékelt ingyenesen játszható játékaként aposztrofál a Steam bemutató szövege.

linux

Az akciót a stratégiával kombináló Dota2 például olyan népszerű, hogy játszani nem tudtunk vele, csak várólistára kerülni, elegáns 2700-as körüli rajtszámmal, a Steam e-mailben küld értesítést, ha eljött a mi időnk.

Csak az indulócsomag ingyenes az alkalmi stratégiai játékok közé sorolható Dwarfs – F2P esetében, amiben a gyakorlópályák, az egyjátékos küldetések és kihívás (Challenge mód) ingyenesek. Ha megtetszik, akkor olcsón lehet további küldetéscsomagokat vásárolni hozzá.

Mit tesz a fizetős játék a Linux szellemével?

Nem mindenki van meggyőződve arról, hogy a zárt kódú játékok megjelenése segíti majd a Linux ügyét. Richard Stallman szabad szoftveres aktivista, a GNU projekt elindítója és a Free Software Foundation alapítója úgy nyilatkozott, hogy ugyan lökést adhat az asztali Linux elterjedésének a kereskedelmi játékdömping, de nem egyeztethetők össze ezek a fizetős termékek a Linux szellemiségével. Az eredeti célkitűzés ugyanis, hogy a nyílt forráskódú megoldásokkal a rendszer elhozza a szabadságot a felhasználóknak, ezzel szemben a fizetős, csak bináris (lefordított és nem szerkeszthető) formában szolgáltatott játékszoftverek nem ezt teszik.

Erről bizonyosan lesz még elég vita, de valószínű, hogy akik most váltanak Linuxra, azokat nem bántja az, hogy egyes játékokért fizetni kell. Különösen akkor nem, ha Steam-klienst használnak, ahol ugyanazokat a szolgáltatásokat élvezhetik, mint Windows alatt. A keresztplatformos játékokban – jelenleg az összes Steam Linux cím elérhető Windowsra is – simán játszhatnak a régi cimborákkal, könnyen vásárolhatnak és telepíthetnek új játékokat.

Azóta történt

Előzmények