Leo's Fortune teszt

Egy tolvaj nyomában

Kétlem, hogy sok konzolos játékos hallott volna már a furcsa nevű svéd 1337 & Senri LLC nevű fejlesztőcsapatról. A skandináv fiúk és lányok azonban távolról sem tehetségtelenek, mobil platformokon már egy ideje sikerrel kamatoztatják tudásukat. Most többszörös díjnyertes platformerük, a Leo’s Fortune megjelent Xbox One-ra és PS4-re, és az a helyzet, hogy az ilyenkor megszokottakkal ellentétben ez a játék büszkén megállja a helyét a konzolos élmezőnyben is.

Főhősünk Leopold, tisztes életet élő mérnök ember (pontosabban szőrmók), akit sokan csak úgy ismernek: Leopold a szerencsés. Nagy vagyont halmozott fel, minden reggel elégedettséggel tekintett arany kincseire. Igen ám, csakhogy egy nap arra ébred, hogy ellopták az aranyát! Ki lehetett az? Három rokonra is gyanakodik, akiknek lett volna erre okuk – az ügyetlen tolvaj szerencsére út közben sorra elejtette az aranyérméket. Úgyhogy Leopold felszívja magát, hagy egy üzenetet a feleségének, hogy vacsorára otthon lesz, és elindul az aranya után.

A Leo’s Fortune egy abszolút hagyományos platformer, a szó legszorosabb értelmében: bajuszos szőrmók főszereplőnket irányítva kizárólag az ügyességünkre kell hagyatkoznunk. Leopold rokonait keresve különböző világokat jár be, az öt fejezet során összesen 20 pályán kell gyűjtögetni az érméket, és van még négy bónusz pálya is. A pályák igen rövidek, néhány perc alatt teljesíthetők (nem csoda, hiszen a játék mobilokról eredeztethető), így ha valami, a játék rövidsége mindenképp sajnálatos.

Amíg viszont tart, ez a játék egy csoda. A pályák rendkívül ötletesek és változatosak, mindegyik szint bemutat valamilyen apró újdonságot vagy érdekességet. Az ügyességi részek és a nem túl nehéz logikai feladványok is gyakran a fizika törvényeire alapoznak, legyen szó ládák vagy súlyok tologatásáról, instabil platformok billentéséről vagy kapcsolók nyomkodásáról. Mivel a teljesítéshez szükséges idő is szerephez jut, a szinteken lendületes, szinte a Sonic sorozatot idéző hurkos-lejtős részek váltják a furfangos szerkezetekkel átszőtt logikai szakaszokat.

Leo irányítása – és ezt nagyon ritkán írhatjuk le egy mászkálós játék esetében – tulajdonképpen tökéletes. Remek a karakter lendülete, kellően nagyot ugrik, a levegőben pedig képes „felfújódni”, így lassabban ereszkedik, illetve be tudja magát ékelni kis résekbe (ennek a későbbi pályákon van szerepe). Másik képessége a gyors zuhanás, e két adottsággal minden akadályt leküzd. A karakterrel nagyon élvezetes közlekedni, az egészen meredek terepen is felkúszik (felgurul?), csupán néhány alkalommal okoz halált az, hogy nem pont azt csinálja, amit várunk tőle. A halálnak egyébként nincs nagy jelentősége, rögtön az elrontott akadály elé helyez vissza bennünket a játék.

Mobilos kaland a nagyokhoz felnőve

Az egyes pályákat teljesítve csillagokat kapunk. Egyet az összes aranyérme összegyűjtéséért, egy másikat, ha hiba nélkül megyünk végig az adott szinten, a harmadik pedig a gyorsaságért jár. A kihívás abban rejlik, hogy mindhárom csillagot megszerezzük a pályákon, ez komoly újrajátszási faktort kölcsönöz a játéknak, de a történet befejezéséhez nincs rá szükség. Az ügyességi bónusz pályák is csak a világranglisták kedvéért vannak, nagyon jópofa szórakozás, kellemes időtöltés mind. Azoknak is fel kell kötni a felkötni valót, akik az összes achievementet meg akarják szerezni: ehhez ügyességre és gyorsaságra is szükség lesz.

De hiába nagyon jól játszható, változatos játék a Leo’s Fortune, legnagyobb hatása talán mégis annak van, mennyire jól néz ki! Ez a játék egyszerűen gyönyörű, plasztikus látványvilágot tár a szemünk elé. Az alapvetően 2D játékmenetű pályák némi térhatást is kaptak, de mint a kidolgozás, az animációk, a mozgás hihetetlenül szép, sima és aprólékos. Akár a zöld füves pusztákon, akár mély barlangokban, eső áztatta halászfaluban, forró sivatagban vagy havas hegyvidéken ugrálunk, a játék mindig lélegzetelállító, és az utolsó pixelig szívvel-lélekkel ki van dolgozva. Lenyűgöző teljesítmény egy mobilos játéktól, de tényleg, a Leo’s Fortune bőven megállja a helyét az asztali konzolok kínálatában is. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik legszebb platformer jelenleg ezekre a gépekre.

Nagyon jól funkcionálnak a kellemes zenék, és külön ki kell emelni a szinkront is. Leginkább csak Leopold hangját halljuk, aki ékes angol nyelvezettel, de erős (leginkább orosz) akcentussal beszél, ami rendkívül jól illik ehhez a méltóságteljes öregúrhoz. A történet végig kommentálva van, a pályák közben is rendszeresen tesz apró megjegyzéseket, ami nagyon kedvessé, szerethetővé teszi az egész játékot. Végül aztán kiderül, hogy a látszólag bohókás kis történetnek valódi mondanivalója is van, a szinkron pedig ebben kulcsszerepet játszik. Le a kalappal az író és a színészek előtt is.

A Leo’s Fortune az év egyik legnagyobb pozitív meglepetése. Sokszor láttunk már „nevesincs” játékokat ismeretlen indie csapatoktól, a teljesen érdektelen megjelenések pedig rekord sebességgel tűnnek el a süllyesztőben. Ez a játék más – hihetetlenül profi, szívvel-lélekkel összerakott darab, irányítása szinte tökéletes, és elejétől a végéig egy nagyon kedves, igazán szórakoztató játék. Egyetlen hibája, hogy nagyon rövid, amit a végén megnyíló Hardcore mód sem ellensúlyoz igazán. Egyszeri és nyúlfarknyi kis kaland, ami azonban nagyon jó emlékeket hagy az emberben, 1390 forintért pedig feltétlenül ajánlott letöltés.

Pro:

• Szinte tökéletes játékmenet;
• szerethető karakterek és történet;
• változatos, végig friss élmény marad;
• gyönyörű látvány;
• profi zenék és szinkron.

Kontra:

• Szörnyen rövid;
• egy-egy frusztráló szakasz az utolsó pályákon.

80

dreampage