Hirdetés

Kapcsoljuk a CERN-t

Hirdetés

Nyomul a ProCurve

Nemrég ott lehettünk a HP legújabb hálózati eszköze, a nagy teljesítményű ProCurve 8212zl switch genfi bemutatóján. Az esemény különleges környezetben, a világ egyik legnagyobb tudományos kutatóközpontjában, a CERN-ben zajlott – nem véletlenül, ugyanis a HP ProCurve üzletága az itt működő és jelenleg komoly fejlesztésen áteső adathálózat beszállítója, és a projekt a vállalat számára nemcsak volumenét, hanem presztízsét tekintve is kiemelkedő jelentőségű.


A CERN központja – (c) CERN

A HP hálózati termékei lapunk olvasói számára nem ismeretlenek, a ProCurve üzletág koncepcióját korábban bemutattuk, és külön cikket szenteltünk a 2006 elején bemutatott, a kínálat jelentős frissülését eredményező termékújdonságoknak is. Úgy tűnik, a határozott stratégia továbbra is gyümölcsözőnek bizonyul a vállalat számára, hiszen amint Dell’Oro Group piackutató nemrég nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderült, a HP hálózati üzletága jóval dinamikusabban növekszik, mint az iparági átlag. 2007 második negyedévében a HP globálisan 46 százalékkal több portot szállított le, mint egy évvel korábban, miközben a piac bővülése ebben a szegmensben 21 százalékos volt. Az Európát, Afrikát és a Közel-Keletet magában foglaló (EMEA) régióban az átlagos 28 százalékos bővülést lepipálva a ProCurve 44 százalékos növekedést produkált. A HP a Power over Ethernet portok terén is a második helyre emelkedett 10 százalékos globális részesedéssel, emellett tartja második helyét a leszállított Layer 2–3-as eszközök Gigabit és 10 Gigabit Ethernet portjait számláló statisztikában is.

Lapunkat Otto Bauer, a HP ProCurve Kelet-Európát, Oroszországot, illetve Közép-Ázsiát magában foglaló régióért felelős menedzsere avatta be a vállalat működésével kapcsolatos részletekbe. Akárcsak a többi üzletág, a ProCurve is nagyfokú önállósággal bír, a közös kutatás-fejlesztési erőforrásokon túlmenően maga dönt saját fejlesztési és értékesítési stratégiájáról. Az egyes divíziók összetett termékek, megoldások esetén gyakran a külső beszállítókhoz hasonlóan versenyeztetik a vállalat más üzletágainak termékeit. E tekintetben HP szerverekre alapozó adatközpontokban ezután sem feltétlenül ProCurve hálózati eszközökkel fogunk találkozni, és a ProCurve sem úgy alakítja portfólióját, hogy az főként a HP többi termékéhez illeszkedjen, hanem saját, jól körülhatárolt céljait követi. A menedzser kiemelte azt is, hogy a termékkínálatot, illetve a technológiai bázist nem felvásárlások révén bővítik, hanem a meglévő alapokra építkezve fejlődnek. A főként a nagyobb ügyfelek által támasztott követelmények egyre komolyabb kihívást jelentenek, különösen a biztonság, mobilitás, konvergencia terén. Bauer szerint ezen igényekre gyorsabban válaszolhatnak saját fejlesztések révén, mintha más cégek hardvereit vagy szellemi tulajdonát kellene beépíteni termékeikbe.

Magyarországon, hasonlóan a térség számos más országához, a HP csupán néhány éve különített el cégen belüli erőforrásokat a hálózati eszközök értékesítéséhez. „A tyúk és a tojás dilemmájával szembesültünk – mondta Bauer –, amíg nem árulják termékeinket, addig nem fogják ismerni és keresni azokat a vásárlók, és fordítva”. Ennek megfelelően az üzletág Kelet-Európában egyelőre gyengébben teljesít, mint nyugaton, de az erősödő marketingtevékenységnek és a partnereknek köszönhetően a ProCurve eszközök egyre ismertebbé válnak, és ez magával vonja az eladások növekedését is.

A HP ProCurve továbbra sem kíván beszállni a telekom- és internetszolgáltatók igényeit kielégítő hálózati megoldások piacára, nem kínál nagyvállalatok számára speciális (MPLS, SDH, WAN stb.) szolgáltatásokat biztosító eszközöket, és nem jelenik meg kiskereskedelmi csatornákban sem. Ehelyett kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok helyi hálózataira koncentrál, és jelenlegi termékpalettájával már sok ezer végpontos, nagy belső forgalmat generáló telephelyekkel bíró cégek elvárásainak is megfelel. A gyártó koncepciójának egyik kulcseleme, hogy a hálózatbiztonságot, a szolgáltatásminőséget, az akár az egyes felhasználók személyére szabható házirendet érintő funkciókat kitelepíti a hálózat peremére. Miután a hozzáférés szabályait már azokon az eszközökön érvényre juttatják, melyekre ténylegesen rákapcsolódnak a felhasználók, a hálózat központjában kevesebb döntést kell hozni, azaz a funkciógazdagság helyett (mellett) a gyorsaság és a költséghatékonyság szempontjai érvényesülhetnek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények