Hirdetés

Hazamegyünk moziba

A projektor

Ha az otthoni mozizás kerül szóba, akkor alapvetően két képmegjelenítő eszköz jöhet számításba: a televíziók és a projektorok. Mindkét megoldásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, ennek megfelelően teszik le a felhasználók voksukat az egyik vagy a másik eszköz mellett.

Van, akinek az a legfontosabb, hogy ha kedve támad, akkor brutális méretű képet tudjon varázsolni a nappalijába, illetve szereti a vetítéssel járó élményt. Akad olyan, aki fontosnak tartja, hogy a képmegjelenítő eszközt viszonylag könnyen tudja hurcolászni, és nemcsak a lakásban, hanem adott esetben a munkahelyére, nyaralójába is. És persze léteznek olyan emberek is, akik szerint egyszerűen a vetített kép minőségét sosem fogják tudni megközelíteni a tévék. Nos, általában ők azok, akik a projektorokat részesítik előnyben, de természetesen a másik oldalnak is megvannak az abszolút érthető és elfogadható érvei. Általában az, hogy a tévék üzemideje jóval nagyobb, hogy macerás mindig szórakozni a vászonnal, hogy egy projektor nem olyan kényelmes, mint egy tévé, mert például nem lehet csak úgy mászkálni a szobában. A leggyakrabban pedig természetesen az, hogy alapvetően tévézésre nem túlságosan használhatóak ezek a készülékek. Igazságot tenni nem nagyon lehet, és lássuk be, hogy tökéletesen felesleges is lenne. A jelek szerint mindkét termékcsoportnak megvan a helye a piacon, és ez így is van jól.

Az utóbbi időben megjelentek a Full HD felbontású kép létrehozására képes projektorok. Ezek közé tartozik az Acer H7530D házimozi projektor, úgyhogy amint lehetőségünk nyílt rá, hogy kipróbáljuk, nem sokat haboztunk.

Hirdetés

Tényleg valóban olyan fontos, hogy egy projektor hogy néz ki? Végülis mégsem egy szoborról van szó, úgyhogy első blikkre talán feleslegesnek tűnhet mindaz az energiamennyiség, amit beleölnek egy projektor dizájnjának kialakításába. Aztán az ember leül, elkezd szemezni a H7530D-vel, és kezdik elönteni a megértés hullámai. Hát igen, gondolhatja, talán mégsem volt felesleges a formatervezéssel ennyit foglalkozni, ez a modell ugyanis egyszerűségében is stílusos, elegáns.

A projektorokra alapvetően úgy gondolunk, mint téglalap alakú, alapvetően nem túl izgalmas kialakítású eszközökre. Ez az állítás ebben az esetben is megállja a helyét, ám nem mehetünk el szó nélkül a lekerekített élek, az enyhén megtört vonalvezetésű fedőlap és az ízléses, ezüstszürke-fehér színvilág mellett. Egy csomó apróság is, így a menü vezérlőgombjai, a süllyesztett lencse körüli gyűrűk, a csatlakozók elhelyezése, sőt még a levegőbeömlő rácsozata is azt eredményezi, hogy egyszerűen jó ránézni az Acer H7530D-re.

A modell méreteiben semmi különleges nincs, hiszen a 294 x 229 milliméteres szélesség és hosszúság, a 9,5 cm-es magasság teljesen átlagosnak mondható. 3,2 kilogrammos tömege ahhoz épp elég kevés, hogy viszonylag könnyen lehessen hordozni, de az is tény, hogy ennél akadnak könnyebb típusok is a piacon.

Sokféle csatlakoztathatósági lehetőséget kínál a termék, és ezek mind jól működtek, de az is igaz, hogy huzamosabb ideig csak HDMI kábellel használtuk. Található rajta egy B típusú USB-csatlakozó, amivel számítógépre köthetjük, bár kábelt külön nem adnak ehhez. Ezen kívül helyet kapott a készülék hátulján egy-egy komponens RGB videobemenet, analóg D-Sub VGA, S-Video, kompozit video, egy soros port és természetesen egy audiokimenet is.

Az elhelyezéssel kapcsolatban az eszköz számos alternatívát kínál fel. Tehetjük simán az asztalra teljesen vízszintesen, megemelhetjük az első részét egy okos talp segítségével, plafonra is rögzíthetjük, akár még fejjel lefelé is, hiszen módunkban áll megadni a menüben a pozíciót, így a projektor ehhez igazítja a képet. Egy pillanatra visszatérve a megemelt frontfelülethez: ilyenkor természetesen torzul a kép, ám az automata trapéztorzítás funkció alkalmazásával ez a probléma azonnal orvosolható.

Főbb paraméterek:

Termék megnevezése Acer H7530D Full HD projektor
Kijelző technológia Digital Light Processor (Texas Instruments Dark Chip II)
Maximális felbontás valós 1080p (1920x1080)
Megjeleníthető színárnyalatok száma 1,07 milliárd
Fényerő 2000 ANSI Lumen (Standard módban), 1600 ANSI Lumen (ECO módban)
Dinamikus kontrasztarány 40 000:1
Zajszint 30 dBA (Standard mód), 26 dBA (ECO mód)
Súly 3,2 kg
Méretek 294 x 229 x 95 mm
Kompatibilitás PC, Apple Macintosh, iMac, VESA Standardok: 1080p (1920x1080), WSXGA+ (1680x1050), WXGA+ (1440x900), WXGA (1280x800, 1280x768), UXGA (1600x1200), SXGA+ (1400x1050), SXGA (1280x1024), XGA (1024x768), SVGA (800x600), VGA (640x480)
Videokompatibilitás NTSC (3.58/4.43), PAL (B/D/G/H/I/M/N), SECAM (B/D/G/K/K1/L), HDTV (720p, 1080i, 1080p), EDTV (480p, 576p), SDTV (480i, 576i)
Képarány 16:9 (saját), 4:3 (kompatibilis)
Vetítési mód elölről, hátulról, a plafonról előre, a plafonról hátra
Vetítési távolság 1 m-től 10 m-ig
Képátló 94 cm - 762 cm
Zoom 1,27x (optikai), 8x (digitális)
Trapéztorzítás korrekció +/-15 fok (függőlegesen), manuális és automata
Lámpa élettartama 2500 óra (Standard mód), 4000 óra (ECO mód)
Lámpa típusa 230 wattos, felhasználó által cserélhető P-VIP lámpa
Energiafogyasztás maximum 305 watt (működés közben), 1 watt (készenléti állapotban)
Csatlakozók analóg D-Sub, kompozit video, S-Video (Mini DIN), komponens RGB, HDMI (video, audio, HDCP), sztereó mini jack, USB (B típus), RS-232 soros (Mini DIN)
Tartozékok VGA kábel, kompozit videokábel, infravörös távirányító, lencsecsapka, hordtáska, felhasználói kézikönyv, biztonsági kártya
Garancia 2 év szervizgarancia, a lámpára 1 év
Termék weboldala www.acer.hu
Ajánlott fogyasztói ár Acer H7530D: 300 000 Ft, az izzó: 80 000 Ft

Bekapcsolás után

Tehát az látszik, hogy bár az Acer a házimozi-projektorok piacára pozicionálta termékét, alkalmas lehet olyan környezetben is, ahol a körülményeket nem feltétlenül a projektorok minél hatékonyabb működéséhez optimalizálták, mint például egy tárgyalóban.

A kétezer órás izzóélettartam nem valami nagy szám, ez nagyjából ma már az elvárható minimum környékén mozog egy ilyen árú termék esetében. Igaz, ezt kitolhatjuk négyezer órára is, amennyiben az öko üzemmódot favorizáljuk, de ebben az esetben természetesen a kép minőségének romlásával kell számolnunk. Bekapcsolás után körülbelül három másodpercnek kell eltelnie ahhoz, hogy a termék üzemképes állapotba kerüljön. Csatlakoztatás után nem okozott neki gondot együttműködni sem a DVD-lejátszóval, sem a notebookkal.

A harmincdecibeles zajszint, amelyet standard módban produkál az eszköz, elég kevés ahhoz, hogy ne zavarja meg a műélvezetet, de az is tény, hogy a tökéletes csendtől még igen messze van. Leginkább csak akkor tűnik fel a zümmögés, amikor egy-egy filmben a drámai tetőponthoz érkeztünk, egy nyikkanást se lehet hallani, és mindenki visszafojtja a lélegzetét. Na ilyenkor a csendbe késpengeként belehasító zaj némiképp illúzióromboló hatást kelt.

Ami viszont kimondottan zavaró volt, az a nagy hőmennyiség leadása. Ha húsz-harminc centinél közelebb merészkedtünk a készülék oldalához, akkor megcsapott a meleg. Körülbelül tíz perc alatt az ilyen távolságba helyezett számítógép oldala és a kábelek is kellemetlenül átforrósodtak. Ez pedig kimondottan rossz lehet egy prezentáció során, amikor előfordulhat, hogy az embernek nincs sok helye, hogy egymástól kellő távolságba pakolja eszközeit.

A nagyítás és a fókusz állítása egymástól elkülönítve történik, azaz a nagyítás mértékének beállítása után kerülhet sor az élességre. Az 1,27-szeres optikai zoom mellett a készülék nyolcszoros digitális zoom lehetőségét is felkínálja, ám ilyenkor természetesen romlik a képminőség is, úgyhogy ezzel illik óvatosan bánni.

A vetítési távolság egy és tíz méter közöttre tehető, tehát nagyjából eme intervallumon belül produkál élvezhető és megfelelően nagy méretű képet a készülék. A gyártó szerint ennek köszönhetően a megjeleníthető képméret 94 és 762 centi közé eshet. Collstockkal ugyan nem mértük le, de a tapasztalataink nagyjából alátámasztották ezt az állítást.

Képminőség

A projektoroknál a felbontás mellett a kontrasztarány, illetve a fényerő határozza meg a képminőséget. Ez utóbbi maximum értéke ebben az esetben 2000 ANSI lumen lehet. Ez soknak tűnhet első hallásra, hiszen otthon azért általában lehetőség nyílik a megfelelő körülmények megteremtésére, azaz a szoba besötítésére. De az is igaz, hogy egy irodában, ahova beszűrődik a nappali fény, vagy valamekkora világításra szükség van, igen jól jöhet. Otthoni használat során az az első, hogy a fényerőt levegyük. Egyrészt a túl nagy fényerő igen zavaró, másrészt az alapból kicsit hidegnek tűnő kép finomodik, és ráadásul ilyenkor a hűtési zaj is csökken.

E DLP projektor elméletileg 40 000:1 kontrasztarány megteremtésére képes, ami szokatlanul nagy szám. Gyanítható volt, hogy valamiféle speciális eljárásnak köszönhető ez az érték, ez pedig a Dinamikus Fekete elnevezésű automata íriszvezérlés. A gyári alapbeállításban ez a funkció ki van kapcsolva, és aktiválása után nagyjából sejthetjük is, hogy miért. Ez az eljárás ebben az esetben túlságosan hatékonyra sikeredett, még közepes fokozatban is. Főleg gyors képváltások esetén tűnt szembetűnőnek, ahogy a készülék lámpája változtat a fénymennyiségen, és szabályozza a gamma értékeket. Ez pedig egy idő után kimondottan zavaró volt, mondhatjuk, hogy inkább csökkenti, mint növeli az élvezeti értéket. Tehát az igen magas kontrasztarány rendkívül jól hangzik, de a valóságban nem nagyon fogunk vele találkozni.

Egyébként a kontrasztra kikapcsolt Dinamikus Fekete esetén sem lehet sok panasz. Sőt alapvetően a képminőség teljesen rendben van. A színhűség remek, és a vetítő képe a mai, magasabb kategóriás DLP-megoldásokhoz hasonlóan kellően letisztult és fényszóródásmentes.

Természetesen lehetőségünk nyílik, hogy saját szájunk íze szerint állítsuk be a képet. Módosíthatunk a fényerőn, kontrasztarányon, színhőmérsékleten, a gammán, be- és kikapcsolhatjuk a Dinamikus Feketét, illetve a kissé idétlenül hangzó Ragyogó Színek funkciót. Állíthatunk a RGBCMY (vörös, zöld, kék, cián, magenta, sárga) komponensek erősségén és telítettségén. Sőt még azt is meghatározhatjuk, hogy ha vászon helyett falra vetítünk, milyen színű a felület.

Magától értetődően sok függ attól, hogy milyenek a körülmények, illetve milyen forrásról származó tartalmat jelenítünk meg a H7530D segítségével. Ennek megfelelően a gyártó néhány előzetes beállítást eltárolt, és ezek közül bármikor kiválaszthatjuk a legmegfelelőbbet. Ezek természetesen már nevükben (Bemutató, Mozgókép, Sötét mozi, Játék, Sport, Felhasználói, Fényes) is jelzik, hogy nagyjából mikor érdemes alkalmazásukon elgondolkodni. A Játék mód alaphelyzetben nem túl meggyőző, valahogy túl soknak tűnt a gamma, de amikor valamilyen FPS-ben, egy sötét alagútban vártam a szörnyhordák támadását, rájöttem, hogy tényleg ez kell nekem. Általános használatra, a Bemutató és a Mozgókép tűnik a legjobbnak, a Fényest pedig jobb elkerülni, mert valamilyen oknál fogva ebben a sárga igen erőteljesen dominál. Ez az egyetlen beállítás, amelyet vitán felül sikerült használhatatlanra elbaltázni, de ennyi talán még belefér.


Megéri legalább egyszer végigzongorázni a lehetőségeket. Alapvetően egy projektornál igen sokat számítanak a külső körülmények, ezért általános érvényű tanácsot nem igazán lehet adni, csak azt, hogy érdemes egy kis időt és energiát belerakni, hogy megtaláljuk a nekünk legjobban tetsző beállítást. Amit leginkább nem szabad hagyni, hogy mások túlzott mértékben beleszóljanak ebbe, a felhasználó fog együttélni a projektorával, ő nézi vele a filmeket, az a fontos, ami szubjektív módon neki tetszik.

A DLP-projektorok esetén gyakran előfordul a színátmenetek sávosodása, és ez az, amit itt is néhányszor megfigyelhettünk, főként gyors mozgások megjelenítése során. Illetve néhány sötétebb színárnyalatnál, így a bordónál vagy a mély vörösnél olykor feltűnően pontszórásos volt a kép.

A Full HD felbontás elméletileg magáért beszél. Azért természetesen kipróbáltuk néhány, több felbontásban is elérhető demofilmmel, hogy megnézzük, valóban van-e érzékelhető eltérés. A helyzet az, hogy olyan orbitális különbséget a 720p és az 1080p felbontású tartalmak között nem láttunk. Természetesen az utóbbiaknál némileg részletgazdagabb volt a kép, de ez igazán látványossá csak akkor vált, amikor a vetítési távolság megnövelésével a képméret is nagyobb lett.

Kezelés, értékelés

A modell menürendszere logikusan épül fel. Eltévedni gyakorlatilag lehetetlen, és aki már látott közelről bármilyen menürendszert, az itt pillanatok alatt eligazodik majd. A grafikus felület is jól sikerült, a piktogramok jelentése világos, és a színek is ízlésesre sikerültek. Egyetlen gond az volt, hogy mivel nincs a távirányítón OK gomb, ezért néha teljesen illogikus gombot kellett nyomni a továbblépéshez. Ha viszont véletlenül a MENU gombra tehénkedtünk rá (ami ott kapott helyet, ahol általában az OK szokott, tehát a kurzornyilak között), akkor visszarepültünk a főmenűbe. Az első ilyennél még elnézően mosolyog az ember, az ötödiknél beharapja a száját, a huszadiknál meg kivágná az egészet az ablakon.

Maga a távirányító egyébként megfelelően gyors. Külön gombot kapott rajta a digitális zoom, a képarányváltás, a fényerő, a kontraszt, a színhőmérséklet változtatása. Egyetlen gombnyomással választhatunk az előre eltárolt képi beállítások, illetve a különféle forrásokról érkező jelek közül. Kényelmes és felhasználóbarát lenne tehát a kezelés, ha a gombok háttérvilágítását nem spórolták volna ki a távvezérlőből. Ez kis apróságnak tűnhet, viszont sötétben, filmnézés közben meglehetősen zavaró lámpát gyújtogatni emiatt.

Tévézésre az eszköz önmagában nem alkalmas, tehát az nem működik, hogy fogjuk a falból kijövő antenna kábelt, beledugjuk, és máris nézhetjük a kártyajóslást a kerületi tévén. Szükség van valamiféle jelerősítő, feldolgozó eszközre, de ez tulajdonképpen nem akkora tragédia, hiszen a projektorok, így az Acer H7530D sem elsősorban televíziózásra szolgál. Ennek természetesen a lámpa viszonylag alacsony élettartama az oka, no meg az, hogy a lehető legjobban be kell sötétíteni, ha a projektort használni szeretnénk. Ez pedig egész egyszerűen túl macerás, ha csak a szokásos mennyiségű médiadrogunkra van szükség, hogy szóljon valami a háttérben, miközben takarítunk, dolgozunk, főzünk, vasalunk, csevegünk a barátainkkal vagy éppen a gyerekkel játszunk.

A termék egyik abszolút előnye a sokoldalúság, tehát hogy mozizásra és prezentációs célokra is használható. Viszonylag kis tömegének és a hozzáadott hordtáskának köszönhetően pedig könnyen hordozható.

Az tény, hogy a modell küzd hiányosságokkal, ám az is igaz, hogy az egyelőre nem túl gyakori Full HD projektorok közül a legolcsóbbak közé tartozik. A képminőséggel szerintünk nem volt komoly gond, a projektor pedig kellőképpen felhasználóbarát és sokoldalú, így ár/érték aránya egészen jónak mondható. Száz szónak is egy a vége, nekünk tetszett!


Acer H7530D projektor

elefant

Az Acer H7530D projektort az Acer magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Google Pixel 9a - A Google AI-ban rejlő erő

PR Most ajándék Pixel Buds A fülhallgatóval

Advertisement
  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények