Bevezető, külső
A Geometric Future új márka a piacon, portfóliójában számítógépházakat, tápegységeket és hűtéseket kínál. Mivel elsősorban az InWinből érkező emberek alapították, főleg a házaik az egyediek – ezek jelenleg a Model 8, Model 6, Model 4 és Model 2 családokba tömörülnek, és érdekes, egyedi külsejükkel, mintázatukkal hívják fel magukra a figyelmet. Találni a kínálatban részben szövettel és bőrrel burkolt változatokat is, de az általunk tesztelt Model 4 King Arthur ebből a szempontból konzervatívnak nevezhető, hiszen edzett üvegből és acélból készült, fekete-sárga festéssel.
Dizájn
A Geometric Future kínálatában ebben a pillanatban a Model 4 nevezhető a legkisebb „klasszikus” gépháznak, a Model 2 ugyanis egy egyedi dizájú, Mini-ITX lapokra felkészített példány, a Modell 6 és Modell 8 pedig belső felépítésében tér el a megszokottól. A Modell 4 viszont hagyományos orientációban fogadja az alaplapot, külseje pedig az elterjedt „hasáb” formát kapta. Ettől függetlenül messze nem egy átlagos számítógépház, látszik rajta, hogy a tervezők igyekeztek alaposan átgondolni a felhasználók igényeit.
Ahogy említettük tehát, a tesztelt ház kívülről egy felsőkategóriás, kompakt torony benyomását kelti zsanérokra szerelt edzett üveg oldalával, 35 literes (395 x 215 x 410 mm-es) méretével és hibátlan illesztéseivel. Ha megfogjuk, érezni, hogy „van benne anyag”, ami köszönhető annak, hogy az átlagosnál vastagabb, 1-1,2 mm-es acéllemezekből áll, és hogy a gyártónál odafigyeltek az összerakásra is, a lemezek sok helyen kapcsolódnak egymáshoz, ezért a Model 4 nem csavarodik, nem nyikorog, nem imbolyog.
Az általunk vizsgált King Arthur az előlapján felül sárga, alul fekete színt visel, és az alsó rész rácsozott, így a szellőzésben is szerephez jut. A felső, sárga elem jobb oldalán található a bekapcsológomb és a két USB 3.0-s Type-A, egy USB 3.1-es Type-C és két 3,5 mm-es jack aljzatból álló csatlakozórészleg. Felül szinte a teljes panelt átlyuggatták, az így kapott szellőzőrészt pedig mágnesesen rögzülő háló igyekszik tisztán tartani.
Ha hátulról közelítünk a gépházhoz, akkor nincsenek igazán nagy meglepetések, a szokásos kiosztást láthatjuk az alaplapi portoknak szánt nyílással, egy 12 cm-es ventilátornak kialakított szellőzővel és hét darab kártyahellyel. Ezeket a videokártya függőleges beépítését lehetővé tévő dupla hely egészíti még ki. Ami feltűnhet viszont, hogy a tápegység számára itt nincs kivágás – ahogy majd látni fogjuk, ez a komponens ugyanis az előlap mögé kerül majd.
Hirdetés
A gépház jobb oldala – ami fizikailag egy elemet alkot a tetővel – fekete színű fémlemez, elülső részén egy sávban szellőzőnyílásokat is találunk rajta. A bal oldalon edzett üvegből készült, zsanérokon mozgó és levehető ajtó zárja a belső teret – kinyitásához egy apró fület szereltek rá, alakja pedig egy vaskos L betűre emlékeztet, a fedlap sárga eleme ugyanis átnyúlik ide is. A gép alján nem láthatóak lábak, gyakorlatilag körbe egy szellőzőnyílásokkal átfúrt „szoknyán” álldogál a számítógép.
Belső
Mint futólag már említettük, a Geometric Future Model 4, ha nem is teljesen egyedi, de azért némileg szokatlan felépítést kapott, ami ugyanakkor legtöbb elemében elég jól átgondoltnak tűnik. Az egyik ilyen meglepetés, hogy a tápegység nem alul, hanem az előlap mögött, felül helyezkedik el – tulajdonképpen a sárgára színezett rész jelenti a burkolatát. A másik pedig az, hogy ellentétben az elterjedt, belső vázra felszerelt lemezekből álló kialakítással, ez a gépház több nagyobb modulból áll össze. Bár a szó klasszikus értelmében nem moduláris (ezek a modulok ugyanis kevés kivételtől eltekintve csak egyféle módon passzolnak össze), ez a felépítés mégis nagyon könnyen szerelhetővé és viszonylag rugalmassá teszi.
Visszatérve tehát a belső térre, ez igazából egy nagy légtér, melyben E-ATX alaplap és 405 mm hosszú VGA is elfér. A videokártya vízszintesen és függőlegesen is beszerelhető, utóbbi esethez egy külön kivehető, két nyílásnyi helyet kínáló lemez található a gépház hátoldalán. A fő térrész jobb oldalán lent, a már említett tápegységet tartó rész alatt egy külön kivehető lemezt találunk, melynek furataiba kerülhet egy 2,5”-es adattároló, vagy ide csavarozható a nehéznek bizonyuló VGA-t megtámasztó adapter.
A ház aljában látható szellőzőnyílások és furatok már mutatják, hogy ide ventilátorok vagy akár egy 360 mm-es radiátor is kerülhet. Ez alulról kapja majd a levegőt, a már említett rácsos „szoknyán” keresztül. Itt van bőven hely, nem lesz tehát lefojtva semmi, viszont mivel a ventilátorok és a radiátor is belülre kerül, a dolog csak vízszintesen beszerelt VGA-val működik igazán. Itt egyébként egy 360 mm-es radiátor, 3 darab 12 cm-es vagy 2 db 14 cm-es légkavaró is elfér.
Az alaplap másik végén, fent egy hasonló felépítésű, bár valamivel rövidebb keretet találunk, ebben két 12 vagy 14 cm-es ventilátor helyezhető el. A trükk itt az, hogy ezt a keretet ki lehet szerelni, és más pozícióban visszatenni: ha feljebb emeljük, akkor itt is lesz hely egy 240 mm-es radiátornak (mely legfeljebb 66 mm vastag lehet).
Ha már a szerelési opcióknál tartunk, akkor a tápegységnél is van két lehetőségünk. Az egyik, de ez legfeljebb 150 mm-es hosszúságig alkalmazható, hogy a tápot olyan irányban építjük be, hogy 230 voltos csatlakozója jobb felé néz. Ekkor az ide jövő kábel az alaplapi tálca mögött halad kifelé, a fenti ventilátorkeret pedig alsó és felső pozícióban is elhelyezhető. A másik opció, ha tápunk hosszabb mint 150 mm, ekkor úgy érdemes dolgozni, hogy a 230 voltos bemenet felül legyen, az alacsony feszültségű vezetékezés pedig alul távozzon. Ilyenkor kénytelenek leszünk a ventilátorkeretet megemelni, mert ehhez csatlakozik a felső és a jobb oldali burkolatot egyben alkotó elem, mely alatt ekkor elfér majd a 230 voltos tápkábel is. Ez így leírva bonyolultnak tűnik, de az alábbi kép megvilágítja a különbséget a két helyzet között.
A megoldás ötletes, de a kivitelezés nem nevezhető száz százalékosnak, mert a feljebb szerelt fedél egy nem túl igényes rést hagy körbe a fedlap és az előlap között. Tekinthetünk erre úgy, mint valami modern dizájnmegoldásra, de mi azért tetszetősebbnek tartanánk, ha kapnánk valami ide illeszthető takarólemezt, mely egyben a felső lemezt is támaszthatná ilyenkor.
Az adattárolókat illetően beszéltünk már a jobb alsó sarokban található lemezről, mely egy darab 2,5”-es egységet képes fogadni – figyelembe véve, hogy ez semmiféle rezgéscsillapítással nem rendelkezik, érdemes SSD-t szerelni ide, és nem merevlemezt (a 2,5”-es HDD-k használatának úgyis kevés értelme lenne egy modern asztali PC-ben). Ezen felül a Geometric Future további három meghajtónak kínál helyet az alaplapi tálca hátoldalán. Ezeket szerszám nélkül is leszerelhető keretek fogadják, melyek közül az egyik dedikált 2,5”-es, a másik kettő pedig 2,5”/3,5”-es pozíciót biztosít. A keretek maguk egyébként univerzálisak, egyszerűen csak az egyiknél nincs elég tér 3,5 hüvelykes HDD-k számára. Sajnos rezgéscsillapítás egyik helyen sem áll rendelkezésre.
Termék megnevezése | Geometric Future Model 4 King Arthur |
---|---|
Elérhető színváltozatok | Fekete-sárga, fehér |
Méret (ma x sz x mé) | 395-430 x 215 x 410 mm |
Tömeg | n. a. |
Anyaga | acél, edzett üveg |
Beszerelhető alaplapok | E-ATX, ATX, microATX, Mini-ITX |
5,25"-os helyek száma | 0 db |
3,5"-os helyek száma | 2 db |
2,5"-os helyek száma | 2 + 2 db |
Bővítőkártyák száma | 7 db |
Beszerelhető ventilátorok | - fentre: 2 db 120 vagy 140 mm-es - lentre: 3 db 120 vagy 2 db 140 mm-es - hátra: 1 db 120 |
Gyárilag beszerelt ventilátorok | nincs |
Beszerelhető radiátorok | - fentre: max. 240 mm hosszú - lentre: max. 360 mm hosszú |
Kivezetések | - 1 db USB 3.2 Gen 2 Type-C - 2 db USB 3.2 Gen 1 Type-A - 2 db 3,5 mm-es jack |
Beszerelhető processzorhűtő | max. 164 mm magas |
Beszerelhető grafikus kártya | max. 405 mm hosszú |
Beszerelhető táp | ATX (elhelyezéstől függően max. 150 vagy 180 mm) |
Extrák | Függőlegesen is beszerelhető a VGA, több helyzetben beépíthető táp és felső hűtés |
Gyártó honlapja | geometricfuture.com |
Termék honlapja | Model 4 King Arthur |
Fogyasztói ára | 34 990 forint |
Garancia | 2 év |
Szerelés
Mint említettük, a Model 4 érdekessége, hogy nem egy belső vázra épül, hanem különálló blokkokból áll össze. Így amikor szereléshez „szétszedjük”, ezekkel a blokkokkal külön tudunk dolgozni, ami nagyon kényelmessé teszi a munkát.
Teljesen lecsupaszított állapotban az alaplapot és bővítőkártyákat fogadó rész majdnem olyan könnyen hozzáférhető, mint egy kivehető alaplapi tálca, melyre így könnyen felszerelhetőek ezek a komponensek. Akkor is így van ez, ha VGA-nkat függőlegesen akarjuk beépíteni, vagy ha alulra radiátort szerelünk be. Ez a rész tehát egyszerű és problémamentes, ahogy a kábelek elvezetése is a számos rendelkezésre álló és lekerekített szélű lyuknak köszönhetően.
Ha ezt a részt összeraktuk, akkor érdemes a tápegységgel folytatni, mely a sárga „blokkba” kerül, és méretétől függően kétféle helyzetben építhető be. Ezt visszacsavarozhatjuk aztán a fő egységre, majd a kettő között elrendezhetjük a felesleges kábelezést, ezt ugyanis az ide passzoló, 2,5”-es SSD-t is fogadó lemez majd szépen eltakarja.
A következő lépés lehet a fenti szellőzés kialakítása az erre a célra szolgáló keretben, mely ismét kétféle pozíciót kaphat, attól függően, hogy kellett-e a hely a vízhűtés radiátorának. Végül pedig, ha ezzel is megvagyunk, akkor felrakhatjuk az adattárolókat az alaplapi tálca mögé, és elrendezhetjük itt is a kábeleket, illetve bedughatjuk a tápegységbe is az erre szolgáló 230 voltos toldót. A kábelezés rendezetté tételéhez nyolc darab tépőzáras összefogó szíjat és egy öntapadós műanyag klipszet is mellékelnek a házhoz tartozó kiegészítős zacskóban.
Miután mindennel készen vagyunk, már csak helyére kell tolni a külső burkolatot és visszatenni az ajtót. Ezekkel sem valószínű, hogy probléma lenne, hiszen az alaplapi tálca mögött bőven van hely.
Mérések, értékelés
Az élesebb szemű olvasók már észrevehették, hogy a Model 4-hez nem jár gyári ventilátor. Ez bizony elég sajnálatos, hiszen be sem kell kapcsolni a gépet ahhoz, hogy lássuk: a kis méretű gépház rásegítés nélkül nem lesz erős szellőzésből. A fő probléma, hogy az összezsúfolt komponensek miatt a konvekció nagyon le van fojtva, ráadásul a normál esetben vízszintesen beszerelt VGA még ketté is vágja a belső teret, további akadályt képezve (ezen a modern, rövid PCB-t és hosszú hűtést alkalmazó megoldások azért javítanak).
És, ahogy a lenti számokból is látszik, nemcsak ránézésre hiányzik legalább 2-3 ventilátor a csomagból, de a valóságban is rengeteget számít, hogy rá tudunk-e segíteni a légáramlásra valamivel. Az ideális az lehet, ha egy ventilátorral hátul elszállítjuk a CPU által termelt meleg levegőt, ezt pedig alulról és elölről beszívott friss légáramlással pótoljuk. Érthetetlen módon az előlap alsó részén található rács mögé nem lehet ventilátort szerelni (pedig a hely adná magát), ráadásul itt sok kábel is összefut, ezért mi végül alulra két, hátulra pedig egy 12 cm-es példány beszerelése mellett döntöttünk, és így is elvégeztük a teszteket.
Jól látható, hogy a változás drasztikus, ami mutatja, hogy a kicsi, és így zsúfolt házban mennyire meg tud rekedni a levegő, és mennyire fontos ezen ventilátorok segítségével változtatni. Természetesen ha vízhűtést használunk, akkor a radiátorhoz tartozó légkavarók már eleve adottak, de itt is érdemes azt biztosítani, hogy ne ezek dolgozzanak egyedül az – egyébként is felmelegedett – levegő kiszívásán.
A zajszűrés, ahogy ez egy sok szellőzőnyílással ellátott és mindenféle zajcsillapítást nélkülöző háznál várható, elég alacsony hatásfokú, a 63 dB-es fehérzajforrást a ház előtt ülve 57 dB-esnek mértük.
Értékelés
Sok minden szimpatikus a Geometric Future Model 4 házában, egyértelműen látszik rajta, hogy olyanok tervezték, akik foglalkoztak már ilyesmivel, de szerintünk azért ez a ház még nem tökéletes. Szerencsére a negatívumok kevesebben vannak, lássuk először ezeket!
A legnagyobb gondunk a Model 4-gyel, mint ajánlattal, hogy közel 35 000 forintos árának dacára egy darab ventilátort sem kapunk vele, miközben a Model 4 meglepően kis méretben képes csúcskategóriás VGA-t és E-ATX alaplapot is elnyelni, tehát potenciálisan igen sok hőt generálni. Ehhez képest alapesetben csak a tápegység hűtése próbálja meg ezt aktívan eltávolítani a házból. A lényeg tehát, hogy a Model 4 vásárlóinak a számítógépház árához muszáj lesz legalább egy, de inkább egy hármas szett ventilátor költségét is hozzászámítani.
Kisebb, de hasonlóan bosszantó hiányosság, hogy hiányzik a csomagból valamilyen takarólemez, amivel a fedlap és a tápegységet tartó modul közötti rést elrejthetjük, ha a felső hűtőkeretet az emelt állásban használjuk. A harmadik kifogásunk, hogy úgy véljük, hasznos lenne, ha az előlap mögé lentre elhelyezhetnénk egy 14 cm-es ventilátort, mely egyszerre biztosíthatna friss levegőt a VGA-nak és a ház felső traktusának szellőzésén is rengeteget javítana.
Azért kár ezekért a hiányosságokért, mert egyébként a Model 4 egy nagyon barátságos ajánlat! Kivitele nagyon jó, minőségi, az illesztések pontosak, a menetek, furatok is jól passzolnak egymáshoz. Több részből álló felépítésének köszönhetően kis mérete ellenére is nagyon könnyen, kényelmesen szerelhető a ház, és a már említett igényes kivitel miatt ilyenkor bőrünk épsége sincs veszélyben. Ráadásul meglepően tágas a belső tér, hiszen E-ATX alaplap, 405 mm hosszú VGA és 164 mm magas processzorhűtő is elfér benne, miközben lehetőség van a grafika függőleges beszerelésére és/vagy vízhűtés (akár dupla radiátoros vízhűtés!) alkalmazására. Mindent összevetve, a Model 4 házat egy ígéretes kezdésnek tartjuk.
Geometric Future Model 4 King Arthur számítógépház
Wombath
Geometric Future Model 4 King Arthur számítógépházat a JTC bocsátotta rendelkezésünkre.