Ascend: Hand of Kul

A Signal Studios nevét eddig leginkább a Toy Soldiers sorozat okán ismerhették az Xbox 360 tulajdonosok. Éppen ezért kissé meglepő volt, amikor a kirklandi székhelyű csapat következő projektje egy teljesen komoly, ráadásul free-to-play üzleti modellre építő fantasy szerepjáték lett. Az Ascend: Hand of Kul lassan készült el, fejlesztés közben közben átesett egy névváltoztatáson is (korábban New Gods alcímmel futott), így minden esély megvolt rá, hogy a Microsoft egyik első próbálkozása ebben az új szegmensben kudarcra lesz ítélve.

Végül azonban nem így lett, az Ascend egy határozottan pozitív kicsengésű, bár korántsem tökéletes RPG-vé nőtte ki magát. Egy ősi, sötét fantasy világban járunk, amely a régi istenek bukása után káoszba fulladt. A védtelen embereket szörnyek és megvadult, elátkozott teremtmények tizedelik, a teljes uralomért pedig három új hatalmasság, a Sötétség, a Fény és az Üresség istene küzd. Háborújukat nem közvetlenül vívják, az ő helytartóik a gigászi Caos harcosok – egy ilyet irányítunk mi is.

Caos harcosunkkal a cél bejárni az Ascend teljes világát, és az éppen aktuálisan szolgált isten képére formálni azt. Mi választjuk meg, hogy a három frakció közül melyiknek vetjük alá magunkat, mindhárom más és más bónuszokat, perkeket, fejlesztéseket garantál. A játék egyik egyedi ötlete, hogy bizonyos szintek elérése után felemelkedhetünk, és képességeink megtartása mellett új isten szolgálatába állhatunk. Így kiaknázhatjuk mindhárom háborúzó fél extráit és teljesen személyre szabhatjuk karakterünket. Mindehhez egy méretes, akár több tízórás kampány társul.

Az Ascend világa perzisztens, a három szemben álló isten hatalmi harca a világtérképen követhető. Vannak további online funkciók is. Más játékosokat valós időben láthatunk a harcmezőn, és bár közvetlenül nem vagyunk rájuk hatással, a többiek játékélménye közvetve befolyásolható. A saját világunkból ellenségeket teleportálhatunk másokéba, megáldhatjuk vagy megátkozhatjuk őket, és ugyanezt megtehetik velünk is. Ez a funkció változatosabbá és érdekesebbé teszi az egyébként kifejezetten jó harcrendszerű, élvezetes szerepjátékot.

A játék abban is eltér más free-to-play címektől, hogy itt csak egyetlen "valutával" kell számolni: a lelkekkel. Ilyet kapunk minden megölt ellenfél után, de vehetünk valódi pénzért is, a lélek-egyenleget felhasználva pedig számtalan fegyvert, páncélt, ruházatot, karakterfejlesztéseket aggathatunk a karakterünkre. Az Ascend nem erőlteti a vásárlást, bár tény, hogy rendszeresen emlékeztet rá, és pénzköltés nélkül a történet végigjátszása jóval nehezebb, mint azok számára, akik nem szégyellnek a zsebükbe nyúlni.

Nem hibátlan és nem egetrengető alkotás az Ascend: Hand of Kul, de azon Xbox Live Gold előfizetők számára, akik szeretik a jó RPG-ket, nagyon kellemes kikapcsolódás lehet igen hosszú időre.

Happy Wars

Ki gondolta volna, hogy a Microsoft egészen Japánig elmegy, hogy az első free-to-play játékához fejlesztőt találjon? Márpedig ez történt, a Happy Wars-t a távol-keleti Toylogic hozta tető alá. Az eredmény egy rendkívül színes, humoros, jó hangulatú multiplayer akciójáték lett, ami épp ezen kvalitásainak hála emelkedik ki az Xbox 360-as mezőnyből.

Bár van története és egyjátékos kampánya, a Happy Wars elsősorban a többjátékos mókára épül. Harminc játékos (csapatonként tizenöt) csap össze a rajzfilmszerű fantasy arénákban, hogy elfoglalják egymás várát, és lerombolják az abban található hatalmas totemoszlopot. Az alapkoncepció tehát egyszerű, de a játékmenet van annyira fifikás, hogy hosszabb távon se váljon unalmassá.

A játékosok három kaszt közül választhatnak: harcos, varázsló és pap. Minden kasztnak saját fegyverei, páncélzata és képességei vannak, a játékot gazdagon átszövő szerepjátékos elemeknek köszönhetően minél magasabb szintet érünk el, annál erősebb felszerelések nyílnak meg. Ez a karakterfejlesztés az, ami hosszabb távon is motiválja a játékosokat, azonban a vicces, színes felszín alatt sem csak egy egyszerű kaszabolós játék áll.

Izgalmasabbá teszi ugyanis a játékmenetet a csapatmunka szükségessége. A harctéren egyedül semmire sem megyünk, jó eséllyel az első szembejövő ellenfél néhány jól irányzott csapással elintéz. Más a helyzet, ha csapatban mozgunk, illetve különböző többszereplős támadást hívunk elő. Lehetőség van meteor- vagy épp nyílzáport zúdítani az ellenségre, összetömörülve nekiiramodni, és szétcsapni minden utunkba kerülőt, a várfal előtt pedig közös munkával faltörő kos állítható fel (rakétahajtással, természetesen), amivel lényegesebben könnyebb betörni az ellenség főhadiszállására. Ez a felsorolás sem teljes, megannyi különleges támadás és stratégia vethető be, melyek könnyen megfordíthatnak vagy el is dönthetnek egy-egy csatát.

Mindezt összevetve a Happy Wars bizony nemcsak szép és mókás, hanem kellően összetett és tartalmas is, ami nem utolsó sorban a játék sikerén is meglátszik. A fejlesztők folyamatos támogatást biztosítanak, ami hibajavításokat és új tartalmakat egyaránt jelent, a Vidám Háború pedig annyira népszerűnek bizonyult, hogy már az Xbox One verzió is fejlesztés alatt van, sőt, hamarosan meg is jelenik.

Az ingyenesség álcájától sem kell tartani. Van a játékban mikrotranzakciós lehetőség, ezzel úgynevezett Boldogságjegyeket (Happy Ticket) lehet venni, és az átlagnál erősebb felszerelések nyithatók meg velük, mégis, a kifejezett csapatmunkának köszönhetően ezek nem befolyásolják azonnali módon sem a játékélményt, sem a meccsek végkimenetelét. Egyetlen forint kifizetése nélkül is kitűnő szórakozás lehet azok számára, akik kedvelik az efféle stílust.

Spartacus Legends

A Római Birodalom, azon belül is a gladiátorok harca mindig is megmozgatta a művészek és filmkészítők fantáziáját. Videojáték formában azonban sajnos jóval ritkábban találkozni ezzel a témával, ezért a Spartacus Legends ilyen szempontból unikumnak számít. A játékot a Kung Fu Factory hozta tető alá, aki korábban olyan, nem túl sikeres címekkel próbálkoztak, mint a Bellator: MMA Onslaught vagy a Girl Fight. Az ókori élet-halál harcokat bemutató free-to-play projekt minden szempontból illik ebbe a nem túl impozáns portfólióba, és ez nem igazán jó dolog.

A játék célja és lényege teljesen egyértelmű: hozzunk létre egy gladiátort, győzzünk le vele egyre komolyabb és erősebb ellenfeleket, hogy végül magában a Colosseumban, a Cézár előtt küzdhessünk és olthassuk ki mások életét. A Kill Them All (Ölj Meg Mindenkit) felkiáltás tulajdonképpen a játék szlogenjévé is vált, bár a játékmenet azért ennyire nem drámai. Stílusát és erőszakosságát tekintve a Spartacus Legends bizarr módon valahol a Mortal Kombat sorozathoz áll közel, vagy legalábbis próbál, de azon túl, hogy egy véres, kétfős verekedős játékról beszélünk, a hasonlóságok nagyjából véget is érnek.

A Kung Fu Factory terméke ugyanis semmilyen szempontból nem képes felnőni a nagyokhoz. Grafikája elavultnak hat, animációi gyengék, harcrendszere túlontúl egyszerű, merev és érzéketlen, kiváltképp, ha a nagy nevű riválisokhoz viszonyítjuk. Mondhatjuk persze, hogy nem szabad túl magas elvárásokat támasztani egy ingyenes játékkal szemben, de erre éppen az e cikkben bemutatott többi cím cáfol rá. Itt egyik ellenfél következik a másik után, a harcok nem túl látványosak és nem is túl izgalmasak, az előrehaladást pedig az sem segíti, hogy idővel rá leszünk kényszerülve a vásárlásra.

Ugyanis bár ingyenesen játszható programról beszélünk, gladiátoraink különböző statisztikái (életerő, védekezés, sebzés) legtöbbször nem fejlődnek olyan mértékben, ahogyan azt az újabb ellenfelek megkívánnák. Valódi pénzért aranyat vehetünk, ami meggyorsítja ezt a folyamatot, segítségével hamarabb oldhatók fel jobb vértek, ruhák és fegyverek. Nagy kérdés azonban, hogy egy ilyen középszerű játék megérdemel-e bármiféle beruházást.

Ha valaki viszont rákap, a Spartacus Legends minden gyengesége és hibája ellenére hosszú távú szórakozást nyújthat, az offline és online módokat a fejlesztők ugyanis a mai napig karbantartják és támogatják, folyamatosan szerveznek új bajnokságokat, és különböző akciókkal ösztönzik a gamereket. Ahogy tehát minden esetben, ennek a római érmének is két oldala van.

Warface

Játék, mint szolgáltatás – ez lett nemrégiben a Crytek új mottója. A döntés nem feltétlenül bizonyult helyesnek, hiszen a cég sokak szerint épp az ilyen döntések következtében hellyel-közzel végveszélybe került. Első és vélhetően egyetlen Xbox 360-ra készült free-to-play címük a Warface, amely felszínesen leírva egy tipikus "modern katonás" FPS, ami a világon semmi újdonságot nem mutat. Valójában viszont jóval több van benne, mint azt első látásra hinnénk.

A játékban alapvetően két mód van: saját karakterünkkel kooperatív és kompetitív (egymás elleni) többjátékos meccsekben vehetünk részt, a program egyszemélyes lehetőséget nem nyújt. Egymás ellen tizenhat fő (csapatonként nyolc) küzdhet különböző célok eléréséért, míg az együttműködést megkívánó PvE küldetésekben egyszerre öten vehetnek részt. A mérkőzések és missziók teljesítéséért tapasztalati pont, virtuális pénz és úgynevezett Vendor Pontok járnak, melyek új felszereléseket, fegyvereket nyitnak meg.

Ez idáig teljesen generikus lista, bármelyik konzolos FPS képes hasonló kvalitásokat felmutatni. Amiben a Warface más, az elsősorban a kooperatív játékmód menete. Az ellenség ugyanis valódi csapatmunka nélkül szinte legyőzhetetlen, erejéből és az ellenséges katonák puszta létszámából adódóan is, és akkor még nem beszéltünk a különböző főellenségekről. Ide nem elég a gyors és pontos célzás, a jó reflex és a sok lőszer. Igazi együttműködésre van szükség a játékosok részéről, akiknek ismerniük kell saját kasztjuk szerepét és képességeit. A gyalogos (Rifleman) lőszert oszt a többieknek, a felcser (Medic) életerőt tölt, a mérnök (Engineer) páncélt javít, a mesterlövész (Sniper) pedig nélkülözhetetlen a távoli célpontok semlegesítéséhez.

Ha nincs csapatmunka, akkor a Warface egy túlontúl nehéz, frusztráló élménnyé válik, amiben valahogy semmi sincs igazán a helyén. Ha viszont összejön egy okos csapat, akár barátokkal, akár idegenekkel, akkor összeillenek a mozaikdarabkák, és egy rendkívül élvezetes FPS-t kapunk eredményül. A játékmenet a gyors, reflexközpontú lövöldözős játékok és a taktikusabb programok között foglal helyet, a küldetések végeredményét pedig az eltelt idő és a megszerzett összpontszám is befolyásolja, így rákerül az egészre még egy játéktermeket idéző réteg is. A pályák és egyes küldetéstípusok kiismerhetők, az ellenfelek általában ugyanott bukkannak elő, így ezek ismerete további előnyhöz juttatja a csapatot. Ez az, ami miatt újra és újra érdemes nekiveselkedni, minden nap új feladatokat teljesíteni, ezért jelenthető ki nyugodt szívvel, hogy a Warface szinte játszatja magát.

Az immár számozás nélküli CryEngine grafikus motor tisztességesen, ha nem is lenyűgözően teszi a dolgát Xbox 360-on. Hiányzik belőle egy olyan alapvető effekt, mint az élsimítás, cserébe stabil képfrissítést, remek bevilágítást és textúrákat kapunk, a játék helyszínei abszolút hihetőek, élethűek, egyáltalán nincs olyan érzésünk, hogy csak véletlenszerűen lerakott poligonok és assetek között rohangálunk. A hang, a kontrolleres kezelés és a konzolra tervezett menürendszer teljesen rendben van. Összességében a Warface nem haladja meg az erős középszintet, és természetesen nem éri el a jóval komolyabb (és drágább) Crysis sorozat színvonalát, de így is egy nagyon korrekt végeredményről beszélünk.

A fejlesztők nagy bánatára és a játékosok örömére ez a játék szinte semmilyen módon nem erőlteti, hogy valódi pénzt költsenek rá. Kőkemény forintokért az előrehaladást gyorsító boostereket, a kooperatív küldetésekben használható újraélesztő érméket lehet venni, illetve a játékbeli boltban is megvehető vele bármelyik, már feloldott fegyver vagy felszerelés, ha nem akarunk ezekre virtuális pénzt áldozni. De miért ne akarnánk? Okos játékkal gyakorlatilag ingyen is bármeddig eljuthatunk, legfeljebb csak jóval több türelemre lesz szükségünk. Ez utóbbi pedig jó, ha van, hiszen a fejlesztők az anyacég gondjai ellenére is szorgalmasan frissítgetik, javítgatják ezt az elsőre teljesen átlagosnak tűnő, mégis rendkívül addiktív FPS-t.

World of Tanks

A Wargaming fejlesztését szinte senkinek sem kell bemutatni, aki valaha is közel került a PC-s játékokhoz. Számítógépen a tankos program legenda, jelen pillanatban több tízmilliós felhasználóbázissal büszkélkedhet, nem utolsó sorban pedig minden idők legjövedelmezőbb free-to-play játéka, bármilyen furcsán hangozzék is ez a kifejezés.

Az Xbox 360 verzió a bejelentést követően fájdalmasan lassan készült el, többszöri csúszást és egy igen hosszú béta fázist követően 2014 elején nyerte el végleges, vagy mondjuk úgy, hivatalos formáját. A konzolos változatot össze lehet hasonlítani az eredetivel, csak épp nem érdemes. A kontrollerre szabott iteráció kevésbé tartalmas, és nem nyújt annyi lehetőséget, mint PC-s társa, irányítása, játékmenete sem annyira összetett. Ez nem azt jelenti, hogy valamiféle "butított" kiadással van dolgunk, egyszerűen csak a konzolos igényekhez lett igazítva, de a játékmenet magját természetesen megtartotta.

Két tizenöt fős társaság csap össze a World of Tanks harcmezőin, a cél egyrészt az összes ellenfél kilövése, valamint egyéb célok teljesítése, például bázisok elfoglalása. A játék sava-borsát a meglehetősen élethű kezelés és fizika adja, amit Xbox 360-ra kitűnően átemeltek a fejlesztők. A tankok realisztikusan mozognak, céloznak és lőnek, minden típus a valóságnak megfelelően mássza meg a dombokat, figyelni kell a lőtávra és a tűzgyorsaságra is. Távolról sem szokványos akciójáték ez, minden mozdulatnak és lövésnek komoly jelentősége van, a győzelmet pedig az a csapat szerzi meg, amelyik jobb taktikát alkalmaz és jobban ismeri az adott helyszín viszonyait. A hangsúlyos csapatmunkának köszönhetően mindenki számára garantált a sikerélmény, ugyanakkor legalább ennyi csúfos vereség is, melyeket azután hosszasan lehet elemezni.

Aki komolyabban el akar merülni a tankok virtuális online világában, annak mindenképp ki kell ismernie az egyes típusokat, sőt szakosodni sem árt egyik vagy másik felé. A könnyű tankok elsősorban a felderítési feladatokat végzik, harcra nem igazán alkalmasak. A közepes páncélosok amolyan mindenesek, de gyakran alulmaradnak a nehéz tankokkal szemben, amik a csapat igazi igáslovai, rendkívül vastag páncélzatukkal és átütő erejükkel. A tankrombolók különleges járművek, tulajdonképpen a World of Tanks mesterlövész megfelelői. Oldalról és hátulról szinte védtelenek, viszont rejtőzködve, távolról képesek megrendítő csapást mérni szinte bármire. Végül a tüzérségi lövegek az utolsó hátvédek, ezek a csatától távol, a tájat felülnézetből pásztázva képesek bemérni és megsemmisíteni tulajdonképpen bármit. Cserébe nagyon lassan és pontatlanul lőnek.

Hogy miért ez a világ legjövedelmezőbb ingyenes játéka, az az Xbox 360 változat alapján is egyértelmű. Valódi pénzért aranyat lehet venni, amit prémium tagságra (másfélszeres XP és ezüst) lehet váltani, illetve a tankok által szerzett tapasztalati pontokat lehet vele átváltani szabadon felhasználható pontokra. Ez utóbbi nagyon fontos és ravaszul kitalált rendszer, mert azt jelenti, hogy egy teljesen kifejlesztett, úgynevezett elit tank csak akkor szolgálja a játékos előrehaladását, ha arra rendszeresen aranyat költenek. Vagyis lehet ingyen is játszani a World of Tanks-szel, de mégis mindig ott a nyomás, hogy kéne aranyat is venni, mert azzal minden mennyivel könnyebb és gyorsabb lenne. A kizárólag valódi pénzzel megvehető különleges lőszerről már nem is beszélve...

Minden egyszerűsítés ellenére az Xbox 360-ra készült World of Tanks kiváló játék, és talán a legjobb választás a free-to-play megoldások közül. Közössége a Microsoft kifutó konzolján is nagy, szép grafikával és ütős hangokkal operál, a fejlesztőktől pedig példaértékű támogatást kap: folyamatosan érkeznek az új térképek és tankok, hibajavítások, akciós csomagok, bónuszhétvégék és alkalomszerű események. Csábító ajánlat, mindez ingyen, ráadásul a fejlesztők elmondása szerint ha továbbra is népszerűnek bizonyul a játék, a későbbiekben érkezhet az Xbox One kiadás is.