Hirdetés

Esküvőfotózás kezdőknek

Avagy mit tegyünk, ha egy ismerős megkér minket az esküvőjének fotózására.

Bevezető

Már itt az elején szeretném leszögezni, hogy a cikk kifejezetten azoknak készült, akik még soha nem fotóztak esküvőt, de egy rokonuk vagy kollégájuk megkérte őket eme nemes és felelősségteljes feladatra, mivel látta a kezükben a fényképezőgépet, és tetszettek nekik a képeik. Egy teljes esküvőt vezetek végig, olyan pontokat is említve, amik esetleg a pár kívánságára nem lesznek megtartva.

Kezdjünk is neki időrendben, először csak címszavakban leírva, majd ezeket az eseményeket részletezve:

  • Előkészületek az eseményre (párral egyeztetés és technikai eszközlista, megjelenés),
  • A pár készülődése, beállított képek,
  • Kikérés,
  • Templomi, polgári szertartás,
  • Csokordobás, rizsszórás,
  • Családdal közös képek,
  • Vacsora,
  • Esküvői torta,
  • Menyasszonytánc,
  • Gyertyafénykeringő,
  • Új asszony tánc.

Előkészületek az eseményre

Hetekkel az esemény előtt: üljünk le a párral és pontosan beszéljük át, mik az elképzeléseik, milyen képeket szeretnének. Szeretnek lerázni, hogy jó képek készüljenek, ám ez kevés. Sokszor előfordul, hogy a fotós és a fotó alanyai nem azonosan gondolkodnak a „jó” képekről, valamint a megörökítendő események fontosságáról.

Vegyük a fáradtságot, ha van rá mód, nézzük meg a helyszínt, válasszuk ki a helyszíneket a beállított képekhez. Az sem gond, ha velünk jön a pár, és így alakul ki egy előzetes kép arról, mit kell csinálnunk. Már itt tisztázzuk, mennyi időre van szükségünk a beállított képek elkészítéséhez. A párok gyakran azt gondolják, hogy fél óra bőven elég mindenre, de ez nagyon nem így van. Értessük meg velük, hogy 1.5 - 2 órát szánjanak rá erre. Soha nem lehet tudni ugyanis, mikor csúszik a program (volt már olyan, hogy egy egész órát késett a pár a fotózásról).

Nézzünk meg pár esküvőfotós oldalát (a cikk végén van egy ajánló a teljesség igénye nélkül azokról az oldalakról, amiket jómagam követendő mintának tartok), az sem árt, ha az emberek fotózását gyakoroljuk egy-két türelmesebb baráton vagy családtagon (ha esetleg nem lennénk jártasok emberek fotózásában).

Hirdetés

Ha nagyon világos bőrű a pár, küldjük el őket az esküvő előtt szoláriumba [na persze - a szerk.], és figyelmeztessük a menyasszonyt, hogy kerülje a túl fényes, csillogó sminket, mert nem fog jól mutatni a képeken a dolog (különösen, ha meleg időben lesz az esküvő).

Kérjük meg a párt, hogy a fényképezőgépes rokonokat figyelmeztessék, hogy ne zavarják a munkánkat. Volt már rá példa, hogy fontos pillanatról maradtam le, mert egy kedves rokon beállt elém a gépével [még jobb, ha folyamatosan szembe vakuznak - a szerk.]

Készítsünk „B” tervet eső esetére, ha nincs műtermünk, és szabad téren nem tudunk beállított képeket készíteni (keressünk olyan helyszínt, aminek a belseje megfelel céljainknak). Természetesen a képek nem csak a természet lágy ölén készülhetnek, legyünk kreatívak ebből a szempontból is.

Ha ezzel megvagyunk, látjuk, mi a pár igénye, össze kell állítani, mire is lesz szükségünk a fotós táskában. Mivel megismételhetetlen amit fotózni fogunk, ne felejtsünk el mindenből tartalékot vinni probléma esetére. Arra ne számítsunk, hogy nem lesz gond, nálam történt már szalagkábel-szakadás az objektívben, zárhiba, vakuhiba - egyik sem látható előre. A kompaktok alkalmatlanok erre a feladatra (az AF sebessége, a magas ISO-s zajszint miatt első sorban).

A legtöbb felmerülő feladatot meg tudjuk oldani két objektívvel, de ezek lehetőleg fényerős példányok legyenek. Jómagam egy 17-55/2,8 IS optikát használok a képek 98%-nál, a maradékon osztozik a telezoom vagy fix objektívem. Ha nem akarunk telezoomot vinni, megfelelő egy 85/1,8 és 135/2.8 fix párosítás is (de akár az egyik el is hagyható). Szükséges olyan vaku, ami gyorsan tölt, forgatható és dönthető a feje. A gép, amit magunkkal viszünk lehetőleg jól viselje a magas érzékenységet, mert beltéren ez égetően szükséges lesz.

Jelenleg így néz ki felszerelésem egy ilyen eseményre:

  • 2 db dSLR váz (1 fő és egy tartalék, esetemben egy 40D és egy 350D),
  • 1 db 17-55/2.8 IS USM,
  • 1 db 18-55/3.5-5.6 („kit objektív”),
  • 1 db 70-200/4L USM,
  • 1 db 135/2.8 Soft focus,
  • 1 db 10-20/4-5.6,
  • kb. 30 GB memóriakártya (kipróbálva és leformázva!),
  • 2 db rendszervaku (mellé soft box, pocket bouncer, derítőlap),
  • nagy méretű derítőlap (nem feltétlenül szükséges, de néha hasznos tud lenni, különösen a kültéri beállított fotóknál),
  • Elegendő akkumulátor a vakuba és a gépbe (ez változó, általában 2 szettet viszek a markolatba Li-Ion akkumulátorból, és 5 szett alacsony önkisülésű AA akkumulátor van a vakukhoz)
  • Lepedő a menyasszony alá, ha esetleg le akarom ültetni valahova

Jogosan merülhet fel a kérdés, vajon miért is kell ennyi memóriakártya? A válasz egyszerű: célszerű RAW-ban fotózunk. Így a változó körülményekkel jobban meg tudunk birkózni mind fehéregyensúly, mind expozíció szempontjából, ha a helyszínen nem maradt erre időnk, hogy pontosan belőjük (mondjuk a fehéregyensúly a kisebb gond, az expót jobb pontosan beállítani, sőt ha magas ISO-t használunk, inkább lőjük fölé 1/3 FÉ-vel a kelleténél, majd húzzuk vissza feldolgozáskor, így egy picit a zaj is csökken). Ha kevesebb kártyát viszünk, akkor figyeljünk arra, hogy több másolatot is készítsünk fizikailag elkülönülő helyekre, és legyen annyi tartalék kártyánk, hogy amíg ment a gép vagy az adatbank, addig is tudjunk fényképezni. Azért van szükség ilyen biztonsági előkészületekre, mert ha véletlenül töröljük a szertartás képeit (vagy tönkremegy az az adathordozó, amire mentünk) elég kellemetlen lesz bocsánatot kérni, mert nincsenek képek. Az egyetlen amire fel kell hívni a figyelmét a párnak: az aktuálisan használt memóriakártya hibájának esetén sajnos vis major eset áll fenn.

Nagyon fontos, hogy fényképezőnket, objektívünket és vakunkat szinte becsukott szemmel is tudjuk kezelni, ne arra kelljen figyelnünk, hogyan tekergessük a gépünket, hanem arra, ami előttünk történik.

Az esküvő előtti estén pihenjük ki magunkat rendesen. Ez nagyon fontos, mert kimerítő nap elé nézünk. A nagy nap előttin ellenőrizzük le újra a felszerelést, töltsük fel az akkumulátorokat, töröljük a memóriakártyákat stb. Valószínű eddig már több esküvőfotós oldalát is megnéztük ötletekért, de azért nem árt még egyszer szétnézni, esetleg jegyzetet készíteni, milyen beállításokat szeretnénk megcsinálni.

A pár készülődése, beállított képek

Eljött a nagy nap: frissen ébredve felöltözünk illendően, hiszen meg kell adni a tiszteletet mind a párnak, mind az alkalomnak. Természetesen minden kényelmesen álljon rajtunk, hiszen kényelmetlen ruhában, cipőben nem fogunk tudni megfelelően koncentrálni. Jómagam egy klasszikus felállást szoktam felvenni: fekete bőrcipő, fekete szövetnadrág, fehér ing (időjárástól függően rövid vagy hosszú ujjú), nyakkendő és szükség esetén zakó. A fotózás alatt számítsunk rá, hogy le kell térdelni, fel kell mászni valamire esetleg még le is kell feküdnünk, ha úgy hozza a helyzet, tehát ne a legdrágább Armani öltönyünket vegyük fel erre a célra.

Pontosan érkezzünk a megbeszélt időpontban a megadott helyszínre. Sokan szeretnének képeket az öltözködésről, a fodrásznál, ezekkel kezdjük a napot (de az ország különböző részein különbözőek a szokások), ezek a mozzanatok általában reggel elkezdődnek. A pártól függ, hogy szeretnék-e egymást látni a kikérés (esetleg a házasságkötés) előtt. Ha nem, akkor a beállított fotókat a kikérés után kell megcsinálni, ezzel az időtényező lesz a gond: elég nehéz kiszakítani 2 órára az ifjú párt a család szorításából, arról nem is beszélve, hogy ez idő alatt a rokonok unatkozni fognak - szóval meg kell próbálni rábeszélni őket, hogy a kikérés előtt legyen a beállított képek elkészítése. Ilyenkor a családra nincs szükség, nyugodtan tudnak készülődni. Általában a párral együtt érkezik a sofőr is, aki nagy segítségünkre lehet hordárként vagy derítőlaptartó emberként.

Mivel a pár jó eséllyel tiszta ideg lesz, a fotós feladata a pár jókedvre derítése, folyamatosan beszélnünk kell velük, dicsérni őket, milyen jól néznek ki (még akkor is, ha kicsit el kell ferdíteni a valóságot). Ha valakinek folyamatosan azt mondjuk, hogy mosolyogjon, akkor legtöbb alkalommal inkább vicsor lesz az arcán, és az nem fog jól mutatni a képeken. Az esküvő teljes ideje alatt a fotós, a videós és a vőfély lesz a pár szemében a biztos pont, ennek a csapatnak kell (jobb esetben) a lelket tartani bennük akkor is, amikor már szinte összeesnek a fáradtságtól, vagy segíteni nekik, ha problémájuk van.

Kikérés, templomi és polgári szertartás

A beállított képek után ismét átadjuk a párt a családnak, valamint a vőfélynek, innen az irányítás kicsúszik a kezünkből; a legjobb barátunk a vőfély lesz, ő fogja tudni az események sorrendjét és időpontját. Folyamatosan legyünk kapcsolatban vele, egyeztessünk.

A kikérés a fiús háznál fog kezdődni. Maga a kikérés csak pár perc lesz, ez alatt az idő alatt képet kell készíteni gyakorlatilag mindenkiről a családban, ahogy a vőfély sorolja, kinek mond köszönetet a vőlegény. Igény esetén készíthetünk a háznál képet a vőlegénnyel és a családtagokkal külön is.

Amint a vőfély kiadja a parancsot az indulásra a menyasszonyos házhoz, mi is szedjük össze magunkat. Itt készíthetünk még pár képet, ahogy a vőlegény beül a feldíszített autóba (amit magában is lefotózhatunk), majd érjünk oda a vőlegény előtt, hogy a kiszállást is meg tudjuk örökíteni. A menyasszonyos háznál a menetrend azonos, mint amit az előbb leírtunk, bár itt már lehet játék is, pl. hogy nem a menyasszonyt vezetik ki, hanem egy beöltözött barátot/barátnőt. Ez szintén nem sok idő, kb. 5 - 10 perc.

Kis időt itt is eltöltenek a családok beszélgetéssel, mi is igyunk, pihenjünk egy kicsit, de ne lankadjon a figyelmünk, bármikor jöhet egy jó téma (ez igaz a teljes esküvőre, mindig 100%-osan figyeljünk a környezetünkben történő eseményekre, a gép mindig legyen tüzelésre készen).

Amint eljön az idő, a vőfély elindítja a menetet a házasságkötéshez. Az egyházi és a polgári esküvő sorrendje változhat, ezt majd a pár dönti el a kapott időpontok alapján (de sokszor egyházi nincs is). Ha van egyházi szertartás, akkor beszéljük meg a pappal, honnan fotózhatunk, szabad-e vakut használni vagy sem, mert nem szeretnénk összeveszni vele, nem vetne túl jó fényt sem ránk, sem az alkalomra. Nézzünk szét a templomban, milyenek a fényviszonyok (a legtöbb esetben ez a tragikus kategóriába szokott esni).
Készüljünk fel rá, hogy nem lesz elég fényünk, tehát magas ISO-val (1000-1600, de lehet, hogy 3200 is kelleni fog) és nyitott blendével kell dolgozni (F1.2 - F4-ig maximum, viszont itt gondot okozhat a mélységélesség is: nyitott blendénél gyakran nem lesz éles egyszerre a menyasszony és a vőlegény), ami jelentősen növelheti a selejt képeink arányát. A záridőt ne engedjük le nagyon, mert az emberek 1/120s körül már bemozdulnak a képen, akkor is, ha ülnek. Ha lehet használni a vakut, akkor használjuk, de figyeljünk arra, hogy ne legyenek a képeink „arcon vakuzottak”, a vaku fényét egyensúlyozzuk ki a környezet fényeivel (a háttér és a téma közt ne legyen 2 FÉ-nél nagyobb különbség lehetőleg). Mivel a legtöbb templom nem éppen kis belmagasságú, így az indirekt vakuzás kissé nehézkes lesz. Jó szolgálatot tehet ebben az esetben egy vakura szerelhető softbox vagy egy pocket bouncer. A softbox segítségével direkt vakuzást is használhatunk (de csak óvatosan!). Érdemes a második redőnyre szinkronizálni a villantásunkat.

Legyen képünk arról, ahogy bevezetik a párt a templomba, megáldják az ifjú párt, megcsókolják a keresztet, ahogy össze van a kendővel kötve a kezük, kimondják a boldogító igent stb. Mindig menjünk biztosra, ne próbáljunk meg művészkedni, csak ha már minden fontos eseményt megörökítettünk és maradt még szabad időnk. A végén a pap/papnő kivezeti a párt, ez se maradjon le. Maga a szertartás felekezettől függ, mennyi ideig tart, de általában 20 és 90 perc közé esik (utóbbinál mise is van).

A polgári szertartáson hasonló a helyzet, de az elegáns templombelsővel szemben gyakran „szocreál” kinézetű hivatalban van a házasságkötés. Itt a szertartás viszonylag rövid, gyakran 10 percet sem vesz igénybe, de a pártól függ, mit rendeltek meg az anyakönyvvezetőtől. Szintén egyeztessünk az anyakönyvvezetővel (vagy az esküvőszervezővel), mi és hogy fog történni, készüljünk fel minden mozdulatra. A fényviszonyok kb. azonosak a templommal, de itt némileg több fény szokott lenni, így akár az ISO 800 - ISO 1000 / F4 párosítás is működhet.

Általában a sorrend így néz ki: rövid köszöntő, esetleg vers felolvasása, majd a hivatalos szöveg következik, melynek a végén kimondják a boldogító igent. Ha ez megvolt, jön az anyakönyv aláírása. Ezekről mindenképpen legyen képünk. Ami eztán következik az szintén változó, van ahol csinálnak közös gyertyagyújtást, majd folytatódik még a beszéd, és a szülőköszöntés. Itt figyeljünk oda, mert ha egyszerre indul el a pár a saját szüleihez, nem lesz időnk mindkettőt lefotózni, ezt előre tisztázzuk velük. Közben figyeljük az örömszülők arcát, gyakran nagyon jó portrék készülnek a szertartás alatt, például ahogy a „zord” örömapa elmorzsol egy könnycseppet.

Csokordobás, rizsszórás, közös képek, vacsora

A szertartások végén ismét a vőfély veszi kézbe a dolgot, következik a csokordobás illetve a rizsszórás. Mindkét esemény kb. 10 - 20 mp, tehát nagyon jól kell helyezkedni, ha meg szeretnénk örökíteni a repülő csokrot, de ne feledkezzünk el arról a szerencsés hölgyről sem, aki a végén megkaparintja azt. A rizsszóráshoz érdemes picit hosszabb záridőt használni, hogy a rizsszemek (vagy konfettik) „csíkot” húzzanak a képen (1/60 - 1/120s), a csokordobáshoz rövidebb záridő kell, hogy a levegőben szálló csokor ne csak egy homályos folt legyen a képen (1/250 - 1/1000s), illetve mindkét eseményhez használjuk a lehető leggyorsabb sorozat üzemmódot a gépünkön.

A szertartások után szedjük össze a családot és a vendégeket közös képekre a párral. Legyen egy csoportkép, majd külön a szülők, a rokonok és a barátok az ifjú házasokkal.

Ha ezzel végeztünk, akkor irány a vacsora helyszíne. Készíthetünk pár képet a menetről ahogy a vacsorához tartva végigtülkölik az utat.

A vacsorára a pár általában kicsit később érkezik, mint a vendégek. Ez alatt az idő alatt össze tudjuk szedni magunkat, felfrissülhetünk, hiszen az első etapnak vége. Nézzük át a felszerelést, ha szükséges cseréljünk akkumulátort, ellenőrizzük a kártyáinkat stb. Térképezzük fel a vacsora helyszínét, honnan tudunk majd fotózni, nézzük meg, milyen beállítások lesznek számunkra üdvözítőek, mennyire színezi el vakunk fényét a terem stb. Sok esetben fénycsöves világítással fogunk találkozni (vidéki tapasztalataimból kiindulva), ami szép zöldre színezi a képünket, ráadásul minden fénycső más színspektrummal rendelkezik, szóval a korrekció szinte lehetetlen. Ha egy elegáns étterem van kibérelve természetesen más a helyzet, de ott is okozhat gondot a fehéregyensúly helyes beállítása. Készítsünk képet a teljes dekorációról, illetve annak érdekesebb elemeiről, hiszen jól jöhetnek később ezek a képek pl. albumkészítéskor.

A pár megérkezését a vőfély felkonferálja, innen ismét a munkáé a terep. Általában egy tánccal kezdődik a műsor, majd következnek az ajándékátadások. Személy szerint ezt a részt annyira nem szoktam erőltetni, egyrészt azért, mert az ajándékozók és a pár egymást takarják ki, másrészről kaotikus állapotok szoktak uralkodni, és nem mutat jól a képeken sem. Persze legyünk résen, mert lesznek olyan vendéket, akik itt szeretnének közös képet a párral. Az ajándékok átadása után szinte azonnal következik a leves felszolgálása, melyet a vőfély hoz be a párnak. Készítsünk képet a közeledő vőfélyről, majd eztán a Himnusz szokott következni. A Himnusz után a menyasszony szed a férjének, ezt örökítsük meg, majd hagyjuk enni őket. Készítsünk pár képet a falatozó vendégseregről, de lehetőleg úgy, hogy ne zavarjunk senkit evés közben. Gondoljunk bele: mi sem szeretnénk, ha táplálkozás közben fotóznának bennünket.

A második fogásig általában van egy holtidőszak, amit sokszor üresen hagynak, ilyenkor nekünk sincs sok dolgunk, az eljárás azonos lesz a levesével a fotózás terén. A vacsora végén elkezd táncolni a násznép, itt lehet jó táncfotókat lőni (bár nem egyszerű dolog). Néha a forgatagot megszakítja egy-egy játék a vőfély részéről, ezeket örökítsük meg szintén. Figyeljünk nagyon, mert a menyasszony elrablását nem fogják előre bejelenteni, tehát fél szemünk mindig legyen rajta és azokon, akikkel táncol. Ha látjuk, hogy megpróbálják kicsempészni, tartsunk velük, majd megtalál minket a vőlegény előbb-utóbb. Általában közeli szórakozóhely szokott a célpont lenni, itt is készítsünk képeket, ahogy a menyasszony a helyi vendégekkel együtt táncol, valamint arról is, ahogy a vőlegény „visszaszerzi” őt, és közösen szórakoznak egy kicsit.

Torta, menyasszonytánc, keringő, új asszony tánc

Jön a torta, készítsünk róla képet, ha van tűzijáték rajta, még látványosabb. Örökítsük meg az ifjú pár arcát is miközben nézik a tortát. Legyen néhány képünk a tortáról felszeletelés előtt is, majd ahogy elkezdi szeletelni a pár.

Következik a menyasszonytánc. A családtagokkal történő táncot semmiképp ne hagyjuk ki! Majd a násznép tagjairól érzés szerint készítsünk képeket.

A gyertyafénykeringő talán a legnehezebb része az egész nap fotózásának: gyakorlatilag csak a pár gyertyája ad fényt, ami bizony igen kevés, viszont vakut nem csak erősen visszafogva használhatunk, derítés céljából. Itt rengeteget lehet hibázni, ami meglátszik a jól sikerült képek számán is: gyakran megesik, hogy csak 2 - 3 elfogadható képet tudunk megörökíteni a több perces keringőből. Ilyenkor a magas ISO, a nyitott blende és a hosszú záridő, valamint a pár mozgása együtt okozzák a problémát.

Amint elhagyta a pár a helyiséget, felszolgálják az éjféli svédasztalt. Készítsünk erről is pár képet, majd pihenhetünk - kb. 1 órán keresztül nem nagyon fog történni semmi.

Az új asszony és férje visszatérését átöltözés és némi pihenő után ismét a vőfély jelenti be. Ezután ismét tánc következik a családtagokkal, majd a vőfély „leteszi a lantot”, véget ért a feladata az estére. Innen folytatódik a buli, és mi is fellélegezhetünk: a mi dolgunk véget ért.

Végszó, jótanácsok

Néhány nagyon megfontolandó „emlékeztető”:

  • Soha ne felejtsük el, milyen minőségben vagyunk az esküvőn/lakodalmon! Nem bulizni vagyunk ott, így kerüljük a túlzott alkoholfogyasztást.
  • A pár később a képekre lesz kíváncsi, nem arra, hogy mi miért nem sikerült. Tehát vegyüljünk el a tömegben, ne legyünk feltűnőek, de a kulcspillanatoknál helyezkedjünk úgy, hogy a képet tudjuk elkészíteni (és ne azzal foglalkozzunk, hogy esetleg egy-két vendég miattunk nem lát tökéletesen, vagy éppen nem tud képet/videót készíteni).
  • Figyeljünk a mellettünk dolgozó videósra is. Előre egyeztessünk vele, merre szeretnénk mozogni. Ha mi nem mászunk bele az ő felvételébe, akkor valószínű ő sem fogja tönkretenni a mi képeinket azzal, hogy elénk áll.
  • Mindig 100%-osan figyeljünk a körülöttünk történő eseményekre. Gyakran hirtelen, a másodperc töredéke alatt kell reagálnunk, megörökítenünk valamit. Emiatt a gépünk mindig legyen üzemkész állapotban.

Miután kipihentük a nagy napot, kezdjünk neki a képek feldolgozásának. Elég sok képet készítettünk jó esetben, bátran szelektáljunk belőlük: én min. 50%-át kidobálom a képeknek, de van amikor többet. Eleve a kritikusabb mozdulatoknál nem szabad spórolni az expók számával, ne bízzunk abban, hogy elsőre meg tudjuk lőni a tuti képet, bármikor belepisloghat a kép alanya, tévedhet az AF stb.

Készítsünk két külön sorozatot a végleges képekből: egy olyat, amit pár perc alatt meg lehet mutatni (akár diaporáma formájában, zenei aláfestéssel), a másik legyen a teljes anyag. A rövid sorozat előnye, hogy a néző nem fogja megunni a pár száz kép végignézését (elég fárasztó tud lenni egy kívülállónak), hanem sűrítve kapja meg a nap történéseit, így nem veszti el az érdeklődését idő előtt. A teljes anyag „értéke” évekkel később fog felértékelődni igazán, amikor majd a család ismét összeül visszaemlékezni erre a napra.

Kiegészítés a képek jogi háttérről: Felmerült a kérdés, hogy az esküvőn készült képek kinek a tulajdonában vannak, hogyan jelenhetnek meg pl. egy weboldalon. A képek jogtulajdonosa a fotós, de bármely médián való megjelenéshez a pár hozzájárulása szükséges. Mivel az esküvőn a résztvevők jelenlétükkel beleegyeznek a képeken történő szerepléshez, így nem kell mindenkitől egyesével engedélyt kérnünk, ha fel szeretnénk a továbbiakban használni a képeket, de ha mégis kérnék, hogy távolítsuk el azt a képet amin szerepelnek, akkor jobb a békesség alapon teljesítsük kívánságukat.

Néhány magyar esküvőfotós oldala, amit érdemes átnézni (a teljesség igénye nélkül), ihletmerítés gyanánt, vagy nyugodtan ajánlhatjuk is őket, ha mégsem mernénk belevágni a feladatba:

www.eskuvofotozas.hu – Fogarasi Zoltán
www.szipliphotography.com - Szipli Tamás
www.pillanart.hu – Pillanart - Magyar Esküvőfotós Szövetség
www.innerimages.hu – Kárpáti Sándor

És a külföldiek közül:

Yervant
Joe Buissink
Jeff Ascough
Denis Reggie

… és éljen az ifjú pár!

A cikkben szereplő képek minden joga fenntartva, felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt