Az első verzió
Mindig tiszteltem azokat az embereket, akik a semmiből valamit tudnak alkotni. Különösen akkor, ha ez a valami igazi, kézzelfogható dolog lett. Gyönyörű egy jól megfogalmazott körmondat vagy egy elegánsan megírt programkód, de a frissen elkészült, fától és ragasztótól illatozó sámlit (esetleg rexasztalt) sokkal valóságosabbnak érzem. Ujicz Péter (alias pointer4) is készített egy olyan csodát, amellyel a Logout olvasói már találkozhattak. Alkotását, egy különösen fejlett pilótafülkét, most a Prohardver olvasóinak is bemutatjuk.
PH: Hogyan kezdődött számítógépes autós pályafutásod?
UP: Elértem pár éve egy olyan, PC tulajdonosok körében ritka állapotot, amikor mindenből megvettem az általam elérhető maximumot, így a további gépfejlesztésen értelmetlen lett volna gondolkodni. Persze az ilyen időszak maximum 3-4 hónapig tarthat, de addig is szerettem volna venni valamit még a géphez. Counter-Strike-ot már régóta játszottam, minden meg is volt hozzá kielégítő szinten. Kellett valami új, és egér vagy billentyűzet szóba sem jöhetett. Ekkor jött az inger, egy számítástechnikai bolt kirakatában láttam meg egy Logitech MOMO erő-visszacsatolásos kormányt. Persze az autós játékokat mindig is nagyon imádtam, hiszen a Destruction Derby látványa miatt adtam el az Amiga 1200-ast, illetve rengeteg remek arcade játék boldogított már pályafutásom legelején is. Csak, hogy párat említsek: NFS1, Megarace, Screamer, Ignition. A kormányvásárlás idejében a legújabb, általam ismert autós játék az NFS volt, valamelyik Underground. Kormánnyal haza, játék fel, kb. 10 perc múlva értetlen pofa. "Ehhez minek kormány?" – kérdéssel az arcomon a kormány visszakerült a dobozába. Később tettem még egy próbálkozást vele, de akkor is a dobozában landolt a drága. Változás akkor állt be, amikor megjelent a Test Drive Unlimited; itt a billentyűzethez képest már volt értelme a kormánynak, végre megmutatkoztak a pontos analóg vezérlés előnyei. Ugye NFS-ben vagy balra kell menni, vagy jobbra, közte nincs igény semmire, vagy ha volt is, azt gyors gombnyomkodással elérhette az ember (kivéve a Porsche 2000-ben). Ebben viszont még a félgáznak is hihetetlen jelentősége volt, végre elégedetten ültem a fotelben, hogy nem hiába költöttem el azt a jó pár ezer forintot.
Autószerelő taníttatásom kicsit megutáltatta velem a monoton problémamegoldást, valamennyire az autókat is, viszont mindig is különös vonzalmat éreztem a régi amerikai, különös egyéniségű autók iránt (Ford Mustang, Corvette stb.). A TDU-ban természetesen kipróbálhatóvá vált ez a kategória is, egy valóshoz hasonlító közúti helyzetben, viszont a pillangó/tiptronic váltás valahogy igen távol állt a kívánt összhatástól. Ekkoriban a Logitech G25 kormány már az első áresésén túl volt, H váltó, bőr/fém kivitel, tengelykapcsoló pedál, meg mindenféle reklámszöveg. Mondom hajrá, unokaöcsémnek jó lesz karácsonyra a MOMO, és nekem is megvan a meglepi. Miután felszereltem a G25-öt és kipróbáltam, kicsit elment a kedvem mindentől, mivel nem Ford Transit szimulációban akartam részt venni. Mi a bánatot keres a váltó fent, a kormánykerék mellett? Arról nem is beszélve, hogy a bokám kivolt már attól, hogy olyan suta szögben kellett tartani a pedál használatánál. Szóval, rámjött a hiszti.
PH: Fogtad a baltát, és kapott az arcára a Logitech kontroller?
UP: Nem, dehogy! Ekkor találtam egy videót a Force Dynamics termékéről. Felkiáltottam: ez az, ez kell nekem! Persze csak egy házi, finomított kivitel, mert épp nem volt megközelítőleg 2,5 millió forintom. Irány a Google: "cockpit home made". A találatokból aztán mazsolázhattam, sok ötletet megfontoltam, amit másoknál láttam, majd hat méter zártszelvény vágása és hegesztése után megszületett ez a jelenség:
A hat méter zártszelvény olyan 2500 Ft, ha van lehetőségünk hegesztésre, ez egy kulturált megoldás. Olcsó, erős, jól festhető. Kell egy flex, pár jó ötlet, meg festékre pár ezer forint. Érdekes, hogy a vaslemez sokkal drágább, mint maga a szelvény. Kell még egy "szék" is, én egy használt autóülést építettem be. Bontóban könnyen és olcsón be lehet szerezni, ha az otthoni háztartásban épp nem lenne felesleges. Ha valaki olcsón szeretne új sportülést venni, a legolcsóbb, amit találtam 25-30 000 forint. Még internetes rendelésre is van mód. A cockpit ára megállt valahol 19 000 forint körül.
A keresgélés közepette találtam rá az SG.hu fórumán belül egy topikra (közösségre), ahol hasonló beállítottságú emberekkel találkozhattam. Ekkor derült ki, hogy én barlangban élek, mert annyi remek autós szimulátor van, mint égen a csillag. Pár hónap alatt megismertem jó pár játékot, illetve azt, hogy nem tud egy játék minden szempontot kielégíteni, mindenre van egy "legjobb". Az LFS talán a legélethűbb fizikát és kormánykezelést nyújtja, míg az rFactor rendelkezik a legtöbb autóval és pályával. Szinte mindent megtalálni benne, még más játékok komplett áthozatalát is (GTL, Race, GTR). Igaz, néha a hangulatot nem sikerül átvinnie, de ez már teljesen más tészta. Ha valaki most kipróbálná a játékokat, mert még nem hallott róluk és elakadna, nyugodtan nézzen be fórumokba és olvasgasson. Jó kis társaság, nagyon segítőkész emberek vannak, csak ne azzal kezdjétek, hogy hol van hozzá crack.
Az építésről
PH: Mire érdemes odafigyelnie annak, aki hasonló építésbe szeretne kezdeni?
UP: Hogy az építésről is szóljak pár szót, láttam olyat, aki salgót használt, vagy fából készítette, sőt van valami szuperigényes alumínium profil is, amihez – mint egy Technic legóhoz – milliónyi kiegészítő elemet lehet kapni. De találtam még műanyag vízcsőből készültet is. Hamar megtanultam, hogy mivel órákat fogunk benne ülni, nagyon fontos, hogy az ülés-kormány-pedál hármasból legalább kettő helyzetét állítani lehessen.
Ha valaki építésre adja a fejét, annak biztos vannak igényei, helyi adottságai, amihez igazodni kell. Azt ajánlom, nézzen körbe és jegyezze meg mások ötleteit, amelyekre szüksége lehet, majd valósítsa meg őket. Vagy vegyen egyet készen, és alakítsa át.
Méretezés 191 cm-es testmagassághoz
Fontos lehet, hogy a billentyűzet és az egér elérhető távolságban legyen, nem jó percenként kiugrálni az ülésből. Sokszor láttam pohártartót is felszerelve a cockpitre. A megjelenítésen is sokat lehet gondolkodni. A projektor nagy képátlóhoz isteni megoldás, ha az ára és a kb. 3000 óránkénti izzócsere nem akadály, de be kell sötétíteni hozzá, és nehézkes a vászon elhelyezése is. A vászon helyettesítésére állítólag a legjobb festékanyag a zebra festék, ami az utakon hever.
A képcsöves monitor sajnos szélesvásznú kivitelben ritkaság, ideiglenesen persze azért megteszi, de a látótér miatt érdemes pénztárcához mérten, szélesvásznú LCD vagy plazma megoldásban gondolkodni. DVI-HDMI csatlakozást használva akár a legegyszerűbb HD Ready TV is megteszi, tökéletes élményt biztosít 1280x720 felbontáson. Nem kell mindjárt Full HD után rohangálni, mert előfordulhat, hogy 1920x1080-ban a gépünk sem tudna 50-60 fps-t biztosítani, az pedig szörnyű, ha kanyarban szaggat a játék. A VGA kábel a távolságot sem nagyon fogja bírni, illetve rendesen beállítani kész rémálom az overscan compensation-t.
Miután elkészült a cockpit, és a váltó végre a helyére került, iszonyat jó érzés volt vezetni minden járművet. Csak cirkálni az utcákon (TDU) a Mustanggal, az a nyers hang, az a brutalitás. Persze ez hamar varázsát vesztette, jött a következő felfedezésre váró élmény, a pályaverseny. Sokáig nem tudtam elképzelni sem, hogy egy olyan verseny, ahol 20 kör alatt sikerül 6 nehezen megszerzett pozíciót javítani 2-3 körös csatákkal, nagyobb élményt tud nyújtani, mint egy 48:3-as stat CS-ben. Iszonyat jó az az izgalom, de komolyan. Idegrendszerileg rá kell állni, hogy az ember tiszta fejjel tudjon minden kanyarban dönteni és korrigálni. Már attól felmegy 160/100-ra a vérnyomás, ha úgy kell megtenni 5 kört, hogy valaki végig ott van a visszapillantóban.
Lépjünk tovább!
PH: És ezzel még csak az alapok voltak meg. Hogyan fejlesztettél tovább?
UP: Teltek-múltak a hónapok, sok megtett virtuális kilométer, sok elbénázott kanyar és verseny. Kezdtem megismerkedni az alap versenypályákkal, a szélárnyék és ideális ív szerepével, a Heel-and-Toe módszerrel (gázadási és fékezési technika egy lábbal – a szerk.), az alapbeállításokkal és azok vezetésre gyakorolt hatásával, amivel egy autót a pályához, illetve a vezetési stílushoz lehet igazítani. Majd szembejött a FREX mozgásszimulációs rendszere.
Ez már kivitelezhető egy lakásban, még ha kicsit elvadultnak is tűnik a figura (azért hadd említsem meg, soha nem fogok kesztyűben és bukósisakban leülni a gépem elé, de lehet, hogy csak az én hozzáállásommal van a baj). Van valami csodálnivaló az ötlet egyszerűségében, és ki ne próbálná ki akár csak egy körre is? Fel volt adva a lecke: kell egy olyan FREX rendszer, ami mozgatja a széket, és kell egy másik vázat építeni. Egyszerűnek hangzik, van benne 2 munkahenger, azt meghajtják levegő/olaj/elektromos úton, és kész a csoda. Na igen, mindezt potom 300 000 magyar forintért. Biztos van olyan, akinek ennyit is megér, sőt beiktatható még egy harmadik munkahenger is, ami az övet feszíti, hogy még élethűbb legyen a szimuláció. Nekem túlzásnak tűnt, meg akkor még sehol sem állna a szimulátor, és máris otthagytam egy teljes PC árát.
PH: Ismét jött a barkácsolás?
UP: Kitaláltam, hogy jó ezermester hozzáállással, házilag, a töredékéből is meg lehetne ezt építeni, csak hát ugye a program, meg a gépből kihozni a vezérlést... Azért ez simán meghaladja a tudásom, viszont pár jólelkű emberét az X-Simnél nem. Ingyenesen adnak egy programot, ehhez van pár verzió, hogy milyen panelt lehet építeni, vagy a Conrad elektronikában van egy bizonyos kísérleti interfész erre a célra, megfelelő USB csatlakozással. Oké, megvan a program, rengeteg játékot támogat, kijön a jel, már csak valamit vezérelni kellene vele.
Az X-Sim ingyenes kimeneti szoftvere
A legerősebb megoldás a hidraulika. Tudom-tudom, a padlószőnyeg nem szereti a mechanika olaját felszívni, de biztos meg lehet oldani szivárgásmentesen is. Az volt a lényeg, hogy 30 cm-es utat tudjon egy-egy munkahenger elmozdulni, és ezt 20 cm/mp sebességgel tegye kb. 1000-1500 N erő kifejtésével. A hidraulikát hamar elfelejtettem, ugyanis a legolcsóbb szivattyú 100 000, két darab vezérlőszelep 45 000 és a két darab munkahenger 50 000 forint. Plusz halvány emlékeim a tanulmányaimból eszembe juttattak még pár kifejezést, a nyomásszabályzást, a visszafolyás megoldását, a hidraulika tartályt és a víztelenítést.
Kezdtem elektromos szerkezetek, garázskapunyitók, elektromos aktuátorok után érdeklődni, de vagy túl lassúak, vagy túl gyengék voltak. Később talált az egyik kedves cockpitépítő kolléga egy olyat, ami képes mindkét igényt kielégíteni 250 000 + áfa darabáron, de ezt a lehetőséget is elvetettem. Habár, találtam pár érdekes megoldást is léptetőmotorra. Csodáltam a FREX-et, hogy milyen módon tudnak ennyire "alacsony" áron kihozni egy ilyen rendszert.
Maradt a pneumatika, valamiért ettől idegenkedtem a legjobban, de ez hamar elmúlt. Az X-Sim oldalán jelenlévők közül is sokan ezt használják, miután az elektromos rendszereket ők is kivesézték. A kompresszorra volt egy príma ötletük: az airbrush kompresszor. Szobába való, nem hangos, nem is túl nagy, nyomásszabályzóval és víztelenítővel is fel van szerelve. Ez jó kezdetnek ígérkezett, használtan valamiért egész szép kínálat van a pneumatikus alkatrészekből. Összeszedtem a rendszert, megúsztam durván 78 000 forintból. Persze a bolti ár itt is magasabb, megközelítőleg 150 000 forint körül mozogna. A kompresszor választásánál fontos szempont, hogy körülbelül 6 bar nyomást tudjon előállítani, nagyjából 20-30 liter/perc légszállítással. Én ugyan ezen érték alatt találtam csak (17 liter/perc), viszont hozzácsaptam egy 23 literes tárolótartályt, remélve, az megteszi.
Befejezés
Az alábbi ábrából könnyen megérthető, hogy a szelepnek öt csatlakozása, három állása van, ebből a középállás az áramtalanított zárt, tehát tartja a levegőt. Szélső állásaiban a munkahenger egyik oldalára dolgozik, míg a másik felén lévő levegőt elengedi. 24 V vezérli a szelepeket, ezt a K8055 panel gond nélkül kapcsolni tudja.
A pneumatius rendszer működési vázlata
A munkahengert, hogy jól érezhető mozgást produkáljon, 30 cm (+/-15 cm) munkahosszal érdemes megválasztani. Ahhoz pedig, hogy 4-6 bar körül elegendő erőt fejtsen ki, 50 mm körüli átmérő kell. A programnak szüksége van még két potenciométerre visszajelzésként a szimulátor kimozdulásának állapotáról. Nagyobb költségvetésből készíthető duplaszelepes vagy kétfokozatos is. Persze ez szelepből és/vagy munkahengerből mindjárt duplázást jelent, kétszer annyi levegőhasználatot, tehát komolyabb kompresszort. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy "csak egy sebességgel lesz képes mozogni a rendszer?" Természetesen nem, létezik két szelephez egy ún. pulzusmód vezérlés, ami 38 miliszekundumos időre nyitja-zárja a szelepeket. Háromféle sebességnél egy elég bonyolult, "szelepmátrix" nevű táblázatban minden iránynál be lehet állítani, hogy a lassú-közepes-gyors mozgásnál milyen mennyiségű pulzust szeretnénk.
Miután meglett a rendszer, a földön sziszegett és mozgott, csak a legfontosabb kérdés volt hátra: mégis, milyen szimulátort építsek? Két lehetőség adódotttt, az első egy bizonyos 'DIY' néven jelzett felépítés. Középen egy pici vázat csuklóponttal megtámasztunk az ülés alatt, és hátulról jöhetnek a munkahengerek. Pár aggályom azért volt, a monitor nem mozog majd sem fékezésnél, sem gyorsulásnál, de hasonló sorsra jut a kormány és a pedál is. Kezdett úgy tűnni, hogy ez csak FFB kiegészítés, és valójában csak rázni tudja az ülést, ami azért ennyi erőfeszítésért nem igazán kárpótol. Akkor kezdtem megbarátkozni a Rock'N'Ride (RNR) nevű felépítéssel. "Kicsit" nehezebb a kivitelezés, de legalább nem fogom a fejem a falba verni, ha az első verzió elkészítése után majd egy ilyenre áhítozom.
DIY és RNR elvű cockpit
A meglévő korábbi állvánnyal akartam megoldani, hogy dőljön előre fékezésnél, hátra gyorsulásnál, illetve balkanyarnál jobbra, jobbnál meg balra. Ugye mindig halljuk, hogy egy igazi versenyautóban 3 g, vagy akár nagyobb gyorsulási erőt is el kell viselniük a versenyzőknek. Esetemben, ha 90 fokban előre is dőlne és úgy lógnék beszíjazva, akkor is csak 1 g erő hatna rám. Sajnos ez a maximum, amit ideális esetben majd valamikor el lehet érni egy ilyen rendszerrel.
PH: Az eredeti, "passzív" vázat ugye újra kellett tervezni?
UP: Mivel a monitor, a kormány minden összetevőjével, jómagam az üléssel és a váz igen jelentős tömeget képvisel, így azt csak akkor lehet fürge mozgásra bírni, ha ez mind a súlypontnál van felfogatva. Tehát ha 5 cm-rel előrecsúsztatom az ülést, akkor már felborul az egyensúly. Ezért jól be kell lőni és állítási lehetőséget kell hagyni.
A vas alapanyag itt már kicsit többre jött ki. 20x20-as zártszelvényből 17 méter kellett, 20x40-esből 6 méter, a karok 80x40-es, a talp 60x20-as, illetve a gerinc 100x60-as zártszelvény. Az összköltség nagyjából 17 000 forintra rúgott, majd jött nyolc-kilenc délután, ami hegesztéssel telt. Ezt festés és az utálatos száradás követte.
PH: Úgy olvastam a Logouton, hogy a volánnal volt egy kellemetlen találkozásod.
UP: Akinek G25 kormánya van és heves vérmérsékletű, az ne a kormánykereket csapdossa, vagy úgy jár, mint én. Igaz, hogy középen szép fémküllő van, de körben a markolat alatt valami műanyag cső lehet, mert simán eltörtem egy ütéssel, és hátracsuklott a két szélső küllő vonalában a fél kormány, mint egy tejfölös doboz. Még jó, hogy két héttel később érkezett meg a G25SLI, mert az is megsínylette volna. Így legalább a szimulátor készítésének üres napjaiban volt mivel foglalkoznom. Szereztem egy erős, 3 mm vastag acéllemezt, flexszel, köszörűvel, fúróval meg kis reszelővel alakítgattam, húztam rá karbonszál hatású matricát és raktam pár gombot bele. Köré fémrudat hajtogattam, arra szigetelő szivacs került, majd jöhetett egy réteg bőr.
A bőrözéssel volt egy szép történetem. Simán ült kedves iparos barátunk a III. kerületből négy hetet az általa ígért egynapos munkán. Ez nem is lett volna baj, bár az elején még csak egy hetet mondott, de egy hónap múlva azzal fogadott, hogy ő ezt nem tudja bebőrözni. Hát igen, boldog voltam ám. Sebaj, Google az én legkedvesebb barátom, kerestem tovább. Találtam egy helyet, ahol két nap alatt megcsinálták, és még iszonyat jó is lett. Igaz, ha minden nyersanyagot beleszámolunk, plusz a bőrözést, akkor olyan 24 000 körül áll meg a kormány ára, hasonló MOMO kormánykerék pedig már 40 000 körül kapható. Bár az nem pont ilyen.
A kész gépben eltöltött órák alatt megvilágosodott előttem, hogy soha az életben nem leszek már jó autóversenyző, de az én igényeimet egy nehezen megszerzett 10. hely is kielégíti. Remélem sikerült kedvet csinálnom pár fiatalnak, hogy korábban kezdjenek foglalkozni ezzel a témával, hátha tehetséges pilóta lesz belőlük. A célom az eredeti logoutos "naplóval" nehezen megfogalmazható. Talán egy kivonat az építésről és az indíttatásról túlrészletezve, talán kedvcsináló a barkácsolás és a játékszenvedély egyesítéséhez, talán csak marhaság. Én mindenképpen örültem volna tíz évvel ezelőtt egy ilyen olvasmánynak.
PH: Nagyon örülünk az írásodnak, és külön köszönjük, hogy a Prohardveren is megjelenhetett.
rudi