Hirdetés
Generált szerencsejátékosok
Nehéz lenne elkerülni ebben a cikkben a Balatro megemlítését – olyannyira, hogy ezt még csak meg sem kísérlem. Már csak azért sem, mert azt mindenképpen szükséges elmondani, hogy bár koncepcióját tekintve igen hasonló lett ahhoz a Dungeons & Degenerate Gamblers, a két játék fejlesztése sokáig a másikról nem is tudva párhuzamosan zajlott. A megjelenési dátumok persze objektív dolgok, így most a DDG akaratán kívül is trónkövetelővé vált – ez pedig nem egy irigylésre méltó helyzet. A hasonló, mindenféle valódi táblás-, kártya- és szerencsejátékba roguelike kiszámíthatatlanságot és végtelent közelítő szerkeszthetőséget vivő programok sora robbanásszerűen növekszik – és bár a pókerre építő Balatro szólt eddig legnagyobbat, messze nem az volt az első. A Roll az egyszerű (?) kockázást dobta fel, a Luck be a Landlord pedig a gyümölcsös nyerőgépek roguelike-osítását hajtotta végre. A készülő Usurper és az Ouroboros King a sakkot kívánják így megreformálni, a Bingle Bingle pedig a rulettkerék ilyetén átalakításáról szól. És persze itt van a cikk témája, a Dungeons & Degenerate Gamblers is, ami a blackjacket, a klasszikus huszonegyezést formálja át, helyenként egészen bizarr módokon.
A játék célja ennek megfelelően nyilvánvaló: lapok húzásával a lehető legközelebb kerülni a mágikus 21-es összértékhez – vagy legalábbis több pontot elérni, mint hasonlóképpen próbálkozó ellenfelünk. Persze, ha 21 fölé lépünk azonnal buktuk az adott kört – ez viszont nem pénzveszteséget eredményez, hanem életerőnket csökkenti, az adott nekifutásnak pedig nyilván akkor van vége, amikor ez nullára csökken. Ellenfeleink mind egyedi alakok, saját paklival és saját szokásokkal. Az első kocsma részegje például borvirágos bambaságában azonnal megáll, ha elérte legalább a 13-as összeget, a bűvész randomizáló kártyákat használ, a kaszinóveterán tele van pénzzel, az egyértelműen Gandalfról mintázott varázsló pedig önklónozó lapokkal dolgozik, és bár az első körökben esélye sincs értelmes leosztásra, egyre sokasodó 1-es kártyáival később szinte garantáltan 21-eseket fog termelni.
Ez talán már jelzi is, hogy a pakliépítés lényegét itt is azok a lapok biztosítják, amelyek többek puszta számértéknél. Persze a „sima” lapok is fontosak, elvégre azokkal fogjuk összehozni azokat a mágikus 21-eket, de a több száz extra kártya között alaposan el leszünk kényeztetve minden nekifutás során. Szinte felsorolni is lehetetlen a rengeteg eltérő bónusztípust – vannak lapok, amelyek extra sebzést vagy gyógyítást biztosítanak, olyanok, amelyek értéke véletlenszerű, a meccs során változik vagy épp azt mi szabjuk meg, és vannak olyan kártyák is, amelyekkel a saját vagy az ellenfél már kijátszott lapjait tudjuk pusztítani, lopni, átrendezni vagy épp duplikálni. Képessé válhatunk húzópaklink tetejének megtekintésére, negatív értékű lapokat pakolhatunk le, elégethetjük az összes figurás kártyát, vagy épp a pajzsot generálhatunk. Egyes kártyákat csalásként kézből tudunk kijátszani, ennek aktivációs költségét pedig az új és új runok elején választott zsetonok termelik – sajnos ezek nincsenek igazán kiegyensúlyozva, így sokszor előfordul, hogy alig lesz pontunk az ilyen lapok használatára.
A nyert összecsapások után választott extra lapok mellett egy idő után fontos lesz a három kisorsolt darabból választott tarot kártyánk, amely előkerülésekor mindig valami különleges bónuszt ad. Szintén mérlegelni kell azt, hogy egyszeri, számot tartalmazó lapjaink színe is meghatározó: ha sikerült pontosan 21-et eltalálni, akkor ezek bónuszt adnak: a kőr gyógyít, a káró pénzt termel, a treff extra sebzést biztosít, a pikk pedig pajzsot generál (később pedig extra opciók nyithatók meg itt is). A kategóriában megszokott lapboltok, kártyaértéket állító lehetőségek, lapokat kiszóró vagy cserélő állomások meglehetősen ritkák, így én igen sokszor éreztem úgy, hogy hiába nő a vagyonom, a sok száz aranypetákot egyszerűen nincs mire elkölteni – és ami még rosszabb, e lehetőségek hiánya miatt úgy éreztem, hogy nem lehet szinergiákat kiépíteni, elvárásaim szerint szerkeszteni a paklit. A helyzeten nem javít az sem, hogy rengeteg extra lap sokkal inkább szívatást jelent, mintsem valami ravasz lehetőséget a győzelemre – a random értékű lapok például szinte garantáltan összeomláshoz vezetnek, ha azok nem a kombó első elemeként jönnek ki.
A blackjack egy legendásan unfair és kiszámíthatatlan játék – igazi, szó szerint értendő szerencsejátékról van szó. Nagyságrendekkel kisebb a taktika szerepe, mint mondjuk a pókerben, és ez ebben a feldolgozásban is így maradt. Mivel egy sebzés mindig akkora, amekkora a két résztvevő lapértékeinek különbsége, a 21 fölé ugrás (vagyis egy nulla értékű leosztás) potenciálisan katasztrofális lehet. Öt ilyen balszerencse, és száz életerőnk is semmivé foszlik – és tulajdonképpen semmi nem gátolja meg, hogy ez már az első helyszínen, vagy akár a legelső csatában megtörténjen. Rengeteg ellenfélnél éreztem, hogy adott paklimmal szinte legyőzhetetlenek: irreálisan sokszor jönnek ki 21-re, több pajzsot termelnek, mint amennyi a sebzésünk, vagy éppen ellopják legjobb lapjainkat. Hiába nyertem meg akár öt meccset is egymás után egy-két kör alatt, általában még a végjátéktól igen messze eljött az a pillanat, ahol azonnal érezhető volt, hogy bármit is teszek, itt fogok elvérezni. Bár az extra lapok, illetve a pakliszerkesztés képesek kicsit alakítani az esélyeken, sosem éreztem azt, hogy úgy ura lennék a helyzetnek, mint a Balatróban vagy mondjuk a Slay the Spire-ben. Tulajdonképpen a játékosi döntéshelyzet javarészt hiányzik is – itt nem azt döntjük el, hogy melyik lapot játsszuk ki (hisz azt a véletlen diktálja), hanem mindössze azt, hogy megpróbálunk-e még egy kártyát az asztalra tenni.
És igen, ez azt is jelenti, hogy a játékkal töltött tíz óra alatt még egyszer sem sikerült nyerni; elképzelhető, hogy valami roppant hatékony taktika elkerülte a figyelmemet, de sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a Dungeons & Degenerate Gamblers minden extra lehetősége ellenére is ugyanolyan unfair, mint az alapjául szolgáló szerencsejáték. És mivel a blackjack roppant népszerű, gondolom tömegek vannak, akiket ez cseppet sem zavar, sőt, talán éppen az motivál, hogy legyőzzék, hogy valahogy végre kétvállra fektessék ezt a kegyetlen ellenfelet. És ki tudja, talán én is így éreznék, ha az egyes fejezetekben nem mindig ugyanazok az ellenfelek érkeznének a százszor elolvasott kis beszólásaikkal és ezerszer megszenvedett kombóikkal, és ha valamivel több befolyásom lenne paklimra és lapjaimra. Persze az út elágazó, de úgy érzem, így is túl sokat láttam már jelentős sikerélmény nélkül a metaforikus és a biológiai patkányokat egyaránt. Én tehát kénytelen-kelletlen lepattantam a játékról, és tiszta szívből csak annak tudom ajánlani, aki tényleg azt szereti, ha a lejtő nem neki lejt…
A Dungeons & Degenerate Gamblers egyelőre kizárólag PC-re jelent meg.
A tesztjátékot a kiadó Yogscast Games biztosította.
Összefoglalás
Blackjack, vagyis huszonegyezés, éppen csak őrült lapok százaival feldobva – sajnos azonban nem tud annyira érdekessé és „kombózhatóvá” válni, mint a Balatro, mert jóval kevesebb az esély a pakli és a játékstílus tudatos átalakítására. És mivel a blackjack nem arról szól, hogy morfondírozunk a legjobb, az adott helyzetben leghasznosabb lapunk kiválasztásán, sajnos a (bal)szerencse szerepe rettentő nagy.
A Dungeons & Degenerate Gamblers legfőbb pozitívumai:
- Több száz különleges lap bővítheti a paklit;
- a sebzési rendszer óvatosságra nevel;
- a kézből kijátszható lapok extra lehetőséget adnak.
A Dungeons & Degenerate Gamblers legnagyobb hiányosságai:
- A blackjack nem a taktikáról, hanem a szerencséről szól;
- nincs lehetőség igazi szinergiák kialakítására;
- végtelenségig ismétlődő ellenfelek, paklik.
Bényi László