Bevezetés
Az RPG-fanok már a Dragon Age 2004-es E3-on való bejelentésekor sejtették, hogy valami igazán nagy durranás készül. Öt év után végre megjelent a játék, és kijelenthetjük, hogy ismét csak nem csalódtunk a BioWare-ben. Mert ugye mit is szeretünk mi, szerepjáték-rajongók egy RPG-ben? A jól megírt, fordulatos sztorit, olyan karakterekkel, akiknek a jelleme és háttere alaposan ki van dolgozva. A részletes karakterfejlesztést, dialógust, valamint a játék újrajátszhatóságát. A Dragon Age pedig ezekben a dolgokban kiemelkedő. A klasszikus RPG - hála a BioWare-nek - ezzel talán soha nem fog kihalni. Az alkalmi szerepjátékosok főleg a grafikát, filmszerű jeleneteket, könnyen érthető, mégis epikus sztorit szeretik a játékokban, míg az igazi rajongók a sok dialógust és lehetőséget értékelik igazán. A Dragon Age mindezt egy új szintre emelte, ezzel képes rabul ejteni minden szerepjátékost. A nagyközönség számára bonyolult D&D szabályrendszer helyett egy újat készítettek, a harcok jóval dinamikusabbak és látványosabbak, a PC-n elérhető taktikai nézet pedig még egy kis stratégiai-elemet is kölcsönöz a játéknak. A játék eszméletlen háttér-információját a végigjátszás során folyamatosan adagolják nekünk, de a továbbjutáshoz elég a térképeket és a naplónkat használni, így az alkalmi RPG-fanok is könnyen boldogulnak a játékkal. Az igazi szerepjátékosok azonban a dialógusok olyan mértékű tárházát találhatják a Dragon Age-ben, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A Dragon Age élvezetes, filmszerűen koreografált, egytől-egyig alábeszélt, mimikákkal teli párbeszédeket tartalmaz, melyeknek majdnem mindegyike következményekkel is jár. Ez pedig egy igazi szerepjátékos számára létfontosságú.
A játékban kiemelkedő szerepet kaptak a párbeszédek, ugyanis a játék sztorija a szokásos"Eljön a jófiú, aki megmenti a világot a gonosztól"-sablontól lényegesen komplexebb. Komolyan belekóstolunk majd a politikába, belső viszályokkal, árulásokkal találkozunk, akárcsak a való életben. És ezeket a dolgokat nem fogjuk tudni megoldani puszta erőszakkal. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy dacára a rengeteg lehetőségeknek és mellékküldetésnek, a fő sztori vonalát képező quest-sorozatot lehetetlen elkerülni, ugyanis az lineáris. Viszont a végrehajtás sorrendje és mikéntje teljesen rajtunk áll. Azaz teljesen mindegy, hogy milyen jellemű karakterrel játszunk, a döntéseinken múlik a dolog. Egy gonosz karakterrel is sikerülhet megmenteni a világot, és egy jóval is végleg elpusztíthatjuk azt, minden rajtunk múlik. A számtalan feladat mellett még a társainkkal is beszédbe elegyedhetünk, különféle személyes küldetéseket és új képességeket is kaphatunk tőlük, amennyiben eléggé megkedvelnek minket. Némelyik társunknak önmagában annyi mondanivalója akad, mint más szerepjátékokban az összes karakternek. De ha velük beszélünk, érdemes megfontolni a szavainkat, ugyanis ha sikeresen magunkra haragítjuk valamelyik csapattársunkat, akkor az végleg elhagy minket, vagy rosszabb esetben nekünk is támadhat. Viszont az ellenkezőjét is elérhetjük, azaz ha eléggé megkedveltetjük magunkat egy társunkkal, akkor barátságot, sőt románcot is kezdeményezhetünk velük, aminek szerelem és szex is lehet a vége.
Kicsomagolás, beállítások
A játékot kibontva megpillantjuk a nagyon szépen elkészített Stratégiai Útmutatót, amit ingyenesen kapunk a Dragon Age-hez, teljesen magyar nyelven. A4-es méretben, 200 oldalon leírva találhatjuk a játék minden részletre kiterjedő ismertetőjét. Ezért egy nagy piros pontot adok a hazai forgalmazónak, szép kis melléklet.
Magát a játékot egy ízléses fémdobozban kapjuk kézhez - feltéve, ha a Collector's Edition-t rendeltük -, melyben a játék korongjain túl egy Bonus Disc is lapul, mindenféle extrákkal, a "Hogyan készült?" videótól egészen az egyedi hátterekig. A csomag tartalmazza ezeken felül Ferelden térképét is textilre nyomtatva, valamint kapunk hozzá három kódot, amelyekkel további extra tartalmakat tölthetünk le a játékhoz. Kiemelendő a "Stone Prisoner" DLC, ami egy jó pár órás extra küldetésláncot és egy új karaktert ad az amúgy sem rövid programhoz.
A játék fő sztoriját nagyjából 50-60 óra alatt végig lehet játszani, a cselekmény folyamatosan zajlik, nincs benne üresjárat. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a bejárható területeken nem mászkálhatunk teljesen szabadon, ahogyan azt az elődben megtehettük. Egyes helyszínek pedig csak akkor válnak elérhetővé, ha a hozzájuk tartozó quest is megvan. Az elérhető helyszínek is meglehetősen szűkösek, mindenhol láthatatlan falakba ütközünk. A pályákról pedig csak a megjelölt kijáratokon át tudunk kimenni és csak a kijelölt útvonalakon tudunk haladni. Aki szerette a Neverwinter Nights-ot - onnan származik a megvalósítás -, az ezt nem bánja, de az igazi szerepjátékosok, akik a nagy, nyílt terekhez szoktak, ezt zavarónak találhatják. Viszont a leszűkített játéktér miatt a látvány igencsak szép. Részletesen kidolgozták a környezet és annak textúráit, különös figyelmet fordítva a karakterek kinézetére. Elképesztő részletességgel kimunkált fegyvereket és páncélokat látunk, az arcjátékról már nem is beszélve. És ez tényleg örvendetes, mivel igazán üdítő látvány karaktereinket a nehezen megszerzett felszerelésben feszítve látni. És ha már a grafikáról beszélünk, akkor foglalkozzunk picit a gépigénnyel is. Őszintén szólva erről én személy szerint nem sokat tudok mondani, nálam 1920x1200-ban Full Grafikával, 8xAA-val és 16xAF-el röccenés nélkül megy, bár ezt én el is vártam egy Core i7-es rendszertől. A tesztek szerint a program a processzorra támaszkodik inkább, mint a videó kártyára, azaz egy két- vagy négymagos CPU-n lényegesen gyorsabban fut a játék, mint egy egymagoson. És ez igen csak dicséretes dolog, hiszen már egyáltalán nem kiváltság a többmagos processzor, még sincs olyan sok játék, ami ezt ki is használja. Az egyetlen negatívum, hogy a 6GB RAM mellett is elég sokat "áll" a gép a helyszínek között töltésre hivatkozva, és ez eléggé elszomorító.
Zeneileg szintúgy kiváló a program, ráadásul itthon a teljes játék magyar feliratot is kapott -hatalmas munka lehetett, ismét egy piros pont -, de említhetném a kasztonként eltérő felvezetőt, ami néhol felülmúlja még az élőszereplős filmeket is. A kezelőfelület szintén jól eltalált, művészi és klasszikus is egyben - PC-n legalábbis -, és mellette még igen jól kezelhető. Mindezek mellett azonban akad egy pár apróság, ami miatt mégsem kaphat 10 pontot a 10-ből nálam a játék. Az egyik ilyen dolog, amit hiányolok, az elődben már alkalmazott parancs-lánc, azaz amikor a karaktereknek egymás után több parancsot adhattunk ki. Ez innen sajnos hiányzik, és az AI néha még azt az egy dolgot sem hajtja végre tökéletesen, amire utasítani tudjuk a karaktert, és ez komolyabb csatákban kritikus is lehet. Azonfelül saját karakterünk ismét Néma Leventét alakít, azaz a mi karakterünk egyáltalán nem beszél. Sokan kritizálták a megjelenés napján letölthetővé vált tartalmakat is, mondván az egész csak a lehúzásra megy ki. Lehet hogy van benne valami, de pl. az előrendelők által ingyen megkapott Stone Prisoner nevű DLC egy új karaktert (Pala) és egy jó pár órás küldetéssorozatot ad hozzá az eredeti játékhoz, és ha a másik DLC - The Warden's Keep - is legalább ennyit ad, akkor az már szerintem megfontolandó alternatíva.
Játékélmény, tapasztalatok
A játék kezdetekor három faj képviselői közül választhatsz, lehetsz ember, elf vagy törpe. Az emberek és az elfek mindhárom karakterosztályt választhatják, míg a törpék mágusok sosem lehetnek. A karakter nemét is kiválaszthatod, de ennek pusztán a románcok miatt van jelentősége, mást nem befolyásol. A kiválasztott faj eleve meghatározza a játékélményt, egyes NPC-k máshogyan viselkednek veled, ha városi elf vagy, vagy ha mondjuk törpe nemes.
Három karakterosztály közül választhatsz, lehetsz harcos, mágus vagy szerencsevadász. Ezen felül mindegyik kaszt rendelkezik további négy specializációval, melyek közül kettőt vehetünk fel a játék folyamán, egyet a 7. és egyet a 14. szinten. Minden csapattársad megtaníthat egy-egy specializációra, de oda kell figyelni, hogy a kasztodnak megfelelőt tanuld meg. Például Oghren megtaníthat a harcos Tomboló specializációjára, de ennek mágusként nem sok hasznát veszed.
Jómagam egy városi elf-et indítottam hogy az elején megkapjam a kétkezes harc képességét, mert közelharci DPS-ként a két kard a leghatékonyabb. Elfként a legnagyobb fikaalany voltam az emberek szemében a játék elején. Ez meg is mutatkozott az előtörténetben, ugyanis éppen az esküvőmre készültem, amikor beállított a helyi uraság egyik fia a haverjaival, és elvitte a menyasszonyomat és pár elf nőt, hogy szórakozzanak velük. A jelenet engem a Rettenthetetlen című Mel Gibson-filmre emlékeztetett, amikor az elején a földesúr él a jogával (ius primae noctis). Na, én is valami hasonlót éreztem, mint a csóka a filmben. Persze később megkapta a magáét a gonosz apuci kedvence, de mivel ez hamar kiderült, a haveromat lecsukták, én pedig csak úgy menekülhettem, hogy Duncan besorozott a szürke kamarások közé. Innentől elindult az igazi kaland.
Szerencsére elég hamar társakra lelhetünk, akikkel azután a táborhelyen tudunk jobban megismerkedni. Érdemes velük elbeszélgetni, hiszen mindegyikük tartogat számunkra egy egyedi küldetést, amit magas elfogadottság-szinten osztanak meg velünk, valamint a specializációkat is tőlük éri meg beszerezni (Könyvekből is megtanulhatjuk őket, de azok elég borsos áron kaphatóak). Ezen felül ha ellenkező nemű társunk - néha még az azonos neműek is - eléggé megkedvelnek minket, egy dialógust kezdeményeznek velünk flörtölésképpen, de persze mi is megtehetjük az első lépést. Én például Leliana-nak kezdtem el csapni a szelet, aki ugyan most egy "jámbor" apáca, de régen bárdként dolgozott, bérgyilkosként és kémként is. Mostanra már a szerelem szintjén vagyunk, de a kézikönyv szerint 100-as szint előtt nem fog velem lefeküdni.
A társaink állandóan morális döntések elé állítanak minket, például adott egy magát tömeggyilkosnak mondó harcos, aki vagy az, vagy a fene tudja. Vagy beveszed a csapatba, vagy ott helyben hasba szúrod, megkímélve a szenvedésétől. És ott van még a szexmániás tolvaj, akit ellenünk küldenek, de ha bevesszük a csapatba, hű lesz hozzánk. Szóval érdekes társakkal találkozhatunk kalandjaink során.
Ha eléggé megkedvel, Leilana egy dalt énekel el neked.
Véleményem a játékról
Be kell valljam, annak idején nagyon örültem, hogy a Baldur's Gate-ből ismerős kameranézet is helyet fog kapni a PC-verzióban, viszont most hogy itt a játék, már nem nagyon használom. Néha jó, amikor át kell látni a nagyobb ütközeteket, de általában mindig a hagyományos TPS-nézetet használtam, szabadon forgatható kamerával, ahogy pl. a Sacred 2-ben is van. A játék irányítása kézre áll, aki játszott már pl. a WoW-al, ott is hasonló megoldás van. A taktikai rendszer viszont nem áll a helyzet magaslatán. Előfordul, hogy a szerencsevadász karakterem lenyilaz távolról egy ellenfelet, és utána csak áll, amíg új célpontot nem jelölök ki neki. Jó ötlet viszont a varázslatok kombinálása. A mágussal lefagyasztunk egy ellenséget, a harcossal pedig szilánkokra verjük.
SPOILER!
Néhol eléggé furmányos a játék. Vannak szereplők, akik első látásra segítőkésznek bizonyulnak, valójában ellenségek, és a dialógusok ablakából egyből a harc közepében találjuk magunkat, vagy némely ellenfél olyan erős, hogy mire észbe kapunk, már a fél partinak annyi (Például a játék egyik kulcsfigurájáról kiderül, hogy ő voltaképpen sárkány, és ha magunkra haragítjuk, kellemetlen élményben lehet részünk).
SPOILER vége.
Még nem értem el a játék végére, jelenleg Orzammar-ban járok. Eddig nem volt problémám, majdnem minden csapattagunkkal egyformán tudunk haladni, így tulajdonképpen sokszor szimpátia alapján választottam magam mellé társat. Bizonyos mellékküldetések csak abban az esetben jönnek elő, ha a helyszínen az adott csapattársunk a partiban van. Például Pala mellékküldetése Orzammar-ban, a Mélyutakban kezdődik, ezért is viszem oda magammal. Alapvetően arra kell figyelni, hogy legyen egy tank és egy mágus a csapatban, és akkor nem fognak a harcok gondot okozni. Nem árt egy szerencsevadász sem a csapdák felfedezésére és hatástalanítására, valamint a zárt ládák felnyitására. Összesen négy főből állhat egyszerre a csapatunk, a többiek a táborban maradnak. Mivel velünk együtt fejlődnek, így bármikor kicserélhetjük őket, ha akarjuk, kivéve pár kulcsfontosságú helyszínt, ahol belépés után már nem változtathatunk.
Már várom, hogy sárkánnyal találkozzak, ugyanis eddig még nem sikerült - a történet folyamán elkerülhetetlen lesz majd -, a legkeményebb leölt ellenfél idáig az a négy Bosszúálló volt, akik a Pusztítás Mellvértjét, Sisakját, Kesztyűjét és Csizmáját őrizték az egyik mellékküldetésben. Igaz, ahol lehet, kerülöm a harcot, mivel Leilana alapvetően jó karakter, mellette pap is, ezért igyekszem inkább a békés megoldások mellett dönteni. Ha mindenkit lemészárolnék, aki az utamba kerül, biztosan nem kedvelne (Morrigan viszont ennek az ellentéte, ő senkivel sem törődik, és túlságosan is cinikus nézeteket vall, könnyű vele összeveszni, viszont a sztori egyik kulcsfigurája, így igyekszem ajándékokkal kiengesztelni, nehogy magamra hagyjon). Sok konfliktust el lehet kerülni meggyőzéssel vagy megfélemlítéssel, ha elég magas szintűek a képességeink. Persze azért nem úszunk meg mindent harc nélkül, de alapvetően az összecsapások fele a képességeinken múlik.
Mindent összevetve nekem nagyon tetszik a Dragon Age. Igaz, hogy a Baldur's Gate színvonalát nem éri el kalandjátékos szemmel, de azért egy tisztességes iparosmunka ez, amelyben a BioWare-nek sikerült összehoznia a régi és az új idők RPG-inek legjobb elemeit. Kihagyhatatlan minden szerepjáték rajongónak.
Egy kis kiegészítés: A játékhoz készül egy nagy felbontású textúra-mod, úgyhogy aki úgy véli, nem eléggé szép a játék, az várja meg a mod-ot.
Update: Közben sikerült legyűrnöm az első komolyabb - szerintem - boss-t, a Falkaanyát. Nehéz harc volt, mivel a két kötött karakter miatt nem tudtam még egy távolsági DPS-t hozni magammal. A végére teljesen kifogytam a gyógyitalokból. De a lényeg, hogy kinyiffant.
