Lenn a téren
A Chained Echoes egyik legjobb pontját kétségtelenül a harcrendszere jelenti. Noha az alapokat az ezerszer látott körökre osztott felállás jelenti, és az Attack-Skill-Item-Defend parancsok sem először jelennek meg videojátékban, még ebbe is lehetett eredetiséget vinni az Overdrive mérce bevezetésével. Ez egyszerűen működik: nagyon agresszív cselekedetek növelik a csapatunk vadságát jelképező csíkot, a passzívabbak (például a gyógyítás vagy védekezés) pedig csökkentik azt. A célunk mindig az, hogy a jelzőt a zöld sávban tartsuk, hiszen ez mindenféle bónuszokat ad, és legfőképpen 25%-kal növeli minden sebzésünket. Ha esetleg ellenjavallott módon a vörös sávba lépnénk át, természetesen eltűnik minden így kapott bónuszunk, ráadásul az általunk bekapott sebzés növekszik meg egynegyedével. Ennek a menedzselése a játék első felében igen fontos, azt követően a megfelelő fejlődéssel és némi taktikázással azért túl lehet lendülni ezen.
[+]
A fejlődési rendszer meglehetősen furcsa lett, legalábbis abban a tekintetben mindenképp, hogy a Chained Echoesban nincs szintlépés, és így a grindelés szinte teljesen felesleges időpazarlás. XP híján karaktereink legfontosabb pontjutalma a GS rövidítést viseli – ezekkel lehet karaktereinknek új képességeket venni. E pontokat a játék a sztori bizonyos pontjain, főellenségek legyőzésekor osztja, a szimpla csatákat követően csak SP-t kapunk, amelyekkel a már megvett skilleken lehet nagyon aprókat fejleszteni. A csaták mindig maximumra regenerálódott hősökkel indulnak, így nem kell tartalékolni, nyugodtan bevethetjük minden alkalommal a leghatékonyabb képességeinket. A rendszer egyszerű: a sima támadások TP-t generálnak, azt pedig az említett képességek fogyasztják – ezek közt pedig a speciális támadásoktól a varázslatokon át a csapatunkat erősítő hatásokig minden lesz.
[+]
A csatákban négy karakter vehet részt, de mindenki mellé rendelhetünk egy tartalékot is, és őket bármikor becserélhetjük, ha képességeik jobban illeszkednek az adott ellenfél trükkjeihez. A játék első óráiban meglehetősen lesz nehéz a Chained Echoes, és tényleg minden csatára oda kell figyelni, de később még tápolás nélkül is sokkal erősebbé válhatunk a szörnyeknél. A gyorsaság fejlesztése például meghálálja magát, mert egy idő után karaktereink már kétszer cselekszenek, mire az ellenfél megmozdulna – és bár a színtiszta sebzésnövelés sem felesleges, a körökön keresztül sebző képességek (például a mérgezés vagy a vérző sebek okozása) kombinálása a bénítással sokkal kevesebb kockázattal végzi ki még a legnagyobb bestiákat is.
[+]
A karakterfejlődés egyébként még nem ért véget a fentiekkel, egy rakás egyéb, néha már kissé redundás rendszer is dolgozik a Chained Echoesban: a Reward Board nevű képernyőn látjuk mindig a rendelkezésre álló minikihívásokat (öljünk meg ebből a szörnyből ennyit, szedjünk össze abból az anyagból annyit, stb.), és az azokért járó jutalmat. Ezen felül emblémákat gyűjtve nyithatjuk meg a karakterek hetedik és nyolcadik képességét, valamint egy pocsék kezelőfelületen keresztül egyre több bónuszt adó ékköveket is készíthetünk. A Xenogears mintájára egy idő után már mechába bújva is lehet harcolni (itt Overdrive helyett a gépeket három sebesség közt váltogathatjuk), a Final Fantasy XII-hez hasonlóan a kalandorklubban küldenek egyre vadabb szuperszörnyek levadászására, a játék végére pedig a Suikodenhez hasonlóan saját szigetet is szerzünk. És mint minden, magára valamit is adó japán RPG-ben, úgy itt is lesz majd saját repülő hajónk, ha pedig még ezt is lassúnak tartjuk, hát a már elért kristályok között teleportálval tényleg azonnal bejárhatjuk az egész világot. Érdekes módon a mellékküldetések sokkal egyszerűbbek, mint ahogy azt egy ilyen kidolgozott, titkokkal telitömött térképekkel dolgozó játéktól várnánk – nem egy közülük a szó szoros értelmében egy perc alatt megoldható.
[+]
A Chained Echoes legtöbb hibáján azonban átlendül az ember, viszik előre a pörgős harcok, a gyors tempójú történet, és persze a grindelés nélküli fejlődés varázsa – még később pedig saját bázissal a hátunk mögött, repülést biztosító páncélba bújva élvezzük a főellenfeleket és a stáblista utáni kihívásokat. Igen, a történet meglehetősen klisés, és a párbeszédek sincsenek Shakespeare (vagy akár Yasumi Matsuno) szintjén, de a Chained Echoes így is szórakoztatóbb, mint a pixelgrafikás, japán minta szerint készült újkori szerepjátékok túlnyomó része.
A Chained Echoes PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.
Összefoglalás
Minden apró negatívuma ellenére a Chained Echoes kiváló „japán” szerepjáték lett – maximális elismerés jár ezért az egyfős fejlesztőcsapatnak. A kilencvenes évek legemlékezetesebb klasszikusainak hangulatát és megoldásait idézi fel, de ezt igényesen, szinte soha nem egy-az-egyben a dolgokat átemelve teszi.
A Chained Echoes legjobb pontjai:
- Kiváló harcrendszer, amelynek élmény túljárni az eszén;
- gyönyörű, változatos pixelgrafika, sok-sok szörnnyel;
- érdekes, sokféleképpen kombinálható hősök;
- repülő hajó, mecha-páncélok és saját sziget!
A Chained Echoes leggyengébb részei:
- A történet túl fordulatos akar lenni;
- a fejlődési rendszer túl sok redundáns rétegből áll.
Bényi László
