Blues and Bullets teszt (PC)

Fekete, fehér, vérvörös

A modern detektívregények roppant népszerűek voltak a tengerentúlon a 20. század közepén, akárcsak a film noir műfaja a mozivásznon. Miközben futótűzként terjedt a színes film, a noir megmaradt fekete-fehérnek és erősen stilizáltnak, mivel a fény-árnyék hatások hatékonyan vetítették ki a femme fatale vagy más befolyás hatására meghasonlott, szélsőségessé vált főhős érzelmi világát.

A német expresszionizmusból is merítő stílus a képregényvilágra, a neo noir műfajára és a játékokra is nagy hatást gyakorolt, a Sin City-féle monokróm és színes világ keveréke viszont nem terjedt el széles körben, hiszen ez az extrém stilizáció hosszútávon inkább zavaró és kényelmetlen, semmit hatásos. Ám egyszer-egyszer a kivétel erősíti a szabályt, és erre törekszik A Crowd of Monsters epizodikus detektívjátéka, a Blues and Bullets is, melynek egyelőre az első része érhető el Steamen, egy mozijegy áráért (Xbox One-ra még készül a játék). A történet összesen öt epizódot fog lefedni, és a „szezonális bérletet” már most meg lehet vásárolni egy Blu-Ray film áráért.

Az akció, bár kevésbé hangsúlyos, azért előfordul a játékban
Az akció, bár kevésbé hangsúlyos, azért előfordul a játékban [+]

A Blues and Bullets a harmincas évek gengszterfilm világát elegyíti a negyvenes-ötvenes évek noirjával, és a játék mindkét idősíkban játszódik, illetve játszódni fog. Alább minimális spoiler következik, hiszen az alapokat el kell mesélni, aki viszont egyáltalán nem szeretne a játék során bemutatkozó történetről informálódni, kérem, folytassa a teszt olvasását a következő oldalon!

A fekete-fehér-vörös színvilágú játék ízig-vérig noir stílusú
A fekete-fehér-vörös színvilágú játék ízig-vérig noir stílusú [+]

A főszereplő (ex-)rendőr, Eliot Ness nevéhez fűződik az alvilági ikon, Al Capone elkapása és bebörtönzése, ám Ness nemzeti hős helyett meghasonlott, elvált és cinikus étterem-tulajdonosként tengeti a napjait húsz évvel később. Amikor ismét összefut nagy ellenségével, és leszámolásra számít, váratlan fordulat következik: a régi sebek feltépése helyett Mr. Capone unokája megmentésére kéri fel az erkölcsileg feddhetetlen Nesst, a kislányt ugyanis pár napja elrabolták. A játékban nemcsak Eliot, hanem a lány szemszögéből is végig lehet kísérni az igencsak sötét és véres történetet, úgyhogy a Blues and Bullets alapvetően az erősebb idegzetűeknek javallott.

Hirdetés

Bizonyítékok egy jó játékra

Stílusát tekintve a Blues and Bullets a point and click játékokat idézi meg, azaz a 3D-s terek a külső nézetes megjelenés ellenére nem járhatók be szabadon, az egeret mozgáskor nem is lehet használni, a főhős pedig csak rögzített útvonalon, WASD gombokkal tud némileg körbenézni, elsősorban bizonyítékok után kutatva, amelyeket az E gombbal, illetve az egérrel lehet megvizsgálni. A Blues and Bullets ugyanis a történet felgöngyölítéséről, a nyomozásról és az ügy megoldásáról szól, semmint az akcióról, igaz, abból is akad a játékban, csak hogy sose váljon unalmassá. Szerencsére nem válik.

Nem szép dolgok fogadják Eliotot a nyomozás során
Nem szép dolgok fogadják Eliotot a nyomozás során [+]

Bár Eliot néha előrántja megbízható hatlövetűjét, a hangsúly a detektívmunkán van, és az első epizód egy meglehetősen brutálisan végződő eset felgöngyölítésére koncentrál, melynek helyszínét az apró részéletekig feltérképezve mi próbálhatjuk megfejteni, hogy mi történt. Ehhez segítségünkre van egy klasszikus tábla, amelyen szépen fel lehet építeni az ok-okozatot, a motivációt és a bizonyítékok logikus sorát. A helyszínek mellett tárgyakat is meg lehet vizsgálni, elforgatni, szétszedni, és az így szerzett bizonyítékokat magunknak kell a táblázat megfelelő rubrikáiba beilleszteni.

Eliotnak fontos döntéseket is meg kell hoznia, kihatásuk egyelőre ismeretlen
Eliotnak fontos döntéseket is meg kell hoznia, kihatásuk egyelőre ismeretlen [+]

Ugyanennyire hangsúlyosak a döntések a kommunikáció során: Eliot felléphet a többi karakterrel szemben agresszívan és kedvesen, nyúlhat a piás üveghez vagy almaléhez, és úgy tűnik, a későbbiekben, a kulcsszituációkban való döntések kihatással lesznek a történetre vagy a végkifejletre, bár ez egyelőre még nem világos. Mivel a Blues and Bullets inkább a részletekbe menő nyomozásról, semmint a néha előforduló akcióról és horror epizódokról szól, a hangulat és audiovizuális körítés kulcsszerepet játszik. Szerencsére az első epizód ezt remekül megteremti: a játékban minden fekete-fehér, kivéve a vörös színű tárgyakat (bor, posztó), ruhadarabokat (nyakkendő, szoknya), no és persze a vért. A helyszínek részletesen és hitelesen, a karakterek pedig a legfinomabb vonásokig kidolgozottak.

Előkerül a klasszikus detektívtábla is
Előkerül a klasszikus detektívtábla is [+]

Ez utóbbi azért roppant fontos, mert a monokróm „színvilág” jobban kiemeli a tárgyak és emberek stílusát, illetve rávilágít a kidolgozottság színvonalára vagy hibáira. Szerencsére itt nem bakizik Blues and Bullets, és a korhű zene, amely egyszerre autentikus és jelenettől függően adrenalin fokozó, legalább ugyanennyit hozzáad a noiros miliőhöz. Nem egy hosszú darab a Blues and Bullets nyitóepizódja, viszont annál érdekesebben zárul, úgyhogy én már várom a folytatást. A nyomozás, az akció, a misztikum és némi humor megfelelő egyvelegével remélhetőleg a másik négy rész is tartani fogja a magas színvonalat, mert akkor sokáig fogunk még emlékezni a Blues and Bulletsre. Aki tehát nem bánja a detektívtörténetek lassabb ritmusát és szereti a múlt század közepének gengszter és noir világát, az első epizódra mindenképpen érdemes beruháznia.

Pro:

  • Remek noir körítés és hangulat;
  • színvonalasan megírt, sötét történet;
  • elsőrangú kidolgozottság, a monokróm/vörös színkombináció nem zavaró;
  • nyomozás, akció és interakció megfelelő mennyiségben elegyítve.

Kontra:

  • A lassú tempó sokaknak erény, másoknak zavaró lehet;
  • az első epizód rövid, a többi még nem elérhető.

85

Bone123

A Blues and Bullets epizodikus point and click játék első része elérhető Steamen, az Xbox One-os kiadás a későbbiekben érkezik a régiónkba.

Azóta történt

Előzmények

  • Dishonored: Definitive Edition előzetes

    Érkezik a Dishonored 2, de még azelőtt megjelenik PS4-re és Xbox One-ra a nagysikerű lopakodós akciójáték felújított, az összes DLC-t tartalmazó változata.

  • Her Story teszt

    Egyéni játékmenetével és testreszabott narratívájával a Her Story a true crime műfajába tartozó nyomozós program, ami teljesen másmilyen, mint amivel a piacon mostanság találkozni lehet.