Cam webkamera
A Streamplify márkanév viszonylag újnak számít a piacon, de a mögötte álló Pro Gamers Group már közel két évtizedes múltra tekinthet vissza, és olyan márkák mögött áll, mint a Ducky, az Aerocool, a Kolink vagy éppen a noblechairs. Ezek mindegyike általában egy adott szegmensre próbál koncentrálni, és ez alól a Streamplify sem kivétel, az ő feladatuk a tartalomgyártással, streaminggel ismerkedők kiszolgálása.
Természetesen nem a profi broadcast felszerelések versenytársai kívánnak lenni, inkább azokat célozzák, akik most ismerkednek a „youtuberkedés” elemeivel, a TikTokkal, vagy azon gondolkodnak, hogy egy Twitch csatornát indítanak. Számukra kamerát, világítást és mikrofont, illetve ezekhez társítható kiegészítőket kínál a Streamplify – ebből a portfólióból próbáltunk ki három eszközt, az egyszerűen Cam névre hallgató web- és streaming kamerát, a Light 14 nevű körfényt és a Mic Arm asztalra szerelhető mikrofont.
Cam – a webkamera
Nem agyaltak sokat a Streamplifynál a kamera elnevezésén, egyszerűen csak a Cam nevet kapta. Nem kell egy nagyon komoly eszközre gondolni, ugyanis egy szimpla, bár az átlagnál jobb minőségű webkameráról van szó, mely USB kábellel csatlakozik a felvételt végző számítógéphez. Még csak dedikált szoftver sem jár hozzá, dobozában pusztán a hardvert találjuk, a felvétel minden paraméterét a saját magunk által választott (vagy a Windows által biztosított) szoftverben tudjuk beállítani. A nyersanyag maga egyébként nem rossz, a Full HD felbontás mellett biztosított 60 fps messze túlmutat azon, amit egy átlagos webkamerából kinyerhetünk, ezek mellett pedig automatikus élességállítást és a expozíciókorrekciót is kapunk.
Bár az árat pozitívan befolyásolja, a kamera külseje meglehetősen olcsó hatású műanyagból készült. Formája hengeres, a külső burkolat csúsztatásával egyszerre oldjuk meg a fizikai ki- és bekapcsolást, valamint használaton kívül a lencse letakarását. A kamera talpa maga egy aprócska állvány, aminek segítségével felakaszthatjuk akár noteszgépünk kijelzőjének szélére is, de tartalmaz egy 1/4”-es menetet is, amivel kis tripodokra is felszerelhetjük. Egy ilyen mini, legfeljebb 20 cm-es magasságot biztosító háromlábú állványt egyébként a kamera dobozában is találunk, de ez legfeljebb vészhelyzetben használható, még asztalra téve is túl alacsony ahhoz, hogy ne lentről felfelé nézzen a kamera, ha magunkat szeretnénk venni. Az objektív 90 fokos látószöggel rendelkezik.
A videójelek és a tápellátás továbbítása standard USB 2.0 Type-A csatlakozón (és egy 200 cm hosszú kábelen) keresztül történik, az előbbiek esetében YUV2 és MJPEG formátum áll rendelkezésre. A kamera a képen kívül hangot is tud rögzíteni, ennek érdekében két mikrofon került bele.
Termék megnevezése | Streamplify Cam |
---|---|
Érzékelő típusa | CMOS |
Max. felbontás, sebesség | 1920x1080 pixel, 60 fps |
Látószög | 90 fok |
Élességállítás | Autofókusz, 70 mm-től végtelenig |
Mikrofon | Van, sztereó |
Csatlakozás típusa | USB 2.0 Type-A, kábel hossza 200 cm |
Tartozékok | Asztali tripod |
Gyártó honlapja | www.streamplify.com |
Termék honlapja | Streamplify Cam |
Fogyasztói ára | 23 000 forint |
Mic Arm mikrofon
Bár a Cam is tartalmaz mikrofonokat, azok minősége nem a legjobb, ráadásul pozíciójuk sem ideális ahhoz, hogy komolyan vehető online videót készítsünk velük. Erre a célra a Streamplifynak van is egy dedikált mikrofonja, mely kétféle kiszerelésben (Mic Arm és Mic Tripod) kapható. Ezek pusztán a körítésben különböznek egymástól (az Arm egy asztalra csiptethető, rugós kart tartalmaz, a Tripod pedig egy háromlábú állványt).
Maga a mikrofon egy kondenzátor típusú egység, vese karakterisztikával, tehát elég jó abban, hogy a beszélő hangját vegye fel. A Streamplify megoldása műanyag házban foglal helyet, mely egy színes fényekben pompázó gyűrűt is kapott – ez, ha némítjuk a mikrofont, pirosra vált, ami nagyon hasznos. A kezelőszerveket egy tekerő és egy gomb alkotja – a tekerő az erősítést hivatott állítani, benyomva pedig némít, míg a gombbal az RGB fényeket tudjuk vezérelni.
A Mic a PC felé egy USB csatlakozást kínál (a mellékelt kábel 180 cm hosszú, és a mikrofon oldalán szimpla Type-C konnektorban végződik), de van rajta egy 3,5 mm-es jack is, ha analóg kimenetre lenne szükségünk például hangunk monitorozására. A dobozban található extrák között – a csomag nevét adó tartón túl – kapunk egy úgynevezett pop szűrőt és egy rezgéscsillapító felfogatást is. Az előbbi egy akusztikus árnyékoló, mely megakadályozza, hogy az olyan, erősebb pillanatnyi kilégzéssel járó hangok, mint például a B, D, P és T a hangfelvételben torzításokat, pattanó hangokat (ez a pop) okozzanak, másrészt általánosságban is megvédenek attól, hogy egy egyszerű szusszanást a közeli membrán szélviharként regisztráljon.
A mellékelt rezgéscsillapító pedig nem más, mint egy olyan rugalmas felfüggesztés, mely a mikrofont és az állványt mechanikusan elválasztja egymástól, tehát az állványt például az asztal irányából (mondjuk gépelés miatt) érő rezgések sem tudnak belezavarni a hangfelvételbe.
Maga a Mic egész pofás kialakítású, bár a pop filter kicsit hajlékonynak tűnik, de rendben teszi a dolgát.
Termék megnevezése | Streamplify Mic Arm |
---|---|
Érzékelő típusa | Kondenzátor (D=16 mm) |
Karakterisztika | Vese |
Frekvenciaátvitel | 100 Hz-18 kHz |
SNR | >85 dB |
Érzékenység | <-36 dB ±3 dB |
Csatlakozás | USB 2.0 Type-A (eltávolítható, 180 cm-es kábellel) |
Extrák | 3,5 mm-es hangkimenet, RGB fény |
Tartozékok | Állvány, rezgéscsillapító, popszűrő |
Gyártó honlapja | www.streamplify.com |
Termék honlapja | Streamplify Mic Arm |
Fogyasztói ára | 29 000 forint |
Light 14 körfény
Egy otthoni stúdióban is szükség van megfelelő világításra, és erre általában nem elég a mennyezetre szerelt csillár: megfelelő színhőmérséklettel, színvisszaadási indexszel (CRI) és fényerővel rendelkező, lehetőleg szórt fényt biztosító lámpákra van szükség ahhoz, hogy minden jól mutasson a felvételen. A Streamplify két ilyen kör alakú fényforrást is kínál, a Light 10-et és a Light 14-et, melyek nevében a szám a hüvelykben kifejezett külső átmérőjükre utal. Mi a nagyobbat teszteltük, mely ennek megfelelően 35,6 cm-es, dobozában pedig rengeteg kiegészítő lapul. A két legfontosabb a hordtáska és a körülbelül 170 cm-ig kihúzható állvány, mely így asztaltól a padlóig mindenhol, minden szituációban elhelyezhetővé teszi.
A világítást 72 darab LED adja, ezek maximális fényerőnél 2250 lumen fényáramot biztosítanak. A színhőmérséklet 3000 és 6000 Kelvin között állítható, a CRI a gyári adatok szerint meghaladja az RA 90 értéket, ami már elég ahhoz, hogy a videókban természetesnek láthassuk a színeket, ha a többi beállítás is rendben van.
A Light 14 hasznosságát tovább növeli, hogy az említett hordtáska és állvány mellett több más kiegészítőt is kapunk hozzá, melyekkel a gyűrű közepébe felszerelhetjük például a videót rögzítő eszközt vagy a mikrofont. Ehhez telefonos és standard 1/4”-os tartót (gömbcsuklóval, hajlékony rúddal) is mellékelnek.
A fényerő és a színhőmérséklet állítására két érintős gomb szolgál a lámpa elején, illetve ezeket kiválthatjuk a mellékelt távirányítóval is. Hasznos és kellemes, hogy a Light 14 belső tápegységet használ, a hátoldalán pedig két USB töltőport is van, így ha olyan kamerával rögzítünk, mely menet közben tölthető, nem fogja korlátozni a felvétel idejét az akkumulátor kapacitása.
Termék megnevezése | Streamplify Light 14 |
---|---|
Fényforrás | 72 db LED |
Külső átmérő | 36 cm |
Max. fényáram | 2250 lumen |
Színhőmérséklet | 3000-6000 K között állítható |
CRI (Ra) | >90 |
Tápellátás | 230 volt, belső tápegység |
Tartozékok | Hordtáska, kihúzható állvány/szelfibot, mobiltelefonos és állványmenetes tartók, távirányító |
Extrák | 2 db USB Type-A töltőport |
Gyártó honlapja | www.streamplify.com |
Termék honlapja | Streamplify Light 14 |
Fogyasztói ára | 24 000 forint |
Tapasztalatok
A Streamplifytól kapott készletet a Windows 11 új frissítésével érkezett Clipchamp programmal, illetve a sokak által kedvelt Open Broadcaster Software-rel teszteltük. Magukhoz a hardverekhez nem jár semmiféle dedikált szoftver, a Windows alatt standard mikrofonként, illetve webkameraként jelennek meg, így a Clipchamp és az OBS is hibátlanul látta őket – ez megkönnyíti a beállítást, de nyilván a működési paramétereket nem lehet túl mélyre menően befolyásolni velük.
A rendszer összeállítása egyszerű volt, a kamerát a Light 14 közepébe szereltük fel a mellékelt tartó segítségével. Mint a képeken is látszik, ez egyébként nem feltétlenül ideális így, a CAM látószöge ugyanis meglehetősen széles, körülbelül 18 mm-es gyújtótávolságnak felel meg, amivel inkább 40-50 cm-ről kapunk klasszikus „beszélő fej” képkivágást, míg esetünkben ez a távolság 80 cm volt. Jobb tehát a CAM-et közelebb hozni, adott esetben a monitor tetejére szerelni. Másik gondunk a kamerába épített apró CMOS szenzor nem túl acélos dinamikatartományából adódott, a kép ugyanis könnyen kiégett, amikor a Light 14-et magasabb fokozatra kapcsoltuk. A legjobb eredményt úgy kaptuk, ha több szórt fényt adó fényforrást is bekapcsoltunk, és ezek mellett használtuk a Light 14-et közel minimális fényerővel, színhőmérsékletét pedig összhangba hoztuk a többi lámpáéval.
A kamera dinamikatartománya lehetne valamivel nagyobb [+]
A világítás körülbelüli összelövése után viszont már elégedettek voltunk az eredménnyel – ez alapján kezdő csomagban gondolkodóknak viszont érdemes lehet elgondolkozni egy Light 10 és 14 páros beszerzésén, hiszen így több irányból tudnak egyenletesebb megvilágítást garantálni maguknak. Tárgyfelvételekhez, fehér háttérrel viszont önmagában tökéletes a Light 14, cikkünk összes közeli fotójánál ezt használtuk.
Ahogy tippeltük, a Light 14 előlapján található gombok használata meglehetősen kényelmetlen, hiszen a lámpa általában kartávolságnál messzebb van tőlünk, ráadásul a szemünkbe világító fény miatt nem is olyan egyszerű látni azt, hogy mit is csinálunk éppen. Szerencsére a mellékelt távirányító tökéletesen megoldja ezt a problémát.
A Mic Arm készlet is kiállta a próbát, a mikrofont tartó kar, bár nem a legprofibb, de megbízhatóan tartja a mikrofont. Ez a készlet elsősorban stúdió alapú felhasználáshoz ideális, ha sokat dolgozunk külső helyszínen, akkor jobb a tripodos verzió. A rezgéscsillapítás és a pop filter hatásosnak tűnik, a Mic karakterisztikája pedig jól passzol egy helyhez kötött, egyszereplős felvételhez. Amennyiben viszont interjút készítenénk, már szükség lehet egy másik mikrofonra is.
Értékelés
Nem tagadjuk, hogy amikor először kézbe vettük őket, nem nyerték el azonnal a bizalmunkat a Streamplify termékei – a gyártó által választott műanyagok túl olcsó hatást keltenek. Ahogy azonban használni kezdtük őket, gyorsan változott ez az érzés, mert valamennyi eszköz jobb annál, amit a burkolat anyaga – vagy akár az áruk – alapján vártunk tőlük.
Ha választani kell, a bemutatott trió leggyengébb eleme a Cam webkamera – a szenzor dinamikatartománya viszonylag korlátozott, így hajlamos a kiégésre, a 90 fokos látószög pedig szerintünk túl nagy (bár vágni természetesen mindig lehet, és így egy karnyújtásnyira található monitor tetejére akasztott kamerával is dolgozhatunk), ráadásul az Európában szokásos 50 Hz-es váltóárammal üzemelő világításnál vibrálást is tapasztalhatunk. Mindezektől függetlenül, ha a világításra odafigyeltünk, akkor a képminőség nem rossz, a Full HD felbontás és a 60 fps sebesség egy éles és folyamatos végeredményt ad, messze jobbat az átlagos, notebookokba épített webkameráknál.
Míg a Cam csak egy erősebb webkamerának mondható, addig a Mic nevű mikrofon már egy meglepően jól használható eszköz, melyhez pontosan olyan extrákat kapunk, amelyek nélkülözhetetlenek egy minőségre adó streamer eszköztárából. Ez a készülék kifejezetten átgondoltnak tűnik, a Pop szűrő, a rezgéscsillapító és a vesekarakterisztika mind segít abban, hogy a végeredmény profinak tűnjön, ráadásul a hangminőség önmagában is meggyőző, különösen ha az árat is figyelembe vesszük.
A Light 14 állványa szelfibotként is bevethető (forrás: Streamplify) [+]
Végezetül a Light 14 is hasznos eszköznek bizonyult, mely szintén árát meghazudtolóan jól működik, az állítható színhőmérséklet és fényerő pedig sokat segít abban, hogy szinte minden helyszínen normálisan megvilágított, színhelyes eredményt kapjunk. Ezen túlmenően rengeteg extrát is kapunk hozzá, melyek nagymértékben növelik vonzerejét, ahogy a hátul elhelyezett töltőportok és a hordtáska is azt mutatták számunkra, hogy valakik tényleg elgondolkoztak azon, hogy kik és hogyan használják majd ezt a készüléket, és nem csak a lehető legolcsóbb áron próbálták meg elkészíteni a csomagot.
![]() |
![]() |
![]() |
Streamplify Cam kamera | Streamplify Mic Arm mikrofon | Streamplify Light 14 körfény |
Wombath
A Streamplify szettet a Caseking Hungary Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.