Hirdetés

Asus: egybeforrt GeForce 6800 GT-k

Leteszteltük az Asus két GeForce 6800 GT grafikus processzort egy kártyán egyesítő 3D-gyorsítóját.

Asus EN6800GT-Dual

2005 elején a Gigabyte kirukkolt egy videokártyával, mely az SLI technológia kihasználása révén két GeForce 6600 GT chipet kötött össze egy nyákon. Az ötlet nem volt teljesen új, hiszen más gyártók már évekkel ezelőtt is mutattak be két GPU-val felszerelt videokártyákat, mint például az XGI a Volari Duót, az ATI a Rage Fury MAXX-ot vagy a 3dfx a Voodoo 5 5500-at. Később március elején szárnyra kaptak hírek, melyek szerint az Asus is a Gigabyte-éhoz hasonló kártyát kíván a piacra dobni, csak éppenséggel 6800 Ultra chipekkel megfűszerezve. Az ötlet kicsit hihetetlennek tűnt és talán morbidnak is, de semmiképp nem lehetetlennek, hiszen az SLI technológia rugalmasságának, vagyis a PCI Express sávok variálhatóságának köszönhetően lényegében nem megoldhatatlan feladat egy efféle kártya megtervezése, mégis, két 6800-as GPU-t egy nyákra rázsúfolni kissé problémásnak tűnhet, hiszen egyenként 16 futószalagjával a chip nem éppen alacsony fogyasztásáról és hűvösségéről híres. Mégis, az idei CeBIT választ adott a kérdésre, az Asus standján az eddig csak fotókon látott „szörny”-kártyát is megcsodálhatták a nézelődők, és már csak idő kérdése volt, hogy mikor kapják azt kézhez a legnagyobb tesztoldalak.


Asus EN6800GT-Dual [+]

Két GeForce 6800 GT chip összekötése egy őrült ötlet, mégis érdemes közelebbről – ha csak érdekességként is – megvizsgálni, hiszen emellett egy valódi technológiai kihívás is az ember számára, és az Asus rendelkezik olyan képességekkel, fejlesztőbrigáddal, melyekkel egy ilyen projekt végrehajtása sem lehetetlen, elvégre a kártya elkészült, és működőképes. A Gigabyte 3D1 esetében láthattuk, hogy a kártya két 6600 GT nyák összekötésének az eredménye, vagyis valamilyen okból kifolyólag a tajvani kártyagyártók rá vannak kényszerítve egy bizonyos referenciaterv alapján dolgozni, ez pedig előrevetíti, hogy két 6800 GT összekötéséből egy monstrumnak kéne létrejönnie. A probléma csupán az, hogy a kártya óriási méretei miatt ház-inkompatibilitással is számolni kell, illetve az Asusnak a melegedés problémájával is meg kell birkóznia.

 

Adatlap
Termék neve Asus EN6800GT-Dual
Grafikus mag 2 darab NVIDIA GeForce 6800 GT (NV45)
Grafikus mag csíkszélessége 0,13 mikron
Memória mennyisége 2 x 256 MB GDDR3 (2 x 256 bites)
Memória gyártója és sebessége Samsung, 1,6 ns
Mag és RAM órajele 350 / 500 MHz (gyári adat)
Támogatott DirectX változat 9.0c
RAMDAC órajele 400 MHz
S-Video csatlakozás van
DVI csatoló van, 2 db
D-Sub csatlakozó adapterrel
TV-kimenet van
VGA csatolófelülete PCI Express x16 (2 x 8)
Mellékelt szoftver -
Extrák kék LED a GPU-hűtőben
Garancia -
Forgalmazó -
Bruttó kiskereskedelmi ár -

A szörnyeteg az EN6800GT-Dual nevet kapta. A nyák két GeForce 6800 GT grafikus magot köt össze, melyek egyenként 350 MHz-es órajelen járnak, és köszönhetően a két GPU-nak, memóriából is a szokásosnál kétszer több van, 2 x 256 MB GDDR3-as chip található a kártyán, melyek 500 MHz-es sebességen közlekednek. A kártyát egy egyszerű fehér dobozban kaptuk kézhez, mindösszesen a PCI Express videokártyákhoz használható két tápcsatlakozót és egy DVI/D-Sub átalakítót találtunk benne, tehát a kézhez kapott csomag még nem végleges termék.


A kártya szemből és hátulról [+]

A videokártya egy óriási kék nyákra épül, nagy részét a hűtés fedi be. Elsőre egy nagy Asus logós alumínium légterelő csatornát pillanthatunk meg, melynek szélei hiányosak a légelvezetés miatt, közepén pedig egy kb. 8 cm átmérőjű, átlátszó ventilátor található. A kártya két bővítőfoglalatot igényel. A nyák túlsó felén két passzív, szintén alumínium lap található (nem nevezhető hűtőbordának), melyek már mutatják a két GPU elhelyezkedését a nyákon.


Levetkőztetve [+]

A légelterőcsatornát levéve láthatóvá válik a hűtőrendszer. A kártya két felén található a két GPU, melyeket egy összefüggő, szintén alumíniumból készült hűtőborda köt össze. A GPU-k elhelyezkedési pontjainál a hűtőbordák kissé bóvli hatást keltenek, de ezzel nincs gond egészen addig, míg a kártyával nincs melegedési probléma. A memóriachipeket is ez az összefüggő hűtőborda lepi be, szilikonpasztával tapadnak hozzá, így a hőátadás jónak tekinthető. Az egyik GPU felett egy sornyi mosfet található, melyeket egy úgyszintén alumínium, vékonyka hűtőborda hűt le. A sok hűtendő alkatrész sok hőelvezető alkatrészt igényel, így nem csodálkozhatunk a sok alumínium kiegészítésen. Fő a stabilitás, melyet az Asus jól oldott meg. A nyákon nincs SLI-csatlakozó, tehát két EN6800GT-Dual SLI-be kötésére sanszunk sincs.


Az egyik GPU és a memóriák [+]

A kártyán található két GPU az NV45-ös kódnévre hallgat, vagyis a GeForce 6800 GT/Ultra PCI Express-es változatával van dolgunk. A GPU nem támogatja natívan a PCI Express csatolófelületet, ezért egy HSI chip (a nagy alatt a kicsi) felel a csatoló és a GPU közti adatáramlásért. A kártyán található összes memóróriachipen a Samsung K4J55323QF-GC16 felirat látható, vagyis 1,6 ns-os időzítésű memóriák tárolják az adatokat. Ez némi tuningpotenciált sejtet, hiszen egy 1,6 ns-os memória elvileg 625 MHz-es órajelet is kibír, a gyártó mégis 500 MHz-en hajtja azokat. Mivel a kártyán a memóriák jól elkülöníthetően egy adott GPU-hoz „tartoznak”, ezért szó sem lehet 512 bites vagy 512 MB-os kártyáról (a Gigabyte a 3D1-et 256 bitesként reklámozta, holott valójában 2 x 128 bites), egy GPU-hoz 256 MB 256 bites memória kapcsolódik, vagyis az EN6800GT-Dual 2 x 256 MB 2 x 256 bites memóriával van felszerelkezve. A két extra teljesítményre képes GPU 10 rétegű nyákot igényel szemben a GeForce 6800 Ultrával, mely beéri 8 réteggel is.


Evolúció vagy revolúció? [+]

A kártya kb. 30 cm hosszú, és 14 cm magas, összehasonlításul egy egyszerű GeForce 6800 GT/Ultra 22 cm hosszú, és kb. 10 cm magas, egy ATI Radeon X850 XT PE pedig még ennél is kisebb. Vajon a három kártya teljesítménye is így viszonyul egymáshoz?


Alaplapba helyezve, kék világítás ezerrel [+]


Házba építve – vagy nem építve [+]

A kártya méreteiből kifolyólag az üzembe helyezés több problémát is felvet, például rengeteg házba be sem fér, vagy ha igen, akkor összeakad valamilyen alkatrésszel. A méreteket jól jellemzi, hogy a kártya kb. egy 17 colos TFT monitor szélességével vetekszik, és a legtöbb alaplapról néhány centivel lelóg. Két házba próbáltuk meg beszerelni, a Casetek CK-1020 vette az akadályt, belső elrendezésének köszönhetően az EN6800GT-Dual befért és nem okozott problémát. Ugyanakkor meg kell említenünk, hogy a tápcsatlakozók csatlakoztatása után a ház oldalát már csak nehézkesen tudtuk felrakni, tehát a kártya magasságából kifolyólag is rengeteg ház-inkompatibilitással kell számolnia egy Asus EN6800GT-Dual-tulajdonosnak. A másik ház egy régebbi típusú AOpen volt, melybe egyszerűen még berakni sem tudtuk a kártyát, a merevlemezkeret megakadályozott minket ebben.

Hirdetés

Egyes híradások szerint a kártya nem igényel feltétlenül Asus alaplapot a működéséhez (sajnos nem tudtuk kipróbálni), viszont elméletileg minden nForce4 SLI és talán Intel 945P/955X chipsetes alaplapban elindul.

Egy asztalra kirakott tesztrendszerben 25 fokos szobahőmérséklet mellett a kártya hűtése 45-50 fokon tartotta a GPU-kat, ami jó eredménynek tűnik, de ehhez nem árt tudni, hogy a ventilátor nagyon hangosan forgott. Üresjáratban a kártya hangja még csak-csak elmegy, de terhelve rettenetesen felhangosodik. Talán ésszerűbb lett volna a hűtést két lassabban forgó ventilátorral megoldani.

Tesztek

 

Videokártya / driver Asus EN6800GT 256 MB (350/500 MHz) / Forceware 71.89
Asus EN6800GT-Dual 2x256 MB (350/500 MHz) / Forceware 71.89
ATI Radeon X850 XT PE 256 MB (540/590 MHz) / Catalyst 5.6
Processzor AMD Athlon 64 3800+ (2,4 GHz; 512 kB L2 cache; dual-channel)
Alaplap ASUS A8N-SLI Deluxe
BIOS-verzió 1006
Chipset NVIDIA nForce4 SLI
Chipset-driver NVIDIA Unified Driver 7.11
Memória Corsair TwinX1024-3200XL – 2 x 512 MB
Időzítések 2-2-2-5
Merevlemez Hitachi Deskstar 7K250 160 GB (PATA, 7200 rpm, 8 MB cache)
DVD-meghajtó Asus DRW-0804P
Tápegység Cooler Master RS-450-ACLY (450W) (Expert Computer Kft.)
Operációs rendszer Windows XP Professional Service Pack 1 + DirectX 9.0c

 

  • Játékok
  • ID Software – Doom 3

  • Microsoft/Bungee Studios – Halo: Combat Evolved

  • Eidos – Tomb Raider Angel of Darkness

  • Valve – Half Life 2

  • EA Game – Medal of Honor Pacific Assault

  • UBISoft – Far Cry

A tesztelendő játékok sorát nem nyújtottuk túl hosszúra, hiszen ha az Asus nem rontott el semmit a tervezőasztalon, akkor a kártya a specifikációknak megfelelően két SLI-be kötött GeForce 6800 GT teljesítményét hozza, ez pedig néhány játékteszt alatt kiderül. Megpróbáltunk olyan játékokat bevonni a tesztbe, amelyekben működik az SLI, és egy olyat is, amiben eddig nem működött.

Mielőtt azonban a játékokra térnénk, lássuk a fogyasztási adatokat. A teljes rendszer komponensei a tesztkonfigurációs táblázatban láthatóak. Üresjáratban az Asus EN6800GT-Dual pontosan annyit fogyaszt, mint két, szintén Asus gyártmányú GeForce 6800 GT SLI-ben. Terhelés alatt is hasonló kép fogad, az eltérés minimális, nem is várhattunk mást.

Lássuk a játékokat. Az Asus EN6800GT-Dual szinte fps-re hozza az SLI-be kötött Asus EN6800GT eredményeit, kis lemaradást azonban minden programban észrevettünk. A Gigabyte 3D1 is kicsit lassabb volt két SLI-ben futó GeForce 6600 GT-nél. Érdemes az ATI Radeon X850 XT PE eredményeit is figyelemmel kísérni, hiszen vannak olyan játékok, amelyekben csak minimálisan marad le az Asus EN6800GT-Dualtól. Ez persze nem az Asus hibája, hanem az SLI-é, vagy inkább az ATI érdeme.

A végére hagytuk a MOHPA-t, melyben korábbi tesztjeink szerint nem működött az SLI (korábbi meghajtóverziókkal), és sajnos most sem funkcionált. Így legalább az is kiderült, hogy egy nem SLI-támogatott játékban az Asus EN6800GT-Dual ugyanolyan gyors, mint egy GeForce 6800 GT.

Értékelés


Szép látvány... [+]

Az Asus EN6800GT-Dualról gyakorlatilag ugyanazt mondhajtuk el, amit anno a Gigabyte 3D1-ről. Dicséret illeti az Asust elszántságáért és bátorságáért, hogy ki mert adni a kezei közül egy ilyen kártyát. Az SLI elvű dupla-GPU-s megoldások terén lemaradt az első helyről, viszont teljesítményben überelte a Gigabyte-ot. Bármilyen egyszerűnek is tűnik egy effajta kártya létrehozása (mondván, az SLI úgyis mindent megold), a kivitelezéssel is csínján kell bánni, hiszen voltak a videokártyák történelmében olyan két-GPU-s megoldások, melyek különböző okokból kifolyólag elbuktak. Az Asus megoldása több szempontból is életképtelennek tűnik, mégis, nem a mérete vagy a hangos hűtése okozza vesztét, hanem az NVIDIA legújabb GPU-ja, mely a GeForce 7800 GTX névre hallgat. Ugyanis az Asus ezzel a kártyával elkésett (ezt maga a gyártó is elismerte), így végülis a cikk írásának időpontjára már bizonyossá vált, hogy az EN6800GT-Dual nem lesz tömegtermék, illetve adott esetben az Asus rendelésre legyárt néhány darabot, de semmi több. Így tesztünkből végeredményben egy technológiai érdekesség bemutatója lett.

Asus EN6800GT-Dual: ami tetszett:

  • hozza két GeForce 6800 GT sebességét.

Ami nem tetszett:

  • limitált fejleszthetőség (csak bizonyos chipsetekkel működik együtt),

  • SLI elvű működés, és mégis kevés csatlakozó (analóg, digitális),

  • a kártya bitang nagy méretei,

  • nagyon hangos hűtés,

  • egyelőre nem létezik hozzá alternatív (halk) hűtési megoldás.

A kártya mindezen szempontok alapján nem tartozhatna az ajánlott kategóriába, de mivel egy rendkívüli fejlesztésről van szó, így átlagosnak sem minősíthetjük. Amennyiben a kártya két GeForce 6800 GT-nél olcsóbban kerülne a boltok polcaira, úgy érdemes lenne a vételre.

fLeSs

 

Az Asus EN6800GT-Dual videokártyát az ASUS-tól kaptuk tesztelésre.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Előzmények