A Transcend SSD220

A nem túl távoli múltban már foglalkoztunk AHCI-n és NVMe-vel kommunikáló, PCI Express-es M.2-es SSD meghajtóval. Ezúttal egy hagyományos megoldású, SATA 6 Gbps, AHCI szabványnak megfelelő modellt vizsgálunk meg, ez pedig a Transcend SSD220 sorozatába tartozó, 480 GB-os kapacitású modell. Mivel 2,5"-os SATA SSD már nem először jár tesztlaborunkban, bőségesen volt viszonyítási alapunk. Hasonló koncepcióra épül a nemrég tesztelt Kingston UV400, így érdekes lesz az esetleges párhuzamokat megfigyelni.

A Transcend SSD220 [+]

A korábban tesztelt, hasonló SSD-kkel egyetemben ez is a SATA kapcsolatot hasznosítja, így már most borítékolható, hogy a teszt pár értéke 550 MB/s közelében lesz, jelenleg ugyanis a SATA-n keresztül kommunikáló SSD-k egyik korlátozó tényezője az interfész maximális, elméletileg 6 Gb/s-es sávszélessége. Ezt mostanra ugyan sikeresen kiküszöbölték a PCI Express segítségével, azonban a mozgó alkatrész nélküli meghajtók legnagyobb erénye még mindig a rettentően alacsony késleltetés, a sebesség csak egy adalék, ezt ne felejtsük el! Így továbbra is megkérdőjelezhetetlen a hagyományos megoldással bíró változatok létjogosultsága.

A csomagolása a gyártóra jellemző dizájn [+]

A Transcendtől régóta megszokott dizájnú kartonban érkezett a tesztalany, amiben a 7 mm magasságú SSD lapul, négy csavar és némi papír társaságában. A meghajtó pár nagyon alapvető specifikációja a dobozon is visszaköszön, konkrét sebességadatok feltüntetése mellett említik a hároméves garanciát is. Azt nem tudni, ebbe mennyi írt adat fér bele, és a hivatkozott weboldalon is csak annyit találtunk, hogy akkor fogyott el a tartalék terület adattárolója, ha a Transcend SSD Scope ezt jelzi. A program működését már az MTS800 tesztjekor bemutattuk, most nem térünk ki rá. Ezúttal nem jár a vásárláshoz extra garanciális lehetőség vagy prémium szolgáltatás.

Az SSD220 hátulról [+]

Azt azért fontos kiemelni, hogy ezt a titokzatos adatkeretet túllépve sem megy még tönkre a meghajtó, csak a garancia ér véget, de a rendeltetésszerű használathoz azért elvárható volna ennek a megadása. A tetszetős, minimalista szemléletben tervezett alumíniumborítás felső részén csak a gyártó hatalmas logója található, de alul is csak egy diszkrét matrica töri meg az egyszerűséget a sorozatszámmal, típusnévvel, kapacitással és egyéb paraméterek feliratával. A vékony, könnyű burkolat ebben az esetben csak díszítési és mechanikai védelmi funkcióval bír, a hűtés feladatát nem látja el: középen van a NYÁK, amit a levegő szigetel, fél méretű és nincs szilikonpárnával sem átvezetve a hő a házra. A Kingston ilyen téren praktikusabb.

Szétszerelve [+]

A burkolat alá négy csavar eltávolításával jutottunk. A kb. feles méretű nyomtatott áramköri lap egyik oldalán a vezérlő, a DDR3 cache memória és négy darab NAND flash lapka kapott helyet, míg a másikon csak négy NAND flash lapka található. A képet kinagyítva jól megfigyelhető a további DDR3 cache számára szolgáló, üresen hagyott hely, ez egyben azt is jelenti, hogy ez kizárólag a 960 GB-os változat esetén kerül alkalmazásra.

A nyomtatott áramkör csak félméretű [+]

A Silicon Motion SM2256 típusú AHCI vezérlő került a NYÁK-ra, a flash chipek pedig a Micron 16 nm-es TLC NAND lapkái. A kontroller támogatja az AES-256 titkosítást, a TRIM parancsot, illetve a rendszer a TCG-OPAL szabványnak is megfelel. A vezérlő LDPC ECC hibajavító algoritmus képességű. Megjegyezzük, hogy itt a TLC tulajdonságai miatt egy kicsit összetettebb hibajavítás szükségeltetik, mint a Phison vezérlőknél is látható, MLC esetén alkalmazott BCH ECC. Ez a TLC flashchipek esetén tejességgel megszokott. Négycsatornás üzemet támogat legfeljebb, a 960 GB-os változaton vagy ugyanennyi, csak kétszeres kapacitású NAND lapka található, vagy kétszeres mennyiség egy nagyobb NYÁK-on. A vezérlő fejlettsége és felépítése nagyon fontos a már telítettség közelében történő írási műveletek sebességénél, mint azt hamarosan meg is mutatjuk.

A cache, a vezérlő és a NAND flash [+]

A kisebb fájloknál hathatósan segít az alkalmazott cache memória, ami jelen esetben egyetlen Samsung K4B4G1646D-BYK0 Low-Power DDR3 chipet takar, ami 1600 MHz-es effektív órajelen üzemel, mérete pedig 512 MB. A tárolóként felhasznált Micron MT29F512G08EMCBBJ5-6:B típusjelű NAND flash chipekről nem sok információ áll rendelkezésre, de azt sikerült kiderítenünk, hogy planáris technológiával gyártott, 512 gigabites 16 nm-es lapkákról van szó, melyek a TLC technológiát alkalmazzák. Kapacitásuk ezúttal nem teljesen elérhető, mert lecsippentett belőlük alapértelmezetten a gyártó a wear leveling számára egy kisebb szeletet, ami a működés szempontjából fontos, így legalább a felhasználóknak nem kell annyira odafigyelniük a szükséges szabad terület biztosítására.

Tesztkörnyezet, specifikációk

Az M.2 csatolós SSD-k érkezése miatt pár teszttel ezelőtt komoly frissítésen ment keresztül a 2012. decembere óta alkalmazott tesztrendszerünk, ezúttal is ezt használtuk az összehasonlíthatóság érdekében. Az alaplap szerepét egy ASUS Z170-Deluxe modell vette át, míg a processzor feladatát egy 4 GHz-es órajelű Intel Core i7-6700K kapta meg, hogy minél többet ki tudjunk passzírozni az SSD-kből. A rendszermemória mérete is nőtt, egész pontosan duplázódott, így már 32 GB-ból gazdálkodhat a rendszer. A HyperX Fury típusú DDR4 modulból összesen négy található az alaplapban, így azok kétcsatornás üzemmódban, 2666 MHz-en hasítanak. A különféle turbó és energiagazdálkodási opciókat most is egytől egyig kikapcsoltuk, hogy azok biztosan ne befolyásolják a méréseket.

Tesztkonfigurációnk a mérések során (a kép illusztráció) [+]

A szoftverkörnyezet terén a 64 bites Windows 10 Pro az alkalmazott rendszer, hiszen a korral haladni kell. A programok palettája, ahogy a fenti tesztkonfiguráció is az utóbbi tesztjeinkben megszokott volt: az IOPS vizsgálatához az AS SSD Benchmarkra esett a választásunk. Hogy a méréseket olvasóink is elvégezhessék, tehát minél könnyebben reprodukálhatók legyenek, bevettük a tesztcsokorba az SSD-s topikunkban már-már mérési etalonnak számító CrystalDiskMarkot is. Kisebb szerepet kapott a magyar fejlesztésű AIDA64 és a Hard Disk Sentinel is, amelyekkel nem annyira a sebesség, inkább a jelenségek időbeli lefolyásának vizsgálata a cél.

Az egyre kisebb gépek, valamint az ITX formátum térnyerésével nő a zsúfoltság, és stagnál vagy akár romlik is a hőháztartás a nagy és szellős gépházakhoz viszonyítva. Emiatt a meghajtók terhelés során mért hőmérsékletének rögzítését is elvégeztük, méghozzá gépházba építve. A programcsomag-indítási teszt már az eddigiek során is csak alig mutatott ki eltérést az egyes versenyzők között, erre a Windows 10 modern prefetch és szuperfetch eljárásai csak rátesznek egy lapáttal, ugyanis a lehető legtöbb alkalmazást betöltik a RAM-ba már a rendszerindítás során, hogy kattintva minél hamarabb rendelkezésre álljon. Az így mért idők a CPU és a RAM sebességét jobban tükrözik, mint a háttértárét, ezért ezt a tesztet mellőztük.

Az SSD220

HD Sentinel információk a tesztelt Transcend SSD220-ról [+]

A fenti két képernyőképen látható, hogyan ismerte fel a Transcend SSD220-at a Hard Disk Sentinel. Minden támogatott szolgáltatás helyesen szerepel, de a NAND flash chipek igazi gyártója nem derül ki, azt egyáltalán nem listázza a program, ismeretlenként sem. A vezérlőt helyesen olvasta ki a beégetett adatok alapján a magyar fejlesztésű program. A TRIM parancs és az NCQ támogatása is megerősítést nyert, ahogy a többi tesztelt SSD-nk esetén sem volt ezekkel probléma.

A S.M.A.R.T. tábla a tesztalany esetében [+]

A megszokott dicséret a Transcendet is megilleti, és örömmel látjuk, hogy mára a trend általánossá vált, hogy az SSD-ket így programozzák fel. A S.M.A.R.T. ugyanis telis-tele van töltve SSD-specifikus értékekkel, és ezeket helyesen ki is olvasta a program, ennyire lelkiismeretesen felprogramozott S.M.A.R.T. táblázatra még a Transcendnél nagyobb kaliberű gyártók sem mindig veszik a fáradságot. Számunkra leginkább az írt adat, olvasott adat mennyisége, a hátralévő élettartam, a törlési jellemzők és a wear leveling sorok a legérdekesebbek. A tesztben további szerepet nem kapnak, de ezeket kell az írási terheléssel kapcsolatban aggódó tulajdonosoknak fürkészni, a letölthető Transcend SSD Scope alkalmazásban.

AIDA64, HD Sentinel

Lefuttattuk a Hard Disk Sentinel írástesztjét a meghajtón, és a lemeztérkép alapján sajnos nem mondható, hogy egyenleges lett volna az írás sebessége a teljes folyamat alatt (a világoszöld a gyorsan, a sötétebb a lassabban írt szektorokat jelöli). Véletlenszerű adatbájtokkal dolgoztunk, hogy a vezérlőnek biztosan ne legyen könnyű dolga. Itt adott esetben szinte azonnal látható, ha a meghajtó vége felé az írás lelassulna, mint ahogy ez például az OCZ Vector 180 esetén volt, de esetünkben csak a meghajtó legeleje produkált magas értéket, és hamar kisebb sebességfokozatba kapcsolt, ahogy a Kingston UV400 is.

A Transcend SSD220 írástesztje Hard Disk Sentinelben [+]

Fontos kiemelni, hogy ez a Tanscend SSD sem a felső kategóriában kíván versenyezni, hanem az igen szerény teljesítményt felmutató notebookmerevelemezek tulajdonosainak szeretne energiatakarékos, gyorsabb megoldást biztosítani. A mért tempó a winchestereknél pedig még így is a legtöbbször gyorsabb, a folyamatos írás pedig ennek a célközönségnek a felhasználási területeire nem túlságosan jellemző.

Az AIDA64 olvasástesztcsokra [+]

Az AIDA64 háttértároló-sebességmérés moduljának olvasás tesztcsomagja a versenyzők közt alig mutatott különbséget, kevés adattal dolgozik, így csak az egyes meghajtók cache memóriáját sikerült tesztelnie. A SATA 6 Gbps kapcsolat tűnik itt a korlátozó tényezőnek, sok helyen 500 MB/s körüli érték szerepel. Grafikonokat erre a mérésre nem építettünk, csak az otthon reprodukálható összevethetőség a célja. Az SSD220 sebessége a többihez hasonlóan nagyjából 500 MB/s volt a meghajtó közepén és végén, de az elején ennek csak durván kétharmada. A pufferelt olvasás is kicsit alacsonyabb volt, de nem túlságosan magas eltéréssel.

Az AIDA64 szekvenciális olvasástesztje [+]

A teljes meghajtó lineáris olvasása, azaz a szekvenciális elérés nagy adatblokkokkal való mérése kicsit érdekes, az első 5%-nyi területen gyengélkedett a sebesség. Később azonban felvette a fonalat, a megszokott sebesség beállt, azt furcsállottuk csupán, hogy több próbálkozásra is ezt az eredményt kaptuk, de korábban ilyet nem tapasztaltunk. Ha voltak is lassulások, azok nem a teszt elején jelentkeztek korábban, azonban az értékek beállása után a gyári specifikációban szereplő tempót nagyjából itt is viszontláttuk.

Az AIDA64 véletlen elérésű olvasástesztje [+]

A véletlenszerű olvasás görbéjén sem ment minden a megszokott kerékvágásban, azon felül, hogy kisebb (64 kB-os) adatcsomagok miatt a csúcssebességet is kevésbé közelítette meg a tesztalany. Nagyobb lassulás nem, ingadozás viszont jelentkezett: egy-egy ponton leesett a sebesség. Noha eddig a papírforma kis jóindulattal teljesült, de lássuk be, egy SSD-nek általában nem az olvasás szokott a gyengéje lenni.

Az AIDA64 szekvenciális írástesztje [+]

A szekvenciális írás már nagyobb falat a versenyzőknek. Az SSD220 a gyári értékeket csak a legelső, nagyjából 5 GB-os területen tudta tartani, ezt követően jócskán elmaradt ezektől, de persze ezek "up to", azaz maximum értékek. Azért a 75 MB/s-re lassuló folyamatos sebesség néha még egy notebook merevlemezénél is lassabb, megszólalt hát bennünk a vészharang.

Az AIDA64 véletlen elérésű írástesztje [+]

Végül a véletlenszerű írás tetőzte be az AIDA64 tesztjeit, ahol az SSD220 azt is megmutatta, hogy bizony, még ennél tovább is tud lassulni egy-egy helyzetben, mindamellett az átlagsebességre még így sem lehet panasz az előző teszthez képest. Alapesetben az SSD-vezérlők egyik jellegzetessége, hogy amíg nincs telítve a meghajtó, a sebességet részesítik előnyben, de egy bizonyos foglaltsági szint felett jobban odafigyelnek, hogy megfelelően elosszák az adatot.

Ilyenkor a vezérlő a NAND flash lapkák kevesebbet használt területeire fókuszál, ez természetesen időigényesebb, így lassabb az átvitel. Itt azonban érdekes az utolsó félidőben tapasztalható, igen erőteljes fluktuáció és az alacsony értékről teljes sebességre ugró tüskék. A mérés elején levő rövidke gyorsabb szakasz jó eséllyel a mostanában egyre nagyobb teret nyerő SLC caching eredménye ezúttal is, habár a specifikációk ennél a terméknél sem említik a jelenlétét.

AS SSD Benchmark

Szintén a szekvenciális olvasás – és írás – kap szerepet a nagyobb fájlok másolásánál, illetve az ilyen méretű állományokkal dolgozó alkalmazásoknál; ha elsősorban rendszerlemezt keresünk, akkor ez egy sokadrangú szempont lehet számunkra. Itt a Transcend SSD220 ugyanúgy egy kicsit kevesebbet ért el, mint ami a dobozára van írva, ami persze nem nagy gond, szándékosan olyan beállítással (10 GB-os tesztadat) futtattuk a programot, hogy "kivéreztessük" a szereplőket, nagyobbak legyenek az eltérések. A mezőnyben viszont – nüansznyival ugyan – a leggyorsabbnak találtuk. Az olvasási eredmények az AIDA értékeivel nagyjából egybevágnak, míg az írás valamiért itt is egészen lassú volt, alig hozott a Trion 100-nál többet a tesztalany, az UV400 teljesítményének csak bő harmadát.

A nagyon apró fájlok elérését szimuláló, 4 kB-os tesztek egységesen minden szereplőt két vállra fektettek korra és piaci pozicionálásra való tekintet nélkül. Olvasásban majdnem a legjobb, írásban a legrosszabb értéket produkálta főszereplőnk. Érdekesség, hogy itt a szintén TLC-s Kingston UV400-zal mennyire hasonló karakterisztikát mutatott.

A véletlenszerű műveletekre vonatkozó értékek az SSD-gyártók egyik vesszőparipája, imádnak az IOPS értékekkel dobálózni, bár ez egy átlagfelhasználó asztali vagy mobil számítógépe esetében különösebben nem számít. Ezzel szemben bizonyos kiszolgálók esetében már döntő szempont lehet ez az érték. A véletlenszerű olvasási tempó az operációs rendszer kis fájljainak betöltésekor azonban érvényesülhet.

A fentiekből következik, hogy a véletlenszerű írás egy átlagos PC-s felhasználó számára szintén nem túlságosan lényeges szempont. Itt kötegeletlen feldolgozás esetén érdekes módon nagyon egyben volt a mezőny, a Transcend meghajtója itt is az előző tesztben látott felállást produkálta. Kötegelt feldolgozásnál, amikor az írási/olvasási parancsokat 64-es egységekben kapja a meghajtó (QD = 64), már jobban megközelítette olvasásnál a gyári specifikációit, de sajnos el nem érte. Olvasás során is kb. 10 000 IOPS a különbség lefelé, de írásnál csak a gyári adat töredékét kaptuk, többszöri nekifutásra is. Sajnos emiatt nem is nagyon tudott eltávolodni a szintén TLC-s OCZ Trion 100-tól, illetve olvasásban azt alul is múlta.

Az AS SSD beépített másolási tesztjéről érdemes tudni: ez a meghajtón belül másol; az ISO-teszt nagy ISO fájlokkal operál, a Program-teszt sok kis fájllal, a Game-teszt pedig vegyesen. Itt is a 10 GB-os adatméretet alkalmaztuk, és szépen ki is mutatta a meghajtók sebessége közti eltéréseket. De még hogy! Ezek az értékek a videószerkesztő, nagy adatcsomagokat mozgató felhasználóknak lehetnek hasznosabbak. Mindhárom tesztben meglehetősen gyengén muzsikált a tesztalany, látható, hogy sem a kis fájlokat nem szereti, sem a folyamatosan ráküldött nagyokat. Még az igen harmatos és kisebb kapacitású (ezek nem egy esetben a nagyobbaknál lassabbak) OCZ Trion 100-tól is alaposan kikapott.

CrystalDiskMark, Windows 10 használat, játékok

A CrystalDiskMark tesztje esetében a "fórumkompatibilitás" érdekében használtuk az alapértelmezett 1 GB-os mérési adatmennyiséget, valamint a korábban megszokott, 64-es Queue Depth értéket is természetesen beállítottuk, ennél a programverziónál a 32 az alapértelmezett. Az olvasási tesztben 7 MB/s ráadást kaptunk a specifikálthoz képest, az írás viszont már 28 MB/s értékkel tért el felfele, de mindez bőven mérési hibán belüli. Azonban sajnálatos, hogy ez az egyetlen teszt muatotott ki ilyet, ráadásul ahol az adatszelet is csak 1 MB-os volt.

CrystalDiskMark; minden beállítás alapértelmezett, kivéve: QD = 64 [+]

A valós használatot reprezentáló teszteléshez egy valódi, többhónapos használatot megélt Windows 10-es rendszert vetettünk be. Ez nem egy sebtiben feltelepített Win 10, hanem több telepített és uninstallált programot tartalmazó rendszer háttérben futó AVG Free vírusírtóval, X99-es VGA tesztrendszerünk alapja. Ezt mentettük le a "szektorról szektorra" módszerrel, majd töltöttük vissza a teszt szereplőire; így egyenlő eséllyel indult az összes versenyző. A rendszer teljes mérete nagyjából 200 GB, ami egy teljes méretű partíción foglalt helyet a meghajtókon. A pontosabb eredmények érdekében minden tesztet háromszor ismételtünk meg.

A Windows 10 betöltési idejét a POST rövid pittyenő hangjától mértük odáig, hogy teljesen felállt a rendszer, tehát betöltődött az összes ikon, az összes gadget és a tálcára az összes program (AVG, Hard Disk Sentinel, Razer Synapse stb.). Ez a "teszt" (mondhatnánk inkább használatot is) leginkább a véletlenszerű olvasásra koncentrál. Az értékeken nem szabad megrökönyödni, alaplapunk viszonylag sokáig inicializál, mire megkezdi a rendszertöltést. A korábbihoz képest kénytelenek voltunk előrébb venni a mérés kezdetét, mert az UEFI boot során a képernyőn nem mindig azonnal és nem mindig ugyanakkor jelenik meg olyan elem, ami stabil pontot adhatna az időmérés indításához.

Töredezettségmentesítést már nem végzünk, mert mind a Windows 10, mind az SSD-k vezérlői a fájlrendszer logikai elhelyezkedésétől függetlenül, optimalizált módon pakolják a fájlokat. Ebbe a folyamatba nem akartunk belezavarni, így a mérés valósághűbb. A tesztalany esetén a rendszerindítás idejére nem lehet panasz, de így is csak egy utolsó előtti helyet tudott felmutatni. Ha a POST idejét is figyelembe vesszük, és 14 másodpercnél levágjuk az oszlopokat, szemléletesebb lenne a diagram, de azon nem sokat segítene, hogy otthon is mindenképp ki kell várni a rendszer teljes elindulását, így inkább nem torzítottuk el a valós képet.

Az Edge böngésző és benne egy Youtube videó megnyitása után hibernáltuk a gépet, ez kb. 3 GB memóriát foglal. Már korábbi cikkeinkben is megjegyeztük, hogy a hibernálás elvileg a szekvenciális írási sebességtől függ (hiszen a memória tartalmát ki kell írni a hiberfil.sys-be). Igen ám, de a memória tartalma tömörítve kerül a lemezre, azonban a Windows 8 és a Windows 10 az elődeihez képest itt komoly optimalizálást kapott. Itt csak az OCZ Trion gyengélkedett igazán, az SSD220 egy nála jobb, köztes eredményt tudott felmutatni, ami az UV400-nál gyengébb, de a Trion 100-nál kicsivel jobb. A teljes időtartam nem vészesen sok.

Az ébresztés idejénél ugyanúgy a POST rövid pittyenő hangjától mértük odáig, hogy megjelent a kép a megnyitott böngészővel. Aki reprodukálni szeretné ezt a fajta tesztet, annak megemlítjük, hogy az asztali gépeken a Windows 10 már nem kínál alapesetben hibernálási lehetőséget, hiszen alvási, energiatakarékossági funkciói igen fejlettek. Ezt megkerülve parancssorból, a shutdown.exe -h begépelésével hibernáltunk. Ha a rendszerindítás teszthez hasonlóan elvágnánk a grafikont, nagyjából a hibernáláséval egyezne meg. Itt az SSD220 ismét csak kevéssel tudott a Trion elé kerülni, sebessége megegyezett az UV400-éval.

A játékok palettáját módosítottuk, olyan címeket kerestünk, ahol lehetőleg keveset kell nézni a gyártók és fejlesztőstúdiók logóit, így a mérés pontosabb lehet. A Tomb Raider esetén a betöltés után azonnal egy benchmarkot indítottunk, tehát ezt is be kellett töltenie. A World of Tanksnál a bevezető videót kiiktattuk, és azonnali autologint állítottunk be. Hogy a memóriába előtöltött porgramrészletek ne csaljanak az újbóli indításkor (azzal, hogy ezáltal jóval hamarabb rendelkezésre állnak), három friss Windows boot utáni indítás átlaga szerepel. Ahogy az operációs rendszer, úgy a játékok betöltése terén sem voltak nagy eltérések. Az SSD220 mindenesetre úgy a Tomb Raider alatt, mint a World of Tanks alatt is egy gyengébb értéket produkált, mely előbbinél holtversenyben, a WoT-nál pedig egyértelműen az utolsó helyre volt elegendő.

Másolásos tesztek, hőmérséklet

Eltérés több korábbi SSD tesztünkhöz képest, hogy nem csak másolgattunk, hanem egy valódi telepítés idejét is lemértük. A Sony Vegas telepítése merevlemezt tartalmazó notebookon jó néhány percet igénybe vesz, kézenfekvőnek tűnt tehát azt használnunk, de csak kevés eltérést tapasztaltunk. Mindegyik SSD relatíve hamar végzett a feladattal. Valószínűleg nem csak a háttértár, hanem más rendszerkomponens is korlátozott minket itt, de így is csak az OCZ Trion eredményénél kissé lassabb tempót kaptunk tesztalanyunk esetében.

A következő két másolásos teszt eredetileg még a SandForce vezérlőinek olykor becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy már tömörített Windows 7-et tartalmazó képfájl, illetve egy 8888 darab fájlt tartalmazó játék teljes könyvtára mennyi idő alatt másolható át a tesztelendő háttértárra. A fájlokat a DDR4-es rendszermemóriában létrehozott, 27 GB-os RAM drive-ból másoltuk át, mely méréseink szerint nagyjából 3 GB/s-os szekvenciális olvasási tempóra képes, amivel az egyes meghajtók írási teljesítményét kvázi biztosan nem korlátozzuk. Az idő mérése azért ilyen pontos, mert parancssorból, a %time% változóval történt a másolási időtartam követése.

Ebben a két tesztben is a már eddig kirajzolódni kezdett képnek megfelelően teljesített a Transcend költséghatékony megoldása, sajnos ő volt a leglassabb. A korábbi, véletlen elérést szimuláló teszt eredményeivel összhangban a több kis fájlt tartalmazó Batman esetén sem tudott felülkerekedni a lassúcska OCZ Trion 100-on. A tömörített Windows lemezképfájlt sem sietve írta ki, persze itt sem lepődtünk meg a folytonos írási sebesség korábbi mérés óta tudott alacsony értéke miatt.

Végezetül ismét egy újdonság, a meghajtók szoftveresen (Hard Disk Sentinel) kiolvasott hőfokát és az infrahőmérővel mért értékeket is feljegyeztük. Három egymás után ismétlődő HDSentinel írás tesztet állítottunk be véletlenszerűen generált adatokkal, hogy minél nagyobb legyen a terhelés. Az utolsó vége felé olvastuk le és mértük meg a hőfokokat. A teszt egy zárt, ATX számítógépházban történt, hogy a valós használat során tapasztalható hatások minél pontosabban érvényesülhessenek. A hőmérséklettesztet utolsóként szoktuk futtatni, hogyha a nagy terhelés miatt esetleg elhalálozna a vizsgált meghajtó, akkor se maradjunk mérési adatok nélkül.

A hőmérséklet a tesztalany esetében szokatlanul magas volt. A belső hőfok esetén látszik a kis NYÁK-terület áldatlan hatása, ahol parányi területre koncentrálódik a hőtermelés, és az, hogy a panel a fémház közepén van, levegő veszi körül, szintén nem segít. Ezt jól mutatja, hogy a külső mérés nem mutatott túl forró burkolatot, csak meleget, de a differencia nagynak bizonyult, hasznos lett volna, ha hővezető párnákat alkalmaznak belül a mérnökök. Csak a parányi, M.2-es társa volt nála melegebb, még azt is megkockáztatjuk, hogy a hűtés a tesztalany fő problémája.

Konklúzió, végszó

Összegezve a tapasztaltakat, szomorkodunk, hiszen tesztalanyunk még az OCZ Trion 100-nál is gyengébb volt több esetben, nem nagy eltéréssel. Az SSD220 a Transcend műhelyéből az abszolút belépőszintet célozza/célozná meg, hasonlót tud nyújtani, mint az imént említett, ráadásul szintén TLC-s versenytárs, ami azért egy kicsit korábban került a piacra. A hibákból persze lett volna lehetőség tanulni (a Kingston az UV400-zal megtette), így itt sokkal jobb volna a helyzet. Egy-egy benchmark esetén ugyan szándékosan alkalmazunk extrém terhelést jelentő beállítást, de valós másolásban is lemaradt a tesztalany. Az operációs rendszeres, programtelepítéses és játékindításos tesztek ismét megmutatták, hogy átlagfelhasználásnál nem a puszta sebességérték számít, hanem a mozgó alkatrész hiánya miatti alacsony késleltetés, így hiába végzett gyakran hátul, nem jelentős a lemaradása.

"Igen fontos kérdéskör ellenben az árazás. Tisztában vagyunk vele, hogy amíg valaki nem tapasztalja saját gépén az SSD-vel szerelt gépek fürgeségét, igen nehéz meghozni a döntést a harmadannyiba kerülő merevlemez leváltásáról." – ezt írtuk az UV400 tesztjénél, ezt mondjuk most is. Sajnos azonban az UV400 még olcsóbb is egy-egy helyen a tesztelt Transcend SSD220-nál, így igen egyértelmű választási helyzetet teremtve. Jelen körülmények között csak akkor látjuk reálisnak, hogy valaki ezt a modellt válassza, ha a konkurens épp nincs készleten, de ő mindenképp olcsón szeretne SSD-t a gépébe.

[+]

Nagyjából 37 000 Ft-os árcédulával bír a tesztalany, mely önmagában nézve kedvező volna, ha nem ilyen teljesítménnyel társulna, akkor sem, ha idővel, a felhasználói visszajelzések és elemzések után, firmware-frissítésekkel a teljesítmény javulhat valamelyest. A fő konkurencia, az ugyanilyen koncepciójú, árban hasonló, de mégis gyorsabb Kingston UV400 sem győzött meg minket maradéktalanul tesztje során, így csak magunkat tudjuk ismételni: a korábban tesztelt HyperX Savage sokkal gyorsabb, nagyobb írásmennyiséget elvisel, és nem kell rá olyan nagyon sokkal többet költenünk (43 000 forint környékén kapható).

[+]

A TLC flash chipeket használó SSD-k egyelőre nem arattak átütő sikert. Az első fecske, a Samsung 840 és a 840 EVO teljesítménye rendben volt, de később jelentkeztek problémák. Az OCZ Trion 100 nem muzsikált túl meggyőzően, a Kingston UV400 sem, a Transcend SSD220 pedig még egy nagyot rákontrázott mindezekre. A sikerhez kedvezőbb ár vagy jobb teljesítmény kellene; mindenesetre a TLC-s piac megoldásait mostmár aggódó tekintettel fürkésszük, mert nem biztos, hogy jó ösvényt kezdtek kitaposni velük a gyártók.

04ahgy

A tesztelt 480 GB-os SSD220-as tárolót a Transcend biztosította a cikkhez.