Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • dfsz34

    őstag

    Egy jó tanács, illetve megfontolás azoknak, akik Ferdinánd vagy Jpanther 2 döntés előtt állnak.

    Ferdivel már kihúztam a JT-t, de a JP2-t is ki akartam próbálni, úgyhogy most megvettem és mentem vele pár kört. A JP2 nagyon jónak tűnik, oda lehet vele érni mindenhova, de tény, hogy nincs páncélja. Az igazság viszont az, hogy a Ferdi páncélját én annyira nem vettem észre, maximum nagy távolságból kisebb tier ellenfelek pattognak róla. Meg ha elrejtem a hasát, akkor tud pattintani, de olyankor az ellenfelek automatikusan goldra vagy HE-re váltanak, úgyhogy csak óvatosan lehet a páncéljában bízni.

    Ezzel még nem könnyítettem meg a választást, de a JP2-nek van egy nagy hátránya, hogy csak 5 fős a legénysége. Ez azt jelenti, hogy a hatodik ember, akire szükség lesz később nem fejlődik, ami jelentős hátrány lehet a JT és JPZe100 esetében és nincs akkora különbség a két tank között (bár a JP2 nekem szimpatikusabbnak tűnik a mozgékonysága miatt), úgyhogy szvsz érdemesebb a Ferdit választani, abba 6 fő megy és fejlődik is elég sokat, mire meglesz a JT vele.

  • dfsz34

    őstag

    válasz CHaooSS #28577 üzenetére

    Szerintem a hétvégén már a húzentróger e100-al lesz tele a high tier.

  • dfsz34

    őstag

    válasz sith7 #28581 üzenetére

    És én meg majd tier 5 max 6 szinten fogok csak járni akkor :((

    Valamennyi szabad xp-t bedobok majd, de az iszonyat sok szabad xp lenne, hogy a teljes ágat kihúzzam.

    Ha valaki ráfekszik, akkor kb napi 50e xp-t össze lehet szedni, de a hétvégéig mondjuk 4 nap, az is összesen 200e, ami max egy nagyobb tier vagy 2-3 kisebb tier lépésre elég csak és a többit szabad xp-ből kell lerendezni.

    Amikor az indien panzer-leo vonalat bevezették, azt néztem, hogy már másnap láttam leo-t és indient is egy csomót. Vannak itt komoly gold játékosok úgy látom :)

    Chaoss: ki beszélt itt játékról? kifejlesztik szabad xp-ből és jönnek villogni
    200-300e szabad xp max egy tier 7-8 vagy 8-9 lépésre elég, szerintem kb 500e kell ha teljesen előröl kezdi valaki

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz CHaooSS #28586 üzenetére

    Az szép, az 30746 arany a váltáshoz

    Hát, akinek megér ennyit. Figyelni fogom, most már kíváncsi vagyok.

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz Kakumix #28602 üzenetére

    Nekem ezzel nincs problémám, sőt örülök neki. Ha van bevétele a játék kiadójának, akkor lesz fejlesztés is. Én pár prémtank megvásárlásán (akciókban) túl néha tudok prémiumot venni majd, ha lejár, ennyi a max, amit rá tudok költeni.

    Sejtem, hogy minden új ág behozásával brutális kezdeti bevételük van, hiszen ilyen sok aranya csak néhány top klán játékosnak lehet "ingyen", más mindenki meg kell vegye.

  • dfsz34

    őstag

    válasz myckey #28651 üzenetére

    Azt figyeltem meg ezekben a prém akciókban, hogy az akció ideje alatt és mondjuk utána 1 hétig rengeteg akciós tankkal találkozni, aztán a vérpisták rájönnek, hogy a prémtankkal játszani is tudni kell, ha pusztítani akar, mert jól termelik a kreditet, de a wg sem bolond, ezért minden (legtöbb) prémtanknak van(ak) komoly gyengesége(i), ami a 800effes harcost frusztrálja. Ők az ilyen kv1s meg su152 troll ágyút szeretik, hogy odab.nak az ellenfélnek egy nagyot, ha az éppen mozdulatlanul várja a lövésüket.

    Eltelik egy hét és egyre kevesebb a játékos, aztán kicsit később visszaáll minden. Most pl ez a su100y vagy a su12244 volt minden tier5-7 illetve 6-8 csatában, sokszor több is, de most már szépen ritkulnak, ahogy a harcosok rájönnek, hogy ezzel játszani is kell.

    Credit termelésre ott van nekik a löwe vagy valami hasonló nyolcas.

    Mióta ennyi az idióta én azt csinálom, hogy tényleg csak a lövés idejére maradok mozdulatlan és nagyon gyakran elhibáznak emiatt. Kicsit mindig mozgatom, előre hátra vagy legalább riszálom, ha tudom vagy sejtem (ahol nincs még hatodik érzék) hogy spotoltak. Főleg a kv1s-el harcoló titánok szoktak elhibázni gyakran és gondolom milyen idegesek lehetnek, hogy nem a szokásos célpont vagyok, aki mozdulatlanul kivárja az oldalát mutatva, hogy ők nyugodtan becélozzanak :) Profik meglőnek még így is simán, nekik mindegy, de a harcosok mozgó célpontot nem igazán tudnak becélozni.

    svejk: a szervert is friisíteni kell, azt csinálják éppen. Meg gondolom van egy gyors tesztelés is, mielőtt kiengedik. (Serb nyom rajta néhány troll kört)

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz iwu #28662 üzenetére

    Ettől "véletlen" a játék, hogy bárki játszhat. Együttműködés ritka, ha sikerül, akkor az a csapat nyer, de gyakoribb, hogy egyesével rontanak az ellenfélre. A te történetednél sokkal durvábbak is vannak, mikor pl engelberg és van most egy új szokás, hogy baloldalra nem megy védő, mert rájöttek, hogy a baloldal nehezen védhető ott, általában a támadók lemészárolják őket.

    Ha beáll fentre a hegyre egy jó látótávolságú tank, pl t32, dicker max, akkor nem lehet átmenni a hídon, mert kilőnek.

    A csapatom egyesével! támadott és kilőttek 4 tankot a hídon. Mire odaértem a Ferdivel látom, hogy valaki spottol, de a hídon már nem is tudnék átmenni fizikailag, nincs hely a roncsok miatt. Szólok nekik, hogy irány a középső híd, de nem továbbra is az északi hídon akarnak támadni és átpréselni magukat a roncsok között, aztán sorban ottmarad mindenki.

    Volt scoutunk is, aki megoldhatta volna a helyzetet ha felrohan a hegyre és kiszedjük az ott fészkelő tankokat, de nem.

    Eddig mindig baloldalon nyomtam Engelberg-ben, de most már vigyázni kell, mert a játékosok tanulnak és a védők sokszor nem rohannak ki vagy csak tényleg 1-2 tank és a többi a bázishoz közelebb, de a folyótól jobbra véd, ami helyes egyébként csak ilyenkor jobb oldalon kéne nagy számban támadni és jó lenne egy korai felderítés, hogy mennyi ellenséges tank jön balra, de kevés a jó scout.

    (#28665) mefistofeles
    Na ilyenkor mosolygok, mert eddig tagadták, hogy ez lehetséges. "biztos" most fejlesztették ki, kac kac

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz malnabokor #28704 üzenetére

    Az LTP jó volt, de ezt a T7 nevű sz.rt tényleg nem kellett volna adniuk. Egyedül az ingyen garázshely érdekes, de ezt el fogom adni, semmire nem jó. Scoutnak lassú és az ágyúja semmit nem ér.

  • dfsz34

    őstag

    válasz diegho #28714 üzenetére

    danke, már töltöm is

    visszaveszem gyorsan a T18 és megyek T7-t irtani, de a pz38 is jó, sőt pzs35-el is kaptam egy kisebb csokrot ellenfélnek, próbálkoztak is szerencsétlenek sebezni :)

  • dfsz34

    őstag

    válasz CHaooSS #28719 üzenetére

    Na jó, ne fárassz rossz viccekkel. Ha van az ellenfélnél egy kicsit is ügyesebb tier2 tier3 játékos t18-al, pz38-al, akkor kész úgy jön át a t17 csoporton, mint kés a vajon.

    Ha kifogsz ostobákat T7-ben vagy sniperkedsz, akkor esetleg, de én ezzel nem fogok sniperkedni, csak azért, hogy legyen jó statom, adom el a csába

    Egy dolgot akartam tőled kérdezni. Van nekem is egy orosz accom, mert gondoltam, hogy néha megyek vele, mert ott vannak igazán profik csak. Gyakran összefutsz komoly orosz profikkal?

  • dfsz34

    őstag

    Na nekiálltam a húzentróger E100 vonalnak.

    Pz jager1. Azt nézem, hogy a csúcs rádió csak hetes szinten kell utána legközelebb, úgyhogy azt kihagyom most, majd napi duplákkal megcsinálom addig.

    Szép hosszú túra lesz, de erre most rágyúrok3-4 héten belül jó lenne a garázsban tudni a tier10 gépet.

    Gondolom beleraktak az ágba egypár ócskább tankot, hadd fogyjon a szabad xp

  • dfsz34

    őstag

    válasz Achill3uS #28744 üzenetére

    Nekem se ment, hagytam is a fenébe egyelőre, inkább húzom a német td ágat, de az mindenképpen pozitív hogy a wg bármennyire is paraszt stílusnak tűnik SerB válaszai, meghallgatja a sirámokat és ad rá választ. Ez egy jó dolog lesz, lehet már az is, hogy aki unja a rengeteg siemkát vagy éppen túl jó ellenfelekkel rakja össze, az megy pár kört ilyen csatákban.

  • dfsz34

    őstag

    Itt kell abbahagyni, 7 kill, 1264 dmg, de ha visszatolatok lövés után gyorsan, akkor talán nem tud kilőni az arty és lett volna 8 killem vele, de így sem rossz csak bosszant, hogy a végét elbénáztam. Tizedmásodperceken múlt a nyolcadik killem, mindegy.

    Győzelem!
    Map: El Halluf
    Date: 2013.10.31. 2:05:20
    Jármű Marder 38T
    Szerzett tapasztalat 1 462 Szerzett kredit: 23 007
    Csatában elért Achievement: Top Gun, Kiváló Lövész, Elit lövész, Kiváló sofőr jelvény: "Tank ász"

  • dfsz34

    őstag

    válasz #43783936 #29025 üzenetére

    khm, a kérdés arra irányult, hogy a tank ászt csak egyszer lehet megszerezni egy tankkal :D

  • dfsz34

    őstag

    Minél többet játszok a T71-el és a Hellcat-al, annál inkább látom, hogy a játék igazi csúcsa a magas(abb) tier könnyű tankok (a hellcatot idesorolom, hiába TD, sokkal inkább úgy kell használni, mint egy könnyű tankot csak van neki egy jó ágyúja a tierjében). Legalábbis érdekesség, izgalom, feszültség és úgy általában a játékélmény alapján.

    Hamár tankász, a T71-re meglett a tankász és meglepett hogy kb 1500 xp alapján már meg is adta, pedig sokat látok belőle. Ezek szerint sokan még mindig a klasszikus spotolós scout tank szerint használják, aminek az arty nerf óta nincs értelme. A csapattársak sokszor olyan debilek, hogy csak álló célpontot képesek meglőni és gyenge pont ismeretlen fogalom nekik. Egy beforgatott nehéztankot alig bírják meglőni, mert nem jönnek rá, hogy esetleg akkor nekik kéne mozogni, hogy jó szögben lássanak rá, na mindegy is. A lényeg, hogy a spotolást el kell felejteni, mert maximum korai halál a vége értelmetlenül, mert nem kapok érte semmit. Maximum ha látom, hogy jó játékosok vannak a nagy tankokban, akkor esetleg megpróbálom.

    Én először inkább passzív scoutolok, van rajta bino, álcaháló de coated optics is, tehát brutál látótávja van mindenhogyan. Ugyanaz a helyzet, mint a med tankokkal, az elején, amikor sok a tank, nem lehet normálisan taktikázni és mozogni és ki kell várni a megfelelő alkalmat. Utána vagy egyedül megindulok vagy csapódok a nagy tankokhoz és eljön a T71 ideje és a rendkívül izgalmas helyzeteké is. TD-t körbefutni, ellenfelet seggbe lőni csakhogy két példát említsek, mind a helyzetfelismerésről a rendkívül gyors döntésekről szól, egy hiba és halál, max kettő, annál több lövést nem bír ki.

    Aki nem próbálta, nem tudja, hogy mit veszít. Ehhez a játékmenethez képest egy nagy nulla, amit a többi típussal össze lehet hozni. Még egy vesztes csata is tele van izgalmakkal és érdekes helyzetekkel.

    Egymás után nem is szoktam háromnál többet menni vele, annyira töményen adagolja a témát és felmegy az adrenalin szint, úgyhogy le kell nyugodjak egy kényelmes kempeléssel.

    Csak ajánlani tudom, mert szerintem valahol ez a játék csúcsa és ha belegondolok, hogy még sokat lehet fejleszteni a jelenlegi technikámon is, ahogy látom a pro játékosoknál, akkor azt kell mondjam, hogy aki tényleg játszani akar egy jót, annak mindenképpen kell egy T71, de a franciák is jók lehetne, azokat még nem próbáltam.

  • dfsz34

    őstag

    válasz #43783936 #29080 üzenetére

    Ez mind igaz, csak az a baj, hogy random csatában a kutya sem foglalkozik az információval, amit a scout akár az élete árán megszerez.

    Lemming vonat megy balra? Kit érdekel, a mienk meg elmegy jobbra. Spotolt ellenség? Nem jó, mert mozog, akkor nem tudjuk meglőni csak mozdulatlan vagy be van forgatva és gyenge pontot nem ismerjük, akkor pattan. Artykról jobb nem is beszélni. A legdurvább amire emlékszem, hogy 2-3 percig spotoltam egy mozdulatlan protot és a két arty nem bírta kiszedni nyílt terepen. A proto már veszélyesen közel ért hozzám, alig bírtam meglépni.

    Én maximum passzív scoutolást csinálok és ha megritkultak a csapatok, akkor lendülök mozgásba.

    Például ha elkapok egy TD-t az elején, simán mögé kerülök, de nem tudom kiszedni, mert azonnal rajtam van valaki. Ellenben ha a végjátékban futok bele magányos TD-be, akkor az már készülődhet a garázsba.

    A tank ászt sem scoutolással szereztem T71-re, csak az elején passzívan spotoltam, de utána már aktív harccal.

    Ez van, sajnos.

    Legtöbb spot dmg-t E75-el szereztem, nem scout-al. Előre mentem Engelberg támadásban a kastélynál és ott volt egy nagy csapat ellenség, akiket szépen mutattam a "mesterlövészeknek" és keveset is mozogtak, úgyhogy sikerült a csapatomnak kiszedni őket. Egy scout ott fél percig nem élt volna.

  • dfsz34

    őstag

    válasz LZs?! #29108 üzenetére

    A passzív scoutolásban a saját csapatom sokkal veszélyesebb rám, mint az ellenfél :)

    A normálisabbja szól, hogy az az ő bokra és takarodjak onnan, de már számtalan olyan eset volt, hogy csak simán kitoltak. Ha szólnak, akkor természetesen átadom a helyet, mindegy milyen stílusban mondja.

    A mai első csatám így zajlott Tundrán T71-el, ahol amúgy sem nagyon kell mit felderíteni. Jönnek az ellenfelek a hegynél és lőni kell őket. Ha előre megy a scout, akkor ott pusztul, hiszen belefut az ellenségbe, surranópálya nincs nagyon, várni kell.

    Beálltam egy bokorba, ahol akkor nem volt senki, de természetesen a nagyarcú kék szakaszjátékos su12254-ben egy számomra ismeretlen klánból egyszerűen kitolt az ellenséges tűzbe onnan, minden szó nélkül, mert őneki akkor az a bokor kellett. Nem tudom miért haragudott rám, hiszen mint mondtam ott volt a rengeteg ellenfél spotolva és egy scoutnak ott nincs nagyon dolga, mint várni és próbálni sebzést okozni addig is.

    Az ellenségnek indirekt módon megadtam a pozícióját miután kilőttek, mert kértem őket, hogy lőjék ki az idiótát, aki kitolt engem a bokorból. Az ellenfél jó képességű artyja (nem viccből, tényleg jó statú srác volt) kapcsolt azonnal és gondolom amúgy is azt a részt figyelte meg az artyk külön figyelik a scoutokat amúgy is.

    Odabasz.tt egy nagyot a bokornak, a f.sz td elvesztette a hp-ja nagy részét és utána nemsokára ki is lőtték. Megköszöntem szépen az ellenfélnek. Szerencsére vesztettünk, mert ha ez lett volna a dupla köröm, akkor nagyon rosszul járok.

  • dfsz34

    őstag

    válasz nemeth989 #29173 üzenetére

    rohadt upc és pont a hétvégi akció idején

    ideges leszek ha nem tudom kihasználni az a napi 5x-t

  • dfsz34

    őstag

    válasz Petyus87 #29197 üzenetére

    Nekem van mobilnetem is, de napi 700 forint lenne, annyit nem ér meg nekem az egész. Kár, hogy niincs normális árú mobilinternet, amit csak néha használna az ember, ha utazik vagy ilyen helyzetekben.

    Nekem kb 2-300 forint a fájdalomküszöb per nap. A vodás napi 700 forint elég drága, csak akkor használom, ha tényleg valamit meg kell nézzek és nincs elérhető net egyáltalán, de még így is legtöbbször inkább megkérem az öcsémet telefonon, hogy nézze meg.

  • dfsz34

    őstag

    válasz mynames #29234 üzenetére

    Attól OP, hogy gyakorlatilag úgy lehet használni, mint egy könnyű tankot, gyors, jó kamo és a tierjében egy jó ágyúja van. Az egyetlen ami rossz a hellcat-ban, hogy kevés lőszert lehet vinni és meg kell gondolni vele minden lövést.

    A gyors és papír tankokkal tényleg játszani kell, ezért mondhatni nem való mindenkinek.

    Átlagnépnek a nagy páncél, nagy ágyú kell, mert azzal mindenki tud sebezni. Egy Hellcat-al úgy kell sebezzél, hogy véletlenül se lőjenek meg, mert nem sok lövést bír ki, leginkább csak egyet és a második már halálos a hetes td és nehéz tankoktól.

    Mindezek ellenére egy teljesen más szintű játékélményt ad. Minél többet megyek a T71, Hellcat-al, annál inkább nem akaródzik nekem TD-vel vagy nehéz tankokkal menni. Egyszerűen elmondva izgalmas, fordulatos, adrenalin növelő játékmenetek vannak az említett két tankkal, ahol egy vesztes csata is érdekes volt, valami mindig történik. Ha elhullik a teljes csapat, akkor kergetőzök és kiszedem az alacsony hp-s ellenfeleket, amig lehet vagy a magányos td-ket.

    Mondjuk egy megfigyelés, hogy a noobok ugye rengeteg hp-t vesztenek, ahogy haladnak előre (ezért is kell nekik nagy hp-s tank) és ideális célpontjai lesznek egy T71-nek a töltőtárral, de az örök kedvencem a nagyarcú magányosan vagy béna társsal nyomuló TD, akiket igazán érdekes dolog kiszedni egy kis körbetáncolással, ha társa van, akkor meg ügyesen takarásban maradni mindig. Volt, hogy a TD-t leláncoltam és a takarásából kilőttem a társát, 20 másodperc újratöltés, addig kergetőztünk és utána a bamba TD-t is kilőttem. Nagyon tetszett.

    Szerintem ez az igazi játék, tele érdekes helyzetekkel. Egy nehéz tank esetében az érdekes dolog kb annyi, hogy eltalálom-e a gyenge pontját meg én jól forgattam-e be magamat. TD-ről ne is beszéljünk, pedig nagy TD-s voltam, de mióta rákaptam a könnyű tankok ízére, azt hiszem ezekkel fogok a legtöbbet menni pusztán a játékélmény miatt. Jöhetnek a francia könnyű tankok, úgyis most lesznek akcióban.

  • dfsz34

    őstag

    válasz Bad Pritt #29243 üzenetére

    magyar vagy angol a windows?

    nekem magyar win7-ben, tömören ennyi:

    bemész a hálózati és megosztási központ
    új kapcsolat vagy hálózat beállítása
    kapcsolódás munkahelyhez
    saját internetkapcsolat
    internetcím: euro195.vpnbook.com
    cél neve: mindegy, írd be ami nevet adni szeretnél neki
    felhasználónév: vpnbook
    jelszó: ne9UFE9a

    és kész, elvileg automatikusan csatlakozik

    ugyanitt tudod kitörölni majd később, ha nem kell

    kb 100-as lag, úgyhogy TD-vel játszok most és még ezzel is lehet tank ászt csinálni, T40-el sikerült, csak nem tudom a részleteket, mert bezárta magát a játék csata után

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz Bad Pritt #29264 üzenetére

    ugyanez a beállítás maga, csak nem tudom, hogy angol windowsban pontosan mik a menük nevei, de a funkció ugyanaz

    törölni egyébként úgy lehet, a VPN-kapcsolat -ra kell ráklikkelni és feljön egy ablak és ott kapcsolat bontása de a tulajdonságoknál ki is lehet törölni a vpnbook elérési útját, de nem fog erre kapcsolódni automatikusan úgyhogy akár ott is lehet hagyni és használni később bármikor, ha kell (kiválasztani a új hálozat vagy kapcsolat beállítása / munkahely és ott már mutatni fogja, csak ki kell választani)

    nyunyu: TD-vel kell játszani, a kempelés még egészen jól megy 100-as pingel is :)

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz Angel1981 #29322 üzenetére

    A mai nap nekem is felejtős. Csapnivaló WR, vannak tankok, amikkel nem bírok győzni, félre is raktam őket.
    Az egyetlen jó dolog, hogy az 50k xp-t azért könnyű összehozni, szerencsére a nagyobb tankjaimmal sikerült győzni.

  • dfsz34

    őstag

    válasz Kakumix #29339 üzenetére

    Az a gondom igazából, hogy mindenki olyan görcsösen győzni akar, hogy sok a gyors foglalásos győzelem, de ilyenkor meg alig kapunk xp-t, ezért nem őszinte a mosolyom :)

  • dfsz34

    őstag

    válasz balintka #29432 üzenetére

    Venti? Az minek? szvsz töltésgyorsító, célzásgyorsító és binocular (vagy coated optics) kell rá

    Nekem azt hiszem 12,65 és pont azért szedtem le a ventit mert nincs értelme a tizedmásodperceknek.
    Eddig mentem vele 900 csatát és egy kezemen meg tudom számolni, amikor egyáltalán lett volna értelme a pár tizeddel gyorsabb töltésnek, de ott sem győztem volna, maximum még egyet sebzek, de még ez sem teljesen biztos csak tényleg nem sokkal azelőtt lőttek ki, hogy befejeztem volna a töltést.

    Az ilyen helyzet annyira ritka, hogy emiatt fölösleges a venti, de a BiA is. Harmadik, negyedik skillnek elfér a BiA, de sokkal hasznosabbak is vannak, amiket korábban kell adni a legénynek.

    A másik dolog a látótáv. Kétágút raktam rá és így ha nem is spotol nekem senki, akkor sem jövök zavarba. A T34-nek nem szabad közel engednie magához senkit. A látótáv növelés szerintem kötelező és mivel lomha dög, lassan céloz, ergó meg kell vele állni tehát a kétágú mehet rá egész nyugodtan.

    Lassan céloz, úgyhogy a célzásgyorsító szintén kötelező és a harmadik helyre mehet a töltésgyorsító.

    Szerintem ez a hármas hatékonyabb a harcban. A Venti, BiA, ezek mind olyan kamu dolgok, annyira keveset tesznek hozzá a teljesítményhez, csak jól hangzik, hogy egy kicsit minden javul, de gyakorlati haszna tulajdonképpen nincsen.

    A T34-el mindenképpen el kell bújni a töltés idejére, mert túl hosszú. Azalatt egy töltőtáras simán kilő, főleg ha nem vagyok full hp-n. Ennél a harcmodornál nem sok értelme van a tizedmásodpercek faragásának. Ha sniperkedek, akkor is nagyon ritka az olyan helyzet, hogy pont az a 3-4 tized hiányzik. Előfordul, de nagyon ritka.

  • dfsz34

    őstag

    válasz TESCO-Zsömle #29452 üzenetére

    Igen, de miért nem teszed hozzá a %-t? 2,3%-al, azaz semmivel gyakorlatilag.
    Egy célzásgyorsító 10%-t ad hozzá, az sokkal többet ér egy olyan tankon, amelyiknek kriminálisan lassú a célzása. A látótáv növelést remélem nem kell külön elmagyarázni, hogy miért fontos egy olyan tanknál, aminek papír a teste.

  • dfsz34

    őstag

    válasz diegho #29454 üzenetére

    2,3% százalékot, semmit kb. A t34-nek kimondott gyengesége a lassú célzás és azt kell javítani, de felőlem tényleg mindenki azt csinál amit akar

    Látom itt csak kevesen vannak tisztában a számokkal, hogy a 10 az több, mint a 2,3, de mindegy, nekem tényleg hót mindegy, hogy ki mit csinál...

    (#29456) Iratus bug: hagyjuk is, komolyan mondom, nem vagyunk egy véleményen és nem is leszünk.
    Nekem mások a hasznosak neked megint mások, úgyhogy teszel ahogy akarsz

    Van néhány hasznos tulajdonság, azokat kell elsőnek berakni és utána jöhet a többi, aminek gyakorlati haszna érzékelhetetlen, maximum a pszichológia miatt fontos, hogy nekem még az is van.

    Nekem még csak 900 csatám van a T34-el tehát nyilván nem láthatom ennyire át az összefüggéseket, mint ti :)

    Többször cseréltem modulokat és a legényeken is cserélgettem a képességeket és figyeltem, hogy melyik a hasznosabb.

    Azt sem értem, hogy miért meglepetések egyeseknek, hogy az adott tank tulajdonságaihoz kell igazítani a használt modulokat és a legénység képességeit is.

    Komolyan mondom, hogy nem kell ezen itt vergődni, ha neked a BiA tetszik meg a venti, akkor tedd rá azt, engem nem érdekel, mit csinálsz én elmondtam a véleményem és a tapasztalatom, ha nem tetszik, ne vedd figyelembe.

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz diegho #29460 üzenetére

    "A heavy tankon coated optics vagy bino pedig elég gáz (1-2 kivétellel), T34-en konkrétan oltári nagy marhaság."

    Hagyjuk is, komolyan, ha szerinted a látótáv növelés marhaság. Szerintem meg a legfontosabb dolog. Ha nyomulós a tankom, mondjuk E75, akkor azért, mert olyan terepen megyek, ahol bárhol lehet ellenfél, ha támogató tankom van, mint pl a T34, akkor meg pláne, hiszen gyakran marad magára vagy jöhet oldal támadás is. Nem lehet mindig úgy lerakni hull down-ba, hogy csak az arty tudjon kiszedni és olyankor kifejezett előny a nagy látótáv. A legfontosabb dolog, minden előtt.

    Olyan horda siemkának nem számít ez, aki mindig csapatban mozog és megy a lemmingekkel. Ott mindegy, valóban.

    Nézd meg az orosz profikat a youtube-on (akik tényleg azok, mert mindenféle tankkal tudnak nagyon jól játszani), mert minden tankjukon van. Én is tőlük kaptam az ötletet, de nem vagyok annyira nyomulós a T34-el, úgyhogy nekem jó a bino is. Hatékonyabb csatamenet, több xp, több spot dmg a fő előnyök. Ráadásul már számtalan csatát döntettem el azzal, hogy nekem volt de a foglaló ellenfélnek meg nem és csak lesett, hogy honnan jön a lövés.

    A mostani öngyilkos scoutok mellett meg kifejezetten jó dolog, hogy látom az ellenfelet messziről és kevésbé vagyok ráutalva a csapatra.

    Én egyébként azt javaslom mindenkinek, hogy próbálja ki, ahogyan én tettem. A modulokat 10 aranyért lehet cserélgetni, nem összeg. A legénységgel már nehezebb, ott át kell jobban gondolni, hogy mit cserélek és megvárni az akciókat, hogy csak 100 arany legyen.

    (#29474) TESCO-Zsömle : de érted, ez olyan dolog, hogy meg kell nézni, mi segít a csatában. Ha úgy érzed, hogy téged a BiA segített a győzelemhez vagy több xp-hez, akkor használd.

    Pont ezt akarom mondani, hogy tankra és játékstílusra külön kell finomhangolni a modulokat és a legénység képességeit, nincs egységes javaslat. A BiA meg venti pont az olyan választás, hogy hát nem tudom mit fejlesszek, fejlesztek mindent egy kicsit, aztán meglátjuk. Nem értek ezzel egyet, specifikus modulok és képességek sokkal többet segítenek szerintem.

    Ha megnézed a WG ajánlásait, amik szerintem nem is olyan rosszak, ott is így van.

    De mondok mást, nekem pl a T71-re az jött be, hogy van rajta mindkettő, optika és bino és álcaháló. Így mindig brutál látótávja van, ha mozog, ha áll, akkor meg még jobb és szinte észrevehetetlen. Képesség meg, hatodik érzék, javítás, kamo, látótáv növelés. BiA csak sokadik lesz, ha játszok vele egyáltalán annyit.

    Ez jött be, de biztos van olyan aki váltig állítja, hogy a töltésidőt kell csökkenteni, de nekem nem kell, nincs hatása a játékmenetemre, hogy 1-2 másodperccel rövidebb a töltésidő. Úgyis mozgok, úgyis kivárom fedezékben nem tehetem ki magam ellenséges tűznek sehogyan sem.

    Lehet, hogy másnak meg más jön, csinálja.

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz dorka16 #29506 üzenetére

    Ezek nem fogják ezt soha megérteni, csak magukat tömjénezik a stattal. Tényleg szánalmas valahol, mintha fontos dolog lenne.

    Meg kell nézni a kirilloid, straik vagy akár EJ, quickybaby videóit, akik teljesen normálisan gondolkodnak. EJ-vel egészen jól el lehet beszélgetni a chat-ben a videó streamnél bármiről. Múltkor megkértem, hogy mutassa már meg a hellcat legénységének átlag xp-jét, kíváncsi voltam mennyivel jobb és hát van lemaradásom az átlag xp-ben :)

    El is küldhetett volna a büdös p.csába, mert ő super super unicum és mit akar egy noob tőle. De mást mondok, simán mondják neki, ha valamit nem csinált jól és van mikor vitatkozik de simán rámondja, hogy igaz. Egyszóval normális, segítőkész, nem a magas lóról ugató stílusa van, pedig látszik, hogy fontos neki a stat, mert külön feltünteti a wn7-t meg a WR-t a fejlécben, de nem érződik a stílusán.

    Ellenben itt is a fórumban meg a játékban pláne vannak bunkó primitív játékosok, akik azt hiszik, hogy valakik, mert nagy szám van a nevük mellett. Az ilyen parasztok szoktak kitolni (meg a nagyon buta noobok) a bokorból, mert az az ő helyük és takarodjak. Múltkor a Kazna-s faparaszt, de abból is a legalja a stat alapján ott arcoskodott. 1 perccel a csata után már alig volt hp-ja, de engem küldött volna meghalni, hogy neki spotoljak, erre kilőttem hátulról az ellenséges t54-t ami akadályozta a háromfős elit szakasz nyomulását úgy, hogy nem volt spot, de tudtam, hogy hol van és megsoroztam azt a helyet és beírtam nekik, hogy hol van a gyenge pontja a t54-nek, de erre nagyon megharagudtak rám és végig a scoutot, azaz engem okoltak a várható vereségért. Egyébként siegfried line, ahol amúgy is nagyon nincs mit spotolni, be kell nyomulni a városba aztán kész. Oldalt akartam elsurrani az artykhoz, de túl sok ellenség volt ott, ha kimegyek ott maradok, ezek tuti nem segítenek. A harmadik legtöbb xp-t kaptam, csak jelzem, a t54 kilövése megdobta, de ez mindegy is.

  • dfsz34

    őstag

    válasz KisApám #29578 üzenetére

    Ha van némi türelmed, várd meg az akciókat. Komolyan mondom, hogy sokkal olcsóbban megkapod, bármit is nézel ki. Én a JT8.8-ra vártam vagy 4 hónapot.

    Más. Olcsó győzelem, amihez összesen három lövést kellett leadnom, mivel egy rám rohant egy kv1 és ki kellett lőjem. Karelia támadás bal oldalon, ahol ugye a szokásos taktikát kell követni, besurrani a kis völgybe és spotolni. Ott figyelt az összes TD és várta, hogy jöjjön az ellenség, de csak a spotoló jött meg a halál :)

    Győzelem!
    Map: Karelia
    Date: 2013.11.03. 18:56:21
    Jármű T-25
    Szerzett tapasztalat 5 535 (x5 minden nap az első csatáért) Szerzett kredit: 42 304
    Csatában elért Achievement: Őrjárat

  • dfsz34

    őstag

    válasz KisApám #29587 üzenetére

    A T57 jó választás. Szép nagy sebzéseket lehet vele kiosztani. Ami viszont kellemetlen lehet benne, hogy az odavezető úton csak könnyű és közepes tankok vannak, azaz a legénység képzettségével lehet gond, ha ezt választod vagy be kell dobjál némi aranyat a kétszeri átképzéshez, mire eléred. Ki van ez találva kérem szépen.

    A másik kettő is jó. Az angol TD ágat én is húzom, de ott nincs prém tankom.

    A francia tank is jó, kellemetlen ellenfél, bár nagyon papír, de annyira gyors, hogy volt már olyan helyzetem, amikor a T34 tornyát nem tudtam ráforgatni és még meglőni sem tudtam.

    A német TD viszont nagyon erős most már. Két ág is van és mindegyiken kiváló TD-k egész sora és ott a WTE100, ami überbrutál, mindenképpen ki kell próbálni.

    A DMax meg egy nagyon jó TD. Jó választás, szerintem is.

    A prémium tank esetében a legénység fejlesztés is fontos, nem csak a kredit termelés. Ha pl német TD-d van, akkor bármelyik német TD tank legénységét bele lehet rakni mindenféle büntetés nélkül és fejlődnek, sőt akinek éppen a legkevesebb a tapasztalat, az duplán kap azután a csata után.
    Konkrétabban, ha például új tankra váltasz, akkor érdemes ugye a 20e kredites 90%-os megoldást választani, az a legkevésbé fájdalmas minden tekintetben. Ilyenkor én azt csinálom mindig, hogy mielőtt nekiállok az új tanknak komolyan, a legénységet a prémium tankban felhúzom újra 100%-ra. A kredit is jól jön ilyenkor a kiadás után, meg a legénység is fejlettebb lesz az új tankban.

    A szovjet TD vonal is nagyon erős egyébként, kiváló TD-k vannak ott is és két teljes ág, sőt rebesgetnek egy harmadikat is a jövőben.

  • dfsz34

    őstag

    válasz gagyenkov #29658 üzenetére

    Részemről a Venti vita lezárva, mindenki csinál, amit akar, elmondtam a véleményem. Csak annyit mondanék tárgyszerűen, hogy nem 5%-t ad hozzá hanem 2,3% az effektív hatása. 5%-t a legénységhez ad, de azt kiszámolták már okosok, hogy az effektív hatás 2,3%, érdemes azzal számolni inkább.

    Ha szerinted ezen múlott a csata, akkor rendben, használd.

    Illetve egy kérdésem lenne, ha szerinted ilyen fontos, akkor miért nem használsz még plusz csokit, kávét stb? Az dupla annyit dob rajta, mint a venti, csak ott ugye meg kell gondolni, mert 20e (akcióban 10e) kredit de ha tényleg ennyire fontos, akkor elméletileg azt is kéne használni, gyakorlatban meg alig látom. EJ az egyetlen, akinél láttam, hogy a Hellcat-on kólát használt, de neki nincs kredit problémája.1500 csata, 15-30 milla kredit csak kólára, de ő mondjuk simán kitermeli, annyira tud vele menni.

    Egyébként a WoT Wiki sem ajánlja a Ventit, csak a nagyon hosszú töltésidejű töltőtárasoknál.
    Például az említett T34: [link], venti nincs az ajánlott listában.
    Innentől lehet vitatkozni a Wiki-vel is.

    A hitvita még arról is folyt, hogy kell-e rá látótáv növelés, de ez megint egy olyan témakör, hogy nekem bejön, másnak nem. Pl EJ is coated optics-ot használ a hellcat-on, de az orosz profik is mind, de akinek nem tetszik, ne használja, nem kötelező, csak a profik szerint hasznos és én is azt vettem észre, hogy több xp-t kapok, mert több spot dmg, több sebzés, hiszen hamarabb észreveszem és sok csata múlt ezen már, hogy kilőttem a segítségével a foglaló ellenséget vagy foglalás közben megláttam a közeledőt. Jó kérdés, hogy mi a fontosabb: meglásd az ellenséget vagy mondjuk gyorsabban célozd be vagy Ventit tegyél rá, ami kicsit tesz csak hozzá de több mindenhez, de ha nem látod, akkor mit célzol? Vagy mindig a többiekre hagyatkozol vagy mindig közelharcolsz. Erre kell válaszolni először is.

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz gagyenkov #29663 üzenetére

    Én tényleg, komolyan kíváncsi lennék egy olyan replay-re ahol valóban a venti és/vagy a BiA jelentette a győzelmet.

    Mert olyant már számtalanszor láttam és tapasztaltam is, hogy pl a binoval megláttam messziről a foglaló ellenfelet, de venti és bia?

    Az kb olyan lenne, mintha a T34 12,4 sec töltés után lő és kilövi az ellenfelet és ha nem ő lő először, akkor az ellenfél lövi ki őt. Előfordulhat, de ez a gyakorlatban elképesztően ritka helyzet, ráadásul ha nem nyomod folyamatosan a bal gombot (amit amúgy sem ajánlok, mert nekem túl gyakran félrelő olyankor), akkor a reakció időd is hozzáadódik, mint tényező, aminek a szórása simán lehet több.

    Vagy amit még el tudok képzelni, hogy leszedik a láncot és az az egytized másodperc hiányzik pont. Előfordulhat, de milyen gyakran? Egy replay segítene elképzelni az ilyen helyzeteket, de kétlem, hogy van olyan replay, ahol ez tényleg kimutatható.

    Kipróbáltam az adrenalin rush-t is, de ott sem tapasztaltam, hogy érdemben hozzátenne bármit is a csatákhoz. Nagyon nagyon ritka helyzetben lenne értelme csak és csak olyan szoros csatában, ahol ezen múlna a győzelem. Elméletben jól hangzik, de gyakorlatban? Több száz csatát mentem adrenalinnal és soha nem kellett, soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy ezen múlott volna bármi is. Biztos van olyan, aki meg szentül hiszi, hogy anélkül nem gurulhat ki tank a garázsból, de én csak azt tudom mondani, amit tapasztaltam. Elképzelni el tudom a helyzetet, de a gyakorlatban soha nem kerültem ilyenbe.

    Ventit én ott használok, ahol a nála hasznosabb modulok már érdemben nem tudnak javítani a tank tulajdonságain.

    Nekem venti van pl a JT8.8-n, mert az annyira gyorsan céloz be, hogy egészen egyszerűen felesleges rá a célzásgyorsítás. Semmiféle gyakorlati haszna nem volt, mert alapból is ahogy rááltam a célra, már be is célzott, illetve ha finom rá kell igazítsam vagy követni a mozgását, akkor is mire lövök már réges régen becélzott teljesen, úgyhogy mehet rá venti nyugodtan. Kapáslövés TD-vel amúgy is ritka, de még ott sem vettem észre, hogy kéne a célzásgyorsító.

    Nyilván van, aki meg váltig állítja, hogy a célzásgyorsító nélkül nem lehet csatát nyerni a JT8.8-al, de én nem ezt tapasztalom.

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    A japán prém tank megvan valakinek? Érdekelne a tapasztalat ezzel kapcsolatban, mert nem tűnik rossznak.

  • dfsz34

    őstag

    válasz nyunyu #29685 üzenetére

    Na igen, a francia TD-k. Most járok az amx 46-nál, de még stock motorral és még nem tudok fogalmat alkotni a gyorsaságról, mert eddig nagyon lassú volt mindegyik de nagy motorral meg nagyobb tier-ben már jobb a helyzet állítólag. Háztömb megkerülésre ritkán vállalkozom ezzel a sebességgel :)

    Azok tényleg képesek bárhova lőni, ha nincs becélozva teljesen és nagyon lassan is céloznak.

    A kapáslövés alatt azt értettem, hogy ráfordulok és lövök azonnal vagy felbukkan a látótérben és rárántom a cél és durr. A JT8.8-al még ilyenkor is általában találok, mondjuk nem mindig ahova szántam pontosan, de eltalálom. Az igaz viszont, hogy olyan lassan fordul, hogy van idő a célzásra is. Háztömböt ezzel nem ajánlatos vele megkerülni ha ott ellenfél van :)

    Specifikusan a JT8.8-ról írtam de franciára én is tennék természetesen célzásgyorsítót.

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz Iratus bug #29699 üzenetére

    Megvédem a seggem, ha kell, de tényleg meg kéne tanulni értelmesen, érvekkel alátámasztva érvelni és ha valaki valamit mond, akkor az ellenérv szóljon már ugyanarról az témáról nem olyanról, ami csak hasonlít rá.

    Az a baj, hogy írunk valamiről és te elkezdesz beszélni valami hasonlóról, de természetesen nem ugyanarról és akkor úgy tűnik, hogy most vita folyik a vitáról, holott csak arról van szó, hogy érvelünk valami mellett és te egy más dolog mellett, ami csak hasonlít hozzá.

    Töltésgyorsítóról senki nem beszélt, az valószínűleg egy alap modul minden tankon, ha valamiről valaki nem beszél, az nem azt jelenti, hogy nem érti oda. Te mégis belekeverted, de kitágíthatjuk a vitát a kedvedért és minden modult egzakt módon megnevezni, csak hát ez mégsem egy szakdolgozat, ha valaki leír itt valamit.

    A kérdés az, hogy érdemes-e ventit tenni a tankra illetve a legénység egy komplett képesség szintjét a BiA-ra áldozni. Ennyi és nem a töltésgyorsítóról folyt a beszélgetés.

    Már várom, hogy valaki hozzászól, hogy ó kólát használ az amerikai tankon meg csokit a németen és az mennyivel gyorsabban tölt be, mint az alap és hűdejó. Ez nagyon frankó lenne, csak hogy jönne ide? Nem akarok terelni nagyon, de én próbáltam a csokit a jt8.8-n és nem tudom, hogy véletlen (mert nincs annyi csatám csokival vele, hogy biztos véleményt mondjak) de 100e nettó feletti kör volt - mínusz 10e a csoki ára akcióban - eddig mind a 3 és piszok pontosan lőtt (tiger2 parancsnoki belépő kb 200m, 1 hibás lövés mindösszesen), de lehet az RNG kedvezett csak. Ki tudja? Kéne sokat menni vele és akkor meg tudnám pontosan mondani, de nem is akarom idekeverni, csak leírtam, hogy lássad nagyjából, hogy te hogyan érvertél.

    Térjünk vissza a bia+venti és tényleg szeretnék valami konkrét dolgot látni, egy replayt vagy konkrét esetleírást, ahol ezen múlt bármi is. Mert vagy én nem figyeltem vagy tényleg nem kerültem olyan helyzetben, hogy a plusz 2,3-4,6% nem segített semmit.

    Ellenben vannak nagyon is hasznos modulok és tulajdonságok, amik szerintem (és ezek szerint mások szerint is) jobban használhatóak egy véletlen csatában.

  • dfsz34

    őstag

    válasz Iratus bug #29716 üzenetére

    Az állításodat senki nem vitatta, mi másról beszélünk, ami csak részben fedi az általad bedobott témát de mindegy is, nem hiszem, hogy ezt sikerül ilyen módon tisztázni és nekem meg nincs kedvem egy ilyen - látszólag - egyszerű témában doktori disszertációt írni, hogy senki ne tudjon semmibe belekötni se kiegészíteni.

    Azért ha valakinek van valami jó példa esete a BiA + Ventire, ahol látható, hogy ez a kettő vagy akár az egyik mit tett hozzá az adott helyzethez, azt szívesen elolvasom.

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz KisApám #29725 üzenetére

    Ha úgy mész a hellcat-al, mint EJ, akkor nem számít :) Ő mindig kólával megy, nézd csak meg. Akcióban 10e egyébként, ami még mindig sok, de talán egy tier8 prémtankon lehet szerepe.

    Halloweenra kaptam egy rakat csokit és ki fogom próbálni a JT8.8-n. Azonos napszak, legalább 30 csata azzal és anélkül és kiátlagolom. Abból ki fog derülni valami fél-tudományos dolog. Mondjuk a manuális tűzoltó helyére megy, úgyhogy ha sokszor kigyújtanak, az torzítja majd az eredményt, úgyhogy arra külön figyelek majd valahogy, azt még kitalálom mi a jó módszer az ilyen anomália kiszűrésére. Lehet, megnézem, hogy az összes csatában mennyi gyújtás történt és hogy azok kb egyformán vannak-e mindkét 30 csatában.

  • dfsz34

    őstag

    Tegnap tiszta ideg voltam, hogy a Jpanther2 állandóan mellé lőtt, de annyira durván, hogy kétszer lőtt a földbe egy Tiger2 alá, ami a domboldalon kempelt. Így csak 2k dmg-t hoztam össze vele, amivel rontom a JP2 átlagát, de most nézem, hogy véletlenül a béla lövészét raktam rá, wtf, azért lőtt mellé annyit :)

    Azt kell mondjam, hogy bár nem próbáltam stock állapotban a JP2-t, de jobbnak tűnik, mint a Ferdi. 15 csata után már tudok azért véleményt formálni, mert odaraktam a vasat rendesen, nem kíméltem. 2,2k átlag dmg, 75% WR, 1015 átlag xp, több csatát egyedül hoztam le vele.

    Érdekes az is, hogy a kamo tábla alapján a Ferdinek egy icipicit jobb a kamo értéke, mondjuk, hogy egyforma, de a gyakorlatban sokkal jobbnak éreztem a JP2 kamoját, mert kevesebbszer spotoltak. Talán a mozgékonyság miatt, mert hamarabb érek fedezékbe, bokor mögé vagy kellő távolságra az ellenféltől.

    Nagy kár, hogy csak 5 legény van benne, ezért még mindig a Ferdi az ajánlott a JT kihúzására, de utána érdemes a JP2-vel is trollkodni kicsit.

    Addig megyek a JP2-vel, amig a nashorn-t el nem érem a másik ágon, mert tier6-tól érdemes a tankra képezni a legényt. Azalatt kevesebb a megszerzendő xp a következő szintig vagy alig több (tier5), mint az átképzés során a veszteség, úgyhogy tier6 alatt én képzem a meglevő legénységet a tankra, ha másik ágat kezdek.

  • dfsz34

    őstag

    válasz Sanya #29760 üzenetére

    Én ezt nézem [link]

    A szerkesztői oroszok és nem kevés munkát beleöltek és dicsérik minden fórumban.

    Itt jobban látom, hogy egy 400m látótávú tank kb milyen távolságról fog spotolni és bár ennyi számot nem lehet megjegyezni, de kb belövöm minden új tankomat, hogy egy mozgó scout mikor lesz rám veszélyes. Illetve, ha lövök, ha mozgok, akkor kb milyen távolságra figyeljek. Aztán vagy bejön vagy nem. Némi gyakorlással már ügyesebben elkerülöm a spotot. Illetve, ami ennél fontosabb, hogy tudjam azt, mikor kell fedezékbe mennem lövés után, mert a hatodik érzék csak három másodper után jelez és az sokszor már késő.

    A látótávját minden tanknak átnéztem alaposan, nem mondom, hogy mindre emlékszem, de a tankok nagy részének tudom fejből a látótávját.

    [ Szerkesztve ]

  • dfsz34

    őstag

    válasz PAtr0n #29849 üzenetére

    Azért stagnál a wn7, mert kb ott van a teljesítményed mostanság. Ez ugye átlag és minél több csatát mész, annál közelebb van a teljesítményedhez az átlag. Illetve ha fejlődsz folyamatosan, akkor növekszik, de egyre lassuló ütemben. Ez az átlagolás és a számítás miatt van.

    1000 csata után még viszonylag gyorsan lehet fejlődni, 10-15k csata után már örülsz, ha 50 csata után nő 2 pontot a wn7, az már jó teljesítmény.

    Akinek nagyon fontos a stat, az indítson két accot. Komolyan. Az egyiken kitapasztalod a tankot. A másikra veszel egy jó prémtankot, pl is6 és azzal kifarmolod a szabad xp-t és arannyal átváltod és átugrod az alacsony szinteket. Költeni kell rá, de így lehet jó statot csinálni. Számtalan ilyent láttam már és ha beleszaladok valakibe, aki nagyon jól játszik és/vagy nagyon jó a statja, akkor meg szoktam nézni a noobmeteren, hogy milyen tankokkal megy, milyen átlagot csinál. Sokat nem lehet kiolvasni belőle, inkább csak kíváncsiság.

    Én ezért gondolom, hogy nem is annyira az átlag wn7 a mérvadó, hanem mondjuk az utolsó 1000 csata átlaga. Ezért is van az, hogy sokszor lényegesen jobb játékot mutatnak olyanok, akiktől nem is várná az ember és a fordítottjára is van példa. Az XWM átlaggal nem árt óvatosan bánni, mert beleszaladhatsz kellemetlen pofonba. XWM mellett szoktam figyelni a tank mozgását, helyezkedését és elég hamar el lehet dönteni, hogy ügyes-e az adott játékos. Ez akkor fontos, ha több választható célpontod van. Akkor mindig a jobb játékost válaszd, még ha egy kicsit nehezebb is meglőni, illetve ha a gyengébb játékos könnyen kilőhető, akkor figyelni kell, hogy takarjon valami közben. Ha megoldható persze, ha nem, akkor meg a helyzet ahogy adja, de célszerű a jobb játékosnak neki menni, mert a gyengébbet van esély alacsony hp-val is elintézni, a jobbat nincs.

  • dfsz34

    őstag

    Fullosan a béla egy brutális tank, hasonló az E75-höz.

    Kicsit máshogy kell vele játszani, de sidescrap király (városi pályák ura) és beforgatva akár még nyílt terepen is a sok noob, de még jobb játékosok is össze-vissza pattognak róla.

    Sajnos a WR ma nem volt jó vele, negyedik csatát tudtam csak megnyerni vele, de 3,5k átlag sebzés ma, az elég brutális, ráadásul kizárólag közelharcban, nem sniperkedtem vele semmit és nem volt olyan csatám, ahol ne vett volna körül ellenfél, többel kellett harcoljak egyidejűleg.

    Csak lassú, az egy nagy hátrány, mert nem lehet vele gyorsan pozíciót váltani és az artyk is szeretik. Motor gyulladás nem gyakori, de igaz, hogy van automata tűzoltó rajta meg a megelőző karbantartás is.

    Ajánlható tank annak, aki szereti a csetepatét és olyan tankkal akar menni, amelyiknek van is esélye a közelharcban.

    Ez szintén egy olyan tank, amelyikkel több ellenfél ellen is lehet harcolni egyidejűleg, mert pattognak róla a lövések én meg közben szépen osztom a 490-es átlagú puszikat.

  • dfsz34

    őstag

    válasz Drenadar #29970 üzenetére

    nekem a piros háromszög jött be és a hangjelzés mellette

    a sárga lámpa valóban elnézhető illetve sokszor nem feltűnő, ha másra figyelek éppen

  • dfsz34

    őstag

    válasz 04ahgy #30037 üzenetére

    Az E75 nem kérdés, bár mindig megfontolom a szabad xp felhasználását, de arra költöttem én is. Annyira gyalázat stock állapotban, aki E75-t akar, az tegyen félre vagy 100e szabad xp-t. Egyetértek.

  • dfsz34

    őstag

    válasz nihill #30085 üzenetére

    Persze, hogy bejön. A látótáv növelés elemi érdek, főleg egy TD esetében. Igaz, hogy ezt kevesen látják be.

    Arról nem is beszélve, hogy a kedves társakra nagyon sokszor nem lehet számítani, hogy majd ők spotolnak. Ja, vagy éppen annyira messzire előre rohannak, hogy már nem látom őket vagy meghalnak egy pillanat alatt vagy éppen takarják az ellenséget okosan.

    Komoly látótávval sok helyzetet meg lehet oldani.

  • dfsz34

    őstag

    válasz echterion #30139 üzenetére

    Ez miért kérdés? tier10 ellen még az is kevés sokszor

    S tier9 ágyút, ha arra célzol max arannyal érdemes használni, de azt inkább kihagyom most

Új hozzászólás Aktív témák