Aktív témák

• #172 Algieba őstag

  2011-01-02 03:14:34 #172

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Algieba

  őstag

  LOGOUT blog (1)

  Most hajnalban is állásajánlatokat keresgélek a hálón.
  Nehéz ismét elhelyezkedni, de ez még nem egy olyan ok, ami maradásra bírt volna a régi helyemen.
  Előbb a legjobb barátnőmnél csöveztem (természetesen fizettem a szobáért) majd átköltöztem egy 11. emeleti lyukba. Közben másból sem állt az életem csak a munkából és a munkaerőm fenntartásából. Ha idegbetegnek néztem ki, az a stressz miatt volt, hogy mindent jól csináltam? Plusz teher volt rajtam a város zsúfoltságának és piszkosságának elviselése. Minden hétvégén kimostam a ruháimat, minden este lefürödtem, hogy aztán reggelente a buszokon szembesüljek a kosszal és az időnként felbukkanó hajléktalanokkal. Estére értem vissza a szállásomra, hogy onnan másnap reggel ismét kilőjek a munkahelyem felé. Micsoda élet… Nem hiányzik.

  

  A kép sokat elmond a budapesti életemről. A Kelenföldi pályaudvar van középen, mögötte láthatók az Etele út elején lévő panelházak. Hétfőtől péntekig reggelente szembesültem eme „kilátással”.
  A 139-es buszról a Sasadi útnál szálltam le. Átfurakodtam a többi buszjáratra váró emberek közt, majd a Kelenföldi pályaudvar sínpályái alatt átvezető alagúton rohantam a 103-as busz megállójába. Ezzel mentem a Budafoki útig. Egyébként annyira elkötelezett voltam, hogy a BKV-sztrájk napjain gyalog tettem meg a Beregszászi út közepétől a Budafoki út közepéig az utat! Mentem mint a lemming, az életemért gyalogoltam. Huh, de pocsék volt. Szívtam a szmogot, de tűrtem, mert a munka egyenlő jövedelem, amiből finanszírozni tudtam a munkaerőm fenntartását. Ördögi kör.
  Oh, csodás Budapest!

  Kár, hogy nincs se gazdag rokonom, se lottó nyereményem, se egyéb pénzforrásom, így muszáj lekászálódnom az „életem egy csőd” nevű (sír)dombról és elindulnom valamerre. Jobb lenne helyben maradni, és Békéscsabán vagy Gyulán elhelyezkedni, vagy önfoglalkoztatóvá válni. Milyen emberi értékemet tudnám értékesíteni? Mivel tudok pénzt keresni? Ez utóbbi, az önfoglalkoztatás jó megoldás! Ebben semmi kivetnivaló nincs, és nagyon szimpatikus ötlet, kívánatosabb még egy gazdag rokonnál is. Az ember akkor teljesedik ki, ha a saját ura.
  Valójában ezen gondolatom miatt vagyok alkalmatlan tartósan a bérmunkára. Egyszerűen becsavarodok a monotonitástól. Térre van szükségem. El se tudjátok képzelni, hogy mennyi energia fortyog bennem. Nagyon ki akar törni. Anyagilag biztos háttér esetén egy regényben földelném le eme sok erőt. Huhú, de jó móka lenne! A kreativitás parádéja, akár egy nagy vihar. Élvezném a küzdelmet, a hadakozást a történettel, a szöveggel, a nehéz pillanatokat, amikor látszólag ledermed az alkotó folyamat és az elkészült rész egy nagy zagyvaságnak tűnik. Jó mulatság, nagy feladat.

  ***

  Sikerült felhúznom magamat. Blogolás közben rá-rá pillantok az egyik közösségi oldalra is, és az egyik ismerősöm bejegyzése kirúgta nálam a tolerancia küszöböt. Azért reagálok ennyire dühösen eme témára, mert megéltem a nagycsalád minden hátrányát és előnyét. Ha valaha is olyan szintre jutok, hogy gondoskodni tudjak egy gyermekről, az a sajátom lesz, bár úgy, hogy örökbe fogok fogadni, mert testi okok miatt nem tudok szülni. De nem akarok hozzájárulni a nyomor továbbörökítéséhez. A mélyszegénységben élő nagycsaládok témája akár a vörös posztó számomra.
  Oh, nagyon cukik a gyerekek… csak éppen a nyomor megnyomorítja őket is. Meg aztán milyen már egy düledező vályogházba újabb és újabb gyermekeket vinni és ott tartani? Mert az nekik jó, hiszen a szüleik nagyon szeretik őket. Az már szinte lényegtelen, hogy miből ruháztatják és etetik a kicsiket. Őrültség!
  Ezért pöccent be az agyam.

  ***

  Szerencsére nincs gyermekem, így senkire se kell rátukmálnom, hogy tartsa el, mert én éppen magamat sem tudom eltartani. Valószínűleg sosem lesz gyermekem, és ezt nem bánom. Élénken él bennem, hogy milyen volt gyermeknek lenni. Emlékszem a saját gyermeki vonásaimra, és ezen emlékek alapján semmi jó nincs a gyermekvállalásban. Nézem a tükörképemet a jelenben, figyelem az arcvonásaimat, aztán a gondolataimat követem, amint körbe-körbe keringenek. Lenézek a két kezemre. Fejem a vállaim közé zuhan. A lét súlya és értelmetlensége nyomaszt.
  Hiába vagyok képes az alkotásra. Ez nem érték! Hiszen nem tudom értékesíteni! Amiből logikusan következik, hogy eme legbecsesebb tulajdonságom, értéktelen. Továbbkövetve a gondolatmenetet, ha a legbecsesebb emberi tulajdonságom értéktelen, akkor én magam is az vagyok. Továbbmenve, ha nem tudom értékesíteni magamat, akkor a nyomor felemészt. Mivel nem szeretnék csövesként tengeni-lengeni, végleg feladva emberi mivoltomat, a halál az egyetlen lehetséges megoldás. Emberként akarok meghalni és nem egy kivert ebként.

  Küzdök tovább, keresem a megoldást.

  A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

Aktív témák