Hirdetés

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Ha épp nem foglalkoztat "nagy" téma, a logout helyett inkább itt fogok szövegelni.
    Jelenleg "üres" a fejem.
    Meg kellene írnom egy fantasy novellát, be kellene fejeznem egy regényt, amit csak magamnak írok, mert piciny hazámban az olvasni tudó kutyákat sem érdekli a prózám. Egyébként értelmes nőként hidegen hagy a dicsfény. Múló illúzió. Tudom, hogy született szómenő vagyok, és eme biztos tudás elegendő számomra. Senkinek sem kell bizonyítanom.
    Most örülök a nagy tökfejemnek, hogy képes vagyok értelmes mondatokat írni, időnként elpottyantva egy-egy magvasabb gondolatot is.

    Ha jól alakulnak a dolgaim, biztosan ki fogok menni Amerikába és megvalósítom az álmaimat. Most mi a gond, eme giccses fél mondattal?! "és megvalósítom az álmaimat". Ha egyszer számtalanszor álmodtam óceánnal, űrsiklókkal, narancsligetekkel, és sokszor beszéltem angolul másokkal, akkor világos, hogy él bennem egy erős vágy és szándék, hogy a valóságban is átéljem az álmomban látott, megtapasztalt élményeket. :K

    Illetve szeretnék végre értelmes emberekkel együtt dolgozni. A Föld egy nagy kert és mi vagyunk a kertészei. Nem, nem a parazitái, a kertészei. Sajnos, a többség a félállati, nyulas módit választotta, sokasodjunk és faljunk fel mindent. Ezt még a sáskák is tudják.
    Pedig az ember több lehet az állatnál, csak használnia kell az eszét és az erkölcsi érzékét.

    Mekkora idealista vagyok! :Y Az álmaimban nemcsak a saját jövőmet láttam. :(

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Szeretnék egy társat.
    Legyen értelmes, becsületes és szeresse a gyerekeket és a Természetet.
    Szabad szellemként az sem zavarna, ha nő lenne a párom. Fütyülök a társadalmi normákra, mert régen átláttam rajtuk és undorodom a "normális" mögött rejtező gyávaságtól, öncsonkítástól, gonoszságtól.
    A társadalmunk éppen összeomlani készül. Egy ilyen tákolmányban képzeljem el az életemet?!? Na, ebből nem kérek!
    A férfiak megváltoztak. Vagy csak tényleg összeférhetetlen vagyok velük, mert sosem lennék hajlandó eljátszani a hagyományos női szerepet.
    Érdekes, hogy semleges terepen egyenértékű partnerként tekintek rájuk. Semmi gondom velük. De így vagyok a nőkkel is. Az együttműködésre törekvő lényem addig küzd, amíg megleli a közös nevezőt. Mindenkivel.
    A párkapcsolat más lapra tartozik. Ott egy "csoda" lehetősége csiklandozza a képzeletemet. És egyből majd elbőgöm magamat.
    Annyira vágyom megélni a kölcsönös szerelmet.
    "Szeretni és szeretve lenni."

    Ui.: Senkit sem lehet kényszeríteni a szeretetre. Értitek, ugye? Mulder ügynök is csak Scully barátnőjének a másodunokahúgának a fodrászának a húgától szerzett tudomást ama misztikus jelenségről, amit kölcsönös szerelemnek nevezett el.

    [ Szerkesztve ]

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    A netbookom asztali háttérképe. Két kedvencem látható rajta, az egyik űrsikló és egy zivatarfelleg. :D

    Plusz három jó kép az űrsiklós képgyűjteményemből.

    A szobámban is van űrsiklós kép, mert NASA-s falinaptáram van. :))

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Ma jó napom volt. Kitakarítottam a szobámat, a lakás előterét, kimostam a ruháimat, elmentem a budaörsi nagy boltkomplexumba egy kis gazdaságos túrára. Amolyan lakassam jól a rejtőzködő szociológust bennem ötlettől vezérelve. Érdekes jószág az ember. Ennél furcsább lény nincs is a bolygón.

    Március elsejével vége a próbaidőmnek. Holnaptól élesben megy a munka. Nincs kekeckedés, csak hajtás. Megyek aludni, mert frissen akarom kezdeni a napomat.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Három hónap munka után ma sikerült először komolyabb bugot létrehoznom. Szép nyugisan csomagoltam, mindig csak egy termék a kezem alatt, hogy ne legyen kavarodás,amikor az utolsó szalagkábelhez érve hibát jelzett a csomagolás apró részleteire is ügyelő figyelmem. Alaposan megnéztem az utolsó tízes kábel csapatot és a címkéjüket, majd bevillant, hogy tíz perce vittem ki egy 12913-ast, és az nem így nézett ki. Mit keres a 12913-as címkéje egy másik kábelnél? Amikor egyenként bontottam fel a dobozkákat, egyenként vettem elő a kábeleket és a melléjük tett címkesort. Döbbent tekintet. Azonnali lecsapás a 12914-es címkével várakozó, de kinézete alapján nagyon is 12913-asnak kinéző szalagkábel csapatra. Címke csere, szapora pulzussal a géphez sietés, megtekintése a kábelek képének a sorszámuk alapján.

    Késő este van, de még mindig azon töprengek, hogy mit nézhettem el? Hol zavarodtam bele a tucatnyi Samsung szalagkábel felcímkézésébe? Amikor egyenként foglalkoztam velük, nem szórtam ide-oda a címkéiket, meg a kábeleket sem. Ami külön idegesít, a saját bénaságom eredményeként, hogy tucatnyi szalagkábel ment át a kezem alatt! Mi van, ha már előbb keletkezett egy bug, és azt vittem végig a címkézés alatt, vagyis más-más címkékkel szerepelnek az eltérő Samsung modellekhez való kábelek. Sápasztó hibahalmaz, amint egymás után jönnek vissza a kiszállított szalagkábelek. :O

    Szerk.: Egyébként jó napom volt. Reggel fél hatkor keltem, időben beértem a munkahelyre. Elvégeztem a reggeli munkát, aztán nekiugrottam az áru-összekészítésnek, az üresjáratokban egy kis csomagolással szórakoztatva magamat. Jó volt. Bár kissé ingerszegény a környezet. Időnként a termékekkel beszélgetek, az orrom alatt motyogva nekik. Olyan vagyok, mint a kalitkába zárt magányos papagáj. Kislányként volt alkalmam megfigyelni a saját papagájomon a magány okozta pszichés tüneteket. :( Szóval, amit művelek, az teljesen "normális" pótcselekvés, amivel enyhítem a magány okozta szorongást.

    [ Szerkesztve ]

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Újabb bug. Pech hogy fáradtan az alap utasításokat követi az agyam, és a jelen idejű információk el se jutnak a figyelmem pereméig sem... Holnap hajnalban a kukások hiába fogják nézni a céges kukát, le lesz zárva, mert az alap utasítás szerint, zárnom kell. Elfelejtettem, hogy szerda délután van, így nem kell lelakatolnom. Kár, hogy egy munkatárs sem volt a közelemben, senki sem figyelmeztetett a túlbuzgóságomra. A francba.
    Közben meg a múltkori esők után rozsdásodásnak indultak a lakatok. Néhány hét múlva be fognak ragadni. De azért követem az utasításokat...
    Újabb megoldandó feladat: mit kezdjek 7-8 nagy zsáknyi szeméttel kora reggel? :W

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Jó napom volt. Reggel ötkor keltem, mert el akartam csípni a kukásautót, de öt perccel lekéstem. Sebaj. A kuka-ügy megoldódott. 6:40-től már végeztem a munkámat és fél ötig dolgoztam, csak 20 percre álltam le, amikor megettem az ebédemet. Szeretek pörögni, tenni-venni; érezni, hogy élek. :)
    Most lelépek a webről, mert már közelít a fejem az asztallap felé. Inkább a párnára hajtom le. :D

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Az élet csupa meglepetés. Ma x-akta élményben volt részem, ami jobban összezavart mint a tény, hogy a Föld nem gömb, hanem forgási ellipszoid.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    A tegnapi élménytől még mindig padlón vagyok. Remélte, hogy elmúlik a depresszióm eme "ajándéktól", de tévedett és tévedtem én is. Zavarban vagyok. Sose kaptam még ilyesmit. Fogalmam sincs, hogy mi jön mostantól. Oké, továbbra is hajtani fogok, mert lelkiismeretes vagyok, de hogyan szárnyaljam túl a jelenlegi szintemet? A takarékláng helyett máglya lobog bennem, önmagamat pusztítom minden dühödt élni akarásommal, mert tudom, hogy tökéletlen lény vagyok. Hajtom magamat a szakadék felé, ami csak egy hat láb mély gödör. Mit tegyek, hogy elmúljon belőlem a rossz érzés, és ne érezzek lelkiismeretes furdalást a jutalom miatt? Igen, dolgoztam, de csak úgy, ahogy a kertemet szoktam megművelni, minden erőmet beleadva, fújtatva, vigyorogva, élvezve az izmaim erejét. Ez nekem a normális. Tovább kell lépnem az egyszerű fizikai szinten túl. Elő kell vennem a valódi lényemet, de ez a valódi Én sokaknak fogja csípni a szemét. A felmenőimtől egyenes hátat és büszkeséget örököltem. Nem tűrök kekeckedést. A maximumot adom, és cserébe egyet várok el, senki se kérdőjelezze meg az értékeimet. Tudom, hogy csiszolatlan gyémánt vagyok, egyedi látásmóddal és gazdag érzelemvilággal. Senkinek sincs joga, és mersze se legyen, az utamba állni. Mostantól az életem harcosabb fele vár rám. Ez garantáltan hadi ösvény lesz. :( Atyavilág, miért pont Én? Miért pont most? És a cél oly ködös, vagy inkább zavaros.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Holnap reggel felkelek, hogy kimossam a ruháimat. Aztán elmegyek az állatkertbe. Rég voltam, még a századforduló környékén. :)
    Hétfőn megadom az utolsó tartozásomat is. Tehát a következő fizetésem teljes egészében nálam fog maradni. Akármelyik mobilt meg tudnám venni a lélektani határomig, vagyis 30e forintig. :Y Azonban nem akarok többet mobilra költeni. Egészen másra kell a pénz, önmagam feljavítására. A sok évnyi nélkülözésnek számos nyoma van a testemen, és a lelkem is romokban van. Önmagamat fogom kényeztetni. :D Jó ötlet. Első lépésként holnap a természetkedvelő Én-részemnek kedveskedek az állatkerti sétával. Aztán áprilistól utazgatni fogok. Sok szép hely van Magyarországon, amit ismét látni kívánok.
    Jó lesz. Élni fogok. Végre. Hisz jobb később mint soha. :K

    Ha pedig kitart a szerencsém, talán életem párja is rám fog találni. Bár akkor sem fogok sírni, ha egyedül maradok. Ugyanis önmagam feljavítása után, amikor virágba borulok, vagyis tetszetős "portéka" leszek, senkinek sem fogom nyújtani a kezemet. Esetleg, hogy fityiszt mutassak. Ha romjaimban nem kellettem, mert nem láttad bennem a gyémántot, csiszolt ékkőként sosem kaphatsz meg.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Az állatkertbe mégsem mentem ki, mert szinte éreztem, hogy kellemetlen időjárás lesz, és lett is. Inkább a házi munkák után korán lepihentem.
    Szombaton jártam egyet a budai hegyekben. Sajnos, az ember furcsa szerzet, érdekesen fogja fel a tiszta otthon, rendes ház kitételt. A szemetet kiszórja az erdőben!!! Bárcsak valóság lehetne a kérés, hogy a szemetelők reggelente az ágyukban találják a tegnap szétszórt hulladékukat. ;] Megérdemelnék a "meglepetést".
    Megyek aludni, mert kimerítő napon vagyok túl. Reggel ötkor keltem és sokat dolgoztam.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Leállt a netbookom, mobilról írok. A hosszú hétvégén még kellemetlen idő lesz, az albérletben maradok. Holnap főzök, takarítok, mosok. Aztán folytatom tovább a szunyókálást. Az alvás jó hobbi. :)

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Még mindig agyhalott a netbookom. A SE K800-assal pötyögök a netes felületen. Minden jó. Hajszolom magamat, hogy ismét a "hónap áru-összekészítője" legyek. Jól haladok. :) Ráadásnak itt a tavasz. :D

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Nagyon jó napom volt. Szeretem a nyugodt, csendes órákat. Öröm békében élni.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Még csak hétfő van, de már fáradt vagyok. 4 munkanap előttem van. Holnap hétre megyek. Ideje ledőlnöm. Egyébként jól vagyok.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    A jövő hét jó lesz. Szabadságot vettem ki csütörtökre és péntekre. Három nap munka után végre kipihenhetem magamat. Igaz, lesz egy kis ügyintézés a szülővárosomban, emiatt vonatozás, de ezek ellenére jó lesz az öt nap pihenés.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Napi bölcsesség: amíg meleg zuhany alatt önállóan le tudom mosni magamat, nincs okom panaszra.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Ritkán előfordul, hogy egy zeneszámra együtt rezdül a lényem. Most Robbie Williams Morning Sun dala talált telibe. Ráadásnak a NASA Orion űrhajóhoz készült animációit használja fel itt-ott a klipp. :) Kár, hogy az elnök nemet mondott eme NASA tervre. :(
    A dal viszont remek! :K

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Talán a személyes blogból csak nem moderálják ki harmatgyenge politikai tartalmú szövegemet. Tehát, 11-én elmegyek szavazni, mert a demokrácia akkor él, ha sokan élnek vele. Négy éve alaposan megszívtam. Idén hat ökör sem tudna rávenni, hogy a bukottakra szavazzak. Új hullámos kis pártnak adom a szavazatomat, és nagyon remélem, hogy mások is így tesznek, mert kell egy új "mérleg nyelve" a Parlamentbe. Esztelenség lenne hagyni, hogy bármelyik is megszerezze a 2/3-os többséget. Kellenek az új pártok, mert itt az ideje lecserélni a rendszerátmentő brigádokat újakra. 1989-ben a történelmi esélyt jó érzékkel elszúrtuk. Nem számoltuk fel a régi arcokat, hagytuk, hogy eljátsszák a hazafit. Folyamatosan csak fusiztak. Mostanra az egész ország egy büdös fekély benyomását kelti bennem. Itt már nem segít a pókháló, sokkal komolyabb beavatkozások szükségesek. Nagyon remélem, hogy a döntésemmel magam is hozzájárulok az eredményes kúrához.
    Nem sírni kell, hanem cselekedni.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Megyek aludni, megyek aludni. :)) Annyira jó eldobni a testemet az ágyon és elmerülni az elme sötétségébe, ahonnan aztán előkúsznak a vágyaim, félelmeim, múltam és jövőm eltorzult képei. Bár összehasonlítva a saját őrültségemet a többi emberével, határozottan ártalmatlan és békés őrület az enyém. :D
    Tehát irány az ágy!

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Jó hetem volt. Kivételesen senki sem ingerelt fel, így nem akart az agyvelőm a koponyatetőmön át távozni reaktor leolvadás miatt. :)
    Mind a négy nap fáradhatatlanul dolgoztam. Igaz a mondás, minden rosszban van valami jó. A csökönyösségem és a mániákusságom velejárója, hogy a kitűzött céljaimat mindenáron elérem. Persze a nap végére félhulla vagyok, és nyöszörög a testem, akár egy megvert kutya. De a kutya kötelesség köt. Aláírtam egy munkaszerződést, be kell tartanom. Különben is szép halál tettek közepette eltávozni. :))

    Péntek reggel pocsék álmok lopták el tőlem a pihenés nyugalmát. A sok őrültség mellett, a családi házunk udvarán négy-öt méter magas napraforgók nyíltak. Ezek a virágok nyomasztóak voltak. Túlnőttek rajtam. Élnek, virulnak; gigászok. Bár az óriás napraforgók kellemesebbek mint az "öreg" gyümölcsfáim. Az álombéli kertemben a fák 10 méteresek és nagyon idősek. Alig van ép águk. Mindenféle betegség gyötri őket, és mégis teli a föld alattuk erjedő gyümölcsökkel, melyek felett hatalmas darazsak köröznek.

    Belegondolva, miért is vallom, hogy kész felüdülés és jó móka az alvás és álmodás?! A legtöbb álmom iszonyatos.

    Bár a legnyomasztóbb álmom még mindig a Boldogság szigete a Kétség tavának közepén, ahová a csónakázó fiatal pár sosem érkezett meg... a tó teli a reménytelenség halottjaival... Látszólag csodás a tó, csak éppen egy tömegsír.

    12 évesen még egy zombis filmet sem láttam. Ekkor álmodtam először élőholtakkal. Szokásos kora esti rémálom, hogy beleesek egy mély gödörbe. Bűz és rothadás vesz körül, mert holtakra zuhantam. Egy rémálom során a holtak kimásztak a gödörből és magukkal vittek... Vajon hány száz élőholtat láttam már álmaim során? Egyébként a gödrös álom a holtak kimászása után sosem tért vissza. Minden rosszban van valami jó: nyomasztó tömegsír helyett pár száz önmagát élőnek képzelő bomló, mászkáló halott kísért rémálmaiban. Micsoda fejlődés!
    Mit jelenthet élőholtakkal, tornádókkal, tűzvésszel, és sok-sok nappal vagy holddal az égen álmodni? Legutóbb a hold fázisait láttam egyszerre az égen egy nyolcszög csúcsában elhelyezkedve.

    Azért egy haszna volt a rémálmoknak, "átélhettem", hogy milyen érzés halánték lövés után meghalni. Nem azonnali halál. Miután elvágódtam a padlón, éreztem, hogy akadozik a légzésem, és egyre nehezebben veszem a levegőt. Emberek dörömböltek a bezárt ajtón, léptek dobogtak, kiabálás, de minden hang tompa volt a fülem eldugulása miatt. A látásom beszűkült, csak a padlószőnyeg egy piciny darabját láttam az arcom mellett, azon túl minden más elkenődött, de nem is tudtam feljebb nézni, semmimet se tudtam mozdítani, hiszen egyre közeledett a halálom pillanata... Azt hittem, hogy az öngyilkosság előtt voltam igazán elkenődve... A padlón heverve, feltálalva magamat az enyészetnek, átélhettem röpke időre a tömény elkeseredettséget. Ha lett volna még légzésem, zokogni kezdtem volna, annyira átjárt a mély fájdalom. Majd villanyoltás, sötétség, és semmi. Nincs fény az alagút végén. Semmi sincs a halál után.
    Fura képzetem lett a halálról ébredésem után. Olyan, akárha egy gyönyörű dallam belezuhanna egy mély kútba és örökre elhalna; soha többé nem fogod hallani.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Holnap megyek szavazni. Ez lesz az első dolgom vasárnap. Aztán kitakarítom a szobámat.

    Rájöttem, ha senki sem baszogat, teljesen rendben vagyok, és harmónia van bennem. De ha valaki elkezd kóstolgatni, pillanatok alatt kirobban belőlem az önvédelem kényszere... Na, ez egyszer határozottan kellemetlen akció lesz számomra és az engem provokáló számára is...Még szerencse, hogy erős önuralmam van, és a fontossági sorrendemen leghátul található a bosszú. De egy pocsék napon, ki fogom engedni minden elfojtott negatív érzésemet és indulatomat. Pedig álmaimban átélhettem, hogy mennyire kimerítő és mocskos dolog a bosszú... :( Egyáltalán nem olyan, ahogy elképzeljük, hogy édes... Nem az.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Picit elkenődtem. :( 1998 óta minden választáskor otthon szavaztam. Elballagtam a házunktól kb. egy km-re lévő közösségi helyhez (kocsma, kisbolt egyben) és ott szavaztam. Beírtam a nevemet a névjegyzékbe. Idén másik szavazókör másik jegyzékét fogom aláírni. Egészen más lesz a szavazás hangulata.
    A választási műsort együtt néztem az öregemmel egészen késő estig.
    Az albérletben még tévé sincs. A weben meg még nem találtam meg a választás élő közvetítését. Ráadásul esik az eső, hűvös az idő, a szobában sincs meleg, mert takarékosságból csak esténként megy a gázkazán egy órát.
    Zenehallgatással próbálom elűzni a céltalansággal kart karba öltve a szobámban keringőző elhagyatottságot.
    A magányos ember elcseszett egy jószág. Hiába vagyok ötletekkel teli ember; egyszemélyes cirkuszként a bohóc zokog bennem. Rázza a hideg és tépi-szaggatja a szél.

    Szerk.: Annyira nem vészes a helyzet. Épp most faltam be a tegnap vett csokoládé másik felét. Az eső ellenére mindjárt elindulok a XI. kerületi szavazóhelyre. Semmi sem állíthat meg, hogy éljek demokratikus jogommal, a szabad választással.

    [ Szerkesztve ]

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Hatra értem a XI. kerületi szavazókörhöz. Két órát vártam a semmire. Kaptam sorszámot, amit két órával később odaadtam a sor vége felé álló egyik várakozónak. 338 voltam, 719-en gyűltek oda.
    Én voltam a marha, hogy egyáltalán élni kívántam demokratikus jogommal, és kértem átszavazásomat. Eddig minden parlamenti és népszavazáson részt vettem.
    Idén nem.
    Kit hibáztassak? Csak is magamat.
    Nyár végén korrigálom a hibát, és itt hagyom eme reménytelen országot, ahol egy helyi szavazást sem tudnak épkézláb módon lebonyolítani. Ja, bonyolítani, az megy, de levezetni, már nem. :W :U

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Azoknak volt igaza, akik nem mentek el szavazni. Nekem sem kellett volna erőltetni a demokratikus jogom gyakorlását, mert semmit sem értem el vele. "A rest kétszer fárad." Fel kellett volna kelnem vasárnap is ötkor, hogy elsőként szavazhassak, mert az egyetemista ifjak a bulikból a kollégiumokba visszakóvályogva még az igazak álmát aludták, tehát lett volna esélyem a nyugodt szavazásra. De a héten kétszer kelek ötkor, a többi három napon hétkor, heti cirka 60 órát vagyok folyamatosan talpon és jövök-megyek, dolgozok. Vasárnap pihenni akartam és nyugodtan szavazni. Nem jött össze.

    Most megyek, lefürdök és dőlök az ágyba, mert hétfőn hétkor kelek. Kilenckor kezdődik a munka.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Át kell gondolnom az életemet, és pár nap alatt kitalálni, kidolgozni a tervet, amivel kijutok a jelenlegi, látszólag kellemes helyzetemből. Ez egy jobb csalival felszerelt csapda. A francba. Csöbörből vödörbe tipikus esete. :(((

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Ma akaratomon kívül megsértettem a legjobb barátnőmet. Tény és való, hogy bunkón és érzéketlenül viselkedtem, amikor ő jól szerette volna magát érezni a társaságomban és megtisztelt vele, hogy eljön velem vásárolni. Én meg akár a mosott sz. vánszorogtam mellette a lehető legfanyarabb arckifejezésemmel. Szóval elgázoltam a délelőtti tervét, amit még én javasoltam a héten. Ciki.
    A francba az egésszel! A délelőtti fatális bukást a saját kifacsart állapotom okozta, mert lelkiismeretesen végiggürcöltem a hetet! DE! Ez nem lesz elég a főnöknek, ellenállhatatlan erővel fog rárepülni a két elcseszett feladatra, amiről írásos beszámolókat kért.
    Igen, elbasztam a plusz feladatokat. Ezzel szinte tálcán nyújtottam át neki az esélyt, hogy hétfőn elővegyen és kikérdezzen (tanácsokat osztogasson) a munkáról. :W
    Annyira "buli" a munka. :((( Még a végén rámegy a 18 éve tartó barátságom is...

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Miért nem elég nekem péntekről szombatra virradóra nyolc óra folyamatos alvás? Miért vagyok szombat délelőtt fáradt, morcos, búval baszott? Amikor a legjobb barátnőm kiselőadása szerint a szombat a hét legjobb napja, ilyenkor örülni kell az életnek, egy teljes egészében szabad nap, amikor tutira nem kell a munkára gondolni, hiszen vasárnap reggel is addig lehet aludni, ameddig csak akarsz. Majd vasárnap késő délután ráérsz a hétfőre gondolni. Szóval örvendeznem kellene a szombatnak és derűsen belevetni magamat a szabadidő hasznos és boldogító eltöltésébe. Ezzel szemben mit műveltem? Délben visszabújtam az ágyba és este nyolckor keltem fel, de menten ismét visszatérek a paplan alá, mert a hétfőre gondolva az összes porcikám lázadásra buzdít. Az alvással kell elkábítanom magamat, különben kitör belőlem az Én-védelem. Hétfőn elő fog venni a főnök. :((( Már most baromira ingerel a közel jövő kellemetlen eseménye, amikor (jogosan) porig aláz egy másik ember. Közben meg 95%-ban jól végzem a munkámat. De az az 5% mindig a lényeg! Sosem a 95%. :((( Ezért vagyunk egy búval baszott nemzet. Ezért megyek világgá. Elegem van.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    A kétoldalú kommunikáció mindig eredményesebb mint az egyoldalú, éppen ezért levelet írtam a főnökömnek. Megírtam neki az észrevételeimet. Így már sokkal érdekesebb lesz a hétfő. Sokkal, de sokkal érdekesebb. A leoltás mindig lehangoló, ellenben az egyenrangú félként való megmutatkozás és kiállás lehetőségére gondolva, máris széles mosoly virít az arcomon. Nem vagyok már kisdedós kölök, akivel packázni lehet. Utoljára kisiskolás koromban tűrtem el, hogy megalázzanak és elővegyenek, mint az ázott ürgét. 30 éves múltam, független jellem vagyok saját erkölcsrendszerrel. Senki sem fog falra kenni.
    Huh, itt aztán egy rakás nagyon csúnya dologra gondoltam. A kisiskolás évek alaposan eltorzították a személyiségem alapjait. Ejnye, no, izé, azért... csak óvatosan a kedves kis Algiebával. Egy kézigránát nyugalmával várja, hogy valaki kibiztosítsa.

    Szerk.: A legszebb az egyenrangú félként való derűs beszélgetés lenne. Hamar átragad rám mások feszültsége, ami egyből felpiszkálja a bennem évek óta gyűlő haragot és negatív energiát. Elképedve állok önön indulataim örvényében. Micsoda pompás vihar! Kár, hogy pusztítani akar mint minden vihar. :( Ez van.

    [ Szerkesztve ]

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Kitakarítottam a szobámat, a hörcsögöket, kimostam pár ruhámat, így most kimegyek a szabad ég alá és kiszellőztetem a fejemet.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Ez ciki. Egy fő részére nem találok szállásajánlatokat. Pedig a szingli divathullám óta a piac felismerhette volna, hogy egy rakás magányos ember mint potenciális vásárló várja az egyéni ajánlatokat minden téren. Ha egyszer nincs még egy fő mellettem, hogy ki tudjam használni a 4 éj/ 2 fő ajánlatokat?!? Mint a magányos Rambo, egymagamban nézek szembe az élettel. Egyedül megyek túrázni is. Ilyen az élet(em).

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog


    Ez itt a pocoknyúl. :)

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Annyira a kedvencem lett Robbie Williams Morning sun dala, hogy még midiben is letöltöttem és áttettem az öreg Nokia 7650-esemre csengőhangnak.

    "Nézed-e a napfelkeltét álmatlan éj után?" :K

    A Morning sun pont beletalált az érzelem világom kellős közepébe. Az elmúlt napokban pár tucatszor meghallgattam, de még nem múlt el a hatása, megsajdul tőle a szívem. A füttyögetős midi verziójától is.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    A legjobb barátnőm átlátott a színjátékomon és megfogalmazta, hogy milyen is vagyok.
    Látszólag morcos arccal védem magányos életformámat, közben meg, akár egy kis manó kiállok a tér közepére és zokogva kérem, szeressetek!
    Csak éppen az emberek undorodnak a zokogó manóktól és kikerülik vagy eltapossák, meg se hallják sipítozó hangját és könyörgését.

    Tulajdonképpen az anyámtól megtanultam, hogy az emberek előbb ütnek és utána kérdeznek. Az anyám gondoskodó anya volt, mindig tiszta ruhát adott ránk. Ellátta a testünket, a lelkünkre viszont oda se figyelt. Ha mégis felkerestük, mert igényeltük volna a szeretetét, hamar lerázott minket. Ha túl feszítettük nála a húrt, adott egy pofont vagy alaposan elvert minket. Milyen kemény tud lenni a puhának vélt női tenyér!
    Tehát, ha az anyád nem mutatja meg neked, hogy milyen a normális testi érintkezés - egyszerű ölelésre, buksi simogatásra, jó éjt puszira gondolok -, akkor számodra nem fog létezni a testiség. Ez az egyik oka a fél életemnek. Gyakran öt lépés távolságból szemlélem az élő testemet. Bár elég nehéz eldöntenem, hogy mi is a fölösleges "függelék", az Énem vagy a testem? Ki kinek a "parazitája"? Melyik él igazán? Egyáltalán ki vagyok Én? Gyerekkorom egyik őrült próbatétele volt, amikor a tükör elé állva próbáltam elhinni, hogy létezem, és az arc, a test az Én vagyok. Szerencsére ma már ritkán kap el a bizonytalanság kínos érzése. Azonban az öt lépés távolság megmaradt. Minden gond nélkül le tudom köpni magamat, persze ehhez kell szembe szél is. Ma már a viszonyom se oly rossz ezzel a testtel. Elviselem. Hordom. Vagy a test hord Engemet? Egyébként megvan a válaszom a Ki vagyok Én? kérdésre. Még tini koromban megválaszoltam. Az Én egy nagy információ-halmaz a memóriában, mely képes a látszólag önálló döntéshozásra. Közben sok függ a körülményektől, a test állapotától stb. Egyáltalán nem oly szabad az akarat mint sokan gondolják.

    Lehangoltnak tűnnék? Kivételesen jó kedvem van.

    Most viszont húzok az ágyba, mert reggel korán kelek. Dolgoznom kell, hogy legyen pénzem a testem jó létét szolgáló javakra. Közben a testem kopik, és csöppet sem élvezi, hogy már megint létrázhat napi 8 órát.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Hamarosan kotrok az ágyamba, mert ma bölcs döntést hoztam és péntekre toltam át a reggeli munkát. Ma túl sok volt a meló. A korai ébredéssel társulva a sok futkosás kicsinált volna. Így viszont maradt erőm még az örömködésre is a hétvégi program miatt. Ráadásul szombaton van a Csillagászat világnapja. Jó hétvégém lesz. :)

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    A szombat tökéletes volt. Azonban ma már vasárnap van, holnap pedig hétfő, indul a 17. hét. Közben meg minden pénzem elfogyott, befizettem tegnap az egyesületi tagdíjat. Ezzel elköltöttem az utolsó részét is a márciusért kapott béremnek. Az áprilisi fizetésemet pedig csak 7-én kapom meg. Egyedül élek, és nem elég nekem a pénz. Minden sokkal drágább lett. A havi 12.000 meleg étel utalvány sem elég, mert egy nap lazán elmegy egy ezres étkezésre! Vagyis 12 napra elegendő utalványt kapok, amiért fizetek 6.000-et az adó miatt. Vagyis plusz 6.000 forint az értéke a 12.000-es utalványnak. Hahaha, kis magyar abszurd egy újabb darabkája.
    Örülök neki, hogy van fix munkám és fizetésem, csak éppen újból szembesültem vele, hogy ennyi nem elég. A megoldás, keresnem kell plusz munkát. Kár, hogy az erőm is hasonló ütemben fogy mint a fizetésem! De valamit sürgősen ki kell találnom, mert szégyen lenne, ha újból fizetéselőleget kellene kérnem. Kölcsön nem kérhetek, mert a baráti kapcsolataimat ezzel már soha többé nem akarom terhelni.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Szerdán elfogynak az utolsó 200 forint értékű melegétel utalványaim is. Így aztán csütörtöktől ismét szembesülhetek kisszerűségemmel. Annyira pitiáner vagyok.

    Kedden elborította a bensőmet a kiáradó méreg egy rádióriport nyomán. A rosszullét mellett a döbbenet is ott ugrált, hogy ennyire fel tud kavarni egy régi tévedésem?! Itt nem a könyv, az írás a lényeg, a saját személyem reménytelen elveszettsége az életben. Ez a gubanc! Valami nem stimmel velem. Az indulat tetőzése után, amikor már teljesen összezavarodtam, jó lett volna eltűnni, el akartam bújni, csak kóvályogtam a cégen belül, ez-az kipotyogott a kezemből, majdnem leszédültem a létráról. Annyira rossz eltévedve lenni, és oly messze volt az ideiglenes menedékem! Pedig be akartam vackolni magamat. Jó lett volna elbújni az álmaim mögé saját lényegtelenségem elől. Még hogy író! Egy senki vagyok itt.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Ui.: Valaki megvehetné tőlem a barna K800-asomat. Ez a nemes tett kihúzna a hó végi blamázsból.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Tésztát eszek tésztával, de legalább nem rágja ki magát a gyomrom... Egy valamit kell észben tartanom, hogy szerdán NE engedjek a csábításnak és NE vásároljak töménytelen mennyiségű csokoládét! Vagyis NE költsem el egészségtelen édességre a fizetésem nagyobb részét. Irracionális cselekedet lenne. Na, jó, azért veszek egy NAGY üveges mogyorókrémet és egy nagy dobozos kókuszgolyó desszertet. Mert megérdemlem. :D Olyan rövid az élet, miért ne kergessem a múló örömöket, hiszen elmúlok én magam is. :K

    Jelenleg semmi sem érdekel, semmi sem foglalkoztat, bámulok ki a fejemből és számolatlanul engedem el a perceket... Pusztán érzékelem, hogy élek. Nézem a kora esti kertet, a naplemente fényeit a magas nyárfákon. Most a legzöldebb a kert. A nyári nap megégeti a leveleket, kifakítja mindet. Most viszont minden smaragdzöld. Imádom.

    Most pedig megyek és folytatom tovább a kibámulást. :D

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Újabb küldetés jött, nyárig másik társbérletbe kell átköltöznöm, mert a barátnőm el szeretné mélyíteni a kapcsolatát a társával. Oké, vettem az üzenetet. Egyből regisztráltam az albérletes weblapon, adtam fel aprót az apróneten is, és még a logout blogomba is írtam. :) Imádom a világhálót. Meggyorsítja a dolgok elintézését. :K

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Megvan az új albérlet, és a költözésre elmegy minden pénzem. Újabb küldetés: plusz munkát kell vállalnom, hogy legyen pénzem élelemre, mert 12e ételutalvány nem elég. 30 nappal elosztva 12e-t, napi 400 forint értékű utalvány jut ennivalóra. Vajon, 400 forintból lehetséges finanszírozni egy 65 kilós, fizikai munkát végző felnőtt szervezet tápanyag ellátását?

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Megyek Békéscsabára. Imádok utazni, ilyenkor megvan az illúziója a haladásnak, mert valójában egy helyben toporgok. Egyedül minden nyomasztóbb.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Itt vagyok a régi szobámban. Itt vannak a könyveim. Minden, ami az enyém volt 2009 decemberéig,

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Itt vagyok a régi szobámban. Itt vannak a könyveim. Minden, ami az enyém volt 2009 decemberéig. Akkor 'új' életet kezdtem, pedig csak a téli nyomor elől menekültem. A fényesi szobám 20 négyzetméteres, tele könyvekkel és kilátással a kertekre. A társbérleti panelrészem 8nm és 7 könyvet helyeztem el benne, a négy saját kötetemet, egy Kosztolányi gyűjteményt és az Sh Atlasz Csillagászat című kötetét. Több száz könyv itt, hét ott. Bánat ül mellettem, és nem tudom megnevettetni, pedig jó humorom van. Mit rontottam el? Eladtam magamat, és meg sem érem a béremet?! Gazos a kert. Hiányzik belőle a gazdája rendteremtő akarata. Elhagytam a nyomortól tartva. Mit kaptam cserébe? Egyszer megválaszolom, de akkor már a Csendes-óceán partján leszek.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Tény, hogy otthon a helyzet siralmas. Anyám macskázik, tömény macskaól szag van a házban, ami befurakodott a zárt ajtó ellenére a szobámba, reggelre egy kis hányingert keltve bennem. Anyám zokogását hallgatni szívszorító volt. Semmit sem pihentem. Látni a gazos kertemet és tudni, hogy esélyem sem volt a megművelésére... :( A francba! Döntést hoztam, hogy jót vagy rosszat, a pillanatnyi helyzetemet nézve a lehető legjobbat, majd az idő eldönti.
    Tegnap már visszatértem a fővárosba. Egész éjjel nem tudtam aludni a fájó ízületeim miatt. Öt hónap fizikai munka után a testem már írja a szervízkönyvet és követeli, hogy foglalkozzak vele, mert hamarosan teljesen lerobban.
    Hetekkel korábban megjött Ilditől a levél Amerikából. Megkaptam a Kennedy űrközpontos képeslapokat és egy prospektust. Újabb darabka Amerikából.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Hülye érzés szaladgál le-fel bennem: sehová sem tartozás érzése. Itt vagyok egy albérletben, amihez semmi közöm sincs, csak annyi, hogy pár hónapig itt fogok lakni. Aztán továbbállok.
    Régi kérdés foglalkoztat: Mit szeretnék csinálni?
    A kedvenc időszakom van, május-június, amikor édes az élet.
    A hétvégi gomba-túrát elmossa az eső, így kihagyom. Ellenben a május végire el akarok menni, mert csodálatos tájra visz el, az Őrségbe. :)
    Bámulok ki a fejemből, idegesít a fekvés, idegesít a fájó könyököm és gerincem, eme két tartozékom sehogy sem akar a pihenés hatására megjavulni. Kivettem két nap táppénzt, hogy a testem elvégezze a javítási munkákat. Azonban a könyököm és a gerincem alsó szakasza folyamatosan küldi a hibaüzeneteket. A francba! Nem lehet igaz, hogy öt hónap intenzív fizikai munka már kikészített volna! Ennél jóval kitartóbb vagyok.
    Közben meg lógatom az orromat és szomorúság, bizonytalanság kínoz. Hiába tudom, hogy meglepően sokan kedvelnek, ha ebből a mindennapok során keveset érzékelek. Reggel elmegyek a munkába, kora este beesek az albérletbe... Hétvégente egy nap pihenés és házi munka, egy nap tehetetlen bámulása az idő múlásának. Persze jó idő esetén rohanok túrázni. A Természet gyönyörű.
    Mire lenne szükségem? Valami pörgésre. Még az albérlet-váltás is felpörgetett, mert intézkednem kellett, emberekkel beszélnem. A cselekvés mindig mozgósítsa a bennem lévő erőket. Szeretek kommunikálni, "okoskodni", szórakoztatni. Élvezem, ha nevetnek az emberek a spontán szójátékaimon. Lenyűgöz, hogy szórakoztatónak találnak, amin viszont én mulatok magamban. Nahát, nahát, miből lesz a cserebogár! :D
    ÉLNI AKAROK!
    Gyűlölöm a rutint, a bezártságot, a robotmunkát. Bármennyire kedvelem a kütyüket, ha nem történik változás a munkarendemben, szépen csendben fel fogok robbanni, szét fog vetni a szenvedélyem.
    Annyi minden vonz, annyi minden foglalkoztat, annyi mindent nem szerettem még.
    Több vagyok egy hús-vér robotszolgánál. Éppen ezért megoldom a problémáimat.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Mire jó a világháló? Többek közt azonnal megtudhattam, hogy mennyibe kerül a repülőjegy Orlandóba, hogy vannak utazási irodák, amik szerveznek ide utakat, 7 nap/hat éjszaka. Azonban nem a nyaralás (pénzszórás) a cél. Egyelőre pénz sincs. Vajon, akinek nem gond rábökni a térképre és kifizetni a véletlen kiválasztott "egzotikus" nyaralást, annak ugyanolyan élmény lenne a Kennedy űrközpont mint nekem, aki hónapok óta bepárásodott szemekkel követi figyelemmel a NASA tévén a küldetéseket?
    Mennyire undorodom a kisszerűségtől és a tehetős emberek talmi életuntságától. Vedd el tőle a millióit és egyből vinnyogó kisállattá omlik össze.
    Az ostoba pénzköltésnél sokkal többet akarok.
    Őrület, hogy 32 évesen még őszintén vallom az ember legnemesebb életcélja a határainak megismerése és átlépése. Küzdeni kell; a fene esne az "életunt" pojácákba (piócákba).

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Most esett le, hogy értelmetlen vergődés lenne a párkeresés erőltetése. Senki sem várja el tőlem, hogy legyen partnerem. Rajtam múlik, hogy mit akarok az életemtől. Mivel hosszú távú terveimben nem szerepel a család és utód, így nincs szükségem férfira. Nyugodtan tervezhetem az életemet, dolgozhatok, alkothatok, utazhatok, élhetek, mert ezekhez nincs is szükségem senki másra. :))
    Olyan jó, hogy ennyire értelmes vagyok. Ésszel él az ember. A szív emlegetése ostoba hárítása a felelősségnek. A szív egy izmos szerv, nem az érzelmek lakhelye. Fejében él az ember. Az agyvelőben dől el minden. Még akkor is, ha spontán szerelembe esik valaki. Annyira érdekes lenne felderíteni a látszólag spontán döntés hátterét. Egyből kiderülne, hogy nincsenek véletlenek, a fülig szerelembe csöppent alany múltjában ott sorakoznak az "érthetetlen", szerelem első látásra élményhez vezető lépcsőfokok. ;]
    Persze nincs semmi meglepő az átlagos emberek csőlátásában. Hiszen energiát igényel az agyvelő nagyobb kihasználása, és az erő kell a mindennapi élet-halál küzdelmek megvívásához. Persze nemcsak anyagi gazdagság létezik. Olyan luxusban van részem, ami mindenki számára adott, a gondolkozás luxusa az enyém. Jó töprengeni, régi felfedezésekre újként rácsodálkozni, új ismereteket begyűjteni, új képet alkotni a világról. Egy hatalmas tabló az enyém! Mérhetetlenül gazdag vagyok. :P
    Most pedig adok egy kis energiát a töprengő, éhező agyamnak, majd pihentetem egy picit, végül leülök esszét írni.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Jól fekszik nekem a szundi üzemmód. :) Olyan jót aludtam, és délben gurultam ki az ágyból. Nagyszerű, kreatív álmaim voltak. Csodásak, színesek. Annyira jó elégedetten ébredni, lustán behajolni a hűtőbe egy kis tejes csemegéért, ma pl. tejbe rizsért. Jó kifelé bámulni az ablakon, nézni a horizontot, a zöld hegyeket, a májusi zivatarfellegeket. Szeretem az álomszuszék szombatokat, vasárnapokat és ünnepnapokat. Majd hétfőn megyek Békéscsabára. Éppen a Kabaré klubot hallgatom, aztán kettőkor a XIII. kerületbe átmegyek, mert az egyesületnek közgyűlése lesz. Minden oké.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"

  • Algieba

    senior tag

    LOGOUT blog

    Megyek aludni. Jó volt a villámlátogatás otthon. Egy picit fontosnak érezhettem magamat. Az embernek kellenek a kapcsolatok, mert tényleg csak a többi ember által tudhatjuk meg, hogy kik is vagyunk valójában! Sőt, ha nincs más rajtunk kívül, sosem jövünk rá, hogy emberek vagyunk.
    Visszafele a vonaton kivételesen szórakoztattam az útitársaimat. Szimpatikus nagymama, anyuka, unoka hármas volt. Időnként elkap a vágy, hogy spontán eszmecserébe kezdjek a többiekkel. Mivel okos vagyis figyelmes társalgó vagyok, élmény velem beszélgetni. :) Felpezsdítenek az értelmes társalgások. Jó megismerni a pozitív tapasztalatokat és eltöprengeni a balszerencsés eseteken. Egy írónak szinte kötelessége odafigyelni az emberek beszédére, mert sok érdekeset hallhat! Bizony, engemet is meg lehet lepni, pedig vérmes fantáziám van.
    Miből lesz a cserebogár. :)) Ha elég életidőt biztosítanak számomra a génjeim és baleset sem ér, akkor be fognak érni elmém gyümölcsei az utókor számára.
    Nagy agyat hagytak rám az ősök. Bűnömmé lenne, ha parlagon hagynám. Azonban művelem eme gazdag televényt. Kicsit vadon jellegű elmém kertje, megél benne néhány szörny is, de azért az ész az úr. A racionális gondolkodás az egyetlen értelmes (még szép, hogy értelmes) választás számomra. Ekkora agykapacitással élnem kell.

    Egy munkás nap után jó lefeküdni az ágyra. Annyira jó, hogy vihognak örömükben a porcikáim, végre pihenhetnek. Becsípnek a könnyed heveréstől.
    Hasonlat jön. Vágyam, hogy életem végén ne csak a testem érezzen örömet, amiért végre megpihenhet, hanem az elmém is. Meg akarom dolgoztatni. Értéket akarok adni az utókornak. Ez a legnemesebb cél.
    Aki szerint a génjei továbbadása a legnemesebb cél, téved. Ha lehetséges volna, lebeszélném a felmenőimet a gyermekvállalásról, a második előtt tutira figyelmeztetném őket, hogy használjatok óvszert! Én voltam a második gyermekük. A lét után kínos felkészülni a nemlétre. Jobb világra sem jönni, bármennyire tűnik őrültnek eme meglátásom. Igen, lejegyezhetem a lét csodáit és szörnyűségeit, igen, továbbadhatom tapasztalataimat, igen, írhatok csodálatos és ijesztő történeteket az emberi lélek titkairól, hogy mi teszi az embert emberré, DE végső soron az egész csak időtöltés, pár perces malmozás a nemlét előtt. Jobb meg se születni. Tehát megkímélem a sosem létező utódjaimat azoktól a kínos felismerésektől, amikben nekem már részem volt. Hogy megtagadom tőlük az örömöket is?!? Lehet, hogy tele a blogom szép fotókkal és néhány írásomból szinte árad az öröm a természet, a lét csodái miatt, DE ez csak púder a halálra vált arcomon. Nevetek, hogy ne halljam a zokogásomat.

    "Windows 10 Mobile. A slow down életforma aranyfokozatú támogatója!"