Tech hírek
-
Firefoxos okostelefon 7500 forintért
Egy igen olcsó telefonnal indítja piaci támadását a Firefox OS a több mint egymilliárd lakosú Indiában.
-
Egy ilyen jól jönne Magyarországon is
Az IBM két új megoldással segíti az egyetemek fejlődését Lengyelországban: felhőalapú tanmenethez kapcsolódhat 35 ezer egyetemista Wrocławban, illetve sztenderdizált e-tankönyvekre válthatnak a lengyel iskolák.
-
Rossz helyre küldték a Galileo két műholdját
Telnek az évek, és nemcsak egyre többe kerül az európai navigációs program, de úgy tűnik áldás sincs rajta. A mostani baleset akár a teljes programot is tovább késleltetheti.
-
A rendszámokat még nem lehet leolvasni, de már majdnem
Az új műhold csak az első lépés: a korlátozások amerikai enyhítése nagyot lökött a digitális képek piacán, és a Google is nagy vállalkozásba fogott, ugyanis nem akarnak többet képekre költeni, inkább saját műholdakkal saját maguk készítik el a felvételeket.
-
Civilek élesztették fel a veterán műholdat
A szimpla érdekesség mellett nagyon fontos az ISEE-3 története: arra mutat rá, hogy ma már valóban megtörténhet az, hogy a korábban kizárólag állami és katonai monopóliumnak számító űrkutatásba a magánszféra is komolyan beszállhat.
-
Magyarok tervezték a Rosetta leszállóegységének agyát is
Hosszú-hosszú időn át végzett munka látszik beérni: az európai együttműködéssel végrehajtott, tudományos szempontból kiemelkedő projektben oroszlánrészt vállaltak magyar kutatók is. És az igazán izgalmas rész még csak most jön.
-
Médiakezelő szolgáltatást indított a Sony
A vállalat egyetlen platformba fogta össze azokat a szolgáltatásokat, amelyekre a digitális tartalmak tulajdonosainak szüksége lehet.
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- eBay-es kütyük kis pénzért
- Trollok komolyan
- Formula-1
- Milyen routert?
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma
- További aktív témák...