Windows 11 néven jön a Microsoft új operációs rendszere

Kinézetre sok dolog változik, de a nem látható fejlesztéseket sem hanyagolta el a cég.

A Microsoft hivatalosan is leleplezte a népszerű operációs rendszernének új kiadását, amely Windows 11 néven jön. A fejlesztésről elsődlegesen a külsőségek alapján lehet nyilatkozni, hiszen a felhasználói felületet ért változások igen látványosak. A legszembetűnőbb az új, középre helyezett start menü a szintén középen található start gombokkal. Ezek helyét valószínűleg lehet majd módosítani, de ami lényegesebb, hogy a Windows 8-ban bevezetett élő csempék eltűnnek.

Az új start menü feltűnően hasonlít a Windows 10X indítófelületére, és ez minden bizonnyal nem véletlen, hiszen a Microsoft ugyan elkaszálta az említett operációs rendszert, de a hasznos elemeit megtartották. Végeredményben a dizájn sokkal inkább hajaz arra, amit a macOS-ben és a ChromeOS-ben látnak a felhasználók, ami egyáltalán nem egy rossz irány.

A Windows 11 az ablakkezelést is javítja, így az egyes alkalmazások könnyen elrendezhetők egy bizonyos pozícióba az asztalon belül, és a legutóbbi ablakpozíciót még több kijelzős konfiguráción is megjegyzi az operációs rendszer, vagyis az adott program legközelebb is ugyanazon a helyen fog megnyílni. A Windows 10-ből ismert widgetek természetesen megmaradnak, ami viszont újdonság az a Microsoft Teams integrációja, és ez az otthoni felhasználóknak, illetve az üzleti ügyfeleknek is elérhető lesz. Ezek mellett javul a felhasználói felület vezérelhetősége az érintőkijelzőkön.

Funkcionális szinten megújulnak a Windows frissítések. Ezek egyrészt 40%-kal kisebbek, másrészt a háttérben képesek települni, tehát nem fogják zaklatni a felhasználók az egyes munkamenetek közben.

Teljesen új Windows Store érkezik, amelynek a része lesz az Amazon Appstore is, ezen keresztül pedig androidos applikációk lesznek beszerezhetők, amelyek natívan futtathatók majd a Windows 11-en. Az Androidra írt programok telepítése és futtatása olyan bődületesen nem nagy újdonság, hiszen ezt harmadik féltől származó alkalmazással ma is meg lehet oldani, de az új Windows alapból tudni fogja a szolgáltatást.

A játékok tekintetében a Windows 11 számos, már korábban bejelentett újítással kiegészül. A Microsoft többek között ebben a rendszerben hozza be a PC-s Auto HDR-t, illetve az PC-s DirectStorage API-t. Ezek mellett az új Xbox applikáció rendelkezik majd Xbox Game Pass integrációval, illetve a vállalat xCloud nevű felhős játékszolgáltatását is direkten támogatni fogja.

A Windows 11 ősszel lesz elérhető, és a Windows 10 felhasználók számára ingyenes lesz rá a frissítés. Ennek nincs időbeli limitje, mindenki akkor áll át, amikor akar. A rendszerkövetelmények tekintetében a Microsoft mostantól minimum igényli a 64 bites processzort, ebből is legalább egy kétmagost, amely mellé minimum 4 GB RAM és 64 GB-os adattároló szükséges, legalább WDDM 2-t és DirectX 12-t támogató grafikus vezérlővel. Az UEFI, illetve a Secure Boot és TPM 2.0 is követelménnyé válik. A Microsoft a Windows 11-ből 32 bites verziót nem ad ki, de a 32 bites programok nyilván futni fognak.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés