Hirdetés
A Veletech hazánk legnagyobb mobilkommunikációs és informatikai kiállításává nőtte ki magát az elmúlt évek során, amire természetesen nagyon büszkék vagyunk, a PlayIT pedig évek óta toronymagasan Magyarország legnagyobb játékos rendezvénye. Kézenfekvő volt, hogy ezt a két, témájában átfedést tartalmazó, több ezer embert vonzó eseményt érdemes lenne összekapcsolnunk, hogy még több kiállító, még több látogató, még több érdekes program lehessen egyszerre, egy helyen.
November 29-én és 30-án tehát a PlayIT és a Veletech ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időben, közös szervezésben valósul meg, hogy ezzel minden eddiginél színesebb, változatosabb látnivalókat kínálhasson, immár két napon keresztül. A Veletech korábbi két állomása a Millenárisban kapott helyet, a PlayIT pedig legutóbb már a SYMA "A" és "B" csarnokát használta, ám akad ott még egy "C" csarnok is, így kézenfekvő volt, hogy a Veletech költözik oda.
Természetesen a Veletech mindettől függetlenül továbbra is olyan marad, mint amilyennek a látogatók megszokhatták: a hazai mobilos, szórakoztatóelektronikai és számítástechnikai cégek és gyártók állítják majd ki legfrissebb termékeiket, amelyek mind kipróbálhatók lesznek, a cégek pedig a helyszínen próbálnak majd a legkülönfélébb látogatói kérdésekre válaszolni.
A programok zöme is marad, (lesz, ami nem a C csarnokban kerül elhelyezésre, de kinn lesz) lesz tuningolás, házilag készített hardverek bemutatója, régi játékok, mobiltelefonok, akad majd szimulátor is, azonban a színpadi programot kicsit átalakítjuk. Két kisebb színpadot építünk majd, ahol beszélgetős eseményeket tervezünk, amihez nem csak a technológiai iparágak területéről hívunk meg szakértőket; az viszont biztos, hogy elismert szakemberektől lehet majd kérdezni, a hangsúly pedig az interakción, a gondolatok megosztásán lesz.
Talán a PlayIT sem szorul különösebb bemutatásra, hiszen a hazai gamer közösség legnagyobb rendezvénye már évek óta. Idén különösen nagy aktualitást kap a rendezvény, mert itthon is kapható már a két friss nextgen konzol, az XBox One és a PS4, így a legújabb, ezek erőforrásait kiaknázó játékok mind kipróbálhatók lesznek, nem beszélve azokról az őrült programpontokról, mint a Zombie Run vagy a cosplay verseny.
Természetesen a közös szervezésű rendezvényre megváltott jegy mindhárom csarnokba érvényes. A Veletechre korábban nem lehetett elővételben jegyet vásárolni, most viszont ennek sincs akadálya, ha az olvasó erre a linkre kattint. A dátum november 29-30., kapunyitás 10 órakor, zárás pedig este 7-kor lesz. A SYMA a kettes (piros) metró Puskás Ferenc Stadion megállójától csak néhány perc sétára található; bővebb információkat a Veletech.hu-n, a PlayIT.hu-n, illetve az esemény Facebook oldalán találhat az érdeklődő. Itt folyamatosan igyekszünk közzétenni a kiállítók listáját, a programokat és minden egyéb fontos információt.
Reméljük, hogy a tavaszi rendezvény után november végén is találkozunk Veletech!