Végre újra mozgásban a Skull and Bones

Jövő hónap elején érkezik a nyílt béta, amelynek keretén belül bárki kipróbálhatja a játékot.

Hirdetés

A Skull and Bones anno 2017-ben lett bejelentve, a teljes játékot viszont azóta sem kaptuk meg, lényegében folyamatosan halasztgatták a premier napját. A legutóbbi információk arról szóltak hogy valamikor 2024-ben debütálhat a végső kiadás, az év végén tartott The Game Awards-on pedig pontos megjelenési dátumot is kaptunk. Elvileg már nincs akadálya annak, hogy valóban megkapjuk a programot, amelyhez a minap egy újabb gameplay előzetest osztottak meg a fejlesztők, valamint az első évi terveiket is megmutatták. Ezen túl kiderült, hogy február 8-11. között jön a nyílt béta, így bárki belekóstolhat a kalózéletbe.

A Skull and Bones jövő hónap közepén, pontosabban február 16-án jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S platformokra.