Hirdetés

Vadabb kinézetű lett az Intel új gyári hűtése

Az alumíniumborda méretét azért nem vitték túlzásba a tervezők.

Hirdetés

Az Intel még április végén mutatta be a Comet Lake-S kódnevű lapkára épülő, 10. generációs asztali processzorflottáját, amelyek közül egyelőre csak a K-s verziók startoltak el. Heteken belül megérkezik azonban a többi verzió is, és 35 vagy 65 wattos TDP fogyasztási keretre tervezett modellekhez már gyári hűtőt is mellékel a cég. Utóbbit két kép meg is jelent a ChipHell fórumán belül, így látható, hogy mennyiben változott a dizájn a korábbi megoldásokhoz képest.


(forrás: ChipHell) [+]

A kialakítás igazából nem tartogat újdonságokat, az Intel maradt a tipikusan ismert alumíniumbordánál, amelynek a közepébe szokás szerint egy rézmag kerül, ez érintkezik közvetlenül a processzor fémkupakjával. A hűtőventilátor is a megszokott hétlapátos kivitel, viszont a színezés tekintetében az Intel vadabb kinézetre váltott, mivel teljesen feketére festik a fejlesztést. Ez a hűtési teljesítményt ugyan nem befolyásolja, de mégis kellemesebben néz ki az egész.


(forrás: ChipHell) [+]

A tervezők viszont láthatóan nem vitték túlzásba az alumíniumborda méretét, ami meglehetősen apróra sikeredett. Ez önmagában még nem gond, ettől elég lehet a hűtő az érintett processzorokra, hiszen a PWM-es ventilátor fordulatszáma követheti a rendszer terhelésével járó hőmérséklet-emelkedést, de ennek majd a zajszint tekintetében issza meg a levét a felhasználó.

Intel Thermal Solution TS15A/BXTS15AIntel Thermal Solution TS15A/BXTS15A Intel Thermal Solution TS15A/BXTS15A [+]

A K-s modellek külön gyári hűtő készül, ahogy arról korábban írtunk. Itt annyi az új információ, hogy ez már kész, hiszen jelenleg is elérhető, méghozzá Thermal Solution TS15A néven az LGA115x-es foglalatokhoz. A meglévő fejlesztés a hűtőre vonatkozó kompatibilitás miatt az LGA1200-as foglalatra is felszerelhető, de az Intel kiad egy frissített kiadást, amely magán a terméken nem változtat, viszont a dobozt, illetve a kézikönyvet módosítják, így megjelenik majd rajtuk a Comet Lake-S processzorok támogatása, emellett új jelölést kap: BXTS15A:

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés