Újra lecsap a Gyilkos Hálókártya

A kezdeti kétes fogadtatás ellenére – vagy éppen azért – új, az eredetihez képest kissé butított változatban is piacra dobta a BigFoot Networks a tavaly szeptemberben debütált, gamer berkekben óriási vitát kiváltott KillerNIC hálókártyáját. A Killer K1 típusjelzést viselő új modellről lespórolták a hűtőbordát, ezzel együtt csökkentették a processzor órajelét, valamint a kártya alapesetben nem nyújt FNApps (Flexible Network Architecture applications) támogatást. Az új kártya javasolt fogyasztói árát egyúttal 180 dollárrra (kb. 35 000 forint) csökkentették, de az online szaküzletek állítólag már megjelenésekor akciózzák a Killer K1-et, így azért csak 150 dollárt, azaz átszámítva körülbelül 30 000 forintot kell fizetni a legtöbb helyen. Aki ilyen hálókártyára vágyik, az jobban teszi, ha igyekszik a vásárlással, a gyártó ugyanis a tervek szerint csak korlátozott ideig kínálja az olcsóbb változatot.

A Killer K1 típusú kártya – akárcsak elődje, a KillerNIC M1 – az FPS-játékok során fellépő, többnyire halálos lag mértékét igyekszik lehetőségeihez mérten minimálisra csökkenteni, egyszersmind CPU-erőforrást szabadít fel azzal, hogy egy dedikált, 333 MHz-en üzemelő (az elődmodellen 400 MHz-en járt az NPU), 64 megabájtnyi DDR2 memóriával felruházott célprocesszor kezeli a hálózati forgalmat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés